A gyermekprostitúció anyagi büntetőjogi kérdései, különös tekintettel az ügyfél cselekményére – 1. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyermekprostitúció modern kori fogalma, az egyes értelmezési, elhatárolási anomáliákl bemutatása a bírói gyakorlatból, az új Btk. rendelkezései.


Bevezetés

A gyermekprostitúció szabályozása a büntető anyagi jog területén egy meglehetősen új kérdéskört jelent, hiszen nemzetközi instrumentumok – lásd ENSZ Fakultatív Jegyzőkönyv, Lanzarote Egyezmény, 2011/92/EU irányelv, 182. számú ILO egyezmény – is csak a XX-XXI. század fordulóján jelentek meg konkrétan e tárgyban. Ekkorra érett meg számos nemzetközi szervezetben az a gondolat, hogy az ifjúság nagyobb védelmi igényéből fakadóan a büntetőjog eszközrendszerének globális szinten történő felhasználása szükséges a gyermekek prostitúcióját elősegítő, illetve ahhoz kapcsolódó kizsákmányoló magatartások elleni határozott fellépéshez.

Ezek az erőfeszítések mára oda vezettek, hogy – elsősorban az Európai Unión belüli bűnügyi együttműködésnek köszönhetően – a 2012 júniusában elfogadott, de még hatályba nem lépett magyar büntető törvénykönyv már külön tényállást is létrehoz a gyermekprostitúcióra vonatkozóan.

A hazai szakirodalom eközben ugyan részletesen tanulmányozta a felnőttek prostitúciójának egyes modelljeit, illetve a magyar megoldást, ám adós maradt a gyermekek ugyanilyen tevékenységéből adódó – fentiekben említett egyezmények alapján különösen aktuális – egyes specialitások elemzésével (vö. Borai, 1996; Fehér, 2009; Nagy, 2009; Tamási, 2012).

Pályamunkám éppen ezt az űrt kísérli meg betölteni. Dolgozatomban elsőként a gyermekprostitúció modern fogalmának meghatározására koncentrálok, hiszen enélkül nem nyílhat lehetőség a védendő érdekek körének pontos körülírására. A jogi tárgy helyes megállapítása munkám egyik alapkövét jelenti, mert nemcsak egyes cselekmények büntetendővé nyilvánításának indokát adja meg, hanem a nemi deliktumok értelmezése esetén egyre inkább jelentőséggel bíró teleologikus interpretáció alkalmazására is lehetőséget biztosít (Nagy, 2008b; Szomora, 2009b). Célom továbbá a de lege lata szabályozásnak a jogi tárgy, valamint további dogmatikai szempontok alapján történő elemzése, így egyes értelmezési, elhatárolási anomáliák bemutatása a bírói gyakorlatból. Tekintettel arra, hogy – ellentétben a hazai kommentárokkal – a német nyelvű irodalomban már korábban részletes kidolgozást nyert a gyermek által ellenszolgáltatásért nyújtott szexuális szolgáltatás problematikája, így az ott tett megállapításokat is igyekszem a dolgozat anyagává tenni.

Elemzésem tehát a pályamunka elkészítésekor alkalmazandó törvényi rendelkezésekből indul ki, hiszen a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni fellépés nem az új Btk. elfogadásával vette kezdetét. A prostitúciós bűncselekmények gyermekeket védő minősített esetei és a kiskorú veszélyeztetése mellett ugyanis 2007 óta van hatályban konkrétan e tárgyban sui generis büntetőjogi tényállás is, így vizsgálódásaimat is ezzel kezdem, hogy folyamatában legyen látható a büntetőjogi szabályozás e kérdést illetően. Az ebben a körben levont tapasztalatok, megfogalmazott kritikai észrevételek pedig alapját képezhetik a – több esetben egyébként lényeges változást valójában nem is hozó – új szabályozás tanulmányozásának. Ebből következően a témaválasztásom apropóját adó, nemrég elfogadott büntetőkódex 2013. júl. 1-jével alkalmazandó újításai dolgozatom második felében kerülnek feldolgozásra.

