Az egyéb védett tulajdonság utazási szerződés esetén

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyenlő bánásmód követelményét sértő különbségtétel megállapításának feltétele, hogy a jogsérelmet szenvedő fél valószínűsítse, hogy a jogsértéskor ténylegesen vagy feltételezése szerint rendelkezett jogszabályban meghatározott védett tulajdonsággal, és erre tekintettel részesült kedvezőtlenebb bánásmódban, mint más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport.

A kereseti kérelem tartalma

Ami a tényállást illeti a felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a 2014. szeptember 23. napján kelt e-mail üzenetében írtakkal – melyben arról tájékoztatta, hogy a görög körutazást követő események miatt nem kíván vele szerződést kötni – személyét hátrányosan megkülönböztette, ezzel megsértette az emberi méltósághoz való jogát. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől és kötelezését 600 000 Ft sérelemdíj megfizetésére.

[multibox]

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A jogvitában azt vizsgálta, hogy az alperesnek a felperest a 2014. november 20-28. napja közötti időszakra szervezett „Mesebeli India-I” elnevezésű utazásból kizáró intézkedése megsértette-e az egyenlő bánásmód követelményét, a felperes emberi méltóságát, illetve az alperes megvalósított-e jogellenes elkülönítést, vagy jogszerűen tagadta meg a szerződéskötést a felperessel. Nem látta jelentőségét annak, hogy a felperes az igényérvényesítéssel várt-e vagy sem a 2014 szeptembere és a 2016 májusa közötti időszakban. A késlekedés oka lehetett az, hogy a felperes az alperessel szemben indított, a személyes adata kezelésével kapcsolatos peres eljárás jogerős befejezését várta, miután mindkét eljárásban a személyét 2014 szeptemberében ért sérelem orvoslását kereste. Határozatának indokolásában ismertette az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § j)és t) pontjának, 19. § (1) bekezdés a)és b) pontjának, valamint a 19. § (2) bekezdés a)és b) pontjának rendelkezéseit. Ezeket, továbbá a 6/2015. számú Polgári Elvi Határozatban kifejtetteket szem előtt tartva azt vizsgálta, hogy a felperes oldalán fennállt-e olyan egyéb tulajdonság, amelyre hivatkozással megilleti a kért jogvédelem; diszkriminálta-e őt az alperes valamilyen csoporthoz tartozását kifejező védett tulajdonsága miatt.

Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes hátrányként az indiai utazásból való kimaradását jelölte meg. Az alperesi érveléssel szemben egyetértett azzal, hogy egy adott utazási irodával való utazás elmaradása hátrányként megjelölhető. Ezért a felperest annak bizonyítása terhelte, hogy van olyan, csoporthoz tartozását megjelenítő egyéb tulajdonsága, illetve olyan általános, rendszerszintűen (azaz mindennapi életvitele során) képviselt véleménye, amely miatt az alperes kizárta őt az utazásból. E körben az alperes azt jelölte meg – és okiratokkal alá is támasztotta -, hogy az általa korábban szervezett görögországi utazással kapcsolatosan kifejtett felperesi vélemény és ennek hatósági eljárások során történő érvényesítése volt az, amit úgy minősített, hogy az az üzleti hírnevét rongáló, szándékos közlés volt, ami panaszbeadványokban, közérdekű bejelentések formájában nyilvánult meg a különféle hatóságok felé.

Az elsőfokú bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság nem kívánt állást foglalni a felperes panaszbeadványai, közérdekű bejelentései valóságtartalmát, sértő jellegét illetően. Rámutatott azonban az Egyenlő Bánásmód Hatóság állásfoglalásában foglaltakra utalva arra, hogy a felperes az alperesi társaság által szervezett görög utat követően úgy jelenítette meg a céget különféle hatóságok előtt, mint aki egy partnerszállodától feltételezetten megkapott kártérítési összegből részesülve nem kompenzálta azokat az utasokat, akiket az utazás során hátrány ért. A felperesi feltételezés miatt az alperes fogyasztóvédelmi eljárásban, ügyészségi eljárásban védekezni kényszerült. Mindez olyan helyzetet eredményezett, amelyre hivatkozással megtagadhatta az utazási szerződés megkötését egy másik szervezett útjára vonatkozóan a felperessel. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint e döntés nem tekinthető diszkriminatívnak, miután az egyrészt nem a felperes gondolataival inabstracto (világnézete, életszemlélete miatt) szembehelyezkedő, őt emiatt a többi utastól megkülönböztető indítékból táplálkozott, hanem egy korábbi utazást követő, tapasztalati tényekből levont következtetésen alapuló elhatározás volt. Az utazásszervező alperes a hasonló helyzetek elkerülése érdekében tagadta meg a felperessel való szerződéskötést. Nem illeti a felperes panaszaiban kifejtett gondolatokat olyan védelem, amelyre a felperes keresetét megalapozó jogi tényként hivatkozott. Megállapította továbbá, hogy az alperesi elutasítás a felperesnek elküldött személyes e-mail megfogalmazásával nem volt emberi méltóságot sértő. A közlés nem irányult a felperes személye ellen, az nem volt megalázóés sértő hangvételű sem. Az Ebktv. 10. § (2) bekezdésében foglaltak alapján megállapította azt is, hogy az alperesi intézkedés fizikai elkülönítés hiányában jogellenes elkülönítést nem valósított meg. Mindezek alapján a kereset elutasítására került sor.

A fellebbezés tartalma

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan és jogsértő. Nem került sor a tényállás teljes körű feltárására, az nem tartalmazza azon jelentős tényt, amely szerint a fia is a görög út résztvevője volt, aki szintén panasszal élt, őt azonban az alperes nem zárta ki az utazásból. Az alperes egyoldalú nyilatkozata alapján jogszerűen nem lehet megállapítani, hogy őt az eljáró szervek 2002-ben értesítették a vele szemben kezdeményezett eljárásokról, és a beadványaiban védekezni kényszerült. Nem bizonyította azt sem, hogy üzleti hírnevét rongáló, szándékosan hírnévrontó közléseket tett panaszbeadványaiban, közérdekű bejelentéseiben a hatóságok felé. A nem bizonyított tényekből felszínes és téves következtetések levonására került sor. Az elsőfokú bíróság az utazásból való kizárását mint jogkövetkezményt nem ítélheti jogszerűnek, ha nem foglal állást panaszbeadványának, közérdekű bejelentésének a megalapozottsága, jogszerűsége kérdésében. Az elsőfokú bíróság puszta feltételezés, tények nélküli vélekedés alapján utasította el keresetét. A határozat indokolásából nem állapítható meg, hogy mely tények alapján került sor azon következtetés levonására, miszerint magatartása olyan helyzetet eredményezett az alperes számára, amelyre hivatkozással, annak elkerülése érdekében megtagadhatta az utazási szerződés megkötését. Álláspontja szerint az Ebktv. 19. § (2) bekezdése folytán fennálló bizonyítási teher alapján a keresetének helyt kellett volna adni. Ha az alperes által állított jogsértő magatartást 2002-ben elkövette volna, úgy az már nem vehető figyelembe, tekintettel az elévülés szabályaira. Az alperes pervitele és magatartása megtorlás jellegű, jogellenes cselekményként fogható fel. Nem feltételezhető, hogy az újabb utazással kapcsolatosan majd alaptalanul igényt fog érvényesíteni azért, mert ezt korábban megtette. A 2002. évben érvényesített igénye egyébként alapos volt. A közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény alapján joga volt az érintett szerveknél bejelentést tenni, továbbá a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 64. §-ában biztosított alapvető jogát gyakorolni. Ez nem róható a terhére és az utazásból való kizárását sem teheti jogszerűvé. Kiemelte, hogy Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) XV. cikk (2) bekezdése és az Ebktv. 8. § j)és t) pontja elsődlegesen a személy (egyén) közvetlen hátrányos megkülönböztetését tartalmazza. A védelem nemcsak a csoport tagjaként, hanem egyénként is megilleti az embert, így az alperes által hivatkozott követelmény egyrészt már idejét múlt, másrészt megvalósult azáltal, hogy csupán saját jelentkezésének visszautasítására került sor. Fia ugyancsak írásos panaszt tett és visszatérítést is kapott, őt mégsem zárták ki az indiai utazásból. Meggyőződése szerint az alperes által szervezett görögországi utazással kapcsolatosan tett megalapozott véleménynyilvánítása, a vállalkozási díj visszatérítése és a kártérítés iránti igényének érvényesítése miatt került sor arra, hogy az alperes a „Mesebeli India-I” körutazásból kizárta. Ez megvalósítja a közvetlen hátrányos megkülönböztetést és a jogellenes elkülönítést. Emberi méltóságát pedig nem az alperes által 2014 szeptemberében küldött e-mail üzenet szövegezésének durvasága sértette, hanem az üzenet mögött fellelhető, az utazásból való kizárását tartalmazó, emberi méltóságát sértő közlés. Az intellektuális elkövetési mód még súlyosabb jogsértést eredményez, mint a fizikálisan megvalósított jogsértés. Mindezekre tekintettel a kereset elutasítására jogszabálysértéssel került sor.

Fellebbezési ellenkérelmében az alperes az elsőfokú határozat helybenhagyását kérte.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

A felperes fellebbezése nem alapos.

