A nemzetközi magánjog újraszabályozása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazai jogalkalmazó szemével a nemzetközi magánjog meglehetősen színes forgatagnak tűnhet: jogforrásai között a nemzetközi egyezmények mellett megtalálhatjuk az utóbbi évek európai uniós jogalkotói munka eredményeként mára már csaknem húszra rúgó európai uniós rendeleteket, és a nemzeti jog rendelkezéseit is. E színes kép 2018. január 1-jével tovább formálódik: hatályba lépett a tavaly tavasszal elfogadott új nemzetközi magánjogi törvény.

Évszázados probléma, hogy „a mint a nemzetek (…) egymással érintkezésbe léptek, felmerült az a kérdés, a mely még ma sincs véglegesen eldöntve, hogy a különböző országokban élő jogszabályok közül melyik nyerjen alkalmazást!” Az elmúlt évszázadok során mind nemzetközi, mind nemzeti szinten számos megoldás született ennek az alapvető kérdésnek a megválaszolására. Végleges válasznak azonban azóta sem mondható egyik sem, hiszen a nemzetközi magánjog alakulására, szabályainak formálódására alapvető hatással vannak az adott kor nemzetközi, társadalmi és gazdasági viszonyai. Ma, 2018 elején a hazai jogalkalmazó szemével a nemzetközi magánjog meglehetősen színes forgatagnak tűnhet: jogforrásai között a nemzetközi egyezmények mellett megtalálhatjuk az utóbbi évek európai uniós jogalkotói munka eredményeként mára már csaknem húszra rúgó európai uniós rendeleteket, és a nemzeti jog rendelkezéseit is. Továbbá nem szabad elfeledkeznünk a bírói jogalkalmazás és jogértelmezés szerepéről sem, mely nemcsak a korábbi századokban, hanem napjainkban is, igaz eltérő módon és szerepben, kihat a nemzetközi magánjog alakulására. E színes és élénk kép 2018. január 1-jével tovább formálódik hazánkban: ekkor lépett hatályba ugyanis a majd’ kétéves kodifikációs munka eredményeként 2017 tavaszán elfogadott új kódex, az új nemzetközi magánjogi törvény, a 2017. évi XXVIII. törvény a nemzetközi magánjogról.

Az új törvény majd négy évtized elteltével váltja fel a sokak által Nmjtvr.-ként vagy Kódexként ismert és hivatkozott, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. számú törvényerejű rendeletet. Nem véletlen a Kódex elnevezés, hiszen több évtizedes igényeket és várakozást kielégítve az 1979-es tvr. az első hazai kodifikációja volt a nemzetközi magánjognak, melynek szabályai már megalkotásukkor előremutatóak, és sok tekintetben modernnek tekinthetőek voltak. Ezen az úton halad tovább az új törvény is, és írja tovább a hazai tételes nemzetközi magánjog történetét. A Kódex 1979-es elfogadása óta eltelt évtizedek során jelentős változások következtek be a nemzetközi magánjogi szabályozást meghatározó mind külső, mind belső környezetben, melyek nemcsak felvetették, de kívánták is a nemzetközi magánjog hazai újrakodifikációját. Gondoljunk akárcsak a megváltozott társadalmi és gazdasági környezetre, nemzetközi gazdasági kapcsolatokra, az uniós csatlakozásra, a szabad mozgás hatásaiból vagy pusztán az európai uniós jogból eredő követelményekre. Természetesen a rekodifikáció előtt sem hagyták érintetlenül az elmúlt évek változásai a nemzetközi magánjog hazai szabályait.

