AB: nem politikai reklám volt a népszavazásra buzdítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság a különvélemények száma alapján 6:5 arányú döntéssel megsemmisítette a Kúriának azt két végzését, amely szerint nem társadalmi célú, hanem politikai reklám volt a Kormány nevében sugárzott népszavazásra buzdító kisfilm. A döntésekhez különvéleményt csatoltak Czine Ágnes, Pokol Béla, Stumpf István, Sulyok Tamás és Szalay Péter is.


1. Az alapügyek

Az indítványozó médiaszolgáltatók azért fordultak alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, mert a 2016. október 2-án megtartott országos népszavazást megelőzően, 2016. szeptember 27-én 22 óra 50 perckor, illetve 28-án 20 óra 40 perckor egy-egy 22 másodperces műsorszámot adtak közre, amelyben több szereplő kijelentette, hogy „Szeretem Magyarországot és szavazok október 2-án.” A rövid bejátszás pedig ezt követően arra szólította fel a nézőket, hogy „Szavazzon október 2-án!”

A kisfilmmel összefüggésben egy magánszemély nyújtott be kifogást a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), mert szerinte a társadalmi célú reklámként közzétett műsorszám törvénysértő volt. Álláspontja szerint a műsorszám valójában politikai reklám volt, amelyet a törvény által megszabott idősávokban (naponta három alkalommal, a 6-8, 12-14 és 18-20 óra között kezdődő idősávokban) és a Kormány 50 perces időkerete terhére lehetett volna csupán közzétenni.

Az NVB a kifogást elutasította, mert álláspontja szerint a népszavazáson való részvételre ösztönző médiatartalom közérdekűsége nem vonható kétségbe, a bejátszás nem a választói akarat befolyásolását célozta, nem hordozott politikai üzenetet, ezért az nem is minősülhet politikai reklámnak.

A magánszemély ezt követően az NVB döntésének felülvizsgálatát kérte a Kúriától, amely azt megváltoztatta. A Kúria megállapította, hogy az indítványozó médiaszolgáltatók megsértették a választási eljárás politikai reklám közzétételére vonatkozó rendelkezését. A bíróság szerint ugyanis a kampánynak nem csak a feltett kérdés mikénti megválaszolása, hanem a részvétel vagy a távolmaradás is részét képezte. Ebben a kontextusban pedig a Kormány megbízásából készült, részvételre ösztönző reklám nem függetleníthető a népszavazás szervezőjének céljától, így a közlésben valójában a Kormány támogatására való ösztönzés jelent meg, ami azonban a politikai reklám ismérve. A Kúria szerint tehát a műsorszám önmagában vett közérdekű célját a népszavazási kampány tartalma és iránya felülírta.

 

2. A döntések indokai

Az Alkotmánybíróság az ügyben azt vizsgálta, hogy a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának részét képező médiatartalom-szerkesztés szabadságát megsértette-e a Kúria döntése azáltal, hogy azt is elvárta az indítványozó médiaszolgáltatótól, hogy a népszavazási kampány aktuális állásának tartalmát és irányát is figyelembe vegye, és az alapján döntsön egy közérdekű célt tartalmazó műsorszám társadalmi célú reklámként való közreadásáról.

Az Alkotmánybíróság emlékeztetett arra, hogy a sajtószabadság felöleli valamennyi médiatípus szabadságát, és kitüntetett helyet foglal el az Alaptörvény alapjogi rendjében, mivel a sajtó a véleménynyilvánításnak, a véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az eszköze, amelynek egyik legfontosabb alkotmányos küldetése a közügyek alakulásában releváns körülmények bemutatása.

Ennek részeként a médiaszolgáltatás tartalmának szabad meghatározása magában foglalja az adott műsorszolgáltató reklámpolitikájának szabadon történő kialakítását is. A népszavazási kampány során a közszolgálati médiaszolgáltató köteles politikai reklámokat közzétenni, arról azonban szabadon dönthet, hogy társadalmi célú reklámot közzétesz-e.

