Az egyezségtől való elállás szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha az örökösök a kötelesrészről egyezséget kötöttek, a teljesítésre kötelezettek nem állhatnak el az egyezségtől arra hivatkozva, hogy a kötelesrész jogosultja további követeléssel lép fel. Az egyezség terjedelme a jogosult által indítandó hagyatéki perben tisztázandó annak figyelembevételével, hogy a vitás és bizonytalan körülményben való tévedés az egyezség érvényességét nem érinti.


Az alapügy

A 2015. január 7-én végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt örökhagyó első házasságából született gyermeke a felperes. Az örökhagyó még életében jelentős értékű ingó- és ingatlanvagyont juttatott a második házasságából származó gyermekeinek, az alpereseknek. Röviddel az örökhagyó halála után a felperes, az alperesek és az édesanyjuk között egyeztetések kezdődtek a hagyatékkal, valamint az örökhagyó által az alpereseknek ajándékozott vagyontárgyakkal kapcsolatban. Az egyeztetésben részt vettek a felek jogi képviselői is.

[multibox]

2015. április 3-án a peres felek között a felperes akkori jogi képviselője által szerkesztett, megállapodásnak címzett egyezség jött létre. Ebben egyebek mellett a szerződő felek rögzítették, hogy az örökhagyó életében a második házasságából született gyermekei részére ingatlanokat ajándékozott a halálát megelőző 10 éven belül, ezért az első házasságából született gyermekét az ajándékozás tárgyát illetően kötelesrész illeti meg. A megállapodás tartalmazta, hogy a felek „egymással ezen okiratban egyezséget kötnek. Jelen egyezségben az öröklési jogviszonyból eredően egymással teljes mértékben elszámolnak és a kötelesrész kielégítése jogcímén kötelesrész kiadására kötelezett felek az alább megjelöltek szerint kielégítik a felperes kötelesrészre jogosult fél kötelesrész iránti igényét”. A kötelesrész mértékét egyezően 80 500 000 Ft-ban határozták meg, melyet az alperesek úgy vállaltak kielégíteni, hogy 2015. április 7-ig megfizetnek 500 000 Ft készpénzt, legkésőbb 2015. december 31. napjáig további 45 000 000 Ft készpénzt, és külön okiratba foglaltan a felperes tulajdonába adnak két, összesen 35 000 000 Ft értékben meghatározott ingatlant. A megállapodás 5. pontjában kijelentették, hogy amennyiben a fent vállalt részletezés szerint a kötelesrész teljes kielégítése maradéktalanul megtörténik, a szerződő felek egymással szemben semmilyen további igényt nem támasztanak, a további igényérvényesítés jogáról ezen szerződés aláírásával kifejezetten lemondanak.

Az alperesek a megállapodásban vállalt kötelezettségüknek megfelelően 500 000 Ft-ot megfizettek a felperesnek, és a 2015. április 3-án kelt szerződéssel a megállapodásban megjelölt ingatlanok tulajdonjogát átruházták a felperesre.

A felperes 2015 őszén arról értesült, hogy az alperesek adásvételi szerződést kötöttek az örökhagyótól korábban ajándékba kapott R.-i és C.-i ingatlanok elidegenítéséről. Úgy ítélte meg, hogy ezzel a fennálló 45 000 000 Ft kötelesrész kielégítése veszélybe kerül, ezért jogi képviselőjén keresztül megkereste az alperesek jogi képviselőjét, az ingatlan fekvése szerinti polgármesteri hivatal jegyzőjét, valamint az adásvételi szerződést készítő ügyvédet és közölte, hogy a tulajdonosokkal szemben igénye van, és ennek biztosítására kérte, hogy a vételárból az őt megillető összeget neki fizesse ki a vevő. Ez elől mind az alperesek, mind a vevő elzárkóztak. Az alperesek és a vevőjük között létrejött adásvételi szerződést az illetékes polgármesteri hivatal hirdetőtábláján 2015. szeptember 10-én és 17-én kifüggesztették, a 60 napos jogvesztő határidő november 9-én, illetve november 16-án lejárt, a szerződések az írásba foglalttal egyezően joghatályosan létrejöttek.

Az örökhagyó halála után indult hagyatéki eljárásban a felperes és akkori jogi képviselője, valamint a jelen lévő egyik hagyatéki hitelező akként nyilatkoztak, hogy tudomásuk szerint az örökhagyó hagyatékához további jelentős értékű ingóságok is tartoznak, ám azok pontos adatait, értékét megjelölni nem tudták. Az eljárás során a peres felek a közöttük 2015. április 3-án létrejött megállapodásról nem nyilatkoztak.

