A jogszabályoknak megfelelő, de indokolatlan eljárás következménye

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A büntetőeljárásban résztvevő szervek jogszabályoknak megfelelő, de utóbb indokolatlannak bizonyult eljárása kártalanítás alapjául szolgálhat.

A tényállás

A felperest 2002. január 16-án a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság 2002. január 18-án elrendelte az előzetes letartóztatását. A bíróság az előzetes letartóztatást 2003. március 27-én szüntette meg. A felperes ellen indult büntetőeljárásban a bíróság a 2008. november 14-én kelt ítéletével – amely a megyei bíróság ítélete folytán emelkedett jogerőre – felmentette a felperest az ellene emelt vád alól.

A felperes a keresetében 15 327 287 forint tőkének, ebből 14 000 000 forint után 2009. december 23-ától, 1 327 287 forint után 2002. augusztus 18-ától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatnak a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Követelését a Be. 580. § (1) bekezdés I/c. pontjára és az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdésére alapította. Hivatkozott arra, hogy súlyos bűncselekmény miatt, viszonylag idős korában, ártatlanul, megalapozott bizonyíték nélkül került előzetes fogva tartásba, 5 hónapot magánzárkában töltött, ezalatt csomagot sem kaphatott. Előadta, hogy az előzetes fogva tartás megszüntetése után még másfél évig lakhelyelhagyási tilalom alatt állt. Nem vagyoni kárként kérte értékelni, hogy az idegrendszere meggyengült, fulladás lépett fel nála, ami miatt a munkaképessége nagymértékben csökkent. Előadta azt is, hogy a gyermekét az előzetes fogva tartása alatt nem tudta támogatni, magánnyomozói engedélyének visszavonása miatt pedig a szabadulása után csak alkalmi munkát tudott vállalni. Állította, hogy az őrizetbe vétele miatt havonta 300 000 – 4 000 000 forint jövedelemtől esett el; a jövedelem elvesztése folytán kára keletkezett.

Az alperes az ellenkérelmében a kereset jogalapját nem vitatta, a felperes követelését 2 100 000 forint erejéig elismerte, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint annak a bűncselekménynek a súlya és a társadalmi megítélése, melynek az elkövetésével a felperest meggyanúsították, nem vehető figyelembe a felperest megillető kártalanítás összegének a megállapításakor. Sem a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése, sem a büntetőeljárás elhúzódása nem alapoz meg kártalanítás iránti igényt. Hivatkozott a felperes jövedelemveszteségének bizonyítatlanságára. Okfejtése szerint adózatlan kereset kárként nem vehető figyelembe.

Az elsőfokú bíróság ítélete

Az elsőfokú bíróság kiegészített ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 3 600 000 forint tőkét és ezen összeg után 2009. december 23-ától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítéletet 2 100 000 forint és ennek 2009. december 23-ától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata tekintetében előzetesen végrehajthatónak nyilvánította.

Ítéletének indokolásában bizonyításra nem szoruló, köztudomású ténynek tekintette azt, hogy a szabadságelvonás elviselése testi és lelki megterhelést okoz. Kifejtette, hogy a szabadságelvonás utáni események – a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése, a felperes elhelyezkedési nehézségei és a büntetőeljárás elhúzódása – a kártalanítás összegének megállapítása során nem értékelhetők. Nem találta értékelhető körülménynek a bűncselekmény büntetési tételének nagyságát sem. Álláspontja szerint nem volt kimutatható okozati összefüggés a felperes fogva tartása és egészségi állapotának megromlása között. Bizonyítatlannak ítélte azt is, hogy a felperes kora hátrányosan befolyásolta a szabadság elvonásának elviselését. A kártalanítás összegének megállapítása során a mérlegelés körébe vonta, hogy a felperes 5 hónapot magánzárkában töltött, ez alatt csomagot nem kaphatott, és elvesztette a gyermekéről való gondoskodás lehetőségét. Megítélése szerint a felperest ért nem vagyoni hátrányok 3 600 000 forint kártérítéssel küszöbölhetők ki. A felperes vagyoni kártérítés iránti keresetét azért ítélte megalapozatlannak, mert a felperes nem bizonyította jövedelemkiesés tényét.

A fellebbezés tartalma

Az ítélet ellen – annak részbeni megváltoztatása, a nem vagyoni kártérítés összegének 14 000 000 forintra való felemelése érdekében – a felperes terjesztett elő fellebbezést. Hivatkozott arra, hogy szabadságának elvonása, valamint a kártalanítás időpontja között jelentős idő telt el, amely alatt az ár- és értékviszonyok nagymértékben megváltoztak. Utalt a minimálbér és a fogyasztói átlagárak változására, valamint az inflációra. Okfejtése szerint ezek miatt a változások miatt az elsőfokú bíróság által megítélt nem vagyoni kártérítés alkalmatlan az őt ért személyi hátrányok kiküszöbölésére, jelentősen alulmúlja a méltányos és igazságos mértéket. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából nem tűnik ki, hogy a bíróság a letartóztatás vagy az ítélethozatal időpontjában fennálló ár- és értékviszonyokból indult ki. Kifejtette, hogy kártalanítás iránti követelése nem volt nagymértékben és nyilvánvalóan eltúlzott.

Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a tényállásból levont jogi következtetéseivel és érdemi döntésével a Fővárosi Ítélőtábla teljes mértékben egyetértett, a döntés indokait azonban az alábbiakkal pontosítja, illetve egészíti ki.

