Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lényeges változás az új polgári törvénykönyvben, hogy a visszatérítési kötelezettség háttérszabályai vonatkozásában a kódex elejtette az 1959-es Ptk.-nak az elsődlegesen a jogalap nélküli birtoklás szabályaira, illetve másodlagosan a kártérítési szabályokra történő utalását.
5. A visszatérítési kötelezettség
Lényeges változás, hogy a visszatérítési kötelezettség háttérszabályai tekintetében a Ptk. elejtette az 1959-es Ptk.-nak az elsődlegesen a jogalap nélküli birtoklás szabályaira,[1] ill. másodlagosan a kártérítési szabályokra történő[2] utalását.
5.1. A szabálynorma és a kivételnormák
A közkézen forgó, jól ismert régebbi és újabb kommentárirodalomnak az a megközelítése, mely szerint a visszatérítési kötelezettség diszpozíciója kettős (vö. Bartolus[3]: dispositio duplex), pontosításra szorul. A szabálynorma szerint vagy vissza kell téríteni a vagyoni előnyt, vagy nem. Helyesen a szűk értelemben vett generálklauzula diszpozíciójából kell kiindulni, amely szerint az ilyen vagyoni előnyt egyéb többlettényállási elem hiányában mindig vissza kell téríteni (dispositio simplex[4]). Az más kérdés, hogy létezik két kivételnorma, amelyek tényállásának – ti. a szűk értelemben vett generálklauzulához képest a többlettényállási elemek – megvalósulásakor mégsem kell visszatéríteni a gazdagodást: (1) a visszakövetelés előtti elesés[5], illetve (2) az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatás[6] esetében. A kivétel kivétele azonban: a szabály. Ha e két tényálláshoz többletelemként az alábbi mozzanatok társulnak: (1) a gazdagodás rosszhiszemű megszerzése,[7] (2) a gazdagodástól való felróható elesés,[8] ill. (3) az, ha az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatást bűncselekmény útján szerezték meg,[9] akkor a törvény alkivétel-normát alkalmaz, amely – a kivétel kivételeként – a szabályra utal: az ilyen gazdagodást tehát ugyancsak vissza kell téríteni.
5.2. A kötelezettség terjedelme, esedékessége
5.2.1. Gazdagodás és „szegényedés”: a visszatérítési kötelezettség természete
A visszatérítési kötelezettség fogalma világos jogalkotói szándék nyomán tér el a megtérítési és a kártérítési kötelezettség fogalmától. Egyes, a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására, s ezen keresztül a visszatérítési kötelezettségre utaló szabályként is funkcionáló vagyonjogi normák a tényállásuk megvalósulása esetére nem visszatérítési, hanem megtérítési,[10] helytállási,[11] előnyátengedési[12] részesítés-[13] vagy ellenérték-kiadási[14] kötelezettséget, beszámítási hatalmasságot[15] vagy felelősséget[16] állapítanak meg diszpozíciójukban. A visszatérítési kötelezettség fogalmától való eltérés a diszpozícióban azonban természetes, hiszen ezekben az utaló normákban olyan tényállások jelennek meg, amelyek a jogalap nélküli gazdagodás tényleges körébe (Eörsi[17]) tartoznak, azokra a jogalkotó ugyanakkor mégsem lex specialist alkotott, hanem a jogalap nélküli gazdagodási generálklauzulát rendelte alkalmazni. Ennek oka tehát az, hogy a felsorolt esetekben gazdagodásról, nem pedig „szegényedésről” van szó, miként például a kártérítés esetében. Az érem másik oldala, hogy a visszatérítési kötelezettség fogalma sem csupán a jogalap nélküli gazdagodásnál jelenik meg, hanem más, esetenként nem a jogalap nélküli gazdagodás szabályára utaló normákban is, hiszen esetükben nem is egyoldalú gazdagodásról van szó.[18] (Persze van a jogalap nélküli gazdagodás tényleges körébe tartozó hipotézis is: például a biztosítási díjtöbblet visszatérítése).[19]
Közös pénzügyek. A Ptk. vonatkozó két paragrafusa nem rendezi azt a kérdést, hogy mi legyen a gazdagodó által visszatérítendő vagyoni előny hasznainak a sorsa, továbbá azt sem, miként kell elszámolni a gazdagodó időközi értéknövelő ráfordításait. Mindkét kérdést a jogalap nélküli birtoklásnak a törvény általános indokolása szerint külön utaló norma nélkül is problémamentesen alkalmazható szabályai rendezik
Az az értelmezés tehát a helyes, mely a restitúció, a visszatérítés mértéke tekintetében nem a „szegényedésből”, vagyis a gazdagító fél vagyoncsökkenéséből, hanem a gazdagodásból, vagyis a gazdagodónál beállt tényleges vagyoni előnyből indul ki.
