Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jogerős ítélet érdemi indokolása során az Alaptörvény szerinti jogértelmezési követelmény érvényesítése, a jogalkotói cél figyelembevétele nem mentesíti a bíróságot a felek által vitatott jogintézmény releváns elemeinek a konkrét ügyre irányadó tételes jogszabályi rendelkezésekkel való összevetésén alapuló indokolás teljesítése alól – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a két felperes (adós és adóstárs) munkáltatói kölcsönszerződést kötöttek a felperes munkáltatójával, mint hitelezővel, a szerződés értelmében a kölcsönt lakóingatlan vásárlásra lehetett felhasználni. Az adós hozzájárult, hogy a kölcsönt folyósító Bank, a hitelező javára jelzálogjogot, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse. A munkáltatói kölcsön összegét a Bank folyósította, az esedékes törlesztőrészleteket a Bank által vezetett kölcsönszámlára kellett teljesíteni. A felperesek a 2020. augusztusáben született második gyermekükre figyelemmel kérelmet terjesztettek elő a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről szóló Korm. rendeletben meghatározott támogatási feltételeknek való megfelelés megállapítása iránt. Az alperes elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy a felperesek azért nem felelnek meg a támogatási feltételeknek, mert a kérelmükben megjelölt kölcsönszerződés a Bank által kiadott igazolás szerint nem minősül lakáscélú jelzáloghitelnek. Rögzítette továbbá, hogy a 2017. november 14. napját követően kötött munkáltatói kölcsön vonatkozásában nem igényelhető a támogatás, mivel nem minősül a hitelintézeti törvény (Hpt.) szerinti forintalapú lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződésnek.
A felperesek szerint a lakáscélú munkáltatói kölcsönről szóló BM rendelet értelmében a kölcsön nyújtásának feltétele, hogy a dolgozó hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonába kerülő vagy tulajdonában álló lakásra a munkáltatói kölcsönt nyújtó belügyi szerv javára a munkáltatói kölcsön visszafizetésének teljesítéséig az ingatlan-nyilvántartásba a támogatási megállapodásban foglaltak szerinti jelzálogjog kerüljön bejegyzésre, így az általuk kötött munkáltatói kölcsönszerződés megfelel a hitelintézeti törvényben foglalt lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés fogalomnak.
Az elsőfokú eljárás
A bíróság megsemmisítette az alperes határozatát és új eljárásra kötelezte. Álláspontja szerint a kölcsönszerződést a Korm. rendelet hatályba lépését követően kötötték a felek, ezért a Korm. rendelet értelmében lakáscélú jelzáloghitelnek a Hpt. szerinti forint alapú lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés minősül. A felperesek által kötött szerződés megfelel a Hpt.-ben foglalt kritériumoknak, hiszen ingatlanra alapították, jelzálogjog fedezete mellett és a felek által rögzített hitelcél lakóingatlan vásárlása volt.
Hivatkozott a bíróság az Alaptörvény 28. cikke szerinti jogértelmezésre („bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik”) és rögzítette, hogy álláspontja szerint a jogalkotói cél figyelembevétele mellett a jogalkotónak nem lehetett az a szándéka, hogy a jelzáloghitel elengedés köréből kizárja a lakáscélú, jelzálogjoggal biztosított munkáltatói kölcsönszerződést kötőket, még akkor sem, ha a munkáltatói kölcsönszerződést nem pénzügyi intézménnyel kötötték, de azt pénzügyi intézmény folyósította.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes álláspontja szerint a közigazgatási határozatot arra alapozta, hogy a felperesek azért nem felelnek meg a Korm. rendeletben meghatározott támogatási feltételeknek, mert a kérelmükben megjelölt munkáltatói kölcsönszerződés az azt folyósító bank által kiadott igazolás alapján nem minősül lakáscélú jelzáloghitelnek. A Korm. rendelet alapján lakáscélú jelzáloghitel a Hpt. szerinti forintalapú lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés. Az elsőfokú bíróság következtetését tévesnek tartotta, azon jogértelmezés elfogadása esetén akár a magánszemélyek között létrejött kölcsönszerződés is jogosultságot keletkeztetne az adott támogatási forma igénybevételére. Kifejtette, hogy a Bank csupán a kölcsönszámla vezetését vállalta, továbbá a munkáltatói kölcsönt nyújtó megbízásából és nevében a jelzálogjog bejegyzése során eljárt, azonban a munkáltatói kölcsön nyújtására a BM rendelet alapján került sor, amely szabályozza a kölcsön nyújtásának feltételeit, visszafizetésének módját, mértékét. A munkáltatói kölcsönökre a Ptk. rendelkezései, míg a hitelintézetek által nyújtott lakáshitelekre a Hpt. rendelkezései az irányadók, álláspontja szerint a munkáltató kölcsönökre nem terjed ki a Hpt. tárgyi és személyi hatálya.
