A „rendőrfotó-ügyről” – I. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lisszabontól Kazahsztánig sehol nem vonják kétségbe, hogy az intézkedő rendőrt fotózni lehessen. A témáról Bodolai Lászlóval, az Index ügyvédjével, Bodrogi Bea jogvédővel, a strasbourgi beadvány készítőjével és Majtényi Lászlóval, az alkotmánybírósági panaszt kidolgozó Eötvös Károly Intézet vezetőjével beszélgettünk.


Magyarországon egészen az Alkotmánybíróság tavaly szeptemberi határozatáig egyetlen sajtófotón sem lehetett az intézkedő rendőrök arcát mutatni. Sőt, ha a rendőr felismerhető volt, akár perelhetett is miatta, amelyre az utóbbi tíz évben szinte egy egész iparág épült. Sajtójoggal foglalkozó jogászok, jogvédők szerint a rendőr azonosíthatósága nemcsak a demokrácia, hanem személyes biztonságunk egyik legalapvetőbb követelménye is, ezért hárman elhatározták, hogy az Index egy korábbi ügyéből kiindulva következetesen végigviszik a kérdést. Ha kell, egészen Strasbourgig. Az ügy három résztvevőjével: Bodolai Lászlóval, az Index ügyvédjével, Bodrogi Bea jogvédővel, a strasbourgi beadvány készítőjével és Majtényi Lászlóval, az alkotmánybírósági panaszt kidolgozó Eötvös Károly Intézet vezetőjével beszélgettünk.

Ejtsünk néhány szót az előzményekről. Honnan indultak a rendőrfotó-ügyek, és milyen joggyakorlatot alakítottak ki a bíróságok ezekben?

Bodolai László: Az első emlékezetes ügy a kilencvenes évek elején lehetett, amikor két, Magda Marinkot kísérő fegyőr beperelte a televíziót, mert a tárgyaláson készült felvételeken felismerhető volt az arcuk. Ha jól emlékszem, fél-félmillió forintot ítélt meg nekik a bíróság. Miután híre ment, hogy egy ilyen jellegű perrel „keresni” is lehet, a rendőrök is rákaptak. A különböző médiumok pedig sokszor nem figyeltek arra, hogy kitakarták-e az arcukat, hanem csak megdöbbentek, amikor az első keresetek megérkeztek. Az Indexnél 2002 tájékán jött be az első rendőrfotós ügy. A végén már annyira egyértelművé vált a bírósági gyakorlat is, hogy amikor megkeresett bennünket az a bizonyos ügyvédi iroda, amelyik ezekre az ügyekre specializálódott, megpróbáltunk peren kívül megegyezni. Ez sokkal költséghatékonyabb megoldás volt, mint végigvinni akár a másodfokig, akár a Kúriáig, ahol biztosan pervesztes pozícióban maradtunk volna. Egyszer az egyik ügyvéd kolléga mutatott egy ítéletet, amelyben a bíró kifejtette, hogy mivel a filmes szabvány szerint egy másodperc 32 képkockából áll, ezért az, hogy felperes rendőr arca egy videón egy másodpercig látható, tulajdonképpen nem egy, hanem harminckét megjelenés. Innentől kezdve pláne nem láttam értelmét, hogy különösebb módon küzdjünk. Az egyik fellebbezésben próbáltunk az európai esetjogokra is hivatkozni, amit másodfokon szó szerint megmosolyogtak. Amikor a Pécsi Ítélőtáblán Lábady professzor egy, a gyakorlattal ellentétes ítéletet hozott, felcsillant a szemem, hogy valami változhat, de a Kúria egy hónapon belül meghozta azt a jogegységi döntést, amely szentesítette az addigi bírósági gyakorlatot. Ez számomra értelmezhetetlen gesztus volt, hiszen csak egy ellentétes ítélet állt szemben száz, egy irányba mutató döntéssel.

Bodrogi Bea jogvédő és Bodolai László, az Index ügyvédje szerint abszurd volt a magyar joggyakorlat; a rendőröknek megítélt sérelemdíjak és ez a pereskedési forma pedig nem volt egészen jóhiszemű a rendőrök részéről (Fotók: Rózsa Zsuzsanna)

Miről szólt az alapügy, amely alapján aztán az Alkotmánybírósághoz fordultak?

