A gyermekmunka és a kapcsolattartás akadályozásának büntetőjogi vonatkozásai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvhöz című kiadvány a büntető anyagi jog egészét átfogó nagykommentár, mely teljeskörűen és mélyrehatóan elemzi a hatályos törvényszöveget, külön is törekedve a tényállási elemek értelmének kifejtésére, az elhatárolási, halmazati kérdések lehetséges megoldására. A nagykommentárban megtalálható a vonatkozó büntetőbírósági joggyakorlat és a Kúria korábbi és új jogegységi döntéseinek elemzése, a büntető jogszabályok alkalmazásához és értelmezéséhez szükséges alkotmánybírósági döntések bemutatása, valamint a releváns, elsősorban európai jogi és nemzetközi emberi jogi ítélkezés eredményeinek feltárása. Az alábbiakban a gyermekmunkáról szóló 209. § és a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásáról szóló 210. § magyarázatát olvashatják. A részlet szerzője: dr. Szomora Zsolt.

1. Jogi tárgy és a nemzetközi jogi háttér

A bűncselekmény jogi tárgya a gyermekek foglalkoztatására vonatkozó munkajogi szabályok érvényesülése. A tényállásból ez a jogi tárgy következik, amely jóval tágabb, mint általában a gyermekmunka tilalmához fűződő társadalmi érdek (ezt adja meg jogi tárgyként Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog II. A 2012. évi C. törvény alapján. HVG–ORAC, Budapest, 2012, 209. o.), és szintén tágabb, mint a miniszteri indokolásban hivatkozott számos nemzetközi jogi instrumentumban megjelenő védelmi cél. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (kihirdette: 1976. évi 9. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről), az Egyezmény a gyermek jogairól (kihirdette: 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről) és az 1999. évi 182. ILO egyezmény (182. számú Egyezmény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről) (kihirdette. 2001. évi XXVII. törvény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1999. évi 87. ülésszakán elfogadott 182. számú Egyezmény kihirdetéséről) – leegyszerűsítő fogalmazással – a gyermekek erkölcsi és testi fejlődését, egészségét, testi épségét veszélyeztető munkavégzési módokat tiltják. Ennél a Btk. 209. § jóval tágabban határozza meg a kriminalizáció körét. A bűncselekmény elnevezése elhibázott, hiszen a tényállás nem a gyermekmunkát, hanem az arra vonatkozó – akár legapróbb – szabályok megszegését bünteti. A gyermekmunka legális is lehet. A bűncselekménynek két fordulata van.

2. Az a) pontban foglalt alakzat

A Btk. 209. § a) pontban található alakzat passzív alanya a tizennyolcadik évét be nem töltött személy (az Mt. szerinti fiatal munkavállaló). Az elkövetési magatartás az ő foglalkoztatására vonatkozó törvényi előírások megszegése, amely állhat akár tevésben, akár mulasztásban. Ez a fordulat tehát tisztán blankettáris diszpozíció. A fiatal munkavállalóra vonatkozó szabályok közül kiemelendő, hogy munkavállalóként foglalkoztatni a tizenhatodik (bizonyos esetben tizenötödik évét) betöltött gyermeket lehet, továbbá a törvényben meghatározott esetekben a gyámhatóság engedélyezheti a tizenhat évnél fiatalabb gyermek foglalkoztatását is [Mt. 34. § (2)–(3) bekezdés]. Ezenkívül részletszabályok vonatkoznak a fiatal munkavállaló munkaidejére, pihenőidejére, szabadságának kiadására, munkaerő-kölcsönzés keretében való foglalkoztatására stb. [Mt. 114. §, 119. § (1) bekezdés, 174. § (2) bekezdés, 219. § (2) bekezdés]. Kiemelendő, hogy a Btk. fogalmazásának következtében bármelyik törvényi előírás megszegése tényállásszerű, s így büntetőjogi felelősséget eredményez. Így tényállásszerű például a napi munkaidőt érintő vagy a pótszabadság mértékével kapcsolatos akár minimális szabályszegés is. Valamennyi szabályszegés generális büntetendősége – álláspontunk szerint – ellentétes az ultima ratio elvével [vö. Karsai Krisztina: Az ultima ratio elvről – másképpen. In Juhász Zsuzsanna – Nagy Ferenc – Fantoly Zsanett (szerk.): „Sapienti sat…” Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára. Acta Juridica et Politica Tomus LXXIV. Szeged, 2012, 253–260. o.], indokolatlan büntetőjogi fellépést jelent, és messze túlmutat a releváns nemzetközi instrumentumok védelmi célján. A kisebb szabálysértések kiküszöbölésére, orvoslására a munkavédelmi intézményrendszer megfelelő és elegendő kell hogy legyen.