A gyermekek prostitúció révén történő kizsákmányolásának anyagi büntető jogi nézőpontjához szorosan nem tartozó kérdésekkel (így pl. a felnőttekre vonatkozó különböző nemzetközi prostitúciós modellek, a tiltott kéjelgés szabálysértési alakzata, a családon belüli erőszak, szexuális bántalmazással kapcsolatos deliktumok) nem kívánok részletesebben foglalkozni.

1. A gyermekprostitúció fogalomtörténete

A gyermekprostitúció jelenségének definiálása elsősorban a hazánkra is vonatkozó nemzetközi és uniós instrumentumok alapján lehetséges, hiszen hatályos belső jogunk ugyan a prostitúciónak megfeleltethető üzletszerű kéjelgés folytatását meghatározza [lásd 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 210/A. § (1) bek.], de a gyermek fogalmáról a Btk. XIV. fejezete nem tesz említést. Bár a kifejezetten a gyermekprostitúcióhoz kapcsolódó cselekmények globális pönalizálásának kérdése az 1990-es évekre került a nemzetközi szervezetek napirendjére, azonban eltérő kontextusban már a múlt század kezdetén megjelent vizsgált problémakörünk más nemzetközi dokumentumokban. Ennek indoka a prostitúció és az emberkereskedelem sajátos viszonyában keresendő.

 Kiskorúak védelme a szexuális kizsákmányolás ellen a XX. század első felében – a prostitúció és az emberkereskedelem kapcsolata

A szakirodalom egységes abban, hogy az emberkereskedelem egyik célcselekményének maga a prostitúció, pontosabban annak kizsákmányolása tekintendő. Ez alapján egy eszköz-cél viszony írható le, melynek a jogtalanságát maga a célzat adja (Fehér, 2008; Hollán, 2012a). Azonban az államok sokáig éppen a prostitúciót vették ki a nemzetközi szabályozás köréből, ugyanis e téren nem kívántak lemondani saját szuverenitásukról. Ez az abszurd helyzet azt eredményezte, hogy a korai emberkereskedelem elleni instrumentumok magát a jogtalanságot előidéző célzatot nem szabályozták, a büntetőjogi védelmet csupán az eszközcselekmény kriminalizálásán keresztül kívánták biztosítani. Ezzel a megoldással ugyanakkor a mai értelemben vett egyes prostitúciós bűncselekmények előképét alkották meg, sok esetekben megkülönböztetett védelmet nyújtva a fiatalabb korosztálynak.

 

 

Gál Andor a Bibó István Szakkollégium által meghirdetett

„Új Büntető Törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban”

című versenyen I. helyezést ért el.

 

(A dolgozat következő részét hamarosan közöljük –  a szerk.)

A fehér rabszolgaság visszaszorításáról elnevezéssel 1910-ben született az első ilyen konvenció (becikkelyezte: 1912. évi LXII. tc.), mely lényegében egy kerítésszerű cselekményt büntetett. Azonban itt még – az előzőekben említett anomáliák miatt – nem az elkövető haszonszerzése a diszpozíció célzata, hanem más nemi vágyának kielégítése, illetve maga a prostitúció. Figyelemre méltó, hogy a kiskorúak védelme igen széleskörű, hiszen az instrumentum értelmező rendelkezése alapján kiskorúnak a 20. életévét be nem töltött nő tekintendő (a férfiak ekkoriban még nem részesültek büntetőjogi védelemben), továbbá a bűncselekmény a felnőttek esetében megkövetelt elkövetési módok (pl. erőszak, fenyegetés) meglétének hiányában is megvalósul. A dokumentum a XXI. században már meglehetősen elavult, ám a magyar büntetőjog által mind a mai napig használatos „kéjelgés” kifejezést alkalmazza anélkül, hogy jelentését körülírná.

