Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mediátori, a bírói és az ügyvédi szakma mediáció mellett elkötelezett képviselői fejtik ki véleményüket arról, mi mindent tehetne a magyar mediációért egy ösztönző szabályozási környezetet kialakító jogalkotói szándék a Pp. kodifikáció során.
III. Kötelező egyezségi kísérlet vagy bírói mediációra utalás bizonyos tárgykörökben
|
NEMZETKÖZI PÉLDÁK Kötelező előzetes mediáció és az ügyvédek világának bevonása az ösztönző rendszerbe Olaszország A feleket törvény kötelezi, hogy egyes jogviták esetén megkíséreljenek közvetítés útján egyezségre jutni. Ezek a speciális tárgykörök a lakásbérlet, a földjogok, a közös tulajdon megosztása, az öröklés, a lízing, a kölcsön, a járművek általi károkozás, az orvosi felelősség, a sajtóperek, a biztosítási, valamint a banki szerződések. Az olasz jogalkotó anyagi kötelezettségek előírásával próbálja meg elterelni az állampolgárokat a pereskedéstől. Az ügyvédi meghatalmazás aláírásakor az ügyvédnek írásban tájékoztatnia kell az ügyfelet a mediáció lehetőségéről és annak pénzügyi előnyeiről. Amennyiben az ügyvéd ezt nem teszi meg, a meghatalmazás a fél részéről megtámadható [2010. évi 28. számú törvényhozói rendelet 3. cikk (2) az ügyvéd tájékoztatási kötelezettségéről és 5. cikk (1) bekezdés a kötelező előzetes mediációról speciális tárgykörökben]. Németország A német eljárási rendszer a mediációt ösztönző fontos szabálya a polgári perjogi kódex hatályát szabályozó törvény, az Einführung zur Zivilprozessordnung (EGZPO) 15. a § szakaszában a tartományi jogalkotás számára adott azon felhatalmazás, hogy konkrétan szabályozott ügycsoportokban (például általában a személyiségi jogot illetően, szomszédjogi ügyekben) a per mindaddig nem indítható meg, amíg nem kísérelték meg igazolható módon a felek az egyezséget. Ilyenkor a sikertelen kísérlet megtörténtét igazoló dokumentumot csatolni kell a keresetlevélhez, amely csak ezzel együtt kerül befogadásra. Általános tapasztalat, hogy a tartományok ezzel a felhatalmazással élnek is, ezzel emelve magasabb szintre a mediáció ösztönzését, nem maradva meg a mediáció vonzerejét növelő, az eljárásra hivatkozással igényelhető költségkedvezményeknél. |
Dr. Gyolcs Judit: A Pp. 121/A. (1) és (2) bekezdése szerint a jogi személy gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogvitáiban a keresetlevél benyújtása előtt a feleknek meg kell kísérelniük a jogvita peren kívül elintézését. Ha a felek jogvitájukat peren kívül nem rendezik, és a felperes keresetet indít, a keresetlevélhez csatolnia kell a felperes és az alperes által tett írásbeli nyilatkozatokat tartalmazó okiratokat (levelezés, jegyzőkönyv), vagy azt az iratot, amellyel a felperes igazolja, hogy a jogvita peren kívüli elintézését megkísérelte. Tapasztalataim szerint a gazdálkodó szervezetek jogvitájuk elintézése során ezeket a rendelkezéseket az esetek 99%-ában formálisan kezelik. A jogvita peren kívüli elintézésének megkísérlése kimerül abban, hogy a keresetlevél tartalmával közel azonos felszólításban megkeresik a másik felet, közlik az igényeiket és „egyeztetést kezdeményeznek”. Tényleges egyeztetésre, vagy akár közvetítő bevonására nagyon ritkán kerül sor. A felek nagyon sokszor a bíróságtól várnak vélt vagy valós sérelmeikre elégtételt, legyen az gazdasági, családi, vagy akár munkaügyi jogvita. A magyar pereskedési kultúrából fakadóan véleményem szerint az olasz minta lenne a leghatékonyabb, vagyis a kötelező mediációs kísérlet egyes jogalkotó által kijelölt tárgykörökben.
