Aktívan az ügyvédekért – 1. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jóllehet orvosnak készült a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Szakközépiskola és Gimnázium biológia tagozatos diákjaként, egyetlen percig sem bánta meg, hogy a jogi pályát választotta. Különösen, hogy „valamilyen kötődésem mindvégig megmaradt ahhoz a hivatáshoz is, a férjem is orvos, és ha a lányom elvégi a pécsi egyetemet, akkor nagy valószínűséggel – apai részről immár negyedik generációs orvosként – ő is az lesz”. Az elegáns öltözékű, közvetlen stílusú és folyton mosolygós Kománovics Ibolya nem is akármilyen ügyvéddé vált két és félévtizedes pályafutása során, munkáját ugyanis idén februárban kollégái a Budapesti Ügyvédi Kamara Eötvös-díjával ismerték el. A Hídépítő Vállalatnál jogtanácsosként kezdő jogász hamarosan, megkapja első nagy lehetőségét, 1989-től heti egy alkalommal együtt dolgozik Bárándy György ügyvéddel, aki 1991-től maga mellé veszi a Budapesti 12. számú Ügyvédi Irodába, mint fiatal, pályakezdő ügyvédet. A kezdeti közös szobát felváltja a közös saját iroda, 1993. január 2-tól működő Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda alapító társtulajdonosa, ahonnan 2004-ben válik ki, ügyvédi tevékenységét a saját név alatt jegyzett irodában folytatja. Pályája elején olyan nevekkel dolgozik együtt, mint Bárándy Péter, Gábor László, Zamecsnik Péter, majd két évvel később Galli István és Karsay Ferenc is csatlakozott hozzájuk. A kilencvenes években ügyvédi tevékenységét a sokszínűség jellemzi. Az akkori idők egyik legérdekesebb megbízása a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat, valamint a Hungar Hotels Szállodáinak privatizációjában való közreműködés. Az időközben megváltozott körülmények igényelték a szakosodását, gazdasági, családjogi és munkajogi megbízásai mellett orvosi kártérítési ügyekben lát el képviseletet.

Bár a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen 1987-ben diplomázott Kománovics Ibolyát az aktív közösségi munka jellemezte általános és gimnáziumi tanulóként, ügyvédként társadalmi-szakmai közéleti megbízatást először csak 2002-től vállal, amikor a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének elnökségi tagjává választják. Régóta vonzotta a kamarai szerepvállalás is, ám a köztestülettel közelebbi viszonyba csak 2008-ban kerül, az akkori titkár, később főtitkár Kis Pál ajánlása alapján: társadalmi munkában 2008 és 2010 között kamarai ellenőr, az alakuló ügyvédi irodák tartoznak hozzá. Majd 2010-től immár folyamatosan kap a BÜK-ben kisebb feladatokat Réti László elnöktől. Végül a BÜK idén februári tisztújító közgyűlése beemeli az elnökségbe, egyben rábízza az újonnan megalakuló szociális és jóléti bizottság vezetését. Amellett, hogy a Magyar Munkajogi Társaság tagja, a családjával együtt sportrajongó ügyvédnő úgy véli, a hivatásának ad tekintélyt, ha megfelelően elegánsan öltözik. „A tornacipőnek ugyanis a teniszpályán a helye”. Aktív szakmai közéleti szerepvállalása ellenére soha nem lenne politikus, mivel összeegyeztethetetlennek tartja, hogy ügyvédként politizáljon.

 

Beszélgetésünk aktualitását az adja, hogy kollégái elismeréseként idén év elején – negyedmagával Bálint Szilviával, Faludi Gáborral, Fábry Györggyel és Papp Sándorral közösen – megkapta a Budapesti Ügyvédi Kamara legrangosabb szakmai elismerését, az Eötvös Károly-díjat. Azon túl, hogy ez nyilvánvalóan büszkeséggel tölti el, mit jelent az ön számára az ügyvédség, a kollégák kitüntető figyelme?

 

Természetesen nagyon sokat jelent nekem, épp azért, mert az Eötvös Károly-díj kifejezetten szakmai kitüntetés, hiszen a kollégák, a pályatársak adományozzák. Ezzel egy, a munkámat jól ismerő közösség nyilvánít véleményt mintegy két évtizedes pályámról. Nagyon kellemes érzés volt átvenni, természetesen büszke vagyok rá, és ennek megfelelően szeretném folytatni a jövőben ügyvédi tevékenységemet. Bár hozzáteszem, kicsit meglepődtem, amikor értesítést kaptam a díj adományozásáról. Azt gondolom ugyanis, a munkánk során nem az elismerésekért dolgozunk, hanem a hivatás szeretete miatt, elkötelezettségből.

