A metaverzum munkajoga


A platform alapú munkavégzés elméleti és gyakorlati dilemmái már évek óta, folyamatosan napirenden vannak, megannyi tudományos és akár hétköznapi vitát maga mögött tudva. Bár a jog mind a mai napig számos, korábban bevált megoldást tesz kérdésessé már a „hagyományos” platform alapú munkánál, a globális átalakulások és új igények megjelenése okán még az eddiginél is rendhagyóbb módon kezd alakulni a munka világa. A jelen cikkünkben a virtuális valóság keretében történő foglalkoztatás és munkavégzés legfőbb kérdéseivel foglalkozunk röviden.

1. Virtuális valóság, vagy metaverzum?

A virtuális, vagy kiterjesztett valóság egy számítógép által létrehozott és háromdimenzióban szimulált mesterséges környezet, mely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy a valósághoz kísértetiesen hasonló virtuális környezetbe lépjen be és ott érzékszerveivel jelen legyen, más felhasználókkal interakcióba legyen. A felhasználó ezt tipikusan valamilyen eszköz (például: ún. VR szemüveg) segítségével tudja elérni. A metaverzum egy olyan virtuális világ, amit a felhasználók bármilyen platformról képesek elérni, és ahol a virtuális avatárjaikkal tudnak kapcsolatba lépni egymással. A témával foglalkozó nemzetközi irodalmak a metaverzumot egy olyan virtuális valóság-termékként definiálják, mely túlmutat egy vállalat által kifejlesztett és márkázott terméken, sőt a metaverzumban végrehajtott tranzakció esetén a szó szoros értelmében a felhasználó is tulajdonjogot szerez a metaverzumban fellelhető valamely elemen. Jelenleg ez a virtuális környezet a felhasználók számára még nem elérhető, átadásának közelségéről még csak hírek szólnak. Ebből kifolyólag értelemszerűen annak teljeskörű definíciója sem fektethető le.

2. A metaverzumban felmerülő jogi problémák

Az elmúlt időszakban egyre több nemzetközi szakmai fórum értekezett arról, hogy a munkaerőpiac bizonyos szegmensei átkerülhetnek a metaverzumba. Ez megvalósulhat egyrészt oly módon, hogy a felek a jövőbeli teljesítésüket a metaverzumben kivitelezik, de nagyobb valószínűséget látunk arra, hogy inkább az újonnan létrejövő jogviszonyok fognak a metaverzum körébe illeszkedni. Ez utóbbi kapcsán egyértelmű, hogy a munkáltató és a munkavállaló a valós világban minden bizonnyal soha nem fognak találkozni, így személyüket, vagy inkább avatarjaikat a metaverzum kapcsolja össze. A metaverzum tehát fogalmilag magán hordozza a munkáltató és a munkavállaló közötti térben való elkülönülését, mely ez alapján ez a típusú teljesítés alapvetően a mai fogalmaink szerint távmunkának tekinthető. Úgyszintén fogalmi elem, hogy ez a típusú távmunka egyben képernyő előtt végzett munka is, annak minden következményével együtt. Tekintettel a virtuális valóság különlegességeire nem reális, hogy ezt a helyzetet a munkajog a mai eszközeivel önmagában kezelni tudja, ezért várható, hogy a metaverzum munkajogára a következő évtizedekben külön rendelkezések születnek.

A szabályozás során alapvető munkajogi kérdés, hogy miként a munkajogviszony tartós jogviszony, azt bizalom övezi, e bizalom a metaverzumban miként tud érvényesülni? Nem vitás, hogy a jelenlegi platform alapú munkavégzés már de facto megkezdte az ettől való eltérést, ugyanakkor a metaverzum a munkajog bizalmi (és tartósságot hangsúlyozó) szálát már sokkal kifejezettebb módon rontaná le. Szintén jelentős az a dilemma, hogy mennyiben értelmezhető a személyes teljesítés a munkavállaló oldalról. A munkaviszony fontos jellemzője, hogy a munkavállaló azt személyesen köteles teljesíteni, teljesítési segédet nem vehet igénybe. Ezzel összefüggésben a jognak választ kell adnia arra, hogy a virtuális valóságban megjelenő avatar személynek minősül-e, megegyezik-e az avatar mögött meghúzódó természetes személy eljárásával, vagy az valamilyen módon szoftveres alapon módosításra kerül?

