AB: egy kalap alá esik a dohánytermék és az e-cigaretta

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (Ndtv.) 2. § (1) bekezdése és 7/H. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.

1. Az alapügy

Az indítványozó által kifogásolt rendelkezések értelmében az e-cigarettát használók – más dohányosokkal együtt – a dohányzásra kijelölt helyeken dohányozhatnak csupán, a dohányzásra vonatkozó korlátozások az e-cigaretta használatára maradéktalanul kiterjednek. Az indítványozó kifejtette, hogy a támadott rendelkezések annak ellenére kezelik együttesen a dohányzást és az elektronikus cigaretta fogyasztását, hogy utóbbi termék a harmadik személyek egészségét bizonyítottan nem károsítja, az e-cigaretta a dohányzás ártalomcsökkentő alternatívájának tekinthető. Ezzel szemben az e-cigaretta használók a dohányzásra kijelölt helyeken a passzív dohányzás káros hatásait kényszerülnek elszenvedni.  Az indítványozó álláspontja szerint ezért az Ndtv. támadott rendelkezései szükségtelenül, az elérni kívánt céllal aránytalan módon korlátozzák az indítványozó Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdésében foglalt testi és lelki egészséghez való jogát, és a XXI. cikk (1) bekezdésében foglalt egészséges környezethez való jogát.

[multibox]

2. A döntés indokai

Az ügy befogadása során az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek tekintette az indítványban felvetett azon kérdést, hogy az elektronikus cigarettára vonatkozó, az Ndtv. 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott korlátozás (az e-cigaretta kijelölt helyen történő fogyasztása) mennyiben és milyen módon értelmezhető az Alaptörvény XX. cikk (1) és (2) bekezdéseiben rögzített testi és lelki egészséghez való jog viszonylatában.

Az AB rámutatott: az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdése értelmében „[m]indenkinek joga van a testi és lelki egészséghez”. Ugyanezen alaptörvényi rendelkezés (2) bekezdése írja körül azokat a tárgyköröket (a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosítása, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezése, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatása, valamint a környezet védelme), amelyek együttese megfelelő állami működés esetén feltételrendszerként – elvileg – garantálja úgy fizikailag, mint mentálisan a lehető leghosszabb, kiegyensúlyozott egészségi állapotban eltöltött életet. 

Az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdése a testi és lelki egészséghez való jog alanyi oldalát, a (2) bekezdése pedig az objektív, intézményvédelmi oldalát tartalmazza. A testi és lelki egészséghez való alapjog tartalma, terjedelme – a harmadik generációs jogok sorsát osztva – az orvostudomány elért szintje, műszaki, technikai szempontok mellett szükségképpen a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodik. Az egészséghez való jog tehát alkotmányos feladat, amelyet az állam központi szervei és – egyre szűkülő körben bár, de – az önkormányzatok látnak el. Ez részben annak az intézményrendszernek a felállítását és működtetését jelenti, amely betegség esetére a testi és lelki egészség visszanyerését szolgálhatja. Másrészt viszont annak a jogi és intézményi környezetnek a kialakítására irányul, amely preventív módon, megelőző jelleggel gondoskodik a megbetegedések megelőzéséről, olyan intézkedéseket is magában foglal, amelyek potenciálisan alkalmasak lehetnek az egészséges életmód fenntartására.

Az AB utalt arra is, hogy az Alaptörvény értelmében az alkotmánybírósági eljárás célja nem lehet az, hogy a tudományos oldalról vitatott kérdésekben állást foglaljon. Ilyen vitatott kérdés a jelen esetben az, hogy az e-cigaretta veszélyes-e és ha igen, a hagyományos dohánytermékekhez viszonyítottan milyen mértékben káros az aktív és a passzív fogyasztók egészségére. Az ilyen kérdések felmerülése esetén az értelmezési tartományba be kellett emelni az e-cigaretta-fogyasztás mértékadó nemzetközi fórumok általi megítélését. Ezért előjáróban a tanács a dohányzás és az e-cigarettával összefüggő nemzetközi és európai (jog)politikákat, megközelítéseket vizsgálta (pl. Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezmény, uniós szakpolitika). 

[htmlbox BDT]

Ennek eredményeként a testület arra a következtetésre jutott, hogy a kialakított jog- és egészségpolitikák a dohánytermékekkel együttesen kezelik az e-cigarettát és annak kiegészítőit. Úgy a nemzetközi, mint az európai szabályozás – valamint az európai bírói jogértelmezés – a dohányzás minden formáját, a hagyományos és az elektronikus cigaretta fogyasztási szokását is az egészségre veszélyesnek, károsnak ítéli. A nemzetközi fórumok az elővigyázatosság elvére hivatkozással megengedhetőnek és legitimnek tartanak olyan dohányzással összefüggő termékekre nézve korlátozó szabályokat, amelyek esetében az egészségre káros hatás valószínűsíthető, ám annak tényleges fennállta jelenleg még nem igazolható egyértelműen.

A magyar törvényi szabályozás tehát ennek a nemzetközi és európai elvárásnak tesz eleget. A szabályozás célja a fiatalkorúak védelme, a társadalom egészségtudatosságának formálása, a káros szokás kialakulásának megelőzése. A szabályozás értelmében az elektronikus cigaretta a dohányzással egy tekintet alá esik, így fogyasztása a cigarettához hasonlóan – kijelölt helyek kivételével – tilos a közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken. Azonos szabályozás alá esik az elektronikus cigaretta a dohánytermékekkel a forgalomba hozatal, és a termékkel összefüggő kereskedelmi kommunikáció tekintetében is, és a sérelmezett termékek forgalmazására a dohánytermékekhez hasonlóan csak nemzeti dohányboltokban kerülhet sor.

Ez alapján az AB arra a következtetésre jutott, hogy amikor a törvényalkotó a dohányzással és az e-cigaretta fogyasztásának lokalizált korlátozásával (dohányzásra kijelölt helyek), forgalmazásának állami koncesszióhoz és meghatározott paraméterekkel jellemzett helyiséghez kötésével összefüggő korlátozásokat vezetett be, nem tett mást, mint érvényre juttatta az Alaptörvény XX. cikk (2) bekezdésében előírt alkotmányos követelményt: az elővigyázatosság elve alapján, megelőző intézkedéssel védi a nemdohányzók egészségét úgy a dohányzással, mint az e-cigaretta fogyasztásával szemben. Így az Ndtv. támadott rendelkezéseiből az a következtetés vonható le, hogy a törvényalkotó eleget tett az Alaptörvény XX. cikk (1) és (2) bekezdéseiből fakadó alapjogvédelmi és intézményvédelmi követelményeknek.

A testület végső következtetése szerint az Alaptörvény XX. cikk (1) és (2) bekezdéséből nem vezethető le a dohányzókra és az elektronikus cigarettát fogyasztókra vonatkozó differenciált szabályozás kialakításának kötelezettsége, ezért a kifogásolt szabályok megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság megalapozatlanként elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Hörecherné dr. Marosi Ildikó volt.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

---