Az alperesek jogi képviselője 2015. december 22-én készített és a felperes részére másnap kézbesített nyilatkozatában közölte, hogy ügyfelei a 2015. április 3-án kelt megállapodástól elállnak, azzal az indokkal, hogy annak ellenére, hogy a szerződés szerint a 80 500 000 Ft megfizetése ellenében a feleknek semmilyen igényük nincs egymással szemben, azon túl a felperes semmilyen egyéb jogcímen igényt nem támaszt, a hagyatéki eljárásban követeléseket nem terjeszt elő, annak során mégis különböző követeléseket, igényeket támasztott, melyek az alperesek érdekeit sértették, és ezzel a magatartásával a felperes a szerződésben vállalt kötelezettségeit megszegte. Szerződésszegő magatartásként jelölték meg az alperesek ezen okiratban azt, hogy a felperes, illetve jogi képviselője az R.-i és a C.-i ingatlanokkal kapcsolatban a szerződést készítő jogi képviselőt és az önkormányzatot megkeresték, és ezzel komoly nehézséget okoztak az alperesek anyagi érdekei körében.

Az örökhagyó hagyatékát a közjegyző 2016. november 21-én kelt ideiglenes hagyatékátadó végzésével törvényes öröklés jogcímén adta át az örökhagyó örököseinek. Az átadott hagyaték köre meghaladta a hagyatéki eljárás megindulásakor, az első tárgyaláson ismertetett hagyatéki vagyont.

[htmlbox BDT]

A kereseti kérelem tartalma

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket egyetemlegesen 45 000 000 Ft, ennek 2016. január 1-től járó kamatai és a perköltség megfizetésére. Álláspontja szerint az alperesek elállása a 2015. április 3-i megállapodástól nem volt jogszerű, a megállapodás érvényes, és az alapján az alpereseknek fizetési kötelezettségük van, melynek nem tettek eleget.

Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérték. Érvelésük szerint a felperessel kötött szerződéstől való elállásuk jogszerű volt, mert a felperes a megállapodásban foglalt kötelezettségeit megszegte. Hivatkoztak arra is, hogy a megállapodással a szerződő felek nem csupán az alpereseknek ajándékozott vagyontárgyak, hanem az egész hagyaték tekintetében rendezték viszonyaikat, és a felperes a 80 500 000 Ft megfizetése ellenében a teljes, így a hagyatéki eljárásban még át nem adott hagyatékról is lemondott. Erre figyelemmel pedig azzal a magatartásával, hogy a hagyatéki eljárás során újabb, a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyakat jelölt meg, illetve az alperesek fizetési kötelezettsége határidejének lejárta előtt az R.-i és a C.-i ingatlanokra kötött szerződésben szereplő vevőjüket megkereste, olyan súlyos szerződésszegő magatartást tanúsított, melyre tekintettel a megállapodástól való elállásuk jogszerűnek minősül.

Az elsőfokú bíróság ítélete

Az elsőfokú bíróság ítéletében egyetemlegesen kötelezte az alpereseket 45 000 000 Ft és járulékai megfizetésére. A határozata indokolásában kifejtette, hogy a felek közötti megállapodás keltére tekintettel a jogviszony elbírálására a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

A Ptk. 6:8. § (1) bekezdésére és 6:86. § (1) bekezdésére felhívásával hangsúlyozta, hogy a jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az egyes szerződési feltételeket és nyilatkozatokat a szerződés egészével összhangban kell értelmezni.

Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felek között 2015. április 3-án létrejött megállapodás egészének értelmezése alapján a szerződő felek abban az örökhagyó által az alpereseknek juttatott ajándékokra tekintettel a felperest megillető kötelesrész iránti igényt rendezték, egyéb, a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyakkal kapcsolatos öröklési igényt nem. A szerződésben vállalt kötelezettségüktől az alperesek csak abban az esetben szabadulhattak volna, ha az elállásuk jogszerű lett volna. Ennek érdekében azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a felperes a szerződés alapján fennálló valamely kötelezettségét oly mértékben megszegte, hogy annak következményeként az alpereseknek a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt. Ilyen magatartást azonban a felperes nem tanúsított. A kötelesrésszel kapcsolatos további igény érvényesítéséről ugyanis csak az alperesek maradéktalan teljesítése esetére mondott le, amely nem vitásan nem történt meg. Az, hogy a hagyatéki eljárás során milyen nyilatkozatokat tett, az alperesek megállapodásból eredő kötelezettségére semmilyen kihatással nem volt. Az R.-i és a C.-i ingatlanok értékesítésével összefüggő felperesi magatartást akként értékelte, hogy az a megállapodás szerint még fennálló követelése biztosítása érdekében történt, az alperesekre semmilyen kihatása nem volt, az adásvételi szerződések a felperes nyilatkozataitól függetlenül, késedelem nélkül teljesedésbe mentek. Mindezekre figyelemmel az alpereseket a fennálló tartozás megfizetésére kötelezte.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