Az Nmjtvr. az elmúlt évtizedek során számos módosításon esett át, melyek jelentős részben vagy már az uniós jogból fakadó kötelezettségekből eredtek, vagy azok által inspiráltak voltak. Különös hatása volt és van a nemzeti nemzetközi magánjogra a legutóbbi majd két évtized során az Európai Unióban lezajlott valóságos nemzetközi magánjogi forradalomnak. Ennek eredménye, hogy mára már több mint egy tucat különböző uniós jogforrás, rendelet szabályozza a nemzetközi magánjog egyes vonatkozásait, illetve tágabb kontextusban a nemzetközi polgári eljárásjog bizonyos kérdéseit. Az érintett uniós szabályok jelentős mértékben hatottak, illetve hatnak a nemzetközi magánjog nemzeti szabályaira is, elegendő, ha csak a rendeleti szabályozásból eredő deregulációs hatásra gondolunk. Uniós rendeletek szabályozzák a szerződéses és szerződésen kívüli kötelmi viszonyok jelentős része vonatkozásában az alkalmazandó jog meghatározásának rendjét, de hasonló a helyzet a tartással, az örökléssel vagy a házasság felbontásával és a különválással kapcsolatban is. Továbbá, bár Magyarország az érintett megerősített együttműködésekben nem vesz részt, de a házassági vagyonjogi rendszerekkel, illetve a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben felmerülő nemzetközi magánjogi vonatkozások tekintetében is született már uniós rendeleti szintű szabályozás. Azonban az irányadó uniós rendeletek nem szabályoznak minden, a nemzetközi kollíziós magánjogi jogalkalmazás szempontjából fontos kérdést, így még az uniós rendeletek tárgyi hatálya alá eső jogviszonyok esetében is felmerül a tagállami, nemzeti nemzetközi magánjogi szabályok alkalmazásának a szükségessége. Ilyen kérdés például az alkalmazandónak kijelölt külföldi jog tartalmának megállapítása.

Az új törvény számos tekintetben módosít a korábbi szabályokon, de természetesen számos korábbi megoldást továbbra is megtart. Fontos előzetes megjegyzés, hogy bár a törvény, hasonlóan a korábbi szabályozáshoz a nemzetközi magánjogról szól, azonban azt tág értelemben teszi, mert nemcsak a kollíziós jogi kérdéseket szabályozza, hanem amellett, hogy kitér a joghatóság, valamint az elismerés és végrehajtás szabályaira is, tartalmaz egyéb eljárási szabályokat is. Az új törvény ezt egyébként nagyobb terjedelemben és részletesebben teszi meg mint a korábbi szabályozás, hiszen az  egyébként is terjedelmesebb új törvény szabályainak majd’ felét ezek a szabályok jelentik.

Ha már a törvény terjedelme került szóba, érdemes megemlíteni, hogy az új törvény nemcsak a terjedelmében, de szerkezetileg is csak részben követi a korábbi szabályozást. Megmarad a korábbi megoldásból, hogy a törvény első része a kollíziós jog szabályait tartalmazza, és ezt követik a további, eljárásjogi rendelkezések. Új megoldás viszont a strukturális átalakulás mind a kollíziós jogi, mind pedig az eljárásjogi rendelkezések körében.

A szűk értelemben vett nemzetközi magánjog, a kollíziós jog kapcsán az első fejezet, mely az általános részt jelenti, illetve a második-nyolcadik fejezetek bírnak kiemelt jelentőséggel. Ez utóbbiak tartalmazzák az egyes, speciális kollíziós szabályokat. Mind az általános részi, mind a különös szabályok kapcsán számos és jelentős újdonsággal, megoldással találkozhatunk. Példaként említhető akár a csalárd kapcsolás szabályának az elmaradása, a renvoi újraszabályozása, a területközi és személyközi kollíziós szabályok, a külföldi jog alkalmazásának a kötelezettsége, a megjelenő új generálklauzulák, a felek autonómiájának jelentős és korábban soha nem látott mértékű kiszélesedése, illetve az új területeket – mint például a választottbírósági klauzulát vagy a kulturális javakat – érintő kollíziós szabályok.

Az általános rész kapcsán az új törvény bár jelentős mértékben épít a korábbi szabályozásban követett elvekre, több változást is hoz. Az általános részi szabályok, túl a törvény hatályának a meghatározásán, a kollíziós jogalkalmazás folyamatának az útját jelölik ki, azt, hogy miként, milyen úton jut el a fórum, vagy jutnak el a felek a ténylegesen alkalmazandó normák pontos megjelöléséhez, és azok alkalmazásához. A nemzetközi magánjogi jogalkalmazáshoz elvezető ügyek, esetek kapcsán tipikusan három alapvető kérdés vetődik fel. Egyrészt, hogy mikor, milyen esetben merülhet fel az alkalmazandó anyagi jog megállapításának a szükségessége. Másrészt, hogy miként kerül sor az alkalmazandó kollíziós szabály kiválasztására. Harmadrészt, hogy a kollíziós szabály alkalmazásával kijelölt külföldi jogot végül alkalmazza-e, és ha igen milyen terjedelemben az eljáró fórum, illetve van-e bármilyen más anyagi jogi szabály, amit azon túlmenően alkalmaznia kell, azaz miből, milyen elemekből áll majd össze az ügyben ténylegesen alkalmazandó anyagi jogi normák halmaza. Mindhárom kérdést szabályozza, érinti az új törvény.

