AB: nem diszkriminatív az illetékmentesség

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 82. § (1) bekezdése, valamint a bírósági eljárásban a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességnek megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasította.

1. Az alapügyek

Az indítványozó és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. (társaság) 2011., 2012., illetve 2013. évben vállalkozási szerződést kötött a társaság által használt kaszáló területén réti széna betakarítására. A Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság határozataival megállapította, hogy a társaság közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötötte meg a szerződéseket, majd kereseteket indított a társaság és az indítványozó ellen a szerződések érvénytelenségének megállapítása iránt, egyúttal kérte, hogy a bíróság a közbeszerzésekről szóló törvény alapján szabjon ki bírságot a társasággal szemben. Az ítéletekből kiderül, hogy egy ügyben írtak ki közbeszerzést, de a nyertes pályázó a munkát nem végezte el, egy esetben pedig belső közbeszerzési tanácsadó téves tájékoztatása miatt nem írtak ki közbeszerzést. Mindhárom peres eljárásban megállapították a vállalkozási szerződések érvénytelenségét, és bírságot szabtak ki a társasággal szemben. Az érintett perekben kizárólag az indítványozót kötelezték a le nem rótt illeték állam részére történő megfizetésére, mivel a társaságot teljes személyes illetékmentesség illette meg. Egy ítéletben a bíróság csak az elsőfokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte az indítványozót, a fellebbezési eljárási illetéket az állam viselte. A perköltség megfizetésére egyebekben az indítványozót és a társaságot egyetemlegesen kötelezte a bíróság.

[multibox]

Az indítványozó szerint a megsemmisíteni kért jogszabályi rendelkezések és az ítéletek ellehetetlenítették jogainak érvényesülését. Előadta, hogy a perre okot nem adott, fellebbezést az elsőfokú ítéletek ellen nem nyújtott be, így felróható károkozó magatartás nélkül, a társaság által elkövetett jogsértésre hivatkozással kötelezte őt a bíróság a perköltség és az illeték megfizetésére.

2. A döntés indokai

 Az Alkotmánybíróság érdemben először  a jogi szabályozás és az Alaptörvénynek a jogegyenlőséget megállapító XV. cikk (1) bekezdését vizsgálta. Az Alkotmánybíróság több határozatában megerősítette azt a felfogását, amely szerint a XV. cikk a jogrend valamennyi szabálya tekintetében azért biztosítja az egyenlően kezelés követelményét, mert az egyenlőség végső forrása az egyenlő emberi méltóság. Ez a követelmény pedig az egész jogrendre kiterjed, ugyanis a közhatalmat gyakorlók kötelesek egyenlő elbánást biztosítani a joghatósága alá tartozó minden személy számára.

Az Itv. 37. § (1) bekezdése előírja, hogy a bírósági eljárásért e törvényben megállapított illetéket kell fizetni. Az Itv. 38. § (1) bekezdése szerint az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, kivéve, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez.

A Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni. Ez azt jelenti, hogy ha a felperes lerótta az eljárás megindításakor az illetéket, és az alperes lesz pervesztes, akkor a bíróság a perköltség részeként a lerótt illeték összegének megfizetésére is kötelezi az alperest vagy alpereseket a felperes javára. Attól függően, hogy milyen viszony van az alperesek között, vagy egyetemlegesen, vagy egyenlő, illetve érdekeltségi arányban kötelesek megfizetni a perköltséget.

A konkrét ügyben az illeték megfizetéséről a bíróság külön rendelkezett az ítéletében, mivel a felperesnek – mint személyes költségmentességben részesülő szervezetnek – előzetesen, az eljárás megindításakor nem kellett megfizetnie az illetéket. Az ügyben egységes pertársaság volt az alperesek között, emiatt egyetemlegesen lettek volna kötelesek megfizetni az állam részére a le nem rótt illetéket. Ha viszont a felet illetékmentesség illeti meg, akkor őt az IM rendelet 13. § (1) bekezdéséből fakadóan nem lehet a meg nem fizetett illeték megfizetésére kötelezni. Ennek megfelelőn rendelkezik az Itv. 56. § (1) bekezdése is. Emiatt mellőzte a bíróság a társaság illeték megfizetésére való kötelezését, egyúttal pedig az egyetemleges marasztalást is, és arra a következtetésre jutott, hogy a teljes meg nem fizetett illetéket egyedül az indítványozónak kellett megfizetnie.

