Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vörösiszap-tározó gátfalának átszakadása következtében keletkezett károkért az üzembentartó a veszélyes üzemi felelősség szabályai alapján felel, mivel az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységet folytatott – a Kúria eseti döntése.
A tényállás
Az alperes privatizációs szerződéssel szerzett vörösiszap-tározóra tulajdonjogot, amelyben őt környezetvédelmi okból résfal építésére kötelezték. Miután ez elkészült, a kazettába vörösiszap betöltése került sor 1998-ban. 2010. október 4-én a tározó gátfala átszakadt és a tározóból kizúduló vörösiszap elárasztotta a környező településeket, többek közt a felperesek lakóingatlanát és a mezőgazdasági ingatlanát. A felperesek az ezzel összefüggő vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítését követelték az alperestől.
Az elsőfokú bíróság eljárása
A felperesek jogi álláspontjuk szerint az alperes a veszélyes anyag kezelésével és tárolásával a környezetet súlyosan károsító tevékenységet folytatott. Ez a tevékenység a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) rendelkezéseitől függetlenül is veszélyes üzemnek minősül, így az alperesnek objektív kártérítési felelőssége áll fenn.
Az alperes vitatta, hogy a vörösiszap tárolása fokozott veszéllyel járó tevékenység, és úgy vélte, hogy az általános kártérítési szabályok szerint pedig álláspontja szerint azért nem felel, mivel az üzemeltetés során nem tanúsított jogellenes magatartást, a jogszabályokat, hatósági előírásokat betartotta, a karbantartást megfelelően elvégezte. Úgy ítélte meg, hogy a katasztrófa elháríthatatlan külső ok miatt következett be (szélsőséges időjárás, nagy mennyiségű csapadék, a szeizmikus mozgások), így a gátanyag rideg törése objektíve elháríthatatlan volt.
A bíróság szerint az alperes tevékenysége már a katasztrófa előtt is terhelte a környezetet, így a veszélyes üzemi felelőssége a Kvtv. speciális rendelkezései és a Ptk. általános veszélyes üzemi felelősségre irányadó szabályai alapján is megállapítható. Mivel nem tudta magát kimenteni – nem bizonyította, hogy a kárt a veszélyes üzemi tevékenységen kívül álló elháríthatatlan ok okozta – fennáll a kártérítési felelőssége.
Szakértői véleményeket is figyelembe véve a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a katasztrófa bekövetkezéséhez a létesítménynél fennálló tervezési, építési hibák is hozzájárultak, illetve megelőzhetőnek tartotta a katasztrófát, ha például olyan monitoring rendszert működtet az alperes, amely alkalmas a gát aktuális állapotának felmérésére, esetleg védőgát rendszert épít ki. Hangsúlyozta, hogy ebben a körben az elvárhatósági mérce nem igazodhat a jogszabályi vagy hatósági kötelezésekhez, figyelemmel a tárolt anyag veszélyességére. Mindezek alapján az alperest a kár megtérítésére kötelezte.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, de indoklásában csak a környezetveszélyeztető tevékenységet vizsgálta, irrelevánsnak tartotta az ügy szempontjából, hogy a vörösiszap tárolása egyébként mennyiben minősül fokozottan veszélyes tevékenységnek.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes felülvizsgálati kérelmében amellett érvelt, hogy a vörösiszap tárolása a Kvtv. rendelkezései szerint nem minősül a környezet terhelésének, igénybevételének.
A Kúria megállapításai
A Kúria hangsúlyozta, hogy a felperesek a keresetüket arra alapították, hogy az alperes a veszélyes anyag tárolásával környezetveszélyeztető tevékenységet folytatott, az azzal okozott kárra pedig a Ptk.-nak a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott kárért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait (354. §) kell alkalmazni, ami objektív-tárgyi felelősséget határoz meg. Ez alól kimentésre csak a tevékenységi körön kívül eső elhárítatlan ok bizonyítása esetén van lehetőség. A vörösiszap tárolása pedig álláspontja szerint a Kvtv. szabályai szerint is olyan emberi környezetet veszélyeztető tevékenység, amelyre a Ptk. 345. § (1) bekezdése szerinti felelősségi forma alkalmazható.
Mivel a vörösiszap erősen lúgos vegyi anyag, károsító hatású az élővilágra és olyan hatást fejt ki az altalajra is, amely lehetőséget teremt a károsodás bekövetkeztére az építmény pedig ennek az anyagnak a tárolására szolgál, ezt a két körülményt a Kúria szerint együtt kell értelmezni a kárfelelősség szempontjából. Megállapította, hogy az üzembentartó által folytatott fokozottan veszélyes tevékenységgel okozott kár annak folytán következett be, hogy az alperes nagy mennyiségben tárolt maró hatású vegyi anyagot és ez a tárolás kazettákban történt.
A felelősség alóli kimentés körében az alperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a kárt olyan okok okozták, amelyek a veszélyes üzemi tevékenység körén kívüliek, ez azonban nem sikerült neki, mivel szakértői véleménnyel igazolható volt, hogy hogy helytelenül történt a gát helyének kiválasztása, melyet a tervezés és az építés hibái követtek. Elmaradtak a szükséges vizsgálatok, így teljes körű ismeretek nélkül helyezték el a gátat. A Kúria szerint ugyanis az általános elvárhatóság követelményébe tartozik az is, hogy az ismert célt szolgáló létesítménynek alkalmas helyen és alkalmas módon kell elkészülnie. Jóllehet nem csak az alperesnél, hanem már a jogelődjénél is sérültek az építésre és a karbantartásra vonatkozó előírások, de egy káresemény bekövetkezésekor a károsultakkal szemben pedig az alperes a jogelőd hibáiért is felel.
A kártérítési felelősség szempontjából az a döntő, hogy a tevékenységi körhöz tartozó belső ok váltotta ki a károsodást. Mivel az alperes a tevékenységi körön kívül eső elháríthatatlan okot bizonyítani nem tudta, ezért kártérítési felelőssége a Ptk. 345. § (1) bekezdése alapján megállapítható.
A Kúria megítélése szerint az alperestől elvárható lett volna, hogy a veszélyes anyagot tároló építmény állagát, aktuális állapotát megfelelő, alkalmas vizsgálatokkal figyelje, folyamatosan megismerje, az időszakos szemrevételezés erre alkalmatlan. Ennek hiányában nem lehetett eldönteni a karbantartás megfelelő módját sem. Mindezek alapján a Kúria az időjárási viszonyoknak szerepét a katasztrófa bekövetkezésében nem külső, hanem tevékenységen belüli oknak minősítette, amelyek hatásaival az alperesnek számolnia kellett.
Mindezek alapján a Kúria a támadott határozatot helybenhagyta.
Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. III. 21.396/2013.) a Kúriai Döntések 2014/8. számában 244. szám alatt jelent meg.
