A gyermekprostitúció anyagi büntetőjogi kérdései, különös tekintettel az ügyfél cselekményére – 1. rész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyermekprostitúció modern kori fogalma, az egyes értelmezési, elhatárolási anomáliákl bemutatása a bírói gyakorlatból, az új Btk. rendelkezései.
Bevezetés
A gyermekprostitúció szabályozása a büntető anyagi jog területén egy meglehetősen új kérdéskört jelent, hiszen nemzetközi instrumentumok – lásd ENSZ Fakultatív Jegyzőkönyv, Lanzarote Egyezmény, 2011/92/EU irányelv, 182. számú ILO egyezmény – is csak a XX-XXI. század fordulóján jelentek meg konkrétan e tárgyban. Ekkorra érett meg számos nemzetközi szervezetben az a gondolat, hogy az ifjúság nagyobb védelmi igényéből fakadóan a büntetőjog eszközrendszerének globális szinten történő felhasználása szükséges a gyermekek prostitúcióját elősegítő, illetve ahhoz kapcsolódó kizsákmányoló magatartások elleni határozott fellépéshez.
Ezek az erőfeszítések mára oda vezettek, hogy – elsősorban az Európai Unión belüli bűnügyi együttműködésnek köszönhetően – a 2012 júniusában elfogadott, de még hatályba nem lépett magyar büntető törvénykönyv már külön tényállást is létrehoz a gyermekprostitúcióra vonatkozóan.
A hazai szakirodalom eközben ugyan részletesen tanulmányozta a felnőttek prostitúciójának egyes modelljeit, illetve a magyar megoldást, ám adós maradt a gyermekek ugyanilyen tevékenységéből adódó – fentiekben említett egyezmények alapján különösen aktuális – egyes specialitások elemzésével (vö. Borai, 1996; Fehér, 2009; Nagy, 2009; Tamási, 2012).
Pályamunkám éppen ezt az űrt kísérli meg betölteni. Dolgozatomban elsőként a gyermekprostitúció modern fogalmának meghatározására koncentrálok, hiszen enélkül nem nyílhat lehetőség a védendő érdekek körének pontos körülírására. A jogi tárgy helyes megállapítása munkám egyik alapkövét jelenti, mert nemcsak egyes cselekmények büntetendővé nyilvánításának indokát adja meg, hanem a nemi deliktumok értelmezése esetén egyre inkább jelentőséggel bíró teleologikus interpretáció alkalmazására is lehetőséget biztosít (Nagy, 2008b; Szomora, 2009b). Célom továbbá a de lege lata szabályozásnak a jogi tárgy, valamint további dogmatikai szempontok alapján történő elemzése, így egyes értelmezési, elhatárolási anomáliák bemutatása a bírói gyakorlatból. Tekintettel arra, hogy – ellentétben a hazai kommentárokkal – a német nyelvű irodalomban már korábban részletes kidolgozást nyert a gyermek által ellenszolgáltatásért nyújtott szexuális szolgáltatás problematikája, így az ott tett megállapításokat is igyekszem a dolgozat anyagává tenni.
Elemzésem tehát a pályamunka elkészítésekor alkalmazandó törvényi rendelkezésekből indul ki, hiszen a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni fellépés nem az új Btk. elfogadásával vette kezdetét. A prostitúciós bűncselekmények gyermekeket védő minősített esetei és a kiskorú veszélyeztetése mellett ugyanis 2007 óta van hatályban konkrétan e tárgyban sui generis büntetőjogi tényállás is, így vizsgálódásaimat is ezzel kezdem, hogy folyamatában legyen látható a büntetőjogi szabályozás e kérdést illetően. Az ebben a körben levont tapasztalatok, megfogalmazott kritikai észrevételek pedig alapját képezhetik a – több esetben egyébként lényeges változást valójában nem is hozó – új szabályozás tanulmányozásának. Ebből következően a témaválasztásom apropóját adó, nemrég elfogadott büntetőkódex 2013. júl. 1-jével alkalmazandó újításai dolgozatom második felében kerülnek feldolgozásra.
A gyermekek prostitúció révén történő kizsákmányolásának anyagi büntető jogi nézőpontjához szorosan nem tartozó kérdésekkel (így pl. a felnőttekre vonatkozó különböző nemzetközi prostitúciós modellek, a tiltott kéjelgés szabálysértési alakzata, a családon belüli erőszak, szexuális bántalmazással kapcsolatos deliktumok) nem kívánok részletesebben foglalkozni.
1. A gyermekprostitúció fogalomtörténete
A gyermekprostitúció jelenségének definiálása elsősorban a hazánkra is vonatkozó nemzetközi és uniós instrumentumok alapján lehetséges, hiszen hatályos belső jogunk ugyan a prostitúciónak megfeleltethető üzletszerű kéjelgés folytatását meghatározza [lásd 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 210/A. § (1) bek.], de a gyermek fogalmáról a Btk. XIV. fejezete nem tesz említést. Bár a kifejezetten a gyermekprostitúcióhoz kapcsolódó cselekmények globális pönalizálásának kérdése az 1990-es évekre került a nemzetközi szervezetek napirendjére, azonban eltérő kontextusban már a múlt század kezdetén megjelent vizsgált problémakörünk más nemzetközi dokumentumokban. Ennek indoka a prostitúció és az emberkereskedelem sajátos viszonyában keresendő.
Kiskorúak védelme a szexuális kizsákmányolás ellen a XX. század első felében – a prostitúció és az emberkereskedelem kapcsolata
A szakirodalom egységes abban, hogy az emberkereskedelem egyik célcselekményének maga a prostitúció, pontosabban annak kizsákmányolása tekintendő. Ez alapján egy eszköz-cél viszony írható le, melynek a jogtalanságát maga a célzat adja (Fehér, 2008; Hollán, 2012a). Azonban az államok sokáig éppen a prostitúciót vették ki a nemzetközi szabályozás köréből, ugyanis e téren nem kívántak lemondani saját szuverenitásukról. Ez az abszurd helyzet azt eredményezte, hogy a korai emberkereskedelem elleni instrumentumok magát a jogtalanságot előidéző célzatot nem szabályozták, a büntetőjogi védelmet csupán az eszközcselekmény kriminalizálásán keresztül kívánták biztosítani. Ezzel a megoldással ugyanakkor a mai értelemben vett egyes prostitúciós bűncselekmények előképét alkották meg, sok esetekben megkülönböztetett védelmet nyújtva a fiatalabb korosztálynak.
Gál Andor a Bibó István Szakkollégium által meghirdetett
„Új Büntető Törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban”
című versenyen I. helyezést ért el.
(A dolgozat következő részét hamarosan közöljük – a szerk.)
|
A fehér rabszolgaság visszaszorításáról elnevezéssel 1910-ben született az első ilyen konvenció (becikkelyezte: 1912. évi LXII. tc.), mely lényegében egy kerítésszerű cselekményt büntetett. Azonban itt még – az előzőekben említett anomáliák miatt – nem az elkövető haszonszerzése a diszpozíció célzata, hanem más nemi vágyának kielégítése, illetve maga a prostitúció. Figyelemre méltó, hogy a kiskorúak védelme igen széleskörű, hiszen az instrumentum értelmező rendelkezése alapján kiskorúnak a 20. életévét be nem töltött nő tekintendő (a férfiak ekkoriban még nem részesültek büntetőjogi védelemben), továbbá a bűncselekmény a felnőttek esetében megkövetelt elkövetési módok (pl. erőszak, fenyegetés) meglétének hiányában is megvalósul. A dokumentum a XXI. században már meglehetősen elavult, ám a magyar büntetőjog által mind a mai napig használatos „kéjelgés” kifejezést alkalmazza anélkül, hogy jelentését körülírná.
Az ENSZ keretében 1950-ben New Yorkban, az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában született – a témában korábban létrehozott egyezményeket felváltó – megállapodás, amely szakítva a korábbi gyakorlattal már büntetni rendelt konkrétan prostitúciót elősegítő magatartásokat is, annak ellenére, hogy a prostitúciót magát fogalmi ismérvekkel el sem látta. A magyar jogba az 1955. évi 34. tvr. ültette át ezt az egyezményt, amelynek köszönhetően az üzletszerű kéjelgés elősegítése bűncselekménye is beiktatásra került a büntető kódexünkbe. A konvenció ugyanakkor más tekintetben visszalépést is jelentett, hiszen a kiskorúak fokozott védelme itt már nem érvényesült.
A gyermekprostitúciót szabályozó egyezmények – a modern fogalom meghatározása
Az államok a XX. század végére határozták el, hogy kizárólag a gyermekeket érintő körben, lemondva saját büntetőhatalmukról nemzetközi szinten együttműködnek a prostitúció kizsákmányolásának szabályozása terén. Mindez lehetővé tette a későbbiekben tárgyalandó jogi tárgy konkrét védelmét, valamint az emberkereskedelemtől való elkülönülést. HOLLÁN Miklós véleménye szerint ugyanakkor nem szerencsés a két kérdés éles szétválasztása, mivel azok egymással a eszköz-cél viszonyában állnak, ebből következően a kizsákmányolás és az emberkereskedelem azonos dokumentumban való szabályozása lenne indokolt (Hollán, 2012a).
