Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alaptörvény nem biztosít alanyi jogot a szülőtartásra. Annak részletes szabályait, feltételeit a Ptk. rokontartásra vonatkozó fejezete tartalmazza. A szülőtartás nem szolgálhatja azt a célt, hogy ezáltal a felperes a másik nagykorú gyermekét támogassa – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a felperes fia az alperes Ausztriában dolgozik. A felperes nyugdíjas, házastársával él közös háztartásban, leánya, az alperes féltestvére tulajdonában álló ingatlanban. A felperesnek betegsége, fogyatékossága nincs, nyugdíjából és nyugdíjpénztári járadékából havonta összesen nettó 368 490 forint jövedelemmel rendelkezik. A felperesnek amúgy vagyona nincs, adóstársként 190 926 forintnyi svájci frank alapú devizahitelt törleszt, leányát havi 77 550 forinttal támogatja.
Az felperes az alperesnek a jövőre nézve minden hónap 5. napjáig havi 500 euró rokontartás megfizetésére kötelezését kérte. A felperes szerint a kiadásai jelentősen meghaladják bevételeit, korábban viselte az alperes külföldi tanulmányainak költségét, ezért fiának morális kötelezettsége a szorult helyzetben lévő felperes támogatása.
Az első- és másodfokú eljárás
Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet. A Ptk. szerint rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, és akinek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa nincs [4:194. § (1) bekezdés]. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a törvényi feltételek nem álltak fenn a felperes vonatkozásában.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Kiemelte, hogy a felperesnek 300 000 forintot meghaladó saját jogú nyugdíja, valamint havi 52 434 forint magánnyugdíj-járuléka van. E kettőnek az együttes összege jelenti a felperes rendelkezésre álló havi bevételt, ami elegendőnek tekinthető. A Ptk. 4:220. § (3) bekezdés c) pontja úgy rendelkezik, hogy a szülő nem köteles a nagykorú továbbtanuló gyermekét eltartani, ha ezáltal saját szükséges tartását veszélyeztetné. Ezért a bíróság szerint a felperes nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy egyik gyermekének nyújtott, a minimálbérnek megfelelő támogatása miatt saját tartása veszélyeztetett, ezért másik gyermeke köteles őt eltartani, illetve tartásához hozzájárulni. A bíróság kiemelte, hogy a gyermekkel szembeni elvárás az önhibáján kívül rászoruló szülőjének eltartása. Ennek hiánya pedig a kereset elutasítását eredményezi.
[multibox]A felülvizsgálati kérelem tartalma
A felperes többek között az Alaptörvény XVI. cikk (4) bekezdésére hivatkozott, amely a nagykorú gyermekeknek a rászoruló szüleikről való gondoskodásának kötelezettségét deklarálja.
A Kúria megállapításai
A Kúria szerint a felperes alapvetően tévesen hivatkozott az Alaptörvény XVI. cikk (4) bekezdésére. Az alaptörvényi rendelkezés önmagában nem ad alapot a felperes keresetének teljesítésére. Az Alaptörvényben meghatározott kötelezettség a társadalomnak azt a régi időkre visszanyúló morális igényét juttatja alkotmányos szinten kifejezésre, hogy az idősekről való gondoskodás elsődlegesen felnőtt gyermekeik kötelezettsége. Ez azonban konkrét jogi normaként a Ptk.-nak a rokontartásra vonatkozó családjogi szabályozásában jelenik meg, ezért az Alaptörvénnyel összhangban álló rokontartásra, ezen belül a szülőtartásra jogosultság és kötelezettség a Ptk. XX. fejezetében foglalt feltételrendszer alapján bírálható el.
A rokontartásra jogosultság feltétele, hogy a jogosult a tartásra rászorul, a rászorultság tekintetében önhiba nem terheli és adott esetben házastársa a tartására nem kötelezhető. A Kúria kiemelte, hogy a törvényi feltételek közül a rászorultság fennállása a tartásra jogosultság objektív feltétele, amely akkor állapítható meg, ha a tartást igénylő jogosult nem rendelkezik olyan jövedelemmel vagy vagyontárggyal, amelyből saját megélhetését teljesen vagy részben biztosítani képes. Az önhiba mint szubjektív elem a jogosult magatartásának értékelését jelenti.
A rászorultság vizsgálata során a Kúria szerint az eljárt bíróságok a felperes részére folyósított havi öregségi nyugdíj és a járadék együttes összege alapján okszerűen jutottak arra a meggyőződére, hogy a felperes havi bevétele kellő fedezetet nyújt indokolt szükségleteinek kielégítésére.
A Kúria alaptalannak találta azt a kifogást is, hogy az eljáró bíróságok nem vették figyelembe a felperes bevételeit és a kiadásait. A felperes havi bevételéből fedezett kiadásainak két jelentős tétele a leánya tulajdonában álló ingatlanra felvett hitel havi 190 926 forint törlesztőrészlete és leánya külföldön folytatott tanulmányaira tekintettel folyósított havi 77 550 forint támogatás, melyek együttes összege a felperes nyugdíjának közel 2/3 részét felemészti. Ez viszont azt jelenti, érvelt a Kúria, hogy a felperes keresetével – a rászorultságára hivatkozással – a leánya javára önként vállalt fizetési kötelezettségeit kívánta áthárítani az alperesre. Kétségtelen, állapította meg a Kúria, hogy a felperes megélhetése a havi rendszeres kiadásainak teljesítése után nem biztosított, a felperes helyzete azonban annak következménye, hogy a havi rendszeres bevételének túlnyomó részét nem a szükséges és indokolt megélhetési költségeire fordítja. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. II. 20.405/2016.) a Kúriai Döntések 2017/1 számában 18. szám alatt jelent meg.
A kép forrása: http://www.visionaryteacher.com/images/parentslink.jpg
