Jogszabályfigyelő 2024 – 44. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/107–108. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján közzétett közlemények közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szerző a közjegyző közreműködését veszi górcső alá a házastársak közös végrendelete megtételének vonatkozásában, utalva e jogintézmény történeti előzményeire is.
A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) ismét lehetővé tette a házastársak és a bejegyzett élettársak[1] számára a közös végrendelet megalkotását (7:23.§). A jogintézmény a magyar jogfejlődésben fordulatos utat járt be, mert az Osztrák Polgári Törvénykönyvben (Optk.) történt első megjelenése után egyedül 1960. január 1-től 2014. március 14-éig nem tehettek a házastársak (vagy a házasulandók) egyazon okiratba foglalt végintézkedést.
A magyar szabályozásban a házastársak számára a közös végrendelet tételének lehetősége nem új keletű, azt a régi Ptk.-t (1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről) megelőző jog is érvényesnek ismerte el. A jogintézményt a magyar jogéletbe sok más jogintézmény, így például a kötelesrész mellett az Optk. vezette be 1853. május 1-jén (583. § és 1248. §.). Az Optk. még nem rendezte részletesen a közösen tehető végrendeletek létrejöttének, érvényességének és hatályosságának feltételeit, a szabályozásbeli hiányt mintegy húsz évvel később pótolta a végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről szóló 1876. évi XVI. törvénycikk, amelynek 13. §-a és 21. §-a lefektette, hogy akár írásbeli holográf vagy allográf magánvégrendeleti formában, akár közjegyző vagy királyi járásbíróságok által készített közvégrendeleti formában egyaránt lehetőség van a házastársaknak közös végakaratot készíteni. A holográf magánokirat esetében, ahogy az napjainkban is történik, a végrendeletet az egyik örökhagyónak kellett saját kezűleg megírnia és aláírnia, míg a másik kijelentvén, hogy az az ő végintézkedése is, szintén aláírta azt saját kezűleg. Az allográf végrendelet esetében a közös akaratot tartalmazó okiratot valaki más, a házastársakon kívüli személy leírta és a házastársak, valamint három tanú is aláírták azt. A közjegyző által készített végrendelet esetében a királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvénycikk 82. §-a értelmében a jogalkotó mindkét házasfél együttes jelenlétét megkívánta a közjegyző előtt, ahol világosan ki kellett jelenteniük, hogy a dokumentum az ő végakaratukat foglalja magában, valamint az ügymenet egész folyama alatt két tanúnak vagy egy másik közjegyzőnek is folyamatosan jelen kellett lennie.
Az 1876. évi XVI. törvénycikk ugyan nem rendelkezett külön a közjegyzői letétbe vett közös végintézkedések lehetőségéről, ugyanakkor nem is zárta azt ki, így arra az általános szabályok voltak alkalmazandóak, tehát a királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvénycikk megfelelő rendelkezései (82-87.§§. valamint 106.§.). Amennyiben a házasfelek a fenti alaki követelmények betartásával elkészített magánokiratban létrejött közös végrendeletüket szerették volna letétbe helyezni közjegyzőnél úgy a nyílt – borítékba helyezés nélküli – végintézkedést személyesen kellett a közjegyzőhöz elvinniük, aki további két tanú, illetve másik közjegyző jelenléte mellett leellenőrizte, hogy a végrendelkezők saját kezűleg aláírták-e a dokumentumot, majd jegyzőkönyv felvétele mellett őrzésébe vette a végintézkedést. Zárt – tehát borítékba helyezett – végrendelet esetében természetesen az aláírások meglétét a közjegyző nem tudta ellenőrizni, ezért a felvett jegyzőkönyvet a felek és a közjegyző egyaránt aláírták. A szóban történt közös végrendelet tételét ugyan már az Optk. sem tiltotta kifejezetten, de a rendelkezésekből arra lehet következtetni, hogy csak az írásbeli formát támogatta: a közös végrendeletet a bíróságon kívüli írott végrendeletek szabályai között helyezte el a jogalkotó. Az 1876. évi XVI. törvénycikk pedig már kifejezetten érvényességi feltételként szabta az írásbeliséget a végrendelkezni szándékozó házasfelek számára.