Annak magyarázata, hogy a jogalap nélküli gazdagodás esetében a megtérítési igény alapja nem a gazdagító vagyoncsökkenése, illetve érdeksérelme, avagy kára, az, hogy ekkor kártérítési természetű szankcióról lenne szó. Ez utóbbinak mint – a jogalap nélküli gazdagodással egyébként megegyező módon – egészben vagy részben extrakontraktuális tényállásnak eleme a gazdagodó magatartásának felróhatósága, amely ugyanakkor a jogalap nélküli gazdagodás esetében nem tényállási elem – ellentétben a gazdagodástól való felróható elesés esetével, mely ugyancsak megalapozza a visszatérítési kötelezettséget. Itt azonban alkivételnormáról van szó, amelyben a felróhatósági elem kétszeresen is többlettényállási elemnek tekintendő, mely így nem lesz része az alapesetnek (ti. a generálklauzula rendelkezése dispositio simplex!).
Érdekes, hogy a hozzáépítésnek nem minősülő építési munka esetében a törvény úgy rendelkezik, hogy ekkor „a munka ellenértéke” lesz a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhető[20]. A költői kérdés az, hogy miként lehet a jogalap nélküli gazdagodás módjára a gazdagító munkaráfordítását mint „jogalap nélküli szegényedést” követelni. Helyes tehát – már csak a szubszidiaritásra tekintettel is – az a korábbi bírói gyakorlat, amely szerint kártérítési jogalap megállapítása esetén a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak egyidejű alkalmazása kizárt.[21] (Hasonlóan Vékás.[22]) Ugyancsak fenntartandó az a gyakorlat, amely szerint az építkezéssel megvalósított beruházás elszámolása során a jogalap nélküli gazdagodás mértékének megállapításánál a követelés alapja a visszakövetelés időpontjában fennálló vagyoni előny, és ebből a szempontból közömbös a beruházásra fordított összeg nagysága, illetve a visszakövetelést követően a forgalmi értékben bekövetkezett változás.[23] Ha ugyanakkor az előző jogesetben írt építkezés „hozzáépítésnek nem minősülő építési munkát” valósítana meg, akkor ez az elszámolási módszer nem alkalmazható, hiszen a törvény a hozzáépítésnek nem minősülő építési munka ellenértékét teszi követelhetővé.[24]
5.2.2. Az esedékesség
A jogalap nélkül szerzett gazdagodás visszatérítésére irányuló kötelezettség esedékessége a következők szerint alakul: (1) jóhiszemű gazdagodó esetén akkor áll be, amikortól már nem tekinthető jóhiszeműnek, (2) a rosszhiszemű gazdagodónál a gazdagodás megszerzésével eleve beáll, (3) a felróható magatartással megszüntetett gazdagodás esetén az a felróható magatartás folytán bekövetkezett elesés időpontjától esedékes, (4) a bűncselekménnyel szerzett, életfenntartás céljára adott és arra fel is használt juttatás esetében pedig – a rosszhiszemű gazdagodáshoz hasonlóan – ugyancsak a gazdagodás megszerzésétől fogva esedékes a visszatérítési kötelezettség teljesítése.
5.3. A vagyoni előny egyes hasznainak sorsa
A Ptk. 6:579. és 6:580. paragrafusa nem rendezi azt a kérdést, hogy mi legyen a gazdagodó által visszatérítendő vagyoni előny hasznainak a sorsa, továbbá azt sem, hogy miként kell elszámolni a gazdagodó időközi értéknövelő ráfordításait. Mindkét kérdést a jogalap nélküli birtoklásnak a törvény általános indokolása szerint külön utaló norma nélkül is problémamentesen alkalmazható szabályai[25] rendezik. Eszerint a jogalap nélküli birtokos: (a) ha ingyenesen jutott a dolog birtokához, akkor jó- vagy rosszhiszeműségétől függetlenül köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglevő hasznait (ti. akkor nem köteles a meglévő hasznok kiadására, ha jóhiszemű és visszterhes birtokszerző); (b) jóhiszeműsége esetén az addig terjedő időre, amíg a birtokot tőle a jegyző vagy a bíróság előtt vissza nem követelik, az elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott hasznok értékének megtérítésére nem köteles (és a dologban bekövetkezett károkért nem felelős); (c) ugyancsak jóhiszeműsége esetén a dolog visszakövetelése ellenére sem köteles azon elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott hasznok értékének megfizetésére, amelyeket vélt jogának megfelelően a visszakövetelésig beszedett vagy beszedhetett volna (és nem felel azokért a károkért sem, melyek a dologban vélt joga gyakorlása következtében keletkeztek). (d) A rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos ugyanakkor köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott, vagyis: valamennyi létező haszon ellenértékével tartozik.