Bodolai László: Az alapügy, amely az alkotmánybírósági panaszban szerepel, egy rendőr-szakszervezeti tüntetésen készült fotó miatt indított eljárás volt, az ott szolgálatot teljesítő és a tömegről készült kép szélén álló rendőrök beperelték a lapot. Ez már tényleg annyira abszurd volt, benne a joggyakorlat minden anomáliájával, ami miatt érdemessé vált tovább foglalkozni vele. A másodfokú eljárás, majd a felülvizsgálati kérelem előterjesztése után pedig még két irányba is elindultunk: Majtényi professzor az alkotmánybírósági panaszt állította össze, mi pedig ezzel párhuzamosan Bodrogi Beával a strasbourgi felülvizsgálati kérelmet. Az Alkotmánybíróság döntése után az alapügy is folytatódik, mivel az ítélőtáblának új eljárás keretében kell ítéletet hoznia.

Professzor úr, ön mióta foglalkozik a rendőrfotó-jelenséggel és mi volt az, ami miatt végül az Alkotmánybírósághoz fordultak?

Majtényi László: Az Eötvös Károly Intézetben nem én egyedül, hanem a kollégákkal már a kezdetektől foglakoztunk a témával és szinte „vadásztunk” egy olyan ügyre, ami konkrétan megfogható, úgyhogy nagyon hálásak vagyunk Bodolai Lászlónak és az Indexnek, hogy bekapcsolódhattunk ebbe az ügybe. Ami a dolog érdemét illeti: első adatvédelmi és információszabadság-ombudsmanként is teljesen elképesztőnek tartom a kialakult gyakorlatot, hiszen Magyarországon kifejezetten skandináv típusú, radikális információszabadságot biztosító jogrend épült fel a rendszerváltás után. Valójában triviális ügy, hogy a közterületen az államhatalmat megtestesítő rendőrnek, aki az állam embereként, közhatalmi intézkedést tesz, tehát ebben az értelemben nem személyként van jelen, hanem egyenruha jelzi őt, egy sajtófotón felismerhetetlennek kell lennie. Tudomásom szerint Lisszabontól Kazahsztánig sehol nem vonják azt kétségbe, hogy az intézkedő rendőrt fotózni lehessen. Ha a 2006-os rendőri túlkapásokra gondolunk, látjuk, hogy itt hihetetlenül fontos garanciális követelményekről van szó. A rendőr individuumként az államot képviseli, az állam pedig emberek útján működik. Hobbes Leviatánjának első kiadásában szerepel az a híres és nagyon kifejező kép, amelyen az államot jelképező szörny apró emberi arcokból van kirakva. A rendőr az individualitását akkor tudja megőrizni, hogyha azonosítható – akkor ő egy olyan személy, aki a jogsértésért felelősséggel tartozik. Amikor 2006-ban a tüntetőkkel szemben jogtalanul intézkedő rendőrök egyikén sem volt azonosító jel és mindegyik maszkot hordott, a rendőri vezetők azt mondták: ez azért történhetett, mert mindenki elveszítette az azonosító jelét. Ha ez így történt volna, akkor az utcán bokáig kellett volna járnunk a rendőri azonosító-jelvényekben, de egy sem volt. 2006-ban a rendőrök arctalan tömegként úgy viselkedtek, olyan brutálisan léptek fel az állampolgárokkal szemben, ahogy egy B-közép szurkoló sem – tehát az, hogy a rendőr azonosítható legyen, nem egy jogelméleti kirakósjáték. Az életünk egyik legalapvetőbb követelménye, hogy ha egy tüntetésen vagyunk, a rendőrök úgy kezeljenek minket vagy a gyermekeinket, ahogy ez egy európai államban elvárható.

A bírói gyakorlat szerint viszont teljesen rendben van, hogy a rendőrök ne legyenek felismerhetőek egy fotón. Hadd provokáljam egy kicsit, hogy megkérdezem: mégis, mi ezzel a gyakorlattal a gond?

Majtényi László: Az a bírósági gyakorlat, ahol egy polgári bíró azt gondolja, hogy van a Ptk. és a többi jogszabályt felejtsük el, abszurd betegsége a magyar jogalkalmazásnak. A 2012-es jogegységi döntés kimondta, hogy a rendőr nem közszereplő, és ezért ugyanolyan jogai vannak az utcán, mint amilyen jogai az átlagos embernek, aki ott sétál. Ez téves jogi álláspont volt, hiszen persze nem arról van szó, hogy a rendőr közszereplő lenne, hanem arról, hogy közfeladatot ellátó személy, és mint ilyen, amikor az államot képviseli, az állam átláthatóságának a szabályait kell rá alkalmazni. Tulajdonképpen erre a jogegységi döntésre válaszul született a szóban forgó alkotmányossági panasz is.

