A tisztességtelen szerződések vélelme

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyáron hatályba lépett „devizahiteles” törvény egyrészt rendezi az árfolyamrés szabályozását, másrészt leírja a kamatmódosítás alkalmazhatóságának felté­teleit. Lényeges szempont, hogy a törvény a 2004. május 1. és a hatályba lépés között kötött fogyasztói szerződésekre terjed ki. Mi minősül fogyasztói szerződésnek? Hogyan rendezi az árfolyamrés problematikáját a törvény? Milyen feltételeket sorol fel a tisztességtelenség vélelmének vonatkozásában? Írásunkban összefoglaljuk a részleteket.

A kezdetek…

A köznapi nyelvben csak devizahiteles törvényként emlegetett 2014. évi XXXVIII. törvény július 26-án lépett hatályba. Az Országgyűlés alapvető célja a jogszabállyal az volt, hogy megteremtse a Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozatában foglaltak megvalósulását, annak kvázi törvényi erőre emelésével.

Aki olvasta a Kúria 2/2012. (XII. 10.) PK véleményét (a továbbiakban: PK vélemény), annak sok újdonsággal már nem tudott szolgálni a fenti jogegységi határozat, ugyanis végeredményben ez szolgált alapul a 2014. évi határozat megfogalmazásához. Ez azt is jelenti egyben, hogy a bankok oldaláról a tisztességességre való felkészülést már a törvény megjelenéséhez képest jóval előbb megkezdhették volna, vagy legalábbis nem biztos, hogy ekkora meglepődéssel kellett volna fogadniuk az abban foglaltakat. Persze az előírásoknak való megfelelés és ezáltal tisztességes üzletmenet folytatása kőkemény feltételekhez volt szabva, amelyeket nem olyan egyszerű betartani. Az is igaz, hogy a Kúriai vélemény nem egyenlő egy kötelező erővel bíró jogszabállyal, így a legtöbb bank nem is igazán igyekezett az abban foglaltakat átültetni szerződési felté­teleibe, bár sejteni lehetett, hogy ezen kikötéseknek való megfelelés egyszer kötelező érvényű lesz.

Melyek a törvényi feltételek?

A nyáron meghozott törvény lényege, hogy két részre osztja azokat a feltételeket, amelyek teljesítése kötelező a pénzügyi intézmények oldaláról. Egyrészt az árfolyamrés szabályozását rendezi, másrészt pedig a kamatmódosítás alkalmazhatóságának felté­teleit írja le. Ami azonban lényeges szempont, hogy nem a törvény hatálybalépésétől kéri a feltételek megteremtését, jelesen a tisztességes működést, hanem azt mondja ki, hogy a 2004. május 1. napja és a törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói szerződésekre terjed ki a ­hatálya. Ehhez azonban fontos tudni azt is, hogy mi minősül fogyasztói szerződésnek a törvény alkalmazásában. Ebbe a csoportba sorolhatóak a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (de­vizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel-, vagy kölcsönszerződések, pénzügyi lízingszerződések. Azonban nem minden fogyasztói szerződést aláíró adós élhet a törvényi lehetőséggel, ugyanis ki­zárólag két esetben van a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük. Ide azon szerződések tartoznak, amelyeknek olyan általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződéses feltétel vált részükké, amely egyrészt a törvény 3. § (1) bekezdése szerinti eltérő árfolyamrés alkalmazásának lehetőségét, vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötést tartalmaz. A törvényben eredetileg ki voltak ­zárva a körből azok, akiknek időközben végtörlesztéssel vagy a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül szűnt meg hitelük. Azonban a szeptember közepén beadott törvényja­vaslatban – mely az elszámolás feltételeiről szól – már ezen csoportok is jogosultakká váltak.