A Fővárosi Ítélőtábla elöljáróban vizsgálta, hogy az elsőfokú eljárás során történt-e lényeges eljárási szabálysértés. A felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel elvégzett vizsgálatának eredményeként azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően teljesítette, továbbá mérlegelési tevékenysége során nem sértette meg a Pp. 206. § (2) bekezdésének rendelkezéseit sem. Az, hogy a határozat indokolásában levont következtetéseket megalapozó tényállási elemeket nem tartalmazza teljes körűen az elsőfokú ítéletben rögzített tényállás, nem minősül olyan lényeges eljárási szabálysértésnek, ami miatt az elsőfokúítéletet hatályon kívül kellett volna helyezni.

A továbbiakban a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben bírálta felül. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való – bármilyen módon, illetve eszközzel történő – kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja. A Ptk. 2:42. § (2) bekezdése alapján az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak. A Ptk. 2:43. § c) pontja szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen a személy hátrányos megkülönböztetése.

Önmagában a Ptk. fent idézett rendelkezései is megalapozzák az egyenlő bánásmód megsértésével kapcsolatos igényérvényesítést, mindemellett az Ebktv. szabályai is irányadók a kereset elbírálása során. Az Ebktv. hatálya a törvény 5. § a) pontja alapján nem vitatottan kiterjed az alperesre. Az Ebktv. 7. § (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti – különösen a III. fejezetben meghatározottak szerint – a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. E rendelkezésből következően az egyenlő bánásmód követelménye lényegében azt a kötelezettséget jelenti, hogy minden olyan magatartástól tartózkodni kell, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyekkel vagy személyek egyes csoportjaival szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést, megtorlást, zaklatást vagy jogellenes elkülönítést eredményez. A hátrányos megkülönböztetés minden esetben szükségszerűen feltételezi összehasonlítható csoportban lévő személyek meglétét. Az igényérvényesítés megalapozottságához azt szükséges alátámasztani, hogy az alperes más, azonos helyzetben lévő személyekkel szemben eltérő magatartást tanúsított.

[htmlbox BDT]

Keresetében a felperes az Ebktv. 8. § t) pontjában, valamint az Ebktv. 10. § (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozott. Az Ebktv. 8. § t) pontja szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne.

Az összehasonlítható helyzetben lévő személyek közötti, egyenlő bánásmód követelményét sértő különbségtétel megállapításának feltétele, hogy a jogsérelmet szenvedő fél valószínűsítse, hogy a jogsértéskor ténylegesen vagy feltételezése szerint rendelkezett az Ebktv. 8. §-ában, jelen esetben a t) pontban meghatározott védett tulajdonsággal. Vagyis a törvény egyértelműen megkívánja a védett tulajdonság, helyzet meglétét, melynek a jogsértés időpontjában kell fennállnia. További, a jogsértés megállapításához szükséges feltétel, hogy erre tekintettel részesült kedvezőtlenebb bánásmódban a sérelmet szenvedett fél, valamint az is, hogy a jogsértés más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest valósuljon meg. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes által hivatkozott esetben az Ebktv.-ben meghatározott feltételek fennállása nem állapítható meg. A felperes nem igazolt olyan védett tulajdonságot, amely miatt kedvezőtlenebb elbírálásban, bánásmódban részesült más, összehasonlítható helyzetben lévő csoporttal szemben.

A felperes által sérelmezett alperesi intézkedés, az indiai utazásból történő kizárás okaként megjelölt tényező nem felel meg az Ebktv. 8. § t) pontjában meghatározott, „egyéb helyzetként” védett tulajdonság kritériumainak. Az „egyéb helyzet fennállása”az egységes bírói gyakorlat szerint akkor állapítható meg, ha annak megléte egyrészt tárgyilagosan igazolható, másrészt általánosításra, csoportalakításra alkalmas. Ennek indoka, hogy a diszkrimináció elleni védelem alapját az képezi, hogy az érintett egy adott csoporthoz való tartozása miatt szenved hátrányt. A felperes a hátrányos megkülönböztetés okaként az alperesi utazásszervező céggel szemben kifejtett véleménynyilvánítását jelölte meg. A peradatokból azonban az volt megállapítható, hogy nem a felperes véleménynyilvánítása volt az, ami az utazási szerződés megkötésének megtagadását eredményezte az alperes részéről. A görögországi utazással kapcsolatosan ugyanis a hibás teljesítésre hivatkozás folytán az alperes elismerte a felperes díjvisszatérítés iránti igényét, ezt teljesítette, mint ahogyan kifizetett a részére 15 000 Ft összegű kártérítést is. Visszafizetésre került továbbá a felperes fia részére a hibás teljesítéssel érintett szálloda költsége. Annak ténye, hogy a felperes fia által tett, az indiai útra vonatkozó szerződési ajánlatot az alperes nem utasította vissza, ugyancsak azt támasztja alá, hogy nem a felperes véleményét, a hibás teljesítés miatti kifogását sérelmezte az alperes, hanem azokat az eseményeket, amelyek a felperes tevékenységének köszönhetően a díjvisszatérítés és a kártérítés kifizetésére vonatkozó megállapodás megkötését követően történtek az általa kezdeményezett eljárások során. A felperes nyilatkozott arra, hogy milyen eljárásokat indított az általa vélelmezett alperesi magatartás miatt, azonban a jogvita eldöntése szempontjából ezen eljárások eredménye nem bírt jelentőséggel. Tény, hogy a kártérítési megállapodás megkötése után különböző fórumokhoz fordult a felperes. Ezt a magatartását az alperes piaci hírnévrontásként értékelte, ezért úgy döntött, hogy – miután szerződéskötési kötelezettség nem terheli – nem kíván újabb utazási szerződést kötni a felperessel. Helytállóan jutott az első fokon eljárt bíróság arra a meggyőződésre, hogy az alperes ezzel nem valósított meg jogsértést.