Az 1928. évi magánjogi törvényjavaslatban (Mtj.) már a jegyesek számára is megengedték a közös végrendelet tételét (1963. §.), érvényességi feltételként szabva házasságuk érvényes létrejöttét. Az Mtj. már kifejezetten rendelkezett a közjegyzői letétbe helyezés lehetőségéről, amikor rögzítette, hogy közös végrendeletet közvégrendeleti, jegyzőkönyvi közvégrendeleti (hiteles személy által letétbe vett) vagy írásbeli magánvégrendelet alakjában lehet tenni (1964. §.). A közokiratba foglalás, valamint a holográf és az allográf formában létrehozható magánokirati végrendeletek szabályain az Mtj. lényegében nem változtatott, és a letétbe helyezés szabályai kapcsán is csak annyi többletkövetelményt fogalmazott meg, hogy a végrendelkező házastársaknak vagy jegyeseknek a végrendeletet nyílt iratként kellett átadniuk a közjegyzőnek, a letéti jegyzőkönyvet mindkettejüknek, valamint a közreműködő közjegyzőnek és a folyamatosan jelen volt kettő ügyleti tanúnak (másik közjegyzőnek) is alá kellett írnia azzal, hogy jegyzőkönyvhöz csatolt végrendeleti iratot a tanúk előtt nem kellett felolvasni.
A régi Ptk. a közös végrendelet intézményét elejtette és annak megalkotását bármilyen alakban, tehát akár közvégrendelet, akár írásbeli magánvégrendelet formájában érvénytelennek nyilvánította (644. §.), mégpedig az akaratnyilvánítás hibájának körében megvalósuló speciális akarathiba, a végrendeleti akarat nyilvánításának hibájából eredő érvénytelenség formájában meghatározva azt. A változtatás indokolása szerint[2] egyrészt a közös végrendeletek értelmezésével kapcsolatban gyakoriak voltak a viták és a bonyolult perek, másrészt az ilyen végintézkedések alkalmasak voltak arra, hogy az egyik fél az ígéretével a másik felet befolyásolja és tőle indokolatlanul előnyt szerezzen akár saját maga, akár általa részesíteni kívánt más személyek számára. Kiemelte a kommentár azt is, annak természetesen nem lehet akadálya, hogy a házastársak – de más személyek is – egymásra tekintettel alkossanak külön végrendeletet, amelyben egymást kölcsönösen örökössé nevezik vagy harmadik személyt egymásra tekintettel részesítenek juttatásban. A jogalkotó tehát a régi Ptk. hatályba lépésével a házastársak ugyanazon okiratba foglalt végrendeletét érvénytelennek minősítette, azonban a jogintézmény mégis tovább élt a gyakorlatban, ugyanis a régi Ptké. (1960. évi 11. törvényerejű rendelet a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról) szerint [92. § (1) bekezdés] a régi Ptk. öröklési jogot szabályozó rendelkezéseit csak az annak hatálybalépése után megnyílt öröklésekre lehetett alkalmazni. Így tehát a házastársak 1960. május 1-je előtt kelt közös végrendeletét érvényesnek kellett tekinteni, amelyet megerősített a PK 92. számú állásfoglalás b) pontja is azzal, hogy kimondta: „A Ptk. hatálybalépése után megnyílt öröklés esetében az örökhagyónak a Ptk. hatálybalépése előtt tett és a keletkezéskor hatályban volt jogszabályoknak megfelelő végintézkedése akkor is megtartja érvényességét, ha az a Ptk. rendelkezései alapján nem volna érvényesnek tekinthető”.
