A per ésszerű időn belüli befejezése permegszűnés esetén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felperes azért fordult bírósághoz, mert álláspontja szerint az alperesi bíróság jogsértően függesztette fel, majd szüntette meg a pert, illetve megsértette a per észszerű időn belül való befejezésére vonatkozó kötelezettségét is, amikor mintegy hat hónapos késedelemmel intézkedett a felperesi fellebbezés felterjesztéséről.


Ami a tényállást illeti a felperes módosított keresetében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2. § (1) és (3) bekezdése alapján kérte az alperes 3 500 000 Ft sérelemdíj és járulékai megfizetésére kötelezését. Előadta, hogy az M.-i Járásbíróság az előtte folyamatban volt peres eljárásban megsértette a per tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jogát, amikor a 2013. május 16-án kelt, 38. sorszámú végzésével indokolás és az alkalmazandó jogszabályok megjelölése nélkül állapította meg az eljárás szünetelését. Az M.-i Járásbíróság elnökének a 2014. május 30. napján megküldött beadványában eljárási kifogást terjesztett elő, amelyben kérte a szünetelést megállapító végzés hatályon kívül helyezését és az alapper folytatását. Az M.-i Járásbíróság az eljárási kifogást nem bírálta el, saját eljárási hibáit nem orvosolta, majd megállapította a per megszűnését.

[multibox]

A megszüntető végzéssel szemben előterjesztett fellebbezését hivatalból elutasító végzéssel szemben újabb fellebbezést terjesztett elő, amely folytán a Budapest Környéki Törvényszék a 2015. március 19. napján kelt határozatával az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A felperes hivatkozott arra is, hogy a másodfokú bíróság indokolatlanul késve bírálta el a fellebbezését, amely az eljárás elhúzódását eredményezte. A felperes kifejtette, hogy keresete elbírálására a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni, vagyis a sérelem bekövetkeztét nem kell bizonyítania.

Az alperes kérte a kereset elutasítását. Előadta, hogy a kereset elbírálása során nem a Ptk., hanem a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni, illetve az akkor hatályos Pp. 2. §-át, amely szerint a fél a perek tisztességes lefolytatásának megsértése esetén utólagos elégtételt biztosító kártérítésre tarthat igényt. Azonban az alapperben eljáró bíróságok a rájuk vonatkozó eljárási szabályokat betartották, az időszerűséget biztosították, ezért a felperes keresete alaptalan. Előadta, hogy a felperes által hivatkozott, az M.-i Járásbíróság elnökéhez címzett, az eljárás szabálytalansága miatti kifogást tartalmazó levél a járásbíróságon nem lelhető fel. A felperes nem volt elzárva attól, hogy jogai érvényesítése érdekében újabb peres eljárást indítson.