A felperes tehát olyan „egyéb helyzetet” jelölt meg a megkülönböztetés okaként, ami a fentiek szerint nem szolgálhat a jogsértés alapjául, ezért – védett tulajdonság hiányában – nem állapítható meg az alperesi jogsértés. Az a tény, hogy a fia vonatkozásában nem került sor a szerződéskötés visszautasítására, nem jelent hátrányos megkülönböztetést. A felperes fia nem sorolható a felperessel egy csoportba, hiszen ő nem kezdeményezett olyan eljárásokat az alperessel szemben, melyekre az alperes mint a görögországi utazást követően lezajlott történésekre hivatkozott a 2014 szeptemberében megküldött elektronikus levelében. A felperesnek tehát azt kellett volna valószínűsítenie, hogy más, azonos vagy hasonló eljárásokat kezdeményező utazókkal szemben a személyétől eltérően másképpen járt el az alperes. Az „egyéb helyzet” fennállása nem állapítható meg azért sem, mert az nem lehet azonos az érintett saját magatartásával. Így a felperes részéről indított eljárások tényére nem alapozható jogsértés.

A jogellenes elkülönítés törvényi feltételei a felperes esetében ugyancsak nem voltak megállapíthatók. Az Ebktv. 10. § (2) bekezdése alapján jogellenes elkülönítésnek minősül az a rendelkezés, amely az Ebktv. 8. §-ában meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyektől vagy személyek csoportjától – anélkül, hogy azt törvény kifejezetten megengedné – elkülönít. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy e jogsértés megállapítására kizárólag fizikai elkülönítés esetén van lehetőség, az utazásból való kizárás nem értékelhető fizikai elkülönítésként.

A jogvitában a felperes megtorlásra is hivatkozott. Az Ebktv. 10. § (3) bekezdése értelmében megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben, ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget. Tehát az egyenlő bánásmód követelményét ezen a jogcímen az a magatartás sérti, amely a zaklatás, a jogellenes elkülönítés és az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő személlyel szemben történik. A perbeli esetben ezek a feltételek nem álltak fenn.

Egyetértett a másodfokú bíróság azzal, hogy nem volt alapos a felperes emberi méltóság megsértésének megállapítása iránti kereseti kérelme sem. Az emberi méltósághoz való jog lényeges eleme az emberek közötti egyenlőség hangsúlyozása, a megkülönböztetés tilalma, azonban ennek elsősorban egy személy vagy csoport más azonos helyzetűekkel valóösszehasonlítása során van ténylegesen értékelhető jelentősége. Az emberi méltóság megsértése akkor valósul meg, ha a személyt nem önbecsülésének, nem az érintkezési formák követelményeinek megfelelő bánásmódban részesítik, különösen, ha emberi mivoltában megalázzák. Az alperes részéről a felperessel történő utazási szerződés megkötésének megtagadása kulturáltan, a felperesnek címzett elektronikus levél formájában történt. Önmagában a szerződéskötés megtagadásának ténye – a fentiekben kifejtettekre figyelemmel – nem alkalmas az emberi méltóság megsértésére. Az adott magatartásnak minden esetben objektíve kell alkalmasnak lennie a jogsértés megállapítására, annak nincs jelentősége, hogy azt az érintett fél szubjektíve hogyan éli meg.

A fentiekre figyelemmel a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a megtorlás és a jogellenes elkülönítés törvényi tényállási elemei megvalósulásának hiányában jogszerűen került sor a kereseti kérelem elutasítására, ezért fenti indokolásbeli kiegészítéssel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság határozatát a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.

Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.464/2017/6/II.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2017/10. számában 141. szám alatt jelent meg.

---