A 2014. március 15-én történt hatályba lépésével a Ptk. ismét bevezette a közös végrendelet jogintézményét a szabályozásba (7:23.§). Főszabályként két vagy több személy ugyanabba az okiratba foglalt végrendelete a Ptk. szerint továbbra is érvénytelen, azonban a házastársaknak vagy bejegyzett élettársaknak életközösségük fennállása alatt törvényi előírásnak megfelelő alakban és tartalommal készített közös okiratba foglalt végintézkedése ez alól kivételt képez.
Az első és a legfontosabb törvényi követelmény a közös végrendeletek vonatkozásában továbbra is az írásbeliség, vagyis szóban a házastársak, illetve bejegyzett élettársak nem hozhatnak létre közös végakaratot érvényesen. A közös magánvégrendelet alaki érvényességi kellékei tekintetében a Ptk. az Mtj. által felállított követelményeket támasztja a holográf és az allográf végrendelet tekintetében egyaránt. A Ptk. – ahogyan az Mtj. is – külön kiemeli a közvégrendeletben történő közös végrendelkezés lehetőségét, az Mtj.-vel ellentétben azonban kihagyja a közjegyzőnél történő végrendeleti letét nevesítését a jogintézmény érvényes létrejöttének felsorolásából. Ennek következménye nem az lett, hogy a házastársak (bejegyzett élettársak) ne készíthetnék el magánokiratba foglalt közös végrendeletüket, majd vihetnék azt el közjegyzőhöz letétbe vétel céljából, hanem az, hogy a jogalkotó nem kapcsolta az allográf közös végrendelethez azt a kedvezményt, miszerint az tanúk alkalmazása nélkül is érvényes lenne a közjegyzői letétbe vétellel. A Ptk.[3] és a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Ktv.)[4] ugyanis lehetőséget ad arra a végrendelkezni akaróknak, hogy írásbeli magánvégrendeletüket nyíltan vagy a közjegyző által borítékba zárva letétbe helyezzék a közjegyzőnél azzal a kijelentéssel, hogy az okirat a végrendeletüket tartalmazza. A közjegyzőnél letétbe helyezett végrendelet az allográf írásbeli magánvégrendelet speciális alaki érvényességi altípusaként jelenik meg a szabályozásban. A közjegyzőnél történő letétel előnye ugyanis az, hogy az allográf végrendelet tanúk alkalmazása nélkül is érvényes lesz.
Tekintettel arra, hogy a Ptk. nem zárja ki sem a közös írásbeli magánvégrendelet közjegyzőnél történő letételét, de nem is ad külön rendelkezést róla, így a vonatkozó szabályokat szem előtt tartva tanúk alkalmazásától nem lehet eltekintetni a letétbe helyezendő közös végrendeleten. A házastársak (bejegyzett élettársak) közös végrendeletének közjegyzőnél történő letétbe helyezése az általános szabályok alkalmazásával a gyakorlatban úgy történik, hogy az örökhagyók az írásbeli magánvégrendeletüket személyesen, együtt hozzák el a közjegyzőhöz, kijelentve, hogy az okirat a közös akaratú végrendeletüket tartalmazza, majd a közjegyző a letétbe vételről egy jegyzőkönyvet készít, amelyben mindkét házastárs vagy bejegyzett élettárs ügyfélként – végrendeletet letevőként – lesz feltüntetve. A közös végrendelet tényét technikailag úgy rögzítik a Végrendeletek Országos Nyilvántartásában (VONY), hogy mindkét örökhagyót külön-külön feltünteti a közjegyző az országos regiszterben, esetleg a bejegyzéskor a „Megjegyzések” részben a másik fél nevének és a közös végrendelet létének beírásával utal a közös végrendelkezés tényére. Bármelyik házastárs adataival történő kereséskor a VONY találatként megjeleníti tehát a végrendelet fellelhetőségi helyét és ha megjegyzésként feltüntették, úgy a közös végrendelet tényére való utalást is. Abban az esetben, ha semmilyen utalás nincs a végrendelet közös jellegére, ez a tény a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző előtt csak a végintézkedés kézhezvételekor derül ki.