Két különös jelentőséggel bíró új generálklauzula is megjelenik a törvény általános részében. Az egyik az úgynevezett „általános kitérítő klauzula”, míg a másik az „általános kisegítő szabály”

Ami az első kérdést illeti, a törvény hatálya adja meg a választ. Alapvető kiindulópont, hogy a törvény rendelkezéseit külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokra kell alkalmazni, de csak olyan kérdésekben, amelyek nem tartoznak az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés hatálya alá. Így például egy fuvarozási szerződés esetében a Róma I. rendelet szabályait kell alkalmazni az alkalmazandó jog kijelölése kapcsán, de mivel a rendelet az alkalmazandó jog tartalmának megállapításával kapcsolatos kérdéseket nem szabályozza, a törvény rendelkezései lesznek az irányadóak. Eltérően a korábbi szabályozástól, azt, hogy különösen mi minősülhet külföldi elemnek, az új törvény nem jelöli meg.

Az új törvényben már egyértelműen, a tételes jog szintjén is kategorikusan megjelenő kötelezettsége az eljáró fórumnak, hogy a külföldi jogot hivatalból köteles alkalmazni, a külföldi jog gyakorlata és elvei alapján.

Az alkalmazandó kollíziós szabály kijelölése során kiemelt kérdés a minősítés. A minősítés kapcsán a korábbi, lex fori szerinti minősítés elve érvényesül továbbra is, azzal, hogy a magyar jog szerinti minősítés elve alól két kivételt is megfogalmaz a törvény: egyrészt amikor a magyar jog az adott jogintézményt nem ismeri, másrészt, ha bár a jogintézmény nem ismeretlen a magyar jogban, de annak funkciója vagy célja eltér a külföldi jogban betöltött céljától, funkciójától. Ilyen esetben a külföldi jogra is figyelemmel kell lenni.

A kollíziós jogalkalmazás alapvető kérdése, hogy az utaló normában megjelenő utalást tág vagy szűk értelemben kell felfogni. Az utóbbi esetben csak a közvetlen anyagi jogi szabályokat kell figyelembe venni, míg az első esetben, azaz a tág értelemben felfogott utalás esetén a felhívott jogrendszer kollíziós szabályaira is tekintettel kell lenni. Ez a kérdés az alapja a tovább- és visszautalás, azaz a renvoi problémájának. Az új törvény a renvoi kapcsán szakít a korábbi megoldással, mely szerint a továbbutalás kizárt volt, a visszautalást pedig szinte mindig el kellett fogadni. A jövőben a renvoi, főszabály szerint, mindig kizárt lesz. Tehát nemcsak a továbbutalás, de a visszautalás elfogadására sem lesz mód. Egy esetkör képez kivételt ez alól, amikor is az állampolgárság elvének az alkalmazásával jutunk el az alkalmazandónak kijelölt külföldi joghoz. Ebben az esetben a visszautalást, illetve az egyszeri továbbutalást el kell fogadni, azaz, ha a kijelölt külföldi jog a magyar jogra utal vissza, a magyar anyagi jogot kell alkalmazni, ha pedig egy másik külföldi jogra utal tovább, ennek a külföldi jognak az anyagi jogi szabályait kell alkalmazni.

Két különös jelentőséggel bíró új generálklauzula is megjelenik a törvény általános részében. Az egyik az úgynevezett „általános kitérítő klauzula”, míg a másik az „általános kisegítő szabály”.

