AB: zöld út a rendőrképmások előtt

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem öncélú a nyilvánosságra hozatal, ha az a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatásnak minősül, vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősül.

Az Alkotmánybíróság két párhuzamosan publikált ügyben három bírósági döntést semmisített meg, amelyekben a rendes bíróságok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a média nem közölhette volna a rendőrök képmását. Mindkét ügyben Pokol Béla és Dienes-Oehm Egon írtak különvéleményt.

 

1. Az alapügyek

Az indítványozó médiumok azért fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert az eljáró bíróságok szerint a rendőri képmások engedély nélkül való felvétele és felismerhető módon történő közzététele jogsértőnek minősült.

Az ügyek érdekessége, hogy a Kúria a korábban hatályban volt 1/2012. jogegységi határozatában a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személyek kapcsán mondta ki azt, hogy tevékenységük ellátása során nem minősülnek közszereplőnek, ezért a beazonosítható módon, egyediesítően ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához a hozzájárulásuk szükséges. Később azonban a 28/2014. (IX. 29.) AB határozat a rendőrképmások megítélését új perspektívába helyezte, aminek nyomán az AB elvi tételeket, mint mérlegelendő szempontokat írt elő a bíróságok számára, és az alkotmánybírósági határozat elvezetett a Kúria jogegységi határozatának hatályon kívül helyezéséhez is. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis a nyilvános helyen készült, nem sértő, az érintett személyt tárgyilagosan ábrázoló felvétel általában nyilvánosságra hozható engedély nélkül, ha az a közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik, illetve a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatásához kötődik.

Az indítványozók szerint a bíróságok mégis tévesen mérlegelték az Alkotmánybíróság által meghatározott értelmezési szempontokat, az ítéleteikben nem, vagy nem megfelelően ütköztették a véleménynyilvánítási és sajtószabadságot a rendőröket megillető magánélet tiszteletben tartásához való joggal, és ezzel sérültek az Alaptörvényben biztosított jogaik.

 

2. A döntések indokai

Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt utalt arra, hogy az Abtv. 39. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire – így az előttük folyó ügyben eljáró bíróságokra is értelemszerűen – kötelező, az Alkotmánybíróság indítványra ellenőrzi, vizsgálja, és szükség esetén az ítélet megsemmisítésével orvosolja, hogy megfelelően érvényesítik-e a bíróságok a mindenkire nézve kötelező alkotmánybírósági határozat alkotmányos tartalmát.

Bár a bírósági döntések idézték a 28/2014-es Abh. indokolásának elemeit, amely szerint „rendőri intézkedésről készült képfelvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül,” mégis az ítéletek nem voltak összhangban az Abh.-ban foglalt elvi tartalommal.

Ezzel összefüggésben az AB emlékeztetett arra, hogy határozatában meghatározott alkotmányos értelmezési tartomány megjelöl számos olyan kivételt, amely a sajtószabadsággal való visszaélés alá esik (ilyen pl. az öncélú közzététel), illetve amikor a sajtószabadság más oknál fogva meghajol az emberi méltóság védelme előtt (ilyen pl. az egyébként közérdeklődésre számot tartó eseményről készült felvétel körében a megsérült rendőr szenvedését megörökítő felvétel).

Jelen esetekben azonban az Alkotmánybíróság szerint a bíróság szűken értelmezte az Abh.-t például akkor, amikor a nem öncélú nyilvánosságra hozatal kérdését értelmezte. Nem öncélú a nyilvánosságra hozatal ugyanis abban az esetben, ha az a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatásnak minősül, vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősül. A bíróság szerint azonban a végrehajtási cselekményről készült felvételek nem tekintethetők jelenkori eseménynek, mivel a végrehajtási kényszer alkalmazása az államszervezettel egyidős. Az AB szerint azonban pusztán az, hogy valamely tevékenység a múltban is fellelhető volt, annak jelenkori eseményként való figyelembevételét nem gátolhatja. Az a körülmény, hogy évszázadok óta folyik állami segítséggel végrehajtás, még nem mossa el a jelenkori érdeklődést a jelenben lefolytatott cselekményekkel kapcsolatban, és az Abh. alapján az Alaptörvény IX. cikke nem értelmezhető ilyen megszorító módon.

[htmlbox BDT]

Egy másik értelmezési kérdésben, a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatás tekintetében, azt fejtette ki a bíróság, hogy az csak akkor tart számot közérdeklődésre, ha annak során az eljárási szabályokat nyilvánvalóan megszegik. Az AB szerint azonban ez az álláspont szintén nem következik az Alaptörvény IX. cikkéből. Az AB szerint ugyanis a sajtó „házőrző kutya” szerepe nem volna betölthető, ha a sajtó az egyébként jogszerű cselekményekről, történésekről ne tudósíthatna szabadon.

Az Alkotmánybíróság szerint, amennyiben az alkotmánybírósági határozatot akár a jogalkotó, akár – mint jelen esetben – a jogalkalmazó szelektíven, megszorítóan alkalmazza, az lényegében az Alaptörvény sérelmét okozza, ezért az ilyen ítéletek felülvizsgálata és szükség esetén a megsemmisítése az Alkotmánybíróság feladata. Mivel jelen esetben a felülvizsgálni kért jogerős ítéletek nem álltak összhangban az Alaptörvény IX. cikkének az Abh.-ban lefektetett értelmezési követelményeivel, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy azok alaptörvény-ellenesek.

Az ügyek előadó alkotmánybírája Dr. Juhász Imre volt.

---