Az árfolyamrés rendezése

A törvény egyik sarokpontja tehát az ár­fo­lyamrés problematikájának rendezése. A törvényalkotók szándéka ezzel kapcsolatban a 6/2013. PJE határozatban, valamint a 2/2014. PJE határozatban foglaltak kötelező érvényűvé tétele volt. A törvény megjelenéséig a legtöbb pénzügyi intézmény különböző árfolyamszinteket határozott meg a folyósítás és a törlesztés esetére, bár a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (régi Hpt: 1996. évi CXII. törvény) már 2010 végétől tartalmazta azt, hogy a pénzügyi intézmény választásos alapon, de kizárólag saját deviza-középárfolyamát vagy az MNB középárfolyamát használhatja a kölcsön folyósításakor, a tör­lesztőrészlet megállapításakor és minden díj és költségelem kiszámításakor. Ez az új Hpt.-ben (2013. évi CCXXXVII. törvény) szintén megtalálható. A deviza alapú kölcsönszerződéseknél a pénzügyi intézmény a kölcsönt általában az általa vagy más pénzügyi intézmény által alkalmazott devizavételi árfolyamon folyósította, míg a fogyasztó a törlesztésekkor a pénzügyi intézmény deviza eladási árfolyama figyelembevételével törlesztett, amely egymástól nagyban különböző árfolyam. Tekintve, hogy egy adott időpontban a vételi árfolyam mindig alacsonyabb, mint az eladási, így a fenti szerződéses rendelkezés alapján a pénzügyi intézménynek bevétele, míg a fogyasztónak kiadása keletkezett.

A most megjelent jogszabály úgy rendezi ezt a kérdést, hogy kimondja: a fogyasztói kölcsönszerződésben semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön-, illetve lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő árfolyam alkalmazását rendeli. Ezalól egyetlen kivételt enged a törvény, ez pedig az az eset, amikor egyedileg megtárgyalt szerződési feltételen alapuló szerződést kötöttek a felek, tehát annak minden pontját együtt alakították ki, értelmezték és ezáltal egyfajta közös megegyezésen alapul a szerződésük. Ez abban különbözik az általános fogyasztói szerződéstől, hogy ilyenkor nincs az egyik félnek (jelen esetben a pénzügyi intézménynek) erősebb szerepköre, mivel nem az általa előre meghatározott szerződési feltételek kerülnek aláírásra, melyekbe a másik félnek (az adósnak) semmi beleszólása nincs – csupán azt döntheti el, hogy elfogadja-e azokat vagy sem. A törvény rendelkezik arról is, hogy a fent írt semmis kikötés helyébe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alkalmazott hivatalos devizaárfolyam lép, amelyet mind a folyósításkor, mind pedig a törlesztéskor alkalmazni kell.

Kommentár a munka törvénykönyvéhez
A Kommentár új kiadása elsősorban az új Ptk. hatálybalépéséhez, illetve az Mt. ehhez igazodó módosításához kapcsolódó változásokat dolgozza fel. Elméleti és gyakorlati szempontból részletesen áttekinti a Ptk. munkajogban is alkalmazandó rendelkezéseit, figyelemmel azok sajátos munkajogi tartalmára.   Bővebb információk és megrendelés itt.

A pénzügyi intézmények számára ezáltal kötelezővé vált a hiteleik felülvizsgálata alapján azok átszámítása, amelyre 90 napot adott számukra a törvény. Ezt követően az adósokkal való elszámolást már az MNB ellenőrzi, ezért minden pénzügyi intézmény 60 napon belül köteles benyújtani az általa alkalmazott átszámítási módszertant.

Ebben a vonatkozásban a jogalkotó a legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy a deviza alapú hitelek esetében fennálló árfolyamkockázatot teljes mértékben ne az adósok viseljék, hiszen ez véleménye szerint tisztességtelennek minősül. Ezt támasztja alá a 6/2013. Polgári jogegységi határozat is, amely kimondja, hogy abban az esetben, ha nem egyedileg megtárgyalt feltételről van szó és az árfolyamkockázatot tartalmazó szerződési kikötés nem világos és nem érthető a fogyasztó számára, vizsgálható a feltétel tisztességtelensége. Ha pedig a tisztességtelenség vizsgálatának feltételei fennállnak, a pénzügyi intézmény árfolyamkockázattal kapcsolatban adott téves tájékoztatása eredményezheti az átláthatóság hiánya miatt a szerződés árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezéseinek a tisztességtelenségét.