Már az eddig felvetett problémák kapcsán is látható, hogy a virtuális valóságban kivitelezett munka egyik nagy jogi kérdése a virtuális személyiség jogalanyisága, nevezetesen az a kérdés, hogy az avatar vajon személynek minősül-e, és ha igen, akkor megegyezik-e az őt működtető emberrel?

Az általános kötelmi jogi szabályok szerint a jognyilatkozatok a külvilágban megnyilvánuló magatartás mellett mellett igénylik az akarati oldalt is, mint belső tényállást. Ebből következően avatar akaratnyilvánításának vizsgálata során elkerülhetetlen a konkrét személy azonosítása, valamint a szerződési akarat megnyugtató kinyilvánítása.

A szerződéses jognyilatkozatok mellett ugyanakkor óriási jelentőséggel bírnak az általános személyiségi jogi kérdések, így az emberi méltóság mint anyagjog és az ebből levezethető személyiségi jogok védelme, különösen a munkajogban gyakran felmerülő egyenlő bánásmód követelménye, vagy akár az adatvédelem kérdésköre. Az elmúlt időszakban már kaphattunk híreket olyan esetekről, ahol a férfi avatárok női avatárokat „inzultáltak” a virtuális térben. Az ilyen esetek megítélése során komoly jogkérdést vet fel az, hogy vajon ezek az esetek értelmezhetők-e a klasszikus személyiségi jogvédelem keretei között, és ha igen, akkor ki és pontosan milyen jogot sértett meg? (az „inzultáló”, aki a tényleges virtuális vegzálást elkövette, vagy a metaverzum készítője, aki ezt lehetővé tette?)

Végül pedig a metaverzum munkaerőpiacként is felfogható, mivel az egyes személyek oda munkakeresés céljából is beléphetnek. A fentiekkel összhangban ezért sok esetben a metaverzumban történő eredményes foglalkoztatás érdekében célszerű olyan személyt keresni, aki már eredetileg is a metaverzumban keresett állást, vagy ott került foglalkoztatásra.

3. Metaverzum: munkavégzés helye, platform, vagy netán munkáltató?

A munkajogi szempontból az elsődlegesen vizsgálandó szempont a szerződéses jognyilatkozatok valódiságát követően, hogy a metaverzum milyen szerepet tölt be a munkaviszony teljesítése során. Kiindulópontként elmondható, hogy a metaverzum minimum egy olyan jellegű platform, amelyet már napjainkban is ismerünk például az applikáció alapú munkavégzés esetén. Ez a fajta megközelítés is hordoz magában dilemmákat, közel sem annyit, mint a másik két felfogás. Természetesen, itt releváns lehet ez esetben az a folyamatos vita, hogy az adott munkát végző személy kapcsán milyen esetekben állapítható meg a munkaviszony fennállta.

Nem tartjuk elragaszkodott gondolatnak azt, hogy a jövőben a munkavégzés helyeként a felek a metaverzumot jelöljék meg a munkaszerződésben. Ennek realitása esetén azonban rögtön felmerül az a kérdés, hogy ilyen esetekben mi lesz a teljesítés helye, melyik lesz az alkalmazandó jog, valamint illetékes bírói fórum. Ezzel összefüggésben azt sem tartjuk kizártnak, hogy az egyébként jelenleg lényegében keresettel induló polgári perként definiált munkaügyi jogviták, valamilyen metaverzumban nem a szuverén állam által létrehozott bírói fórum előtt kerüljenek elbírálásra. Természetesen az itt született ítéletnek a metaverzumon kívüli relevanciája marginális, de elképzelhető, hogy maga a felperes sem kívánja jogvitát a metaverzumból kihozni.

Mivel a fejlesztők célja szerint a munkavállaló idővel nem csak a munkavégzés céljából tartózkodik a metaverzumban, hanem a „mindennapjait” is ott éli, felmerülhet az a gondolat, hogy maga a virtuális valóság az, ami „foglalkoztatja” az adott személyt. A metaverzum ugyanis minden bizonnyal olyan prosperáló lehetőségeket fog nyújtani a csatlakozóknak, mely alkalmas arra, hogy akár megélhetésük is biztosítva legyen oly módon, hogy közben a metaverzum érdekében járnak el – hiszen a működtetők ebből komoly profitot teremtenek –, valamint az egyes személyek lehetőségeit a metaverzum az egyoldalúan kialakított szabályaival diktálja, hierarchikus jelleggel. Bár a legutóbbi megközelítés kétségkívül elrugaszkodott, a kialakuló virtuális valóságban erre is figyelemmel kell lenni.