Dr. Kománovics Ibolya (fotók: Balkányi László)

Ha jól tudom, eredendően, középiskolásként még nem a jogi pályára készült, más szeretett volna lenni. Gondolom, a kamarai díj fényében már biztosan nem érez egy csöppnyi csalódottságot sem amiatt, hogy ügyvéd lett.

Soha nem bántam meg, hogy ügyvéd lettem. És nem az Eötvös Károly-díj miatt, hanem mert nagyon szeretem a munkámat. Ezt a szakmai közéleti aktivitásom is mutatja, az ügyvédséget a hivatásomnak tekintem az egyetem elvégzése óta. Valójában sosem töprengtem azon, hogyan alakult volna az életem, ha orvos lettem volna, ahogy azt még középiskolásként képzeltem. Talán azért sem, mert ez irányú kötődésem mindvégig megmaradt ahhoz a hivatáshoz is férjemen, Vértes Andráson keresztül. A csaknem három évtizede tartó házasságunk alatt nagyon sokszor segítettük egymást a saját hivatásunk során szerzett tapasztalatainkkal, és mindkettőnk számára nagy öröm, hogy Vivien lányunk egészen kis korától és saját elhatározása alapján az orvosi pályát választotta. Bár most még csak egyetemista. Ám ha sikeresen elvégzi az egyetemet, apai részről negyedik generációs orvosként fogja továbbvinni a családi tradíciót. A férjemet egyébként gyakran elkísérem orvosi konferenciákra, ahol esténként lehetőségem van beszélgetni a kardiológia kiváló képviselőivel. Az itt hallott információk, vélemények, általában az a fajta gondolkodásmód sok segítséget jelent az orvosi kártérítési ügyekben. További kapcsolódási pont, hogy a férjem – mintegy harminc munkatársból álló – magánrendelőjével összefüggésben rendszeresen végzek jogi munkát. A konferenciákon való részvétel végleg megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy magas színvonalú munkát csak úgy fogok tudni végezni, ha bizonyos jogterületekre, mint például a gazdasági, a társasági és a munkajogra specializálódok. Ez a felismerés különösen fontos volt a jogszabályok folyamatos és jelentős bővülése miatt.

Új Ptk – társasági- és cégjogi változások

Az új Ptk. alapjaiban változtatta meg a társasági jog és a cégjog szabályait. A 2014. május 20-i szakmai előadáson és konzultáción szó lesz a gazdasági társaságok szervezetének és működésének változásairól, valamint arról is, hogyan érinti az új törvény a 2014. március 15. előtt alapított cégek működését. Előadóink kitérnek a Ptk.-ból kimaradó szabályok miatti új szabályozás kérdéskörére is. Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, dr. Kenesei Juditnak, a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kollégium-vezető helyettesének és dr. Noctha Tibornak, a PTE egyetemi docensének. Jöjjön el 2014. május 20-án szakmai konferenciánkra! Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. Bővebb információk és jelentkezés itt

Azt sem bánja, hogy a lánya nagy valószínűséggel nem az ön, hanem a férje praxisát viheti majd tovább egyszer?

 

Ez nálunk soha nem volt probléma, a fontos, hogy amit élethivatásának választ, azt magas színvonalon, megfelelő szakmai alázattal és örömmel végezze. Ezt látta férjemtől, anyósomtól és apósomtól, erről hallott akkor, amikor dédapja került szóba, aki Lipótváros elismert gyermekorvosaként a háború előtt sok kisgyermeket gyógyított saját költségén.

Önt végül mi vagy ki térítette le az eredetileg tervezett életútjáról, hogy végül nem az orvosi pályát választotta?

Nagykanizsán születtem, s ott éltem egészen egyetemista koromig. Az idén fél évszázados jubileumát ünneplő Dr. Mező Ferenc Szakközépiskola és Gimnáziumba jártam, s ott érettségiztem 1979-ben. Azért választottam a biológia tagozatot, mert orvos szerettem volna lenni. Végül az osztályfőnököm hatására az utolsó pillanatban választottam a jogi kart.

Ilyen erős volt az osztályfőnöki „nyomás”, vagy azért érzett némi affinitást a joghoz is?

Igen. Abban az időben teljesen más volt a felvételi rendszer, mint ma, de erről ebben az interjúban kicsit hosszú lenne beszélni. Az viszont kétségtelen, hogy mivel már akkor sem állt messze tőlem a jogi pálya, ezért a két lehetőség közül végül ezt választottam. A családunkban amúgy senki sem volt jogász. Ugyanakkor hatással voltak rám, mint fiatal lányra az amerikai filmek. Mindig vonzott a közösségi munka, már gyermekkoromban nagyon tetszettek az akkori amerikai filmekben látott jelenetek, történetek, amelyekben több ügyvéd közösen összefogva dolgozott egy-egy nagy ügyön, gyűjtötték az információkat, a vonatkozó joganyagot, és végül fantasztikus sikereket értek el. Viszont nagyon hamar rájöttem, hogy az életben azért ez nem teljesen így működik. Jóllehet a családunkban én voltam az első, aki a jogi pályát választotta, ám az azonban érdekes, hogy apai részről mindkét unokahúgom öt, illetve tíz év múlva követett engem a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. Az idősebb unokahúgom Kaposváron bíró, a fiatalabb maradt az egyetemen, mint oktató. A lányom pedig jelenleg orvostanhallgatóként jár a Pécsi Tudományegyetemre, az ugyanis köztudott, hogy a felsőoktatási integráció miatt a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a Janus Pannonius Tudományegyetem ma egy egyetemként működik, különböző karokkal.

Az ügyvédi pálya a rendszerváltás előtt keveseknek állt nyitva. Az egyetem elvégzése, illetve a szakvizsga után önnek vajon sikerült azonnal bekerülnie ügyvédnek, vagy kellett némi „kitérőt” tennie?

Akkoriban az ügyvédi kar létszáma nagyon korlátozott volt, csak a rendszerváltás teremtette meg annak lehetőségét, hogy szakvizsgával rendelkező jogászként a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja lehettem. Budapesten 1986. február 1-je óta élek. A jogi pályafutásomat a Hídépítő Vállalatnál kezdtem, majd a szakvizsga letétele után is maradtam a cégnél, ahol jogtanácsosként dolgoztam közvetlenül a jogi osztály vezetője mellett, 1991 júniusáig. Rá két hónapra, 1991 augusztusában született meg a kislányom, ügyvédként pedig ugyanazon év december 14-étől dolgozom. A Hídépítő Vállaltnál szerzett, cégalapítással kapcsolatos tapasztalataim segítettek abban, hogy apósom barátja, Bárándy György már 1989-ben felajánlotta, bejárhatok hozzájuk a 12-es számú Ügyvédi Irodába. Amikor pedig már lehetőségem volt arra, hogy ügyvédként folytassam a pályámat, Bárándy György felajánlotta a szobáját, és a mindössze 76 négyzetméteren működő tizenkilenc ügyvéd hozzájárult ahhoz is, hogy az iroda tagja legyek. Nagyon kellemes emlékeket őrzök azokról az időkről.
Hogyan lett a későbbi Bárándy-féle iroda egyik alapító tagja? Hiszen már az akkoriban is „nagy neveknek” számító kollégákkal került össze.

A körülmények és az elvárások a rendszerváltozás után jelentősen megváltoztak, ennek következményeként rá tudtam beszélni Gyuri bácsit arra, hogy egy más színvonalat nyújtó irodát hozzunk létre. Ez nem jöhetett létre másképp, mint fiával, Bárándy Péterrel és az ő addigi „szobatársával”, Gábor Lacival. Az irodára alkalmas lakás azonban öt szobából állt, mi viszont négyen voltunk, így még az irodavásárlást megelőzően csatlakozott hozzánk Zamecsnik Péter, aki akkor még nagyon elismert ügyész volt. Két éven belül csatlakozott hozzánk még az első jelöltünk, Karsay Feri, majd Galli István, akit baráti szálak fűztek az alapító tagokhoz. Egy nagyon jó társaság jött így össze. Az iroda területe, és az alkalmazottak száma egyre bővült a működési költségekkel együtt, ezért nagyon nehéz döntés alapján – tekintettel az elkerülhetetlen specializációra is – úgy döntöttem 2004-ben, hogy saját név alatt, egy általam alapított irodában folytatom a tevékenységemet. Az első évben Békés Ádám társammal, utána pedig teljesen önállóan.

Már említette a férjét és a lányát. Nekem úgy tűnik, hogy a legnagyobb odaadással beszél róluk. Gondolom, mindketten ma is fontos részét jelentik az életének.