Az elsőfokú bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 8. §-ára utalással kifejtette, hogy a perben mind az eljárás tisztességtelenségére, mind a felperes személyiségi jogai megsértésére alapított kereseti kérelmek tekintetében az 1959-es Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alapperben eljárt M.-i Járásbíróság jogszerűen állapította meg az eljárás szünetelését, mivel a felperes felhívás ellenére nem csatolta a KEKKH-tól kapott igazolást arra nézve, hogy az alapper III. rendű alperesének nem volt más idézhető címe. A felperes hirdetményi idézés iránti kérelme tehát nem felelt meg a jogszabályi feltételeknek, ezért a szünetelés megállapítása indokolt volt. Amennyiben az alapperben eljárt bíróság jogszerűtlenül intézkedett volna a szünetelés megállapításáról, a jogi képviselővel eljáró felperes elháríthatta volna a szünetelés jogkövetkezményeit azzal, hogy az eljárás folytatását kéri. E körben a felperes nem vitatta, hogy a szünetelést megállapító végzést kézhez vette, de arra hivatkozott, hogy azzal szemben eljárási kifogást terjesztett elő, amelynek igazolására ajánlott feladóvevényt csatolt. A perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az M.-i Járásbíróságra 2013. május 30. napján eljuttatott beadványban az eljárási kifogás elutasítása esetére az eljárás folytatását kérte. Azonban a járásbíróság elnöke előtt a felperesi beadvány nem volt ismert, és az ezzel kapcsolatos megkeresések is eredménytelennek bizonyultak, tehát a felperes az általa postára adott küldemény tartalmát nem tudta igazolni.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem állapítható meg az sem, hogy a felperes a Pp. 2. § (1) bekezdése szerinti, a perek tisztességes lefolytatásához való jogának esetleges megsértése esetén a rendelkezésre álló jogorvoslatot igénybe vette volna. A Pp. 137. § (1) bekezdése szerinti szünetelés megállapítása esetén azzal szemben a jogorvoslat akként biztosított, hogy bármelyik fél egyoldalú kérelmével kezdeményezheti az eljárás folytatását. Tehát a felperesnek lehetősége lett volna az eljárás folytatása iránti kérelem előterjesztésére, ezzel azonban nem élt. Nem állapítható meg az sem, hogy az alperes megsértette volna a felperesnek a Pp. 2. § (1) bekezdése szerinti, a per észszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát. A peradatok ugyanis nem támasztják alá azt a felperesi előadást, amely szerint az M.-i Járásbíróság elsőfokú végzése elleni felperesi fellebbezést indokolatlanul hosszú idő alatt terjesztették volna fel és bírálták volna el. Az elsőfokú bíróság a fellebbezés beérkezését követően azt az alpereseknek észrevételezésre kiadta, ezt követően került sor az iratok felterjesztésére és másodfokú elbírálására, amely az időközbeni törvénykezési szünetre is tekintettel nem tekinthető olyan hosszú időtartamnak, amely az észszerű határidő követelményét sértené. Az elsőfokú bíróság megjegyezte továbbá, hogy a felperes által hivatkozott személyiségi jogok, így a birtokláshoz fűződő jogának érvényesítése, a lakhatás, a megközelíthetőség, a gazdálkodás, valamint a személy- és vagyonvédelem terén őt megillető jogai nem az alperes magatartása következtében sérültek. Maga a felperes sem hivatkozott olyan alperesi jogsértésre, amely kifejezetten a felperes személye ellen irányult volna, és a felperes személyiségi jogait érintette volna. Az alperes részéről sem első-, sem másodfokon eljárási szabálysértés nem történt, egyébként az eljárási szabálysértés ténye önmagában, többlettényállás hiányában nem alapozná meg a felperes személyiségi jogsértésre alapított igényét.

A felperes fellebbezése

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adó döntés meghozatalát. Előadta, hogy az alapperben az M.-i Járásbíróság a 38. sorszámú végzésével jogszabálysértően állapította meg az eljárás szünetelését. A bíróság felhívására kifejezetten kérte az alapper III. rendű alperesének hirdetményi idézését, amely önmagában kizárta az alapper szünetelését. Az alapeljárásban emellett teljes személyes költségmentességben részesült, így az M.-i Járásbíróság alaptalanul hívta fel őt az esetleges ügygondnoki díj megelőlegezésére. Az alapperben a Pp. 74. §-ára tekintettel ügygondnok kirendelésére egyébként sem volt törvényes mód, mivel azt nem lehetett megállapítani, hogy a III. rendű alperes ismeretlen helyen tartózkodna. Tehát az alapperben sem a Pp. 137. § (1) bekezdés c) pontja, sem a Pp. 137. § (1) bekezdés d) pontja alapján nem kerülhetett volna sor az eljárás szünetelésének megállapítására. Az alperesnek az alapper tárgyalásának folytatására irányuló nyilatkozataként kellett volna értékelni, hogy a felperes a 2013. május 24-én, faxon küldött beadványában írásbeli tanúvallomásokat terjesztett elő az M.-i Járásbíróságon. Az alapper bírósága azért is tévedett a szünetelés elrendelése során, mert figyelmen kívül hagyta, hogy a keresetlevelet a kézbesítési vélelem folytán a III. rendű alperes részére kézbesítettnek kellett tekinteni. Miután pedig az alapperben a kézbesítési akadályok csak a III. rendű alperes vonatkozásában állhattak fenn, a per szünetelésének kilátásba helyezése is kizárólag a III. rendű alperes tekintetében merülhetett volna fel. A felperes hivatkozott továbbá arra, hogy az elsőfokú eljárásban postai feladóvevénnyel igazolta, hogy a 2013. május 30. napján kelt beadványában a Pp. 114. §-a alapján kérte a szünetelést megállapító végzés visszavonását, illetve hatályon kívül helyezését, amelyre tekintettel nem esett mulasztásba. A feladóvevény alapján az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy a beadvány az M.-i Járásbíróság részére ténylegesen kézbesítésre is került. A bíróságoknak szükségképpen vezetniük kell a bejövő küldeményekre vonatkozó nyilvántartást, amelynek mellőzése önmagában is súlyos érdeksérelmet okoz a feleknek és alapvetően veszélyezteti a tisztességes eljárás, valamint a perek észszerű időn belül történő befejezése követelményét.