A be nem szedett hasznok sorsával kapcsolatban azonban további kérdések is felmerülhetnek. Az alaptalanul gazdagodó az esetek túlnyomó részében egyszersmind jogcím nélküli birtokos is, és csak akkor szerez a gyümölcsöző anya-, illetve fődolog hasznai (termék, termény, szaporulat stb.) felett már az elválással – de nem a beszedéssel – tulajdonjogot, ha jóhiszemű volt.[26] Amennyiben ezen felül visszterhesen jutott a dolog birtokához, a meglévő hasznot sem köteles kiadni a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint.[27]
Más a helyzet a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján, aszerint ugyanis a jogalap nélkül megszerzett vagyoni előny haszna is jogalap nélküli, s amennyiben azt a gazdagodó a gazdagító rovására szerezte (kivéve az úgynevezett rendkívüli hasznokat), visszatéríteni köteles.
A kérdés tehát az, hogy a gazdagodónak van-e a beszedéssel történő tulajdonszerzésre jogosultsága. Ez szükségszerű, különben a gazdagodás kizárt lenne, holott épp azon alapul a gyümölcsre is kiterjedő visszatérítési kötelezettsége: a jóhiszeműségétől függetlenül. Itt a jóhiszeműségnek a hasznok megszerezhetősége mellett csupán az azoktól való elesés tekintetében van jelentősége, hiszen maga a visszatérítési kötelezettség is független a gazdagodó jóhiszeműségétől. Akkor tehát, ha a gazdagodó jóhiszemű maradt, és a gazdagodás megszűnése tekintetében felróhatóság sem terheli, nem köteles visszatéríteni a gazdagodás eredeti vagyontárgyát és annak hasznait sem akkor, ha azoktól a visszakövetelés előtt elesett.
Nem tekinthető azonban elesésnek az elfogyasztás. Ahhoz ugyanakkor, hogy a gazdagodást előidéző, gyümölcsöző vagyontárgy hasznainak a kiadására vagy azok értékének a megtérítésére, vagyis a visszatérítésre jogalap nélküli gazdagodás címén kötelezhető legyen, előzetes feltétel, hogy meg is szerezze e hasznokat. Ez már a generálklauzula[28] nyelvtani értelmezéséből is következik. Ebből pedig az folyik, hogy a beszedés – a lényegét tekintve alaptalan szerzés – ténye önmagában megalapozza a visszatérítési kötelezettséget a vagyoni előny hasznai tekintetében is, függetlenül azok időközi elfogyasztásától.
A be nem szedett hasznokat azonban a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint értelemszerűen nem köteles „visszatéríteni” a „gazdagodó”, hiszen azokkal nem is gazdagodott, azokat ugyanis beszedés híján meg sem szerezte. A be nem szedett és meglévő hasznok kiadására ugyanakkor a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint köteles. A Ptk. ilyen szabályt csak a rosszhiszemű jogalap nélküli birtokossal szemben alkot, aki köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott.[29]
Vizsgálandó az az eset is, amikor a gazdagodó pl. a tartozatlan fizetés folytán szerzett pénzösszeget egy magas kockázatú, nagy haszonnal kecsegtető, a gazdagodó személy speciális szakértelmét vagy bennfentes információinak a felhasználását igénylő ügyletbe fekteti, és ebből tetemes, a gazdagítónál bizonnyal nem jelentkező haszonra tesz szert. Ekkor megállapítható, hogy a gazdagodás ugyan a jogosult, a gazdagító „rovására” keletkezett, de az kizárható, hogy a rendkívüli profit ugyancsak az ő rovására keletkezett volna. A pénz ún. szokásos mértékű haszna (hozama, kamata) világosan a jogosult rovására keletkezett előny, ekként kiadása nem mellőzhető, azonban az ezen felüli, úgynevezett rendkívüli haszon a gazdagodónál maradhat, hiszen azt a gazdagodó nem a gazdagító rovására szerezte.
A következő probléma a beszedett hasznok elvesztésének a kérdése (lásd az elesés[30] és a visszaszolgáltatás lehetetlenülése esetén irányadó értékmegtérítés[31] szabályainál alább).
Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat |
|---|
|
|
5.4. A kamat
Lényeges kérdés továbbá a kamatfizetési kötelezettség jogalapja és terjedelme. Abból kell kiindulni, hogy a feleknek – gazdagodónak és gazdagítónak – minden esetben el kell számolniuk egymás felé a gazdagodást eredményező dologi vagy egyéb vagyontárgyak (jog, követelés) időközi hasznaival és a ráfordításokkal, méghozzá a jogalap nélküli birtoklás – külön utaló norma nélkül is alkalmazható – szabályai szerint. Amikor azonban a gazdagodás eleve pénzben áll, vagy a visszatérítési kötelezettség – a helyébe lépett érték vagy a természetbeni visszaszolgáltatás lehetetlenülése esetén – pénzköveteléssé alakul, a hasznok tekintetében a kamat szabályai szerint kell eljárni.
A Ptk. szerint a pénztartozás után – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – kamat jár.[32] Amikor tehát a gazdagodás (1) pénzben áll és nincsen helyébe lépett érték, vagy (2) eredetileg nem pénzben állt, de a helyébe lépett érték pénz, vagy pedig (3) nem is pénzben áll, nincs is helyébe lépett érték, de a gazdagodást természetben visszaszolgáltatni nem lehet,[33] ezekben az esetekben kamat jár. A kamat az (1) esetben a gazdagodás bekövetkezésétől, a (2) esetben a pénzösszeg megszerzésétől, a (3) esetben pedig az 1959-es Ptk. gyakorlata[34] szerint attól az időponttól jár, amikortól a jogosult számára világossá vált, hogy a gazdagodást természetben visszaszolgáltatni nem lehet. Más álláspont szerint ugyanakkor a kamat esedékes lehet a lehetetlenülés bekövetkeztétől is, vagyis a jogosult tudomásától függetlenül. Ekkor tehát a kamatfizetési kötelezettség a pénzszolgáltatás természete miatt a pénz-visszatérítési kötelezettség beállásához igazodik. A kérdést, mely szerint a jogalap nélküli gazdagodás esetében egyenértéki vagy késedelmi kamat jár-e, a természetbeni visszaszolgáltatásnál[35] vizsgálom.
Dr. Benke József teljes cikkét elolvashatja a Polgári Jog folyóirat 2016/7-8. számában.
Lábjegyzetek:
[1] 363. § (1) bek. [2] 364. §. [3] A 16. századi kánonjogász, Petrus Paulus Parisius bíboros idézi civiljogi traktátusában a nagy consiliatort, Bartolust. Parisius, P. P.: Commentaria in IV iuris civilis postmeridianos tractatus. Bologna, 1574, 110. o. [4] Lásd előző lábj. [5] 6:579. § (2) bek. [6] Lásd 6:581. § I. fordulata. [7] 6:579. § (2) bek. a) pont. [8] 6:579. § (2) bek. b) pont. [9] Lásd 6:581. § második fordulata. [10] Vö. Ptk. 5:10. § (2) bek.; 5:50. § (2) bek.; 6:115. § (1) bek. és 6:585. § (3) bek. [11] Vö. 4:51. §. [12] Vö. 2:51. § (1) bek. e) pontja. [13] Vö. 7:33. § (3) bek. [14] Vö. 5:68. § (2) bek. [15] Vö. 6:586. §. [16] Vö. 7:99. §. [17] Eörsi Gyula: Kötelmi jog. Általános rész. 20. változatlan kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999, 320. o. [18] Vö. Ptk. 3:207. § (1) bek.; 6:112. § (1) bek.; 6:185. § (3)-(4) bek.; 7:57. § (4) bek. Vö. még 6:113. § (2)-(3) bek. és 6:140. § (3) bek. (az alaptalan gazdagodás és az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeni megtérítéséről részletesebben egy későbbi tanulmányban esik majd szó). [19] Vö. 6:448. § (2) bek., ill. lásd ennek inverzét a 6:469. §-ban és a 6:484. § (3) bekezdésében. [20] 5:68. § (2) bek. [21] BH2009. 296. [22] Vö. Vékás Lajos: Jogalap nélküli gazdagodás. In Vékás Lajos (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. CompLex, Budapest, 2013, 977. o. [23] BDT2012. 2823. [24] 5:68. § (2) bek. [25] 5:11. §. [26] 5:50. § (3) bek. [27] 5:11. § (1) bek. [28] 6:579. § (1) bek. [29] 5:11. § (3) bek. [30] 6:579. § (2) bek. [31] 6:580. §. [32] 6:47. § (1) bek. [33] 6:580. §. [34] BH1986. 284. [35] 6:580. §.