A közjegyzői letétbe helyezett közös végrendelet kapcsán érdekes kérdéseket vet fel annak visszavonása is (7:43.§). A közös végrendelet a végrendelkezők közös akaratnyilvánítása, ezért annak egyoldalú visszavonása főszabály szerint érvénytelen, kivéve, ha ezt a lehetőséget a végrendeletben a felek megengedték, illetve a másik végrendelkezőt a visszavonásról értesítették. Az értesítést követően a másik végrendelkező dönthet úgy, hogy a végrendeletet hatályában fenntartja, vagy esetleg visszavonja ő is. Figyelemmel a visszavonás komoly jogkövetkezményeire, érdemes esetleg a végrendeletet visszavonni akarónak e nyilatkozatát közjegyzői kézbesítéssel megküldeni a másik félnek, ekkor közokirattal lesz bizonyítható ez a tény is.
A közös végrendelet jogintézménye visszatért tehát a magyar szabályozásba, a Ptk.-hoz fűzött kommentár szerint[5] a közös végrendelet tételének újbóli megengedését az ügyvédi és közjegyzői gyakorlatban felmerült igények indokolták, adott esetben a viszonos rendelkezésekkel kapcsolatos értelmezési problémák vállalása árán is. A saját és más közjegyzői irodák valamint több ügyvédi iroda tapasztalatai alapján is elmondható, hogy a gyakorlatban meglehetősen nagy igény mutatkozik közös végrendelet elkészítésére és inkább közokiratba foglaltan kérik az ügyfelek ennek elkészítését, semmint magánokirat formájában tennék azt letétbe közjegyzőnél. Az élettársak közös végrendelete érvénytelen továbbra is, eddig nem is találkoztam ilyen kéréssel sem, az élettársak viszont gyakran végrendelkeznek egymás javára közjegyző előtt és ők is inkább közokiratba foglaltan. A közös végrendelet jogintézményével kapcsolatban a régi Ptk. kommentárjában írt azon vélemény, amely szerint fennállhat a házastársak között az egymás befolyásolásának lehetősége, nyilvánvalóan nem állja meg a helyét, mert a gyakorlatban ez az aggály ugyanúgy felmerülhet a házastársak külön okiratba foglalt végrendeletének tétele esetében is.
Releváns jogszabályhelyek:
– 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról 3. §. (1) bekezdés b) pont;
– 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 644. §.;
– 1960. évi 11. törvényerejű rendelet a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról 92. § (1) bekezdés;
– 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 7:17. § (1) bekezdés c) pont, 7:23.§, 7:43. §;
– 1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről 161/A. § (1) bekezdés.
Lábjegyzetek:
[1] Lásd: 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról (Bét.) 3. § (1) bekezdésének b) pontja. A 2019. december 1-jén hatályos állapot
[2] Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez. Szerkesztette: Gellért György. Jogtár, Wolters Kluwer, 2007
[3] 7:17. § (1) bekezdés c) pontja. A 2019. december 22-én hatályos állapot
[4] 161/A. § (1) bekezdés. A 2019. december 22-én hatályos állapot
[5] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Szerkesztette: Gárdos Péter, Jogtár, Wolters Kluwer, 2016
Alábbi cikkünkben a 2024/107–108. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján közzétett közlemények közül válogattunk.
2022. július 1-jétől hatályos az EU Szerkezetátalakítási és fizetésképtelenségi irányelvét átültető magyar törvény.
A 2024. évi VII. törvény és a MiCA A magyar jogi szabályozás alapja a 2024. évi VII. törvény a kriptoeszközök piacáról, amely részletesen szabályozza az egyes kriptoeszközök kibocsátását és a hozzájuk kapcsolódó egyes szolgáltatásokat. Ezen túlmenően, az Európai Unióban a kriptoeszközökre vonatkozó szabályozást a MiCA Rendelet (Markets in Crypto Assets; az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A […]
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!