Az üzletszerűen végzett hitel és pénzkölcsön nyújtása minősül pénzügyi szolgáltatásnak, amelyet kizárólag pénzügyi intézmény végezhet. A felperes munkáltatója nem minősül sem hitelintézetnek, sem pénzügyi vállalkozásnak, továbbá a munkáltatói kölcsön nem felel meg a Hpt. szerinti pénzügyi szolgáltatásnak, ugyanakkor a Korm. rendelet értelmében a támogatás alapjául kizárólag a Hpt. szerinti forintalapú lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés fogadható el, tehát olyan jogügylet, amely a Hpt. hatálya alá tartozik. Hangsúlyozta, hogy a közigazgatási határozat meghozatala során a Korm. rendeletben foglaltak szerint járt el, amely rendelkezés értelmében a kölcsönt nyújtó pénzintézet jogosult annak megítélésére, hogy a kérelemmel érintett kölcsön Hpt. szerinti vagy sem, döntését a jogszabály által meghatározott bizonyítékra alapozta.
A Kúria megállapításai
A Kúria álláspontja szerint a jelzálogjoggal biztosított munkáltatói kölcsön tekintetében az alperes helytállóan mutatott rá a pénzügyi intézmény által nyújtott hitel és a munkáltatói kölcsön között fennálló eltérésekre. Az elsőfokú bíróság az ítéletét az Alaptörvény 28. cikkében előírt jogalkotói cél vizsgálatára alapította, ennél fogva nem vizsgálta a munkáltatói kölcsön sajátosságait, hogy azt nem pénzügyi intézmény nyújtotta, arra a Hpt. szabályai nem terjednek ki, mivel a Hpt. személyi és tárgyi hatályára figyelemmel a Hpt-ben definiált pénzügyi szolgáltatások a pénzügyi intézmények által nyújtott hitel- vagy kölcsönszerződést jelentik.
A Kúria hangsúlyozza, hogy a felperesek által kötött munkáltatói kölcsönszerződésből egyértelműen megállapítható, hogy arra nem a Hpt., hanem a BM rendelet szabályai az irányadók, a BM rendelet pedig nem pénzügyi szolgáltatást, hanem a szolgálati jogviszonyhoz kapcsolódó munkáltatói támogatást, juttatást szabályoz. A munkáltatói kölcsön tehát nem üzleti alapú hitel- és pénzkölcsönnyújtás, hanem a szolgálati jogviszonyra figyelemmel kamatmentesen adott támogatás, amely támogatás visszafizetését, annak idejét és mértékét a szolgálati jogviszony időtartama és fennállása is befolyásolja. A BM rendeletből, valamint a közigazgatási iratok között rendelkezésre álló munkáltatói kölcsönszerződésből megállapítható, hogy a kamatmentesen nyújtott kölcsönt nem kell teljes egészében visszafizetni, mivel a szolgálati jogviszony időtartamára tekintettel a BM rendelet a tartozás egy részének visszafizetése alól kedvezményt biztosít, ugyanakkor a szolgálati jogviszony megszüntetéséhez is fűz a munkáltatói kölcsönt érintő jogkövetkezményeket. Ezeket a körülményeket az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, így az alperes érvelése kellően alátámasztja az ítélet érdemi indokolásának a hiányát, továbbá azt is, hogy a Hpt. rendszerétől eltérő, a Hpt. hatálya alá nem tartozó jogügylet valósult meg a felperesek és a munkáltató között.