A bűncselekmény szándékos, ugyanakkor a fiatal munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó szabályok nem ismeretére nem lehet hivatkozni, ez tévedést nem alapozhat meg.

A bűncselekmény tettese bárki lehet, aki a passzív alanyt – akár legálisan, akár illegálisan – foglalkoztatja. Amennyiben a munkáltató jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, akkor a tettes a munkáltatói jogkört gyakorló természetes személy.

A bűncselekmény – a jogi tárgyra tekintettel – természetes egység, huzamosabb szabályszegés és több passzív alany esetén is. A kényszermunka minősített esete [Btk. 193. § (2) bekezdés c) pont] a gyermekmunka bűncselekményét konszumálja.

3. A b) pontban foglalt alakzat

A Btk. 209. § b) pontban foglalt fordulat passzív alanya harmadik országból származó és keresőtevékenységre feljogosító engedéllyel nem rendelkező tizennyolc éven aluli személy. Az elkövetési magatartás pedig az ő foglalkoztatása. E fordulat az Európai Unió tagállamainak állampolgáraira nem vonatkozik, ők a Btk. 209. § a) pont hatóköre alá esnek. A keresőtevékenységre jogosító tartózkodási engedély kiadására a Harmtv. tartalmaz előírásokat. Hangsúlyozandó, hogy a tényállás nem feltételezi a passzív alanynak az országban való illegális tartózkodását, a bűncselekmény az országban legálisan tartózkodó, de munkavállalási engedéllyel nem rendelkező tizennyolc év alatti személy foglalkoztatása esetén is megvalósul. Így például bűncselekmény a középiskolás „cserediák” foglalkoztatása, de akár egy legálisan az országban tartózkodó, tizennyolc év alatti turista foglalkoztatása is. Látható, hogy – a Btk. 209. § a) ponthoz hasonlóan – ez a fordulat is lényegesen szélesebbre vonja a kriminalizáció körét, mint az a hátterében álló nemzetközi instrumentumból következne. Az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról szóló, az Európai parlament és a Tanács 2009. június 18-i 2009/52/EK irányelve ugyanis az Európai Unió területén illegálisan tartózkodó kiskorú személyek foglalkoztatásának büntetendőségét írja elő [9. cikk (1) bekezdés e) pont]. Mint említettük, a Btk. 209. § b) pontjának szövegéből nem következik az illegális tartózkodás ténye.

A tettességgel, szándékossággal, valamint az egység-többség kérdéseivel kapcsolatban a bűncselekmény első fordulatához írtak irányadók. A második fordulat is a passzív alanyok számától függetlenül egység (ellentétesen Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog II. A 2012. évi C. törvény alapján. HVG–ORAC, Budapest, 2012, 209. o.).

Kapcsolódó jogi szabályozás

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 34. § (2)–(3) bekezdés, 114. §, 119. § (1) bekezdés, 174. § (2) bekezdés, 219. § (2) bekezdés

2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról

Kapcsolódó európai uniós jogi szabályozás

Az Európai parlament és a Tanács 2009. június 18-i 2009/52/EK irányelve az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról 9. cikk (1) bekezdés e) pont

Kapcsolódó nemzetközi jogi szabályozás

182. számú Egyezmény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről (kihirdette: 2001. évi XXVII. törvény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1999. évi 87. ülésszakán elfogadott 182. számú Egyezmény kihirdetéséről)

Kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása

Btk. 210. §¬ához:

1. Jogi tárgy

A kiskorú veszélyeztetésének korábbi tényállásból kivált vétségi alakzat a kiskorúval való kapcsolattartást szabályozó bírósági, hatósági határozat betartásához fűződő érdeket, s ezen keresztül a kiskorúnak a külön élő szülővel való kapcsolattartás szempontjából releváns érzelmi fejlődését, egyensúlyát védi.

2. Tényállási elemek

A tényállás keretdiszpozíció, a kapcsolattartásra vonatkozó alapvető jogokat és kötelezettségeket a Ptk. (4:178–4:185. §) szabályozza. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) szabályozza a kapcsolattartásra jogosultak körét, a kapcsolattartás formáit, valamint a bűncselekményi tényállás szempontjából nagy jelentőséggel bíró végrehajtási kérdéseket, a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtását.