A kitérítő klauzulát bár egyes nemzeti nemzetközi magánjogi törvények már korábban is ismerték, de a hazai jogalkalmazásba, joggyakorlatba az uniós rendeleteken keresztül szivárgott be igazán ez a megoldás. A kitérítő klauzula, vagy menekülési záradék azt jelenti, hogy abban az esetben, ha a jogviszony szorosabban kapcsolódik egy másik állam jogához, mint az alkalmazott kapcsolószabályok segítségével kijelölt jog, akkor annak az államnak a jogát kell alkalmazni. Ez a szabály jelenik meg az új törvényben, az általános kitérítő klauzula keretében. Ez azt jelenti, hogy ha az ügy körülményei alapján nyilvánvaló, hogy az ügy a törvény kollíziós szabályai szerint kijelölt irányadó jognál lényegesen szorosabban kapcsolódik egy másik joghoz, kivételesen ezt a másik jogot lehet alkalmazni. A bíróság erről az alperesi ellenkérelem bírósághoz érkezésétől számított legkésőbb harminc napon belül dönteni köteles. Az általános kitérítő klauzula alkalmazására vagy a felek kérelme, vagy az eljáró fórum saját döntése alapján kerülhet sor, és nem alkalmazható, ha az irányadó jog meghatározására jogválasztás útján került sor. Túl azon, hogy ez a szabály biztosítja a megfelelő szintű flexibilitást a jogalkalmazás során, várhatóan alkalmas lesz kezelni a csalárd kapcsolás intézményének elhagyásából következő esetleges problémákat, és lehetőséget biztosít a jogviszonyhoz valóban és érdemben kapcsolódó jog alkalmazására.

Hasonló újdonság az új törvényben az úgynevezett általános kisegítő szabály. Ez szintén egyfajta generálklauzula, mely biztosítja, hogy abban az esetben is, ha az adott jogviszonyra nem tartalmaz a törvény speciális kollíziós szabályt, az ügy elbírálható legyen nemzetközi magánjogi szempontból. Az általános kisegítő szabály alapján az ilyen esetekben annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amellyel a jogviszony a legszorosabb kapcsolatban van.

[htmlbox pp_termekek]

A kijelölt külföldi jog alkalmazásának gátját jelenti továbbra is a közrendi záradék. A közrendi klauzula alapvetően nem újdonsága a törvénynek, azonban az új törvény továbbfejleszti a korábbi szabályozást, pontosít, finomít azon. Az új szabályok szerint mellőzni kell az irányadó külföldi jog alkalmazását, ha annak eredménye az adott ügyben nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar jogrendszer alapvető értékeit és alkotmányos elveit, és ha a közrend sérelme másképp nem hárítható el, a külföldi jog mellőzött rendelkezése helyett a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni. A jogrendszer és társadalom alapvető értékeinek védelme terén az új szabályozás továbbfejleszti a korábbi rendszert, ugyanis az új törvényben már az általános szabályok szintjén megjelenik az imperatív szabályok figyelembevételének és alkalmazásának a kötelezettsége. Ez alapján az irányadó jogra tekintet nélkül alkalmazni kell a magyar jog ama rendelkezéseit, amelyek tartalmából és céljából egyértelműen megállapítható, hogy azok feltétlen érvényesülést kívánnak, azaz imperatív szabályok. Tehát az alkalmazandó külföldi jog mellett, annak szabályaival együtt, azokra mintegy ráépülve alkalmazni kell a lex fori jogának imperatív rendelkezéseit. Sőt, a szabályozás túlmegy a lex fori imperatív rendelkezésein, mert megnyitja az utat más államok imperatív szabályainak alkalmazása előtt is, ha azok a tényállással szoros kapcsolatban vannak és annak megítélése szempontjából meghatározó jelentőségűek.

Az új törvényi szabályozás jelentős mértékben alakítja át, modernizálja a korábbi hazai szabályozást. Összességében elmondható, hogy az új törvény méltó utódja, követője az 1979-es Kódexnek, hiszen nemcsak hogy épít a korábbi szabályozás kapcsán felmerült gyakorlati problémákkal kapcsolatosan szerzett tapasztalatokra, hanem hasonlóan elődjéhez, az új törvény is modern, korszerű, jövőbe mutató megoldásokat alkalmaz.

---