Dr. Bíró Krisztina: A mediációs kísérletek kötelezővé tétele helyett, a mediáció önkéntességével való ellentét és a formalitásba torkollás magas kockázata miatt az új Polgári perrendtartásban a bírák kezében látnék szívesebben például egy olyan eljárási eszközt mint a bírói ,,mediációra utalás”, ha erre az ügyet alkalmasnak látják szakmai szempontok alapján. Arra, hogy szakmailag milyen jellegű jogviták (például társasházi, szomszédjogi stb.) esetén javasolható különösen a mediáció, arra megvannak a nemzetközi szakmai sztenderdek és mediációs tapasztalatok. Ennek persze hangsúlyozottan párosulnia kell a névjegyzékről való tájékoztatással is, hogy a független mediátorok ne szenvedjenek versenyhátrányt a bírósági szervezettel kapcsolatban elérhető ingyenes szolgáltatásokhoz képest. A mediációra utalás eszközét nemcsak a Polgári perrendtartás adhatja meg a bírónak, a mediáció ösztönzése megjelenhet akár a Ptk. szülői felügyeleti jog, válás és gyermekelhelyezés körében a közvetítői eljárásról szóló rendelkezéseihez hasonlóan anyagi jogi szabályokban is, így a Munka Törvénykönyvében, a társasházi törvényben, vagy egyéb anyagi jogi szabályokban. Ugyanakkor ez az intézmény akkor lehet igazán működőképes a jövőben, ha mind a bíróság hathatós, meggyőződésből jövő tájékoztatásának, mind a mediátorok képzésének a szakmai színvonala magas, és a kettő társadalmi szerepében, céljában harmonikusan összecseng.
Dr. Tóth Katalin: Mivel rendkívül összetett kérdésről van szó, ezért a nemzetközi mediációs konferenciákon minden évben teret adnak a kérdés megvitatásának, eddig azonban nem sikerült konszenzusra jutni. Az olasz modell valóban eltér a többi európai állam által követett mintától. Mi a románhoz hasonlóan azt az utat járjuk, hogy bizonyos ügycsoportoknál (nevezetesen szülői felügyeleti jog rendezése, kapcsolattartás) a bíró kötelezheti a feleket az első mediációs tájékoztató ülésen való részvételre, azonban ezt nem tekinthetjük valódi kötelező mediációnak, mert csak erre az ülésre nézve kötelező. Abban a különböző európai országok szakemberei (kiegészítve Kanadával) mind egyetértenek, hogy a mediáció elsősorban akkor igazán eredményes, ha a fél önkéntességén alapul. Az olasz modell, a teljes mediáció kényszerű, kötelező jellegű alkalmazása – egyes külföldi szaktekintélyek szerint – veszélyes lehet, a kötelező mediáció a módszer halálához vezethet. Ugyanakkor a kanadai példa mégis azt igazolja, hogy a közvetítés egyaránt működőképes azon tartományokban, ahol önkéntes, és ott is, ahol az kötelező jellegű. A magyar modell (értem ez alatt a bírói közvetítői útra utalást) egyelőre leginkább a közvetítői eljárás (abszurd módon a bírákkal, ügyvédekkel, ügyfelekkel történő) megismertetésére alkalmas. Ugyanakkor egyes tartós jogviszonyok, és ide sorolandók a gazdasági perek többsége is, indokolhatják a kötelező mediáció bevezetését. A gazdasági ügyekben nálunk megjelenik a kötelezően választható mediáció, ez esetben ugyanis a peres eljárás kezdeményezése előtt a gazdasági társaságoknak meg kell kísérelniük a konfliktus alternatív vitarendezési eszközzel (ADR) történő rendezését, közvetítői eljárást, választott bírósági eljárást, etc. vehetnek igénybe. A szabályt azonban jelentősen felhígítja, hogy lehetőségük van arra is, hogy a vita rendezésének megkísérlését a felek által felvett jegyzőkönyvvel igazolják. A jegyzőkönyv pedig gyakran formális, az ellenérdekű felek sokszor nem is tudnak annak keletkezéséről, tartalmáról. Az előírás gyengítését – lehetséges, hogy nem tudatosan – sajnálatos módon elősegítik azok a bírák és felek, akik figyelmen kívül hagyják a Pp. 121/A. § (2) bekezdését, pedig az egyébként a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának oka lenne. A gazdasági mediáció terén igenis legalább annyira helye van a „kötelező mediációnak”, mint a családjogban (a szülői felügyeleti jog rendezése vagy a kapcsolattartás területén). Ennek esetleges megteremtése esetén azonban további eljárási garanciák felállítása szükséges, a gazdasági társaságok ugyanis félnek magukról információt kiszolgáltatni, hiszen nincs megfelelő garancia arra, hogy a közvetítői eljárás során megszerzett adatokat – jogszabályi tiltás ellenére – a másik fél egy későbbi eljárásban nem használja fel. E körben szintén érdemes átgondolni, hogy a bírósági vagy a társasági ügyekben a szakmailag esetleg nagyobb felkészültségű piaci mediátor igénybevétele ésszerű.