Személyükben két csodálatos embert kaptam a sorstól. A férjem az egyik gimnáziumi osztálytársam barátja volt, akivel együtt jártak az orvosi egyetemre. Én rajta keresztül ismertem meg őt. Minden megvolt benne, ami egy fiatal lánynak imponálhatott, és amit én szeretettem volna. Teniszezett, szörfölt és síelt, ami 1986-ban viszonylag ritka volt. Emellett szerette az operát, amit nekem nagyon keveset volt lehetőségem élőben hallgatni Nagykanizsán. Olyan életet élt, amilyet én szerettem, közös volt bennünk a sport és a művészetek iránti vonzódás. Egyetlen gyermekünket is ennek szellemében neveltük. Ismerve a korosztályunkat sújtó egyik hiányosságot, a nyelvtudást, ezért Vivient 12 évesen beírattuk a Budapesten működő Gustave Eiffel Francee Lycée-ben, itt fejezte az általános iskolát, majd szerzett érettségi bizonyítványt. Tekintettel arra, hogy ez francia iskola, a francia nyelv az anyanyelv, amely mellett még spanyolul és angolul tanult. Életem egyik, talán legnagyobb sikere az a kapcsolat, ami a lányom és köztem kialakult. Szerencsére a sport mindhármunk életében kiemelt helyet foglal el, rendszeresen közösen teniszezünk és síelünk. Dél-Tirolban van egy kedvenc helyünk, ahová a lányunk hatéves kora óta visszajárunk. Az életben sokszor adódnak nehézségek, amelyeket meg kell oldani. Mindig arra neveltem, hogy adódjon bármilyen probléma, a sport – például egy kiadós futás – sokat tud segíteni. A legszebb ajándék, hogy kiskorától együtt futunk, de amíg kicsi volt, én hagytam le őt, ahogy viszont nőtt, ez fokozatosan megváltozott. Nyaranta, hétvégén vagy nyaralás alatt a Balatonon – ha velünk van – általában sokat, legalább egy órát úszunk együtt. Ő már átúszta a Balatont is, én még nem. Én akkor is jól érzem magam, ha háromezer-ötszáz métert futok, ő hat-nyolc kilométereket fut. Mivel a sportokban is szeretem a csapatjátékot, ezért kezdtünk el a férjemmel golfozni, már több versenyen részt vettünk.

Jóllehet igen régóta több szakmai testületben is aktívan részt vesz, például a Budapesti Ügyvédi Kamarában csak az idén februári tisztújító közgyűlésen jutott funkcióhoz, s lett a BÜK elnökségi tagja. Miért csak ilyen „sokára”, korábban nem akarta megmérettetni magát?

A közösségi munkát mindig is szerettem, mint ahogy arra már utaltam. Büszke vagyok rá, hogy a vezetésemmel a MÜBSE-ben a 2011 óta általam irányított szolgáltatási (kárrendezési) bizottság egyre jelentősebb szerephez jut az ügyvédek érdekeit képviselő újítások kidolgozásában. Mindig érdeklődtem a kamarai munka iránt is, az első lehetőséget azonban Kiss Pál főtitkár úrtól kaptam. Egy ügy kapcsán kerültem Kiss Pál akkori titkár úrral kapcsolatba, akinek megjegyeztem, hogy szívesen részt vennék a kamarai közéletben. Erre ő lehetőséget adott, így lettem – társadalmi munkában – 2008 és 2010 között kamarai ellenőr, az alakuló ügyvédi irodák tartoztak hozzám. A kamarától akkortól már nem szakadtam el. Az idő alatt egyre több tisztségviselőt ismertem meg, hatással volt rám a jó légkör, s Réti László elnök úr is több feladattal megbízott. A 2010-es kamarai tisztújításkor felkértek, hogy legyek a BÜK választási bizottságának titkára. E minőségemben tapasztalatot szereztem, melyek alapján módosítási javaslatot terjesztettem elő a választási szabályzattal kapcsolatban. Már akkor eldöntöttem, hogy indulok a következő tisztújításon, s megmérettetem magam. Ez az idén a februári közgyűlésen megtörtént, amikor is megválasztottak az elnökség tagjának. A szociális és jóléti bizottság egy új testület, szép és érdekes feladat lesz megtölteni tartalommal. A bizottság tagjaival már túl vagyunk az első ülésen, melyen megszülettek az alapötletek arra, milyen legyen a munkamenetünk. Ennek részletes kidolgozása elkezdődött.

A cikk az Ügyvédvilág 2014. áprilisi számában jelent meg.

---