Az átláthatóság és egyéb feltételek

Az árfolyamrés rendezésén túl a törvénynek volt egy másik fontos küldetése is, mégpedig az, hogy az egyoldalú kamat-, költség-, és díjemeléseket lehetővé tevő szerződéses kikötéseket tartalmazó fogyasztói szerződéseket is helyre tegye. Ezért kimondja azt, hogy amennyiben az ilyen típusú szerződéses kikötések nem felelnek meg a törvényben felsorolt feltételeknek, akkor tisztességtelennek és ezáltal semmisnek minősülnek. Ebben a körben is kivételt képezhetnek az egyedileg megtárgyalt szerződéses feltételek. Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötés érvénytelenségéről egyebekben a Ptk. rendelkezik.

A „devizahiteles” törvény a következőket sorolja fel feltételként a tisztességtelenség vélelmének vonatkozásában:

a) az egyértelmű és érthető megfogalmazás elve: annak tartalma a fogyasztó számára nem világos, nem érthető;

b) a tételes meghatározás elve: az egyol­dalú szerződésmódosítás feltételei nem tételesen meghatározottak, vagyis az ­oklista hiányzik, vagy van oklista, de az csak példálódzó jellegű felsorolást tar­talmaz;

c) az objektivitás elve: az egyoldalú módosítás feltételei nem objektív jellegűek, vagyis a fogyasztóval szerződő félnek módja van a feltétel bekövetkeztét előidézni, abban közrehatni, a módosításra okot adó változás mértékét befolyásolni;

d) a ténylegesség és arányosság elve: az ok-listában meghatározott körülmények ténylegesen nem, vagy nem a körülmények változásának mértékében hatnak a kamatra, költségre, illetve díjra;

e) az átláthatóság elve: a fogyasztó nem láthatta előre, hogy milyen feltételek teljesülése esetén és milyen mértékben kerülhet sor további terhek rá történő áthárítására;

f) a felmondhatóság elve: a szerződésmódosítás bekövetkezése esetére nem biztosítja a fogyasztó számára a felmondás jogát, vagy

g) a szimmetria elve: kizárja, hogy a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás hatása a fogyasztó javára érvényesítésre kerüljön.

A fenti elveknek kell megfelelnie minden pénzügyi intézmény által megkötött fogyasztói szerződésnek annak érdekében, hogy az egyoldalú kamat-, költség-, díjemelést tartalmazó rendelkezéseik tisztességtelenségére vonatkozó vélelmet megdönthessék.

A törvény ezen szakasza azonban nem fejti ki bővebben a megfelelés feltételeit, viszont – ahogy a törvény a bevezetőjében is utal rá – a jogszabály a 2/2014. Polgári jogegységi határozatból származó egyes követelmények érvényre juttatása céljából került megalkotásra, így abban – és a vonatkozó Kúriai határozatban és véleményben – találjuk a magyarázó rendelkezéseket.

Változó civil világ – 2. átdolgozott kiadás, 2014
Az első kötet megjelenése óta bekövetkezett jogszabályváltozások, különös tekintettel a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv, szükségessé tették a könyv átdolgozását, aktualizálását. Külön fejezet foglalkozik a NAV gyakorlatával is. Bővebb információk és megrendelés itt