 

Az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése értelmében bármilyen médiaszolgáltatás útján közzétehető politikai reklám, feltéve hogy a közzététel ellenérték nélkül történik. Az Alaptörvény azonban a politikai reklám fogalmát nem határozza meg szövegszerűen, hanem azt a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról (Mttv.) szóló törvény 203. §-a definiálja. Ez alapján a politikai reklám valamely párt, politikai mozgalom vagy a kormány népszerűsítését szolgáló vagy támogatására ösztönző, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsítő, a reklámhoz hasonló módon megjelenő, illetve közzétett műsorszám. A társadalmi célú reklám pedig a politikai reklámnak nem minősülő, üzleti érdekeltséget nem tartalmazó, reklámcélokat nem szolgáló, ellenérték fejében vagy anélkül közzétett felhívás vagy közérdekű üzenet, amely valamely közérdekű cél elérése érdekében kíván hatást gyakorolni a médiaszolgáltatás nézőjére vagy hallgatójára.

A társadalmi célú reklám és a politikai reklám között tehát az a leglényegibb különbség, hogy míg a társadalmi célú reklám közérdekű cél elérése érdekében kíván hatást gyakorolni a nézőre, addig a politikai reklám célja egy párt, mozgalom vagy a kormány népszerűsítése.

Az Alkotmánybíróság szerint a médiaszolgáltató felelősséggel tartozik az Mttv.-ben foglaltak betartásáért, tehát egy adott műsorszám közzététele előtt vizsgálnia kell, hogy a közlésre szánt reklám politikai vagy társadalmi célú reklámnak minősül-e, és a közzététel során az adott reklám-típusra vonatkozó egyéb rendelkezéseket (pl. politikai reklám esetén az előírt idősávokat és időtartamokat) be kell tartania.

Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint azonban abból, hogy az Alaptörvény a politikai reklám fogalmát a kampányidőszakhoz és a jelölő szervezetekhez köti, az következik, hogy a politikai reklám olyan közlés, amely a jelölő szervezetek jelöltjeit, népszavazáskor pedig a kérdés mikénti eldöntését támogatja, vagyis az „igen” vagy „nem” válaszok közötti választásra sarkall.  Önmagában tehát sem a jog gyakorlására, sem pedig az attól való tartózkodásra felhívás nem minősül politikai reklámnak az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése értelmében.

Az Alkotmánybíróság szerint ezért a kérdéses műsorszámban azt szükséges megvizsgálni, hogy egyértelműen azonosítható-e a társadalmi célú reklám legfőbb jellemzőjének mondható közérdekű cél. Ezzel összefüggésben az AB az Alaptörvény B) cikk (4) bekezdésére utalt, amely szerint „[a] nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.” Az AB szerint a kivételesen alkalmazott közvetlen hatalomgyakorlási forma alkalmazása esetén, vagyis országos népszavazáskor elsőrendű közérdek az, hogy az állampolgárok részt vegyenek a népszavazáson, és a népszavazás érvényes legyen. Ezzel összhangban a vitatott műsorszám is a népszavazáshoz való jog gyakorlására, a választópolgári részvételre bíztatott, és semmilyen formában nem utalt a népszavazáson eldöntendő kérdés mikénti megválaszolására.

A Kúria jogértelmezésével szemben az Alkotmánybíróság álláspontja szerint egy társadalmi célú reklám közzététele előtti vizsgálat során nem várható el a műsorszolgáltatótól az Mttv. előírásain túl olyan többlettartalom vizsgálata, hogy a kampány pillanatnyi állásából következtetve esetlegesen valamilyen mögöttes politikai tartalom megállapítható-e. Ez ugyanis azt is eredményezhetné, hogy egy közérdekű céllal ellentétes politikai vélemény megakadályozhatja a közérdekű cél elérését szolgáló társadalmi célú reklám közzétételét.

Mivel a Kúria a végzésében az Mttv. által előírt szabályoknál lényegesen szélesebb körű vizsgálatot igénylő többletkötelezettséget telepített a műsorszolgáltatóra, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint döntése alkalmas arra, hogy öncenzúrához vezessen és visszatartsa a műsorszolgáltatókat a társadalmi célú reklámok közzétételétől. Erre a jogértelmezésre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria végzéseit megsemmisítette.

Az ügyek előadó alkotmánybírája dr. Szívós Mária volt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.