Az ENSZ keretében 1950-ben New Yorkban, az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában született – a témában korábban létrehozott egyezményeket felváltó – megállapodás, amely szakítva a korábbi gyakorlattal már büntetni rendelt konkrétan prostitúciót elősegítő magatartásokat is, annak ellenére, hogy a prostitúciót magát fogalmi ismérvekkel el sem látta. A magyar jogba az 1955. évi 34. tvr. ültette át ezt az egyezményt, amelynek köszönhetően az üzletszerű kéjelgés elősegítése bűncselekménye is beiktatásra került a büntető kódexünkbe. A konvenció ugyanakkor más tekintetben visszalépést is jelentett, hiszen a kiskorúak fokozott védelme itt már nem érvényesült.

A gyermekprostitúciót szabályozó egyezmények – a modern fogalom meghatározása

Az államok a XX. század végére határozták el, hogy kizárólag a gyermekeket érintő körben, lemondva saját büntetőhatalmukról nemzetközi szinten együttműködnek a prostitúció kizsákmányolásának szabályozása terén. Mindez lehetővé tette a későbbiekben tárgyalandó jogi tárgy konkrét védelmét, valamint az emberkereskedelemtől való elkülönülést. HOLLÁN Miklós véleménye szerint ugyanakkor nem szerencsés a két kérdés éles szétválasztása, mivel azok egymással a eszköz-cél viszonyában állnak, ebből következően a kizsákmányolás és az emberkereskedelem azonos dokumentumban való szabályozása lenne indokolt (Hollán, 2012a).

Az ENSZ 1989-ben fogadta el a Gyermek jogairól szóló egyezményt, mely a prostitúcióra vonatkozó részletes jogharmonizációs kötelezettséget nem írt elő, az államok csupán azt vállalták, hogy megtesznek mindent a gyermekek prostitúció vagy más törvénytelen nemi tevékenység céljára történő kizsákmányolása ellen [l. 34. cikk b) pont]. Az egyezmény alapján gyermeknek minden 18 év alatti személy tekintendő kivéve azokat, akik a nemzeti jog szerint korábban nagykorúságot nyertek [vö. Ptk. 12. §, Csjt. 10. § (3) bek.]. Az egyezményhez 2000-ben fűzött A gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló fakultatív jegyzőkönyv amellett, hogy tényleges kriminalizációs kötelezettséget ró a részes államokra, magát a gyermekprostitúció fogalmát is megadja: „2. cikk b) Gyermekprostitúciónak minősül a gyermek szexuális tevékenységekben történő felhasználása, díjazás vagy más ellenszolgáltatás fejében.”

Az Európai Unió először 1997-ben alkotott instrumentumot a szexuális kizsákmányolás tárgyában, de a 97/154/IB együttes fellépés sem a gyermeket, sem pedig a prostitúciót nem értelmezte, csupán a kizsákmányolást jelentő magatartásokat részletezte. Később a Tanács 2004/68/IB kerethatározata a gyermekek szexuális kizsákmányolását már önállóan, az emberkereskedelemtől függetlenül szabályozta, gyermeknek pedig „bármely 18 évesnél fiatalabb személyt” [1. cikk a) pont] tekintette. Jóllehet az uniós aktus büntetni rendelt a prostitúcióhoz kapcsolódó számos kizsákmányoló magatartást, ám érthetetlen módon még itt sem szerepel magának a prostitúciónak a definiálása. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve nem változtat a gyermek EU-ban eddig alkalmazott fogalmán, a gyermekprostitúciónak pedig – az uniós jogszabályok közül elsőként – a 2. cikk d) pontjában részletes meghatározást ad: „gyermek felhasználása szexuális cselekményekre, ahol pénzt, egyéb díjazást vagy ellenértéket adnak vagy ígérnek azért cserébe, hogy a gyermek szexuális tevékenységben vesz részt, függetlenül attól, hogy azt a gyermek vagy harmadik személy számára adják vagy ígérik.”