Az alperesek fellebbezése

Az ítélettel szemben az alperesek nyújtottak be fellebbezést, melyben kérték annak megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság a tényállást részben hibásan állapította meg. A megállapodás megkötése előtti egyeztetések során ugyanis a feleket az a szándék vezérelte, hogy a közöttük esedékes elszámoláshoz szükséges valamennyi vagyontárgyat, azok értékét figyelembe vegyék, és közös megegyezés alapján olyan megállapodásra jussanak, melynek értelmében a felperes valamennyi további hagyatéki igényéről, követeléséről mind a hagyatékkal, mind az alperesekkel szemben lemond. A megállapodásnak megfelelően az 500 000 Ft-ot megfizették, az ingatlanok tulajdonjogát átruházták. 2015 őszén azonban értesültek az R.-i és a C.-i ingatlanokkal kapcsolatos felperesi eljárásról, amellyel testvérük megnehezítette az ingatlanok értékesítését, olyan kárt okozott részükre, amellyel tulajdonképpen megszegte az egyezséget. Az ingatlanok értékesítése csak rendkívüli erőfeszítéseik hatására nem hiúsult meg, bár annak reális veszélye volt, miként fenyegetett az a helyzet is, hogy az ingatlanok értékesítése hiányában nem tudják kielégíteni az ingatlanokra bejegyzett jelzálogjogok jogosultjai felé fennálló tartozásukat határidőben, így egyéb vagyontárgyaik elárverezésére is sor kerülhetett volna. A felperesnek nem volt oka megkérdőjelezni teljesítőképességüket. Aggályaikat a felperes felé küldött levelükben jelezték, ennek ellenére a hagyatéki eljárás során az érdekeiket sértő nyilatkozatokat tett. Mindezen felperesi cselekmények miatt jogszerűen álltak el a 2015. április 3-i megállapodástól.

A felperes ellenkérelme

A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének – lényegében helyes indokai alapján való – helybenhagyását kérte.

A Debreceni Ítélőtábla megállapításai

Az ítélőtábla a fellebbezést nem találta alaposnak.

Az ítélőtábla rögzítette, hogy 2015. április 3-án a peres felek egyezséget kötöttek. A Ptk. 6:27. § (1) bekezdése szerint „a felek a kötelemből eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket megegyezéssel úgy is rendezhetik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak vagy valamelyik fél egyoldalúan enged követeléséből”. A Ptk. 6:27. § (2) bekezdése kimondja, hogy „az egyezség érvényességét nem érinti a feleknek olyan körülményre vonatkozó tévedése, amely közöttük vitás volt, vagy amelyet bizonytalannak tartottak”. A Ptk. e rendelkezéséből következően minden kötelmi jogviszony rendezhető egyezséggel, így a kötelesrész tárgyában is köthetnek az érintett felek egyezséget.

Az adott esetben a felek közötti megállapodás tipikusan bizonytalan helyzetben jött létre. Nem volt ugyanis ismert az örökhagyó hagyatékának nagysága, az ahhoz tartozó aktív vagyon pontos értéke és a hagyatékot terhelő tartozások, terhek teljes körének mibenléte sem. A Ptk. hatálybalépése előtt kialakult, ám a Ptk. e tekintetben változatlan szabályaira figyelemmel továbbra is irányadó bírói gyakorlat egységes abban a kérdésben, hogy ha a felek öröklési jogi vitájukban a bizonytalannak tartott követeléseiket egyezséggel rendezik, az egyezség nem támadható olyan körülményre vonatkozó tévedés miatt, melyet az egyezség megkötésekor bizonytalannak tartottak, e kérdéskörben a bíróság bizonyítást sem folytathat le, s ha a későbbiekben az egyezség megkötésekor bizonytalan tényezők bizonyossá válnak, az az egyezség érvényességét nem befolyásolja (EBH2011. 2410., EBH2007. 1689., EBH2006. 1403., EBH2005. 1304., BH2006. 47.).