4. Munkaegészségügyi és munkabiztonsági kérdések

Véleményünk szerint a klasszikus munkajogi szabályrendszer, ideértve a munkavédelmi normákat is, közel sem készült fel arra, hogy a metaverzumban történő foglalkoztatást támogassa. Éppen ellenkezőleg, ha el is mondható, hogy a szűk értelemben vett Mt. szerinti munkajogi szabályozás az elektronikus eszközzel történő munkavégzést tudja kezelni, ez már nem egészen igaz a munkavédelmi szabályok körére. Habár a pandémia előhozta azokat a munkaerőpiaci igényeket, melyek a távmunkavégzés fejlődése irányába hatnak, álláspontunk szerint a hatályos munkavédelmi szabályozás – még, ha formálisan tartalmaz erre vonatkozó rendelkezéseket is – nincs felkészülve a távmunkavégzéssel kapcsolatban felmerülő munkabiztonsági kérdésekre.

Függetlenül attól, hogy a teljesítés egy virtuális térben történik, a vonatkozó munkabiztonsági ellenőrzéseknek álláspontunk szerint két felületen kellene zajlania. A hatályos jogszabályai kontextus alapján ugyanis egyfelől érdekes a munkavállalónak a valós világban történő tevékenysége, mely magában foglalja azokat a kérdéseket, hogy megfelelő-e az a hely, ahonnan a munkavállaló a metaverzumba becsatlakozik, munkavédelmi szempontból szabályos-e a munkavállaló általi eszközhasználat, illetőleg a munkáltató biztosított-e mindent, tájékoztat-e, oktat-e megfelelően, illetőleg a kockázatértékelést elvégezte-e. Az előbb csak sarkosan felsoroltak mellett pedig másfelől az ellenőrzéseknek részben a metaverzumban is kellene zajlania, figyelemmel arra, hogy az elvégzett munka a tartalmát tekintve ott realizálódik.

5. Összefoglaló prognózis

A virtuális valóságban történő munkavégzés sok tekintetben ellenőrizhetetlenné teszi a munkajogi szabálykövetést, így várható, hogy a munkavállalói védelem – erre vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezés nélkül – drasztikusan csökkenni fog ezen a területen, függetlenül az alkalmazandó jogtól.

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy miért kell a metaverzum alkalmazása és az abban történő munkavégzés során klasszikus munkajogi összefüggéseket keresni, hiszen a felek elég érthetően kinyilvánítják azon szándékukat, hogy a hagyományos foglalkoztatástól el kívánnak térni. Válaszként hangsúlyozzuk, hogy a virtuális tereken vagy platformokon alapuló munkára vonatkozó önálló munkaügyi normák már így is csak részben vannak jelen, azonban a klasszikus munkajogi védelem biztosítása érdekében nem lehet elkerülni, hogy az alapvető munkajogi normákat a metaverzumon keresztül történő munkavégzésre is megpróbáljuk alkalmazni. Nem lehet elmenni amellett viszont, hogy egyik nemzeti jogalkotó sem készülhet fel a munka világának az ilyen mértékű átalakulására, így erre mindenképpen szükséges valamiféle választ adni, ha lehetséges, globális alapon.

Zárásként pedig kijelenthető, hogy már az az alapvető kérdés is nagy fejtörést okozhat, hogy a virtuális valóságban ki a munkavállaló és ki a munkajogon kívüli, mindennapjait élő egyszerű fogyasztó. Az igazi dilemmát pedig idővel nem az okozhatja, hogy ki minősül munkavállalónak és ki nem, hanem az, hogy az adott személy – tekintettel a metaverzum uralmára – mikor tekinthető munkavállalónak és mikor nem.

A jelen cikk a Dr. Sipka Ügyvédi Iroda és a Wolters Kluwer Kft. együttműködésének eredményeként született.


Kapcsolódó cikkek

2023. február 8.

Sérült az egyenlő bánásmód elve a hátrányos helyzetű gyerekeknél

A Kúria azt vizsgálta, hogy helyesen állapították-e meg a bíróságok azt, hogy a Nógrád megyei gyámhatóság megsértette a kizárólag rossz vagyoni helyzetük miatt családból kiemelt Nógrád megyei gyermekek egyenlő bánásmódhoz fűződő személyiségi jogát.