Magyarország részese továbbá a gyermekprostitúció mint a gyermekmunka egyik legrosszabb formája ellen fellépő 182. számú Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében megalkotott egyezménynek, valamint aláírta az Európa Tanács vonatkozó konvencióját is, amelynek 19. cikk 2. pontja a gyermekprostitúció meghatározására is gondot fordít: „a „gyermekprostitúció” kifejezés azt jelenti, amikor valaki egy gyermeket szexuális tevékenység céljára használ, és amelynek a során pénzt vagy valamilyen más jutalmat vagy ellenszolgáltatást adnak vagy ígérnek fizetségképpen, tekintet nélkül arra, hogy ezt a kifizetést, ígéretet vagy ellenértéket a gyermek kapja vagy egy harmadik személy.”
A fentiekben kifejtettek alapján a passzív alanyi kört illetően azt mondhatjuk, hogy a nemzetközi instrumentumok keresztmetszetéből hazánkra a 18. életévüket be nem töltött személyek fokozott büntetőjogi védelemben való részesítése fakad.

Az ENSZ egyezmény fakultatív jegyzőkönyve, majd pedig az Európa Tanács, illetve az Európai Unió jogi aktusának a gyermekprostitúció fogalmával kapcsolatos értelmezése megegyezik abban, hogy a gyermek egyszeri felhasználása is már büntetendő. Magam részéről az EU irányelv és az ET konvenció definícióját tekintem a modern gyermekprostitúciónak, hiszen ez a két instrumentum már figyelemmel van arra is, ha az ellenszolgáltatást vagy egyéb díjazást nem adják, hanem csak ígérik, valamint ha azt nem a gyermek, hanem egy harmadik személy kapja. Meglehetősen tág körben nyilvánít tehát büntetendővé cselekményeket ez az általam is elfogadott felfogás, amelynek indokát a védendő jogtárgy megadásával lehet csak megfelelően tisztázni.


Kapcsolódó cikkek

2024. december 6.

Papírból PDF – az új ingatlan-nyilvántartás

A jelenlegi ingatlan-nyilvántartásunk egy 1997-es törvényen alapul, és jogosan vetődik fel bennünk a kérdés, hogy ez a több mint két évtizedes szabályozás releváns rendelkezéseket tartalmaz-e. Az ezzel kapcsolatban felmerülő igény, illetve a COVID által okozott válsághelyzet következtében a szükség is egyre jobban nőtt egy gyors, hatékony, egyszerű és legfontosabbak közt elektronikus rendszerre, hogy hivatalos ügyeinket tudjuk intézni. Az Ars Boni cikkpályázat keretében készült írásban ezt az új és modern, elektronikus világba lépő jogintézményt szabályozó és véglegesnek tűnő 2021.évi C. törvényt fogom összehasonlítani eredeti, kihirdetéskori szövegével, illetve a jelenleg hatályos – de nemsokára „régi”-nek aposztrofált – ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvénnyel.

2024. december 6.

Perújítás az alapügyben távollévő terhelttel szemben folytatott eljárás miatt

Ha a terhelt az elsőfokú bírósági eljárásban valamennyi tárgyaláson részt vett, érdemi vallomást tett és kizárólag az ügydöntő határozat kihirdetésekor nem jelent meg, a bizonyítás megismétlése nem válik szükségessé a terhelt távollétén alapuló perújítási eljárásban. A perújítás célja ebben az esetben a terhelt vallomástételi, észrevételezési és indítványozási jogának biztosítása és az ez alapján szükségessé váló bizonyítás lefolytatása – a Kúria eseti döntése.

2024. december 4.

Kamerás adatkezelés szálláshelyen

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egymillió forint adatvédelmi bírságot szabott ki egy szálláshellyel szemben az érintett ingatlanra felszerelt kamerarendszerrel összefüggő adatkezelés jogszerűségének vizsgálata során. A döntést az indokolta, hogy a szálláshely nem nyújtott a hazai és regionális előírások szerint könnyen hozzáférhető és átlátható tájékoztatást az általa működtetett kamerarendszer kapcsán megvalósuló adatkezelésről.