A felperes ellen indult büntetőeljárásban a nyomozás megszüntetésére nem került sor, hanem vádemelést követően a felperest a bíróság jogerős ítélettel felmentette az ellene emelt vádak alól. Erre a körülményre figyelemmel a felperest nem a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 580. § (1) bekezdés I. a) pontja, hanem 580. § (1) bekezdés II. a) pontja alapján illeti meg kártalanítás az előzetes letartóztatásért.

A Be. 582. § (1) bekezdése szerint a kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségére vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.                               Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!
2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit 2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter 2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

A Be. 582. § (1) bekezdése tehát csak a kártalanítás módjára és mértékére írja elő a Ptk. szerződésen kívül okozott kárért való felelősségére vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását, a fizetési kötelezettség jogi alapjaira nem. Az alperes kártalanítási kötelezettsége a Be. 580. § (1) bekezdés II. a) pontján alapul, így a felperes keresetének jogalapja ez a törvényi rendelkezés. A kártalanításra nem jogellenes magatartás, hanem a büntetőeljárásban résztvevő szervek jogszabályoknak megfelelő, de utóbb indokolatlannak bizonyult eljárása szolgál alapul. Az előzetes letartóztatásért járó kártalanítás jogalapja ezért nem lehet a Ptk. 339. § (1) bekezdése, mert a jogellenesség hiánya kizárja a felelősség és a fizetési kötelezettség megállapítását ennek a rendelkezésnek az alapján. Az ítélőtábla a Ptk. 339. § (1) bekezdését ez okból mellőzi az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából.

A Ptk. 355. § (1) bekezdése kimondja, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. A Ptk. 355. § (4) bekezdése értelmében kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.

A felperes fellebbezése a nem vagyoni kártérítés összegének felemelésére irányult, ezért az ítélőtáblának a másodfokú eljárásban azt kellett vizsgálnia, hogy van-e lehetőség a nem vagyoni kártérítés összegének felemelésére. A Pp. 206. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság a kártérítés vagy egyéb követelés összegét, ha a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján meg nem állapítható, a per összes körülményeinek mérlegelésével belátása szerint határozza meg. A nem vagyoni kártérítés összege sem szakértői vélemény, sem más bizonyíték alapján nem állapítható meg, ezért azt a bíróságnak mérlegeléssel kell meghatároznia. A nem vagyoni kártérítés összegének igazodnia kell a károsultat ért személyi hátrányok jellegéhez, súlyosságához, következményeik időbeli kihatásaihoz.

Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az előzetes letartóztatás – mint a személyes szabadság korlátozásának egyik formája –, valamint a büntetés végrehajtási intézetekben a fogva tartás körülményeinek és a fogva tartottakra vonatkozó szabályoknak az elviselése köztudomásúan súlyos nem vagyoni hátrányt jelent. Ez a hátrány magában foglalja, hogy az előzetesen letartóztatott személy nem választhatja meg szabadon a tartózkodási helyét, nem érintkezhet családtagjaival és egyéb ismerőseivel, nem tud gondoskodni családtagjairól, nem végezheti a munkáját, és tartózkodnia kell számos megszokott tevékenységtől. Ehelyett mindennapi tevékenységét a büntetés végrehajtási intézet szigorú szabályai, életkörülményeit pedig az intézet sajátosságai határozzák meg. Társasága a többi fogva tartottra és a büntetés végrehajtási intézet őreire korlátozódik.

A nem vagyoni kártérítés összegének megállapítása során a köztudomású tényeken felül az elsőfokú bíróság helyesen vonta a mérlegelés körébe az előzetes letartóztatás 2002. január 18-ától 2003. március 27-éig terjedő időtartamát, azt az alperes által nem vitatott tényt, hogy a felperes 5 hónapot magánzárkában töltött, továbbá, hogy ezalatt az idő alatt csomagot sem kaphatott.

A felperes a fellebbezésében megalapozottan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletéből nem tűnik ki, hogy az elsőfokú bíróság mely időpontban fennálló ár- és értékviszonyok figyelembe vételével állapította meg a felperest ért nem vagyoni károk viszonylagos kiküszöböléséhez szükséges kártérítés összegét.

A Be. 582. § (2) bekezdése szerint a kártalanítás az annak alapjául szolgáló nyomozást megszüntető határozat kézbesítésével, illetőleg a felmentő ítélet, az eljárást megszüntető végzés, valamint a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott határozat jogerőre emelkedésével válik esedékessé.

A felperest az ellene emelt vádak alól felmentő ítélet 2009. december 8-án emelkedett jogerőre, ezért a Be. 582. § (2) bekezdése alapján az ebben az időpontban fennálló ár- és értékviszonyok alapján kellett megítélni azt, hogy milyen összegű nem vagyoni kártérítés alkalmas a felperest az előzetes letartóztatással okozati összefüggésben ért személyi hátrányok kiegyenlítésére

A hasonló ügyekben kialakult bírósági gyakorlatra is figyelemmel a felperes részére az elsőfokú bíróság által megállapított 3 600 000 forint nem vagyoni kártérítés az ítélőtábla álláspontja szerint megfelel a Pp. 206. § (3) bekezdésében foglaltaknak, a 2009. évi ár- és értékviszonyokat figyelembe véve is alkalmas a felperest az előzetes letartóztatással okozati összefüggésben ért személyi hátrányok kiküszöbölésére. Emiatt az ítélőtábla a felperes nem vagyoni kártérítésének felemelésére nem látott lehetőséget.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében nem jelölte meg a felperest a nem vagyoni kártérítés után megillető késedelmi kamat mértékét, ezért az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, egyben kiegészítette a törvényes késedelmi kamat Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározott mértékével.

Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. 20 117/2013/5.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2014/1. számában 8. szám alatt jelent meg.

---