Elkövetési magatartása a jogszerű kapcsolattartás kialakításának vagy fenntartásának akadályozása a kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra jogosult személy (tipikusan elvált szülő) között. Ennek szituációs eleme, elkövetési ideje, hogy az akadályozás a kapcsolattartás kikényszerítése érdekében alkalmazott bírság kiszabása után történik (érvényesítve ezzel az ultima ratio elvét), valamint az elkövető oldalán fennálló önhiba (utóbbihoz BH2016. 2., BH2019. 94.). A kapcsolattartás akadályozása nem más, mint egy nevesített nevelési kötelességszegés, ezért fontos ennek a bűncselekménynek a Btk. 208. § (1) bekezdés szerinti kiskorú veszélyeztetésétől való elhatárolása: a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása egy speciális, absztrakt veszélyeztetési deliktum, amely azonban nem privilegizált eset. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolattartás akadályozása esetén is vizsgálandó, hogy ezzel okozati összefüggésben nem következett-e be a kiskorú erkölcsi, érzelmi fejlődésének veszélyeztetése. Amennyiben igen, akkor a kiskorú veszélyeztetésének [Btk. 208. § (1) bekezdés] megállapítása indokolt. Erre tekintettel e bűncselekmény kodifikációját megelőzően született bírósági határozat megállapítása ma is érvényes: kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósítja meg az a szülő, aki a kiskorú bírósági ítéleten alapuló elhelyezését önkényesen megváltoztatja, a másik szülővel való kapcsolattartását huzamos ideig akadályozza, a kiskorút a másik szülő ellen neveli, és e kötelességszegő magatartása a kiskorú értékrendjének, jellemének, lelki fejlődésének kedvezőtlen alakulását eredményezi (BH2007. 35.). Ilyen esetben a kapcsolattartás akadályozása megállapításának de lege lata sincs helye.

3. Tettesség

A vétség tettese csak meghatározott kvalifikáltságú személy lehet, vagyis a szülői felügyeletet gyakorló és a kapcsolattartás biztosítására köteles személy, akivel szemben a kapcsolattartást akadályozó magatartása miatt a gyámhatóság bírságot szabott ki.

4. Büntethetőséget megszüntető ok

Tekintettel arra, hogy a büntetőjogi szankcionálásnál fontosabb cél, hogy a kapcsolattartás a hatósági határozatban foglaltaknak megfelelően történjen, ezért a Btk. 210. § (2) bekezdés büntethetőséget megszüntető okot helyez kilátásba arra az esetre, ha a tettes a kapcsolattartást az elsőfokú ítélet meghozataláig újból megfelelően biztosítja, és az elmaradt kapcsolattartási formák pótlását megkezdi. Ez a körülmény a másodfokú eljárásban azonban már nem érinti a büntetőjogi felelősséget, ellenben a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként való figyelembevétele indokolt.

A cikk a Wolters Kluwer termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Kapcsolódó jogi szabályozás

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 4:178–4:185. §

149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról


Kapcsolódó cikkek

2024. december 6.

Papírból PDF – az új ingatlan-nyilvántartás

A jelenlegi ingatlan-nyilvántartásunk egy 1997-es törvényen alapul, és jogosan vetődik fel bennünk a kérdés, hogy ez a több mint két évtizedes szabályozás releváns rendelkezéseket tartalmaz-e. Az ezzel kapcsolatban felmerülő igény, illetve a COVID által okozott válsághelyzet következtében a szükség is egyre jobban nőtt egy gyors, hatékony, egyszerű és legfontosabbak közt elektronikus rendszerre, hogy hivatalos ügyeinket tudjuk intézni. Az Ars Boni cikkpályázat keretében készült írásban ezt az új és modern, elektronikus világba lépő jogintézményt szabályozó és véglegesnek tűnő 2021.évi C. törvényt fogom összehasonlítani eredeti, kihirdetéskori szövegével, illetve a jelenleg hatályos – de nemsokára „régi”-nek aposztrofált – ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvénnyel.

2024. december 6.

Perújítás az alapügyben távollévő terhelttel szemben folytatott eljárás miatt

Ha a terhelt az elsőfokú bírósági eljárásban valamennyi tárgyaláson részt vett, érdemi vallomást tett és kizárólag az ügydöntő határozat kihirdetésekor nem jelent meg, a bizonyítás megismétlése nem válik szükségessé a terhelt távollétén alapuló perújítási eljárásban. A perújítás célja ebben az esetben a terhelt vallomástételi, észrevételezési és indítványozási jogának biztosítása és az ez alapján szükségessé váló bizonyítás lefolytatása – a Kúria eseti döntése.

2024. december 4.

Kamerás adatkezelés szálláshelyen

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egymillió forint adatvédelmi bírságot szabott ki egy szálláshellyel szemben az érintett ingatlanra felszerelt kamerarendszerrel összefüggő adatkezelés jogszerűségének vizsgálata során. A döntést az indokolta, hogy a szálláshely nem nyújtott a hazai és regionális előírások szerint könnyen hozzáférhető és átlátható tájékoztatást az általa működtetett kamerarendszer kapcsán megvalósuló adatkezelésről.