Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunk befejező részében a nagykommentárnak az öröklés általános szabályairól szóló részletet olvashatják el.
A hagyományok ereje az öröklési jog szabályozásánál
Az Alaptörvény XIII. cikke mindenki számára garantálja az örökléshez való jogot. Az öröklés magánjogi szabályozásában különösