Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria Bfv.I.1799/2016/30. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A vádemelést követően ugyanis nem fordulhat elő, hogy valamely kényszerintézkedés tárgyában döntést hozó – és az eljárás későbbi szakaszában az adott ügyben magasabb fokon ítélkező – bíró olyan bizonyítékokat, adatokat ismerjen meg, amelyekhez az ítélkező tevékenysége során már nem férhet hozzá. Ezért a kifogásolt esetben nem sérült a bírói pártatlanság követelménye.
1. Az alapügy
Az indítványozó büntetőügyében az Alkotmánybíróság a Kúria 2015. június 23-án meghozott Bfv.I.588/2015/5. sorszámú ítéletét a 2016. november 28-án meghozott 21/2016. (XI. 30.) AB-határozatával – az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme miatt – megsemmisítette. Ez után került sor a jelen ügyben vizsgált döntés meghozatalára.
Az indítványozó előadta, hogy a Kúria az új felülvizsgálati eljárásban a korábban megsemmisített ítéletével annak rendelkező részében mindenben megegyező ítéletet hozott, amely számos körülmény miatt alaptörvény-ellenes. Az indítványozó álláspontja szerint úgy ismételték meg ügyében a rendkívüli jogorvoslati eljárást, hogy a büntetőeljárási törvény (Be.) erre vonatkozóan nem tartalmazott rendelkezést; az indítványban foglaltak szerint az indítványozó ügyében olyan bíró járt el, aki az eljárás korábbi szakaszában már eljárt, továbbá a tanács elnöke és egy tagja elfogult volt; kifogásolta azt is, hogy nem bírálták el az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, azt a Kúria teljes mértékben figyelmen kívül hagyta.
Ezen kívül sérült a védelemhez való joga is azáltal, hogy nem állt rendelkezésre kellő idő a védelemnek a felkészülésre, illetve az indítványozó részére sem volt szabályszerűen kézbesítve az idézés. Sérült továbbá szabadsághoz és személyi biztonsághoz való joga, a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga, a választójoga, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalma, mivel nem számolták bele a megállapított közügyektől eltiltásba a korábbi eltiltását. És végül az Alaptörvény X. cikk (1) bekezdése szerinti művészeti élet szabadságának sérelmét valósította meg az ítélet azáltal, hogy nem vették figyelembe: nem tervezett tömegmészárlást, írásművei valójában csak művészeti alkotások voltak.
2. Az AB-döntés indokai
Az Alkotmánybíróság (AB) mindenekelőtt arra utalt, következetes gyakorlata szerint csak az ítéletek alkotmányossági felülvizsgálatát végzi, és nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a perorvoslati bíróság jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésben állást foglaljon. Mindebből következően az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatta a tényállás megállapításával kapcsolatos kifogásokat (pl. a közügyektől eltiltás időtartamának számítását, az idézés kézbesítésének módját, illetve a védő számára biztosított felkészülési idő elégséges voltát).
Az Alkotmánybíróság először is arra utalt, hogy a korábbi döntése után nem lehetett véglegesen lezárultnak tekinteni az indítványozó büntetőügyét, ezért az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdésében rögzített kétszeres eljárás alá vonás tilalma nem sérült a jelen ügyben.
Az Alkotmánybíróság utalt arra, hogy a bírák kizárásával kapcsolatos korábbi határozatai a bírósági szakaszt megelőzően eljárt, azaz a nyomozási bírói feladatokat ellátó bírók vonatkozásában állapítottak meg alkotmányos követelményt, amelyek az azonos eljárási szakaszokban hozott döntésekre nem vonatkoznak
Az AB szerint arra való tekintettel, hogy jogértelmezés révén megállapíthatóak voltak a megismételt eljárás szabályai, nem sérült a B) cikk (1) bekezdése szerinti jogbiztonság és a XVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljárás követelménye sem. Mivel a Kúria az eljárási szabályok betartásával járt el az ügyben, nem állapítható meg olyan körülmény sem, amely felvetné, hogy az azonos eljárásjogi kérdést felvető ügyekben eltérő jogértelmezés születne, ezért nem állapítható meg az Alaptörvény XV. cikkében rögzített diszkrimináció-tilalom sérelme sem. Ugyanígy, az Alaptörvény IV. cikke szerinti szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jogának sérelme sem merülhetett fel.
Mindazonáltal az alkotmányjogi panasznak az eljáró bíró kizárásának, illetve az eljárás megismétlésének kérdése felveti a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kérdését, ezért az Alkotmánybíróság e tekintetben érdemben bírálta el az indítványt.
A Be. objektív és relatív kizárási okok között tesz különbséget, utóbbi kizárási ok az elfogultság. A bírói pártatlanság azt kívánja meg, hogy az adott ügyben eljáró bíró elfogulatlan legyen mind az eljárásban szereplő fél, vagy az eljárás alá vont személy, mind az ügy iránt. E kérdés megítélése kapcsán az AB figyelembe veszi az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatát is. Ez alapján a bírói pártatlanság megítélésekor a külső látszat is jelentős szerephez jut. Azokban az ügyekben, amelyekben kétség támad a bíró pártatlansága tekintetében, az eljárás alá vont személy kételye fontos ugyan, de a döntő jelentőségű körülmény mégis az, hogy ez a kétely objektív szempontokkal igazolható-e, vagyis a bíró pártatlanságának látszata válik-e kétségessé
Az ügyében korábban eljárt bíró vonatkozásában az iratok alapján megállapítható, hogy az érintett bíró a vádemelés után járt el, amely során a Fővárosi Ítélőtábla tanácsának tagjaként az indítványozó ügyében eljáró ítélkező bíróságnak az indítványozó és védője előzetes letartóztatás megszüntetésére irányuló indítványát elutasító döntését megváltoztatva az indítványozó szabadlábra helyezését rendelték el.
Az Alkotmánybíróság utalt arra is, hogy a bírák kizárásával kapcsolatos korábbi határozatai (a 34/2013. (XI. 22.) AB-határozat és a 21/2016. (XI. 301.) AB-határozat) az eljárás korábbi, vagyis a bírósági szakaszt megelőző szakaszában eljárt, a nyomozási bírói feladatokat ellátó bírók vonatkozásában állapítottak meg alkotmányos követelményt, amelyek az azonos eljárási szakaszokban hozott döntésekre nem vonatkoznak.
[htmlbox be_jogszabalytukor]Az Alkotmánybíróság tekintettel volt arra, hogy a vádemeléssel a büntetőeljárás egy új szakaszába lép. A vádemeléssel az ügyész kifejezi azon szakmai meggyőződését, hogy a vádiratban körülírt bűncselekmény megtörtént, azt a megvádolt személy követte el, akivel szemben nem áll fenn semmilyen büntethetőségi akadály. A vádemeléssel az ügy urává az ítélkező bíró válik, aki viszont kötve van a vádhoz, az abban foglaltakon túl nem terjeszkedhet, de a vádat ki kell merítenie. A vádemelés másik lényeges hatása, hogy a vád alapjául szolgáló és a tárgyalási szakaszban beszerzett bizonyítékok a további eljárás során kivétel nélkül hozzáférhetők mind az ítélkező, mind a kényszerintézkedés tárgyában eljáró bírák számára, függetlenül attól, hogy ezek közül az ítélkező bírák melyeket, hogyan értékelik. A vádemelést követően tehát nem fordulhat elő, hogy valamely kényszerintézkedés tárgyában döntést hozó – és az eljárás későbbi szakaszában az adott ügyben magasabb fokon ítélkező – bíró olyan bizonyítékokat, adatokat ismerjen meg, amelyekhez az ítélkező tevékenysége során már nem férhet hozzá.
Mindezekből következően az AB arra a következtetésre jutott, hogy nem sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból levezetett pártatlanság követelménye.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Varga Zs. András volt.