Országbíró Zoltán: Olaszországban egyes jogviták esetén a feleket törvény kötelezi, hogy megkíséreljenek közvetítés útján egyezségre jutni. Ezek a speciális tárgykörök a lakásbérlet, a földjogok, a közös tulajdon megosztása, az öröklés, a lízing, a kölcsön, a járművek általi károkozás, az orvosi felelősség, a sajtóperek, a biztosítási, valamint a banki szerződések. Az olasz jogalkotó anyagi kötelezettségek előírásával próbálja meg elterelni az állampolgárokat a pereskedéstől. A piaci alapú mediációval eltöltött elmúlt évtized szakmai tapasztalatainak összegzéseként Magyarországon az olasz mintát jól alkalmazhatónak látom. Számos elemében jóval előremutatóbbnak tartom, mint a jelenlegi magyar gyakorlatot, különös tekintettel a mediáció hazai infrastruktúrájának és kultúrájának hiányosságaira. Itthon is el tudnám képzelni a mediáció kötelezővé tételét az olaszországival azonos, vagy annál szélesebb tárgykörök területén. A kötelező mediáció költségvonzatai kapcsán megemlíteném, hogy például a korábbi mediációs tájékoztatáson való részvételre kötelező romániai szabályozás különlegessége az volt, hogy az állampolgároknak piaci alapon dolgozó, a szakmai fejlődésben és a viták megoldásában maximálisan motivált független mediátorokat kellett megkeresniük tájékozódás céljából, nem pedig adóforintokból fizetett, a versenysemlegesség követelményét feszegető, bírósági háttérrel rendelkező bírósági közvetítőket, mint ma Magyarországon.
IV. Ügyvédi tájékoztatási kötelezettség bevezetése a mediáció lehetőségéről
A túlbuzgó képviseletről. ,,Túlbuzgó képviseleti modell szerint tanítják vitatkozni az ügyvédeket, akik azért harcolnak, hogy ügyfeleik a lehető legjobban járjanak, tekintet nélkül arra, hogy milyen hatást gyakorol vagy milyen romboló hatással van másokra. A versengő modellt úgy tekintik, mint az igazság feltárásának a ,,motorját”. Az elmélet tehát úgy szól, hogy ha minden versengő ügyvéd olyan keményen képviseli az ügyfelei érdekeit, amennyire csak tudja, az igazságosságot eredményez. Ez a modell szükséges és hasznos lehet például büntetőjogi esetekben, de a családi ügyekben a túlbuzgó érdekképviselet ellenségeskedést szülhet, és ennek következtében sérülhet a család. A mediáció önkéntességen, a szabad információcserén és a közös célok mindkét fél általi tiszteletben tartásán alapszik. A közvetítő egyik félnek sem szószólója, és nem nyújt jogi tanácsadást. A legtöbb megbeszélés, ami a mediációban lehetséges, nem megengedett a bíróságon, pedig a közérdek azt kívánja, hogy a partnerek nyílt kommunikációval és a szabad információcserét lehetővé tevő eljárással oldják meg nézeteltéréseiket.” Részlet az International Academy of Collaborative Professionals ,,A viták tiszteletteljes megoldása” című promóciós kiadványából (Forrás: www.collaborativepractice.com)
Dr. Gyolcs Judit: Nagyon támogatom, mivel ügyvédként és mediátorként megértem mindkét oldalról a téma nehézségeit. Szerintem a mediációtól függetlenül is szükség van egyfajta paradigmaváltásra az ügyvédi szakmában. Az ügyvédi kar hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza, az ügyvédség nagyon statikus, az állandóságra törekszik, nehezen enged az újításnak. Ezért is nehéz elfogadtatni a kollégákkal, hogy a mediáció nem feltétlenül az ügyvéd ellensége, hanem épülhet egymásra az ügyvéd és a mediátor munkája. A mediátor bevonása miatt nem fogunk kevesebbet keresni, csupán arról van szó, hogy az ügyben elfoglalt szerepünk változik. Nekünk, ügyvédeknek is követnünk kell az új trendeket, alkalmazkodnunk kell az új elvárásokhoz.