  A felperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy a jelen perben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, mivel az alperes másodfokú eljárásban hozott végzését a Ptk. hatálybalépését követően hozták meg. Hangsúlyozta, hogy a Pp. 2. § (3) bekezdése nem csupán eljárási jogosultságot állapít meg, hanem egyúttal anyagi jogi jogcímet is biztosít a Ptk.-ban szabályozott sérelemdíj bírósággal szembeni érvényesítésére. Kiemelte, hogy az alapperben előterjesztett keresete nem pusztán birtokvédelmi tárgyú, annak része volt a terhére elkövetett bántalmazás is. Erre tekintettel a bírósággal szemben is sérelemdíjra tarthat igényt, mivel a bíróság a bántalmazó elleni per eredményes lefolytatását a Pp. 2. § (1) bekezdésében rögzített kötelezettségét megszegve jogszabálysértően meggátolta. Az alperes eljárása során megsértette a per észszerű időn belül való befejezésére vonatkozó kötelezettségét is, amikor mintegy hat hónapos késedelemmel intézkedett a felperesi fellebbezés felterjesztéséről.

Az alperes érdemi ellenkérelme

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Kiemelte, hogy a felperes keresetének jogcíme és ténybeli alapja a fellebbezés alapján sem egyértelmű annyiban, hogy az az eljárás tisztességtelenségére, valamint az észszerű időn belül történő befejezésének sérelmére alapított méltányos kártérítést meghaladóan mennyiben hivatkozik személyiségi jogainak megsértésére. Utóbbiakat illetően rámutatott, hogy a fellebbezés sérti a Pp. 235. § (1) bekezdését. A felperes téves jogi álláspontot foglalt el a Ptk. alkalmazhatóságát illetően, különös tekintettel arra, hogy az alapper a törvény hatálybalépését megelőzően megszűnt. A Ptké. 54. §-a értelmében a Ptk. szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó rendelkezéseit a hatálybalépést követően tanúsított károkozó magatartás esetén kell alkalmazni. Az alperes fenntartotta továbbá azt az álláspontját, hogy a per elbírálása során nem annak kellett jelentőséget tulajdonítani, hogy az alapperben sor került-e a felperes által hivatkozott eljárási szabálysértésre, az ugyanis többlettényállás hiányában nem alkalmas sem a személyhez fűződő jogok megsértésének, sem az eljárás tisztességtelenségének megállapítására. Miután pedig az alapper ügyviteli befejezés folytán zárult le, az eljárás észszerű időn belüli befejezésének sérelme nem is értelmezhető. Megjegyezte, hogy a Pp. 137. § (3) bekezdése alapján szünetelő per megszűnése nem a bíróság határozatán, hanem a törvény rendelkezésén alapul. Hangsúlyozta, hogy a felperes az eljárás során adós maradt annak kifejtésével, hogy az alperesi bíróságnak a szüneteléssel kapcsolatos intézkedése, valamint az esetleges felterjesztési késedelem mennyiben minősíthető a tisztességes eljárásra vonatkozó alapelvi követelmény méltányos kártérítéssel szankcionálandó megsértésének akkor, amikor a szünetelés és annak jogkövetkezményei a megfelelő felperesi pervitellel megszüntethetők lettek volna. E körülménynek különösen azért van jelentősége, mert kártérítésre csak abban az esetben van lehetőség, ha a sérelem jogorvoslati eljárásban nem orvosolható.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

A felperes fellebbezése alaptalan.

Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az ítélőtábla a döntésével egyetértett, annak jogi indokait – a fellebbezésben foglaltakra is figyelemmel – az alábbiak szerint pontosítja, illetve egészíti ki.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében tévesen állította, hogy a felperes fellebbezésének III. pontjában írtak a Pp. 235. § (1) bekezdését sértenék, ugyanis a felperes az elsőfokú eljárás során, a 21. sorszámú iratban is hivatkozott már arra, hogy az alapper bírósága jogellenesen megakadályozta a felperest az ellene elkövetett bántalmazás miatti per eredményes lefolytatásában.