Az a) pontban írt egyértelmű meg­fogalmazás elvét már az Európai Unió Bírósága is értelmezte C26/13. ügyében. A PJE határozat konkretizálja, hogy bár a fogyasztónak nem kell előre tudnia fizetési kötelezettsége felső határát, azonban a szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötésnek tartalmaznia kell az adósra háruló kamat, díj, vagy jutalék lehetséges alakulását, ezáltal olyan helyzetbe hozva őt, hogy megfelelően fel tudja mérni az általa vállalt kötelezettségeket. Ehhez segíti hozzá a b) pontban feltüntetett ún. oklista is, amennyiben az megfelelően tartalmazza a szerződéskötést követően bekövetkező körülményváltozásból eredő többletkötelezettség indokait, a változás mechanizmusát, valamint annak lehetséges mértékét. Tehát a kikötésnek egyértelműen tartalmaznia kell azt, hogy az ok-listában felsorolt körülmények milyen okból, mértékben és módon hatnak ki a kamatra, díjra vagy épp költségre, és amennyiben azok változnak, akkor az milyen mértékű emelést tesz lehetővé. Itt kell megemlítenünk – picit előrehaladva – a g) pontban szereplő szimmetria elvét is, ugyanis, amennyiben a pénzügyi intézmény élni kíván az egyoldalú szerződésmódosítás jogával, abban az esetben részére az emelés egyfajta lehetőségként adott, azonban, amennyiben az időközbeni változások a kamat, díj vagy jutalék csökkentését indo­kolják, akkor ez a csökkentés már kötelező számára. Mert, ahogy a PJE határozat is kimondja, az egyoldalú szerződésmódosítás joga nem vezethet oda, hogy a pénzügyi intézmény tetszőleges módon, egyoldalúan növelje a fogyasztót terhelő kötelezettségeket, ezáltal növelve saját bevételét. Az árazási elveket és a szimmetria elvének betartására vonatkozó kötelezettséget egyébként a Hpt. is tartalmazza 279. §-ában.

A Ptk. 209. § (6) bekezdése szintén fontos rendelkezést tartalmaz, hiszen kimondja, hogy olyan feltétel tisztességtelensége bírósági vizsgálat tárgyát nem képezheti, melyet jogszabály határoz meg, vagy jogszabály előírásainak megfelelően határoznak meg. Ez azt jelenti, hogy ha jogszabály kimerítően (taxatíve) határozza meg, hogy melyek lehetnek az egyoldalú szerződésmódosítás ­lehetséges indokai, akkor a jogszabályban nevesített okoknak a tisztességtelensége bíróság által nem vizsgálható. Nincs mód vizsgálni azt sem, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő esetekben, az ott írtak betartásával történő szerződésmódosítás tisztességtelen-e. A Hpt. rendelkezései nem rögzítik taxatíve a szerződésmódosítás lehetséges feltételeit, azonban a fogyasztóval kötött, kizárólag lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés esetében külön jogszabály, a 275/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet kimerítően előírja, hogy konkrétan melyek lehetnek az egyoldalú módosítás, a kamatemelés lehetséges okai, így ez már szolgálhat kivételként a Ptk. szabályozása szerint. Ehhez fontos tudni azt is, hogy a Magatartási Kódex – amely, bár szintén tartalmazza a fogyasztói szerződésekre vonatkozó oklistát – nem jogszabály, így ez sem zárja ki a feltételek tisztességtelensége bíróság általi vizsgálatát. Nem segít ezen az sem, hogy a Kódexet a pénzügyi intézmények magukra nézve kötelező érvényűnek ismerték el, mivel ez a bíróságra vagy más kívülálló félre kötelezőséget nem jelent.

Az átláthatóság elve is összefügg az előzőekkel, ugyanis nem elegendő egy matematikai képlet, ahogy az oklistában szereplő tételek puszta felsorolása sem, mert csak akkor minősülhetnek a leírtak a fogyasztó számára átláthatónak és érthetőnek, ha azok olyan magyarázatot is tartalmaznak, amelyet egy átlagos adós megért. Ez pedig ahhoz szükséges, hogy ellenőrizni tudja a szerződéses kikötések jogszerű alkalma­zását, valamint fel tudjon lépni a pénzügyi intézménnyel szemben, amennyiben azt ­tapasztalja, hogy az egyoldalú szerződés­módosításra – rá nézve hátrányosan – a szimmetria, a ténylegesség, vagy az arányosság elvének megsértésével került sor.

A fenti körülmények – melyek az oklistá­ban meghatározzák az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét – a jóhiszeműség és tisztesség elvének megfelelően csak abban az esetben teszik indokolttá az egyoldalú módosítást, ha azok változása előre nem látható, valamint a pénzügyi intézmény számára a rendes üzleti kockázatot meghaladó mértékű érdeksérelmet okoz. Amennyiben azonban a fentiek alapján tisztességtelennek bizonyulnak az egyoldalú módosítást lehetővé tevő kikötések, akkor ezen kikötések semmisnek bizonyulnak, tehát nem váltanak ki joghatást, azonban maga a szerződés – a tisztességtelen kikötéseken kívül – fennmarad és változatlan tartalommal köti a feleket.

A vélelem megdöntése iránt indított perek

A törvény természetesen megadja a lehetőséget arra, hogy a pénzügyi intézmények bebizonyíthassák – felperesi pozícióban – tisztességességüket, azonban ameddig nem indítanak az állam ellen peres eljárást, addig a tisztességtelenség vélelme fennmarad. A pénzügyi intézményeknek 30 napjuk van arra, hogy felülvizsgálják a fogyasztói szerződéseik részévé váló általános szerződési feltételeiket, melyeknek egészen 2004-ig visszamenőleg meg kell felelniük a fentiekben részletezett törvényi kitételeknek. A 30 nap vonatkozik arra is, hogy ennyi idejük van bejelenteni a Felügyelet részére összes általános szerződési feltételüket egy nyilatkozat mellékletével, mely tartalmazza, hogy véleményük szerint tisztességtelenül vagy tisztességesen jártak-e el azok alapján az elmúlt időszakban. Ezt követően, erre alapozva indítható meg a vélelem megdöntése iránti peres eljárás abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény szerint a szerződéses kikötései tisztességesek.

Ügyvédreggeli 2014.
2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

A törvény szabályozza a polgári perre vonatkozó eljárást is, amely több helyen eltér a Polgári perrendtartásról szóló törvény bekezdéseitől. Lerövidíti például a határidőket, miután kimondja, hogy a tárgyalást legkésőbb a keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétől számított nyolcadik napra kell kitűzni, valamint a bíróságnak a keresetet harminc napon belül el kell bírálnia. A törvény nem tesz lehetővé hiánypótlást, valamint szünetelést, keresetváltoztatást vagy beavatkozást sem. Ezekkel az általános szabályoktól történő eltérésekkel a cél a pervitel gyorsítása annak érdekében, hogy a megnövekedett számú eljárásra is tekintettel záros határidőn belül kialakulhasson a végeredmény.

Eddig számos pénzügyi intézmény beadta keresetlevelét, azt gondolva, hogy eljárása tisztességes volt. Sokan hivatkoztak a törvény visszamenőleges hatályára is, arra tekintettel, hogy úgy kell 2004-ig visszamenőleg alátámasztani tisztességességüket, hogy akkoriban ezek a feltételek még nem voltak tudhatóak. Néhányan kérték az ügy Alkotmánybíróság elé terjesztését és a per felfüggesztését is, amely tekintetben eltérőek voltak a bírói álláspontok: voltak, akik ­elutasították, de akadtak olyanok is, akik helyt adva a kérelemnek, felterjesztették azt. Amennyiben valóban Alaptörvényt sértő rendelkezéseket és visszamenőleges ­hatályt állapít meg az AB, a „devizahiteles” törvény sok tekintetben változni fog, a pénzügyi intézmények javára.

Az alkotmánybírósági döntések és valamennyi pénzügyi intézmény által indított polgári per kimenetelét még nem tudhatjuk, azonban egy biztos: a kamat, díj, költség egyoldalú módosítását elismerő jogszabályi rendelkezéseknek racionális, mindkét szerződő fél érdekében álló indoka van, ugyanis – mivel hosszú távú szerződésekről van szó – az egyoldalú szerződésmódosítás biztosítja azt, hogy a szerződéses jogviszony ideje alatt a szolgáltatás és annak ellenértéke között a szerződés megkötésekor kialakult értékegyensúly fennmaradjon. Célja pedig az, hogy a tartós jogviszonyhoz kapcsolódó kalkulációkból származó kockázatot csökkentse, ezáltal megóvja a fogyasztót attól, hogy a pénzügyi intézmény a kalkulált jövőbeli költségemelkedést elővigyázatosságból már a szerződéskötéskor rá hárítsa és így a kölcsön felvételét jelentősen megdrágítsa.

---