AB: nem végez keresőtevékenységet, aki szünetelteti a vállalkozói tevékenységét

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) 1. § (2) bekezdésének a 2016. április 30-ig hatályban volt 4. pontja alaptörvény-ellenes volt, ezért az a bíróságok előtt folyamatban lévő ügyekben nem alkalmazható.  A határozathoz különvéleményt csatolt Balsai István, Dienes-Oehm Egon és Szívós Mária.

1. Az alapügy

Az indítványozó 2014. szeptember 8. napján megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti kérelmet terjesztett elő a megyei kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szervénél, amely a kérelmet elutasította. A másodfokon eljárt Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatala az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy az indítványozó egészségi állapota 59%-os mértékű, B2 minősítési csoportba tartozik 2014. március 1. napjától, azonban kereső tevékenységet folytatónak minősül.

[multibox]

A másodfokú társadalombiztosítási szerv határozatát a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felülvizsgálta, de a keresetet elutasította. Az ítélet érvelése szerint a jogszabályok értelmében nemcsak a díjazás ellenében való munkavégzés, de az egyéni vállalkozónak minősülés is kereső tevékenységnek minősül, függetlenül az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetésétől. A felperes az egyéni vállalkozói tevékenysége 2013. március 13. napjától való szüneteltetése ellenére egyéni vállalkozónak minősült, miközben az Mmtv. szerinti ellátásra jogosultsághoz az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetése szükséges.

Az indítványozó felülvizsgálati kérelme alapján a Kúria az ítéletet hatályában fenntartotta, ezért az indítványozó az Alkotmánybírósághoz fordult.

2. A döntés indokai

A befogadási eljárás során az AB megállapította, hogy érdemi vizsgálat alapján lehet eldönteni, hogy az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével és az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésével összhangban áll-e az a jog, amely szerint azok az egyéni vállalkozók, akiknek vállalkozói jogviszonya szünetel, keresőtevékenységet folytatónak minősülnek a rokkantság esetére szóló ellátással összefüggésben.

Az AB rámutatott, hogy „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” A tételesen felsorolt tulajdonságok mellett az „egyéb helyzet szerinti különbségtétel” fordulat nyújt garanciát ahhoz, hogy az előre nem látható, de a felsorolásban szereplő tulajdonságokhoz döntő hasonlóságot mutató helyzetben élő személyeket se érhesse hátrányosan sújtó különbségtétel. Ez a fordulat ad lehetőséget az Alkotmánybíróságnak arra, hogy a társadalom aktuális változásaira időszerűen reagálva mindig maga határozhassa meg, melyek a társadalom sérülékeny csoportjai, vagyis mely csoporthoz tartozók tekinthetők kiszolgáltatottnak, kirekesztettnek, illetve folyamatos, és indokolatlan hátránnyal sújtottaknak.

Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az Alaptörvény XIX. cikke (1) bekezdése alapján támogatásra jogosultságot megalapozó tulajdonság a rokkantság: az ilyen helyzetben lévő személyek védelemre szorulnak. Az Alaptörvény XIX. cikke elsősorban államcélt fogalmaz meg, ez azonban – különösen az (1) bekezdés második mondatában megjelölt személyi körök esetén – a jogalkalmazót annyiban köti, hogy a jogszabályokat kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy annak eredménye az államcél magvalósulását és ne akadályozását szolgálja.

[htmlbox mt_kommentar]

A jelen esetben az Mmtv.-ben a jogosultság egyik törvényi feltétele („keresőtevékenységet nem végez”) és az Alaptörvény összhangja volt a vizsgálandó kérdés. Az ellátás nem rászorultságon, hanem biztosításon alapul alapul és az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott esetre (rokkantság) szól. Megállapításának és folyósításának törvényben rögzített feltételei vannak, amelyek vizsgálhatók abból a szempontból, hogy a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis nem önkényes-e.

Az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 4. pontjának a közigazgatási hatósági döntések és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítélete meghozatalakor hatályban volt szövegének  az a helyes értelme az eljáró bíróságok szerint, hogy kereső tevékenységet folytatónak kell tekinteni azt a személyt, aki külön törvény szerint egyéni vállalkozók nyilvántartásában szerepel, ideértve a tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozót is. Az Alkotmánybíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy ez összhangban van-e az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésével és a XV. cikk (2) bekezdésével.

Az AB utalt arra is, hogy a közfelfogás szerint a rokkantság a testi vagy szellemi teljesítőképesség tartós befolyásoltsága, amely betegségen vagy fogyatékosságon alapul, és amely tartósan vagy átmenetileg a munka-, vagy foglalkoztatási képesség hiányához is vezet. A jogszabálynak ezért az a feltétele, amelynek értelmében csak az a személy jogosult a rokkantsága esetére az ellátásra, aki keresőtevékenységet nem végez, az Alaptörvénnyel nincs ellentétben. Az azonban, hogy ki minősül keresőtevékenységet nem végző személynek, a jogszabályok értelmező rendelkezéseire tartozó, jogalkotói értelmezést igénylő kérdés.

Mindemellett a rehabilitációs járadék nem Alaptörvényben biztosított jog, hanem törvényben meghatározott támogatás, ugyanakkor az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése második mondatában említett „rokkantság” támogatásra jogosultságára vezethető vissza. Ilyen esetben vizsgálható, hogy a jogszabály tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű ok mellett zár-e ki ebből az ellátásból személyeket. Az Mmtv. a megváltozott munkaképességű személyeket – ezek között az egyéni vállalkozókat is rokkantásuk esetén – vonja azonos szabályozási körbe. Az Mmtv. 1. § (2) bekezdésének a 2016. április 30-ig hatályban volt 4. pontja ezek közül a személyek közül kizárja azokat, akik az egyéni vállalkozó azonosítása érdekében vezetett nyilvántartásban szerepelnek.

Az Alkotmánybíróság szerint a keresőtevékenység végzésének a jogalkotói értelmezésekor az az értelmezés áll összhangban az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésével, amely szerint azok az egyéni vállalkozók, akiknek vállalkozói jogviszonya szünetel, nem minősülnek keresőtevékenységet folytatónak az Mmtv. alkalmazásában. A szünetelés jogintézménye éppen azt fejezi ki, hogy az ilyen személy vállalkozási, illetve keresőtevékenységet nem végez. Önmagában a vállalkozói igazolvány birtoklásából vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába való bejegyzésből ugyanis az Mmtv. szerinti keresőtevékenység végzésére elvont módon nem lehet következtetni.

Mivel a támadott szabályozás tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű ok nélkül zárta ki az ellátásból a megváltozott munkaképességű (rokkant) személyek egy részét, az AB megállapította, hogy a jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenes volt, és annak alkalmazását kizárta.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Varga Zs. András volt.

---