Az ENSZ 1989-ben fogadta el a Gyermek jogairól szóló egyezményt, mely a prostitúcióra vonatkozó részletes jogharmonizációs kötelezettséget nem írt elő, az államok csupán azt vállalták, hogy megtesznek mindent a gyermekek prostitúció vagy más törvénytelen nemi tevékenység céljára történő kizsákmányolása ellen [l. 34. cikk b) pont]. Az egyezmény alapján gyermeknek minden 18 év alatti személy tekintendő kivéve azokat, akik a nemzeti jog szerint korábban nagykorúságot nyertek [vö. Ptk. 12. §, Csjt. 10. § (3) bek.]. Az egyezményhez 2000-ben fűzött A gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló fakultatív jegyzőkönyv amellett, hogy tényleges kriminalizációs kötelezettséget ró a részes államokra, magát a gyermekprostitúció fogalmát is megadja: „2. cikk b) Gyermekprostitúciónak minősül a gyermek szexuális tevékenységekben történő felhasználása, díjazás vagy más ellenszolgáltatás fejében.”
Az Európai Unió először 1997-ben alkotott instrumentumot a szexuális kizsákmányolás tárgyában, de a 97/154/IB együttes fellépés sem a gyermeket, sem pedig a prostitúciót nem értelmezte, csupán a kizsákmányolást jelentő magatartásokat részletezte. Később a Tanács 2004/68/IB kerethatározata a gyermekek szexuális kizsákmányolását már önállóan, az emberkereskedelemtől függetlenül szabályozta, gyermeknek pedig „bármely 18 évesnél fiatalabb személyt” [1. cikk a) pont] tekintette. Jóllehet az uniós aktus büntetni rendelt a prostitúcióhoz kapcsolódó számos kizsákmányoló magatartást, ám érthetetlen módon még itt sem szerepel magának a prostitúciónak a definiálása. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve nem változtat a gyermek EU-ban eddig alkalmazott fogalmán, a gyermekprostitúciónak pedig – az uniós jogszabályok közül elsőként – a 2. cikk d) pontjában részletes meghatározást ad: „gyermek felhasználása szexuális cselekményekre, ahol pénzt, egyéb díjazást vagy ellenértéket adnak vagy ígérnek azért cserébe, hogy a gyermek szexuális tevékenységben vesz részt, függetlenül attól, hogy azt a gyermek vagy harmadik személy számára adják vagy ígérik.”
Magyarország részese továbbá a gyermekprostitúció mint a gyermekmunka egyik legrosszabb formája ellen fellépő 182. számú Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében megalkotott egyezménynek, valamint aláírta az Európa Tanács vonatkozó konvencióját is, amelynek 19. cikk 2. pontja a gyermekprostitúció meghatározására is gondot fordít: „a „gyermekprostitúció” kifejezés azt jelenti, amikor valaki egy gyermeket szexuális tevékenység céljára használ, és amelynek a során pénzt vagy valamilyen más jutalmat vagy ellenszolgáltatást adnak vagy ígérnek fizetségképpen, tekintet nélkül arra, hogy ezt a kifizetést, ígéretet vagy ellenértéket a gyermek kapja vagy egy harmadik személy.”
A fentiekben kifejtettek alapján a passzív alanyi kört illetően azt mondhatjuk, hogy a nemzetközi instrumentumok keresztmetszetéből hazánkra a 18. életévüket be nem töltött személyek fokozott büntetőjogi védelemben való részesítése fakad.
Az ENSZ egyezmény fakultatív jegyzőkönyve, majd pedig az Európa Tanács, illetve az Európai Unió jogi aktusának a gyermekprostitúció fogalmával kapcsolatos értelmezése megegyezik abban, hogy a gyermek egyszeri felhasználása is már büntetendő. Magam részéről az EU irányelv és az ET konvenció definícióját tekintem a modern gyermekprostitúciónak, hiszen ez a két instrumentum már figyelemmel van arra is, ha az ellenszolgáltatást vagy egyéb díjazást nem adják, hanem csak ígérik, valamint ha azt nem a gyermek, hanem egy harmadik személy kapja. Meglehetősen tág körben nyilvánít tehát büntetendővé cselekményeket ez az általam is elfogadott felfogás, amelynek indokát a védendő jogtárgy megadásával lehet csak megfelelően tisztázni.