Ugyanakkor alappal hivatkozott az alperes arra, hogy a felperes kereseti kérelme annak ténybeli alapját és a petítumát illetően értelmezésre szorult annak érdekében, hogy a felperes által érvényesíteni kívánt igény és az arra tekintettel alkalmazandó jog meghatározható legyen. A felperes keresete arra irányult, hogy az alapeljárás bírósága a szünetelés megállapítása, az eljárás folytatásának elmulasztása és a megszűnést megállapító végzés elleni fellebbezés elbírálása során a Pp. szabályait megsértve járt el, amelynek következtében a felperesnek a tisztességes eljáráshoz, illetve a perek észszerű időn belüli befejezéséhez fűződő joga sérült. A felperes keresetét tehát a Pp. 2. § (3) bekezdése szerinti alapjogi sérelem miatti igényként kellett elbírálni, amelyhez sem az 1959-es Ptk., sem a Ptk. személyiségi jogi jogsértésre vonatkozó szabályainak alkalmazására nem volt szükség.

Az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény 85. §-a a Pp. 3. § (2) bekezdését is módosította, amely a módosító törvény 191. § (3) bekezdése szerint 2014. március 15. napján lépett hatályba. Mivel az alapeljárás 2014. március 15. előtt indult, vizsgálni kellett, hogy a kereset elbírálása során a Pp. módosított, vagy módosítás előtti rendelkezését kell-e alkalmazni. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 15. § (2) bekezdés a) pontja alapján a jogszabályi rendelkezést a hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra a jogszabály hatályvesztését követően is alkalmazni kell. A felperes által állított alapjogi sérelmet megalapozó igazságszolgáltatási jogviszony az alapper megindításával jött létre, ezért arra a Pp. akkor hatályos 3. § (2) bekezdésében írt szabályt kell alkalmazni, amely – mint anyagi jogi szabály – a Ptk. kiegészítő alkalmazását sem igényelte. Tehát tévesen következtetett az elsőfokú bíróság, amikor a jogvita elbírálására az 1959-es Ptk. szabályait tartotta irányadónak.

[htmlbox BDT]

Ezt követően arról kellett állást foglalni, hogy felmerülhet-e egyáltalán olyan alapeljárással összefüggésben alapjogi sérelem, amely érdemi határozathozatal nélkül, szünetelés folytán fejeződött be. A Pp. 2. § (1) bekezdése a feleknek a bírósághoz fordulás joga mellett a perek észszerű időn belül történő befejezéshez és a tisztességes eljáráshoz való jogát biztosítja. A Pp. 2. §-ának helyes értelmezése szerint e két utóbbi jog a jogviták elbírálásához fűződő alapjoghoz kapcsoltan értendő, azaz a tisztességes eljáráshoz és a perek észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelme a felek közötti jogvitát végleg elbíráló határozattal, jogerősen befejeződött eljárással összefüggésben merülhet csak fel. A perbeli esetben azonban nincs olyan alapeljárás, amelyben a bíróság a felek közötti jogvitát érdemben, jogerősen elbírálta volna, ezért az alapeljárás észszerű időtartama vagy tisztességessége sem vizsgálható.

A felperes által megjelölt eljárási szabályszegéseket azért sem volt szükséges egyenként vizsgálni, mert az alapjogi sérelemre alapított igény nem azonosítható egyes eljárási szabályok megsértésével. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy amennyiben az alperesi bíróság a szünetelés megállapítása során eljárási szabályt sértett volna, annak következményeit a felperes az eljárás folytatása iránti kérelemmel elháríthatta volna.

A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú ítélet érdemi rendelkezését a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.067/2017/5/II.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2017/6 számában 94. szám alatt jelen meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 30.

A kriptoeszközök szabályozásának jelenlegi helyzete Magyarországon

A 2024. évi VII. törvény és a MiCA A magyar jogi szabályozás alapja a 2024. évi VII. törvény a kriptoeszközök piacáról, amely részletesen szabályozza az egyes kriptoeszközök kibocsátását és a hozzájuk kapcsolódó egyes szolgáltatásokat. Ezen túlmenően, az Európai Unióban a kriptoeszközökre vonatkozó szabályozást a MiCA Rendelet (Markets in Crypto Assets; az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A […]