Az AB megállapítása szerint az Itv. 5. § (1) bekezdésében szabályozott teljes személyes illetékmentességgel az állam, mint jogosult törvényi szabállyal nyújt kedvezményt. Ennek a kedvezménynek egyetemleges kötelezettek esetén az a tartalma, hogy a kedvezményezett kötelezettől az illeték megfizetését az állam nem követeli, ezért az illetékmentes személy nem kötelezhető az illeték állam részére történő megfizetésére. Ez a kedvezmény nem érinti azonban az egyetemleges kötelezettek egymás közötti, azaz belső jogviszonyát. A Ptk. 6:30. § (1) bekezdése alapján az illetéket megfizető fél megtérítési igénnyel léphet fel az illetékmentes pertársával szemben, s ebben a viszonylatban ez utóbbi nem hivatkozhat az illetékmentességre. Míg tehát az illetékkötelezettség csak az állam és az illetékkötelezettek között áll fenn, az illeték megfizetésével pedig megszűnik, addig a megtérítési igény nem minősül illetékkötelezettségnek, így a megtérítési igény alól az illetékmentesség már nem mentesít.

Mindezek alapján a testület szerint jelen esetben a hátrányos helyzet csak látszólagos, és ésszerű indoka is van. Látszólagos azért, mert az egyetemlegesség a törvény erejénél fogva, a bírói kötelezéstől függetlenül fennmarad és a pervesztes fél illetékfizetési kötelezettsége a teljes illetékre vonatkozik. Az illetéket megfizető félnek a pertársával szembeni megtérítési igénye pedig akkor is fennáll, ha van egyetemleges bírói kötelezés, és akkor is, ha egyedül a nem illetékmentes felet kötelezik az illeték állam javára történő megfizetésére. Ésszerű indoka pedig azért van a bírósági kötelezésben fellelhető eltérésnek, mert kizárólag így érvényesülhet az illetékmentes személy részére biztosított kedvezmény, vagyis az illetékmentesség.

Az indítványozó által előadott indokolás szerint sérült a tulajdonhoz való joga is, mert a jogszabályi rendelkezések és a bírói döntések alapot teremtenek az indítványozó jogos pénztulajdonától történő megfosztására. Az Alkotmánybíróság következetesen hangsúlyozta eddigi gyakorlatában, hogy különbséget kell tenni a polgári jogi és az alkotmányos tulajdonvédelem között, a kettő nem azonos: az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy nem vonható az alkotmányos tulajdonvédelem alá minden olyan ügy, amelyben az indítványozó állítása szerint jogsértő bírósági határozatok eredményeként pervesztes lett, és ezért vagyonvesztést szenvedett el.

A perköltségviselés főszabálya a kiegyenlítési elven nyugszik: a pervesztes köteles megtéríteni a pernyertes fél perköltségét. E főszabály tehát a pervesztéshez köti a perköltségviselést, amely független attól, hogy a per alapjául vagy tárgyául szolgáló jogviszonyban a fél tanúsított-e felróható károkozó magatartást. A kiegyenlítési elv célja olyan helyzetbe hozni a pernyertes felet, mintha perindításra sor sem került volna, így a pernyertes a számára jogellenesen okozott költség megtérítésére tarthat igényt. A pervesztes tulajdonának korlátozását tehát épp a pernyertes által elszenvedett vagyoncsökkenés reparálása indokolja, mértéke pedig ehhez a vagyoncsökkenéshez, vagyis a perköltséghez igazodik.

Az indítványozó szerint a Debreceni Törvényszék eljárása a perköltség és az illeték megfizetésére való kötelezés miatt ellentétes volt a tisztességes eljáráshoz való joggal is. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban a perköltség fogalmának és feltételeinek meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg. A perköltség szabályozása csak akkor hozható kapcsolatba a tisztességes eljáráshoz való joggal, ha valamely személyi kör számára a bírói út igénybevétele a költségviselési szabályok miatt lehetetlenné válik. A tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó követelmények nem azonosíthatók tehát a perlekedéssel kapcsolatos költségviselési kockázat teljes mérvű kiküszöbölésével.

Az ügy előadó akotmánybírája dr. Dienes-Oehm Egon volt.

---