Majtényi László szerint ami a dolog érdemét illeti: első adatvédelmi ombudsmanként is teljesen elképesztőnek tartja a korábban kialakult gyakorlatot, hiszen Magyarországon kifejezetten skandináv típusú, radikális információszabadságot biztosító jogrend épült fel a rendszerváltás után

Bodrogi Bea: Nemrég az alkotmánybírósági döntés kapcsán volt egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen részt vett a bíróság képviselője is, aki elmondta, hogy a rendőr képmásának, fotózhatóságának esetében két alapjogot mérlegelnek, a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot, illetve a magánélethez fűződő jogot, így nyilván ezen belül vezethető le a képmáshoz fűződő jog védelme. A bírói gyakorlatnak tulajdonképpen az az elsődleges kiindulópontja, hogy a rendőr magánszemély, aki egyébként rendőr. Szerintem itt van az egyik kulcs: nem két magánszemély jogát kell viszonyítani, hanem a rendőr és a magánszemély jogait. Ahogy Majtényi professzor úr is mondta: a rendőr az államot testesíti meg. Az ő jogait nyilván nem lehet a magánszemélyek jóval nagyobb védettséget élvező jogaival összevetni, hiszen a rendőr az „állam kezeként” olyan intézkedéseket is megtehet, például letartóztathat, amelyet egy magánszemély nem, emiatt aztán nem is lehet összehasonlítani a két személyt és a két személyt érintő védettséget. Tehát az eddigi gyakorlat alapvetően hibás logikára épül, és a strasbourgi gyakorlatnak sem felel meg. Mi itt egy alapjogi dilemmáról beszélünk, viszont egy gondolat erejéig érdemes kitérni a rendőröknek megítélt sérelemdíjakra is. Tapasztalataim szerint már a bírák is észrevették, hogy ez a pereskedési forma nem egészen jóhiszemű a rendőrök részéről, hiszen az utóbbi években már olyan minimális kártérítési összegeket ítéltek meg, ami miatt nem érte meg pert indítani. Az alkotmánybírósági döntés után, reményeim szerint, vissza fog esni a rendőrperek száma, de azt, hogy egyáltalán érdemes-e még pert indítani, majd a bírói gyakorlat fogja megmutatni.

Professzor úr, mire építették fel az alkotmányossági panaszt, milyen érvelést használtak?

Majtényi László: Alapvetően az állam átláthatóságának alkotmányos értékére fűztük fel az érvelésünket, amely nemcsak a jogállami alkotmányban, hanem az Alaptörvényben is lényegében azonos tartalommal szerepel. Az Alkotmánybíróság határozata jelentős mértékben visszaigazolta a beadványunkat. Nagyon üdvözlöm, és nagy örömömre szolgál a határozat, de néhány ponton azért lehet bírálni. Az Alkotmánybíróság egy nagyon fontos alkotmányos értékből, a sajtószabadság értékéből vezeti le a határozatát, amely szerint extrém eseteket leszámítva az intézkedő rendőr szabadon fényképezhető, róla videó készíthető. Szerintem korszerűbb megoldás lett volna, ha nem a sajtószabadság alkotmányos értékét, hanem az állam átláthatóságának szabályait vette volna alapul.

Kluwer International
Nemzetközi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 

Miért fontos ez a különbség?

Majtényi László: A sajtó a 21. századra elveszítette azt a kivételes szerepét, amit a 20. században még betöltött, miszerint a társadalmi nyilvánosság alapvető médiuma volt. Ma a közösségi média korában, a web2 világában gyakorlatilag mindannyian a sajtó fogyasztói és termelői is vagyunk, tehát én azt gondolom, hogy jobb és korszerűbb lett volna, ha az Alkotmánybíróság az információszabadság irányába megy. De így is nagyon boldog vagyok, mert, őszintén szólva, pozitív meglepetés, hogy az Alkotmánybíróságtól ilyen outputot kaptunk.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

Az üzletrész öröklése és átszállása a jogutódra

A kft. tagjának halálával az örökös tulajdonosává válik az elhunyt tag hagyatékába tartozó üzletrésznek. A kft.-nek nincs jogszabályi kötelezettsége az örökös tulajdonába került üzletrész megváltására, megvételére – a Kúria eseti döntése.

2024. június 19.

Önkormányzati választás: hosszú út az alakuló ülésig

Az önkormányzatok életében egy furcsa, eddig még nem tapasztalt időszak következik. A választások befejeztével kialakultak az új képviselő-testületek, kiderültek az új polgármesterek, azonban a munkát egészen októberig még nem ők, hanem a korábbi, 2019-ben választott testület végzi.