A megállapodás tartalmának értelmezésével összefüggésben az ítélőtábla hangsúlyozta, hogy e pernek nem volt tárgya az, hogy az egyezség csupán a felperest megillető kötelesrészre vagy az örökhagyó után maradt hagyatékkal kapcsolatos egyéb igényére is vonatkozik. Nem volt tárgya a pernek az sem, hogy a hagyatéki eljárás során feltárt hagyatékból a felperest illeti-e valamilyen rész vagy sem. A bíróságnak e perben csupán arról kellett döntenie, hogy az alperesek elállása a megállapodástól jogszerű volt-e, nem vizsgálhatta az egyezség érvényességét.

[htmlbox pp_termekek]

A Ptk. 6:137. §-a szerint a szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. A felek között – ahogyan az előzőekben az ítélőtábla hangsúlyozta – nem klasszikus szerződés jött létre, hanem 2015. április 3-án egyezséget kötöttek. E megállapodás értelmében a felperesnek egyetlen kötelezettsége volt: el kellett fogadnia az alperesek teljesítését. Hogy e „kötelezettségén” megpróbált túlterjeszkedni, az az egyezség keretein kívül eső cselekménynek minősül, az egyezséget, az alperesek ebből eredő kötelezettségét semmilyen tekintetben nem befolyásolja.

A felperesnek lehetősége volt a hagyatéki eljárás során további igényeit érvényesíteni, ám ennek megítélése nem a perre tartozó kérdés, a hagyatéki eljárásra és a hagyaték ideiglenes hatályú átadására tekintettel esetleg meginduló öröklési jogi per keretei között bírálandó el annak jogszerűsége, miként az is, hogy a 2015. április 3-i megállapodás az örökhagyó hagyatékának teljes körére vonatkozott-e vagy sem.

Az R.-i és a C.-i ingatlanokkal összefüggő felperesi magatartás körében nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes előadása szerint veszélyben érezte az egyezségben rendezett követelése kielégítését, hiszen annak megkötésekor nem volt tudott, hogy az örökhagyó hagyatékához milyen nagyságú terhek tartoznak, és azok elszámolása, kielégítése után marad-e olyan vagyontárgy az örököstársak tulajdonában, melyből tartozásukat megfizethetik. Erre tekintettel pedig az, hogy érdekei védelmében lépéseket tett, megkereséseket küldött, érthető, elfogadható. Tény, hogy ennek során az egyezségben írt határidő lejárta előtt kérte követelése kielégítését, amely jogszerűen nem követelhető, ám ez nem minősül az egyezség megsértésének. Az alperesek által e körben megjelölt, őket fenyegető jogkövetkezmények nem következtek be az ingatlanokkal kapcsolatban, egyébként, ha a felperesi magatartás az alperesek számára valamely, a fellebbezésben megemlített káros következménnyel járt volna, a kár bekövetkezte után azt kártérítésként érvényesíthették volna szerződő partnerükkel szemben.

Mindezek miatt helytálló az elsőfokú bíróság azon megállapítása, hogy az alpereseknek az egyezségben foglalt kötelezettségüket teljesíteniük kellett. Adott esetben ezt az alperesek megtagadták (Ptk. 6:183. §), ezért a felperes választása szerint kérhette a késedelem jogkövetkezményeinek alkalmazását is. A Ptk. 6:154. § (1) bekezdése alapján ennek megfelelően követelhette a teljesítést.

A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 253. § (2) bekezdése alapján.

Az ismertetett döntés (Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.101/2017/4.) a Bírósági Döntése Tára folyóirat 2017/11. számában 157.szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. november 4.

Jogszabályfigyelő 2024 – 44. hét

Alábbi cikkünkben a 2024/107–108. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján közzétett közlemények közül válogattunk.

2024. október 30.

A kriptoeszközök szabályozásának jelenlegi helyzete Magyarországon

A 2024. évi VII. törvény és a MiCA A magyar jogi szabályozás alapja a 2024. évi VII. törvény a kriptoeszközök piacáról, amely részletesen szabályozza az egyes kriptoeszközök kibocsátását és a hozzájuk kapcsolódó egyes szolgáltatásokat. Ezen túlmenően, az Európai Unióban a kriptoeszközökre vonatkozó szabályozást a MiCA Rendelet (Markets in Crypto Assets; az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A […]