A felperesek szerint a jelzálogalapú lakáscélú hitel kritériumnak a munkáltatói kölcsön megfelel, az pedig nem jelentős, hogy ki a hitelező, mivel a Hpt. ezt nem szabályozza. A Kúria rámutat arra, hogy a Hpt. a lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés fogalmát a Hpt. rendszerében adja meg, amelyből az is következik, hogy az adott fogalom a hitelezőre és a pénzügyi szolgáltatási tevékenységre vonatkozó szabályoktól nem függetleníthető. A Korm. rendelet tekintetében nemcsak a hitelcélnak, hanem a hitelező személyének is jelentősége van, mivel a Hpt. a pénzügyi szolgáltatásként, hitelező által nyújtható hitelek körében határozza meg a lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés definícióját. Ez összességében a Korm. rendelet rendelkezéseiben is kifejezésre jut, mivel a támogatással összefüggésben a pénzügyi intézményt nevesíti, amely alatt a a magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező hitelintézetet és pénzügyi vállalkozást érti, azaz azokat a pénzügyi intézményeket, amelyek a Hpt. szerint is pénzügyi szolgáltatásra jogosultak. A munkáltató nem tartozik a pénzügyi intézmények körébe, az általa nyújtott munkáltatói kölcsön a BM rendelet alapján nyújtott munkáltatói támogatás.
A Kúria rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletének rendelkező részével összhangban álló indokolást adott, az Alaptörvény 28. cikke alapján, azonban kizárólag a jogalkotó szándékából kiindulva vonta le azt a következtetést, hogy a jogalkotónak nem lehetett szándéka a lakáscélú, jelzálogjoggal biztosított munkáltatói kölcsönszerződés adósainak kizárása a támogatásból. Ugyanakkor ezen indokolás a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseken, a tételes jogi normákon túlterjeszkedő következtetéshez vezetett. A tételes jogi normában ugyanis az jelenik meg, hogy a jogalkotó a pénzügyi intézmények által nyújtott jelzálogalapú lakáscélú hitelek terheit kívánta csökkenteni, a lakáscélú munkáltatói kölcsönt azért nem vonta be a támogatott körbe, mert az eleve kamatmentes juttatás, amelyből a munkáltató további kedvezményt is biztosít.
Az Alaptörvény 28. cikke szerinti követelmény érvényesítése a jogszabály értelmezését segíti, azonban nem ad felhatalmazást a jogszabályi rendelkezés kereteinek indokolatlan kitágítására és nem mentesít az érdemi indokolás alól, amelynek – a jogalkotói cél mellett – ki kell terjednie a peres felek által vitatott jogintézmény sajátosságainak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek az összevetésére is.
A Korm. rendelet a jelzálogjog alapú lakáscélú kölcsön fogalmát a Hpt. szerinti definícióra visszautalva szabályozza, nem áll fenn olyan szabályozási hiányosság vagy jogszabályi ellentmondás, amely az Alaptörvény 28. cikke alapján a jogalkatói cél kizárólagos figyelembevételét indokolná vagy a Korm. rendelet tételes jogi rendelkezésének jogalkalmazói kitágítását szükségessé tenné, így az elsőfokú ítélet érdemi indokolását kellő alappal hiányolta az alperes. A tételes szabályok felülírása, kitágítása már nem jogértelmezési, hanem contra legem jogalkalmazási – tulajdonképpen már jogalkotási – tevékenység.
Mindezek alapján a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Az eljárás során az Alaptörvény 28. cikke szerinti jogértelmezési követelmény érvényesítése nem eredményezheti kizárólag a jogalkotói célon alapuló indokolást, továbbá a tételes jogszabályi rendelkezések jogalkalmazás szintjét elérő kitágítását sem.
Az ismertetett döntés (Kúria Kfv.I.37.021/2022/7.) a Kúriai Döntések 2022/8. számában 217. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 2013. évi CCXXXVII. törvény 3. § (1) bekezdés b) pont, 6. § (1) bekezdés, 7. § (2) bekezdés; 337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet.