Dr. Bíró Krisztina: Az ügyvédi tényvázlatban vagy megbízási szerződésben a mediáció lehetőségéről való kötelező tájékoztatásról azt gondolom, hogy érdekes felvetés. Tapasztalataim szerint az ügyvédekkel szembeni elvárás az ügyfél részéről inkább az álláspontjának képviselete és szándékainak keresztülvitele minden körülmények között. Ezzel a mediáció lehetősége nem biztos, hogy mindig összecseng. Ha minden ügyvéd számára kötelező lenne a mediációs tájékoztatás, annak talán lenne pozitív hozadéka. Ám nem szabad hagyni, hogy a tájékoztatási kötelezettség egy tényvázlatban szereplő formális körmondatba torkolljon, mint például ,,teljeskörűen tájékoztattam ügyfelemet a mediáció lehetőségéről…” stb. Az írásbeli tájékoztatást az ügyfelek gyakran el sem olvassák. Azt gondolom, ha az ügyvéd szívből és valóban elfogadja a mediáció eszméjét, akkor, ha szakmailag úgy ítéli meg adott esetben a családi vitát, a szomszédjogi vagy a személyiségi jogi sérelmet, mindenképp javasolni fogja ügyfelének a mediáció lehetőségét.
Dr. Tóth Katalin: Az ügyvédi tájékoztatási kötelezettség bevezetése mindenképp segítené a mediáció ügyét. A fél az ügyvédjében szinte feltétel nélkül megbízik. Ha az ügyvéd „bohóckodásnak” titulálja a bíró által javasolt közvetítői eljárást – mint ahogyan az előfordult az én egyik válófélben lévő felek közötti birtokháborításos ügyemben is – a fél meg sem hallja a bíró további győzködését arról, hogy miért is célszerűbb nekik a peres eljárás helyett közvetítői utat igénybe venni. Az ügyvédnek tehát kulcsfontosságú szerepe van a mediációs eljárás megindulásában, nem elegendő a lelkes bíró és az eredetileg arra nyitott ügyfél. Az ügyvédek ösztönzésére a világ különböző tájain eltérő eszközöket alkalmaznak. Ausztráliában személyesen az ügyvédet bünteti a törvény, ha visszautasítja a mediációt, Szingapúrban pedig az az ügyvéd, amelyik nem tájékoztatja az ügyfeleit a közvetítői eljárás előnyeiről, és nem ajánlja fel számukra annak igénybevételét, pénzbírsággal sújtandó. Álláspontom szerint akár az olasz pozitívan ösztönző minta, akár a fent említett szankciók alkalmasak a mediációs piac fejlődésének elősegítésére.
Országbíró Zoltán: Történelmi ugrást jelenthetne a Polgári perrendtartásban az ügyvédek ösztönzése az olasz mintához hasonlóan, például, ha az ügyvédi meghatalmazásban rögzíteni kellene az ügyfél számára a mediációról való tájékoztatás lényeges elemeit. Különösen fontosnak tartom ezen elemek közül az Igazságügyi Minisztérium által vezetett független mediátori nyilvántartás konkrét elérhetőségét, valamint az arról szóló tájékoztatást, hogy milyen erkölcsi, anyagi és egyéb hátrányok érik az ügyfelet, ha nem kísérli meg a kereset, illetve adott esetben a fellebbezés benyújtása előtt a közvetítői eljárást jogsérelme rendezése céljából. Az olasz példából azt is előremutatónak tartom, hogy az ügyvédek számára következményekkel jár, ha nem tájékoztatnák a mediációs útról a jogkereső embereket, vagyis elvonnák tőlük azt az információhalmazt, ahogy a jogsérelmeket humánusabban, jóval inkább európai módon lehet megoldani. Ennek további ,,biztosítéka” lehet egy olyan jogalkotói döntés, hogy az ügyvéd a munkadíját akkor tudja teljes mértékben a bíróságon a perköltség részeként érvényesíteni, ha igazolja a mediációs tájékoztatás megtörténtét az ügyvédi meghatalmazás bemutatásával, illetve a mediációs felhívás sikeressége és a másik fél önkéntes részvétele esetén a közvetítői eljárásban való kooperatív együttműködését mutató dokumentumokat.” – vázolja fel a mediátor a jelenleg társadalmi egyeztetés alatt lévő magyar polgári perrendtartás mediációról szóló rendelkezéseinek hatékony alternatíváit a nemzetközi tapasztalatok alapján.
V. Mit lehetne még tenni itthon a piaci, független mediáció kultúrájának megerősítése, támogatása érdekében jogalkotói szinten?
Dr. Gyolcs Judit: A fentiekben kifejtett véleményemen túl fontosnak tartom megteremteni a bírák és a közvetítők közötti rendszeres szakmai együttműködés fórumait, kereteit, mely együttműködésből az ügyvédeket sem szabad kihagyni. Amennyiben a közvetítői eljárásnak és ezzel a mediátorok munkájának egyre fontosabb szerepet szánunk a vitarendezésekben, egységesíteni kellene a mediátorképzéseket, emelni kell azok színvonalát, mert jelenleg nagyon sok és eltérő színvonalú képző intézmény van a piacon, elfogadhatatlannak tartom, hogy az oktatók nagy része egyáltalán nem mediál. Folyamatos továbbképzési lehetőségeket kell biztosítani, és a jelenlegi 5 éves továbbképzési ciklus helyett évente kelljen az előírt számú továbbképzést igazolniuk a mediátoroknak.
Dr. Tóth Katalin: Röviden, a „kötelező” mediáció kiterjesztése több ügytípusra ösztönözné a mediáció elterjedését, különösen gazdasági ügyek, szomszédjogi viták, birtokháborítás, egyéb tartós jogviszonyok esetén. Ugyanakkor megfontolandó lenne, hogy nem kellene-e a bíróságokon uralkodó statisztikai szemléletnek és munkamegtakarítási hajlandóságnak köszönhetően időnként előforduló esetleges indokolatlanul hamar történő mediációra utalás megelőzésére bevezetni olyan rendelkezéseket, mint például az ideiglenes intézkedés bírói elbírálási kötelezettsége még mediációs útra utalás előtt.
Dr. Bíró Krisztina: Nagyon sok múlik azon, hogy az adott tárgyaláson a bírák a felek felé pozitívan tudnak-e nyilatkozni a mediációról, tapasztalataik alapján szívből tudják-e a közvetítői eljárást mint egyezségre törekvő alternatív vitarendezési módszert ajánlani. Ennek a bírósági gyakorlatnak a kialakulásához még nagyon sokat kell tenni a mediációs képzések színvonalának javítása területén, ami elengedhetetlen a minőségi és versenyképes mediációs szolgáltatás nyújtásának megalapozásához. Összességében azt gondolom, hogy a Pp. azzal mindenképpen pozitív hatást tudna kifejteni a mediációra, valamint ezen keresztül a bíróságok ügyterhét illetően, ha biztosítaná a bíróság számára a bolgár modellhez hasonlóan a mediációra utalás, de főleg a mediáció professzionális tájékoztatással való elősegítését alapelvi és konkrét rendelkezések szintjén.
Országbíró Zoltán: A mediáció leglényegesebb kérdése ma Magyarországon, hogy a közvetítői eljárásokat független, a piaci verseny által teljesítménycentrikus, magas szakmai követelményeket felállító, a minőség folyamatos javulásában érdekelt mediációs szolgáltatók útján folytassák le. Az elmúlt évtizedben a piaci alapú mediációban szerzett szakmai tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy Magyarországon az olasz minta jól alkalmazható. Számos elemében a jelenlegi magyar gyakorlatnál jóval előremutatóbbnak tartom, különösen a mediáció hazai infrastruktúráját és kultúráját lehetne fejleszteni.
Források:
http://www.ugyvedvilag.hu/rovatok/publikaciok/kiserletek-a-mediacio-felviragoztatasara-romaniaban
http://www.gemme.eu/nation/magyarorszag/article/mediacios-hitvallas-toth-katalin-2012
Az új Polgári perrendtartás koncepciója
Egy új polgári perrendtartás alapjai: Szerkesztette: Németh János, Varga István, HVG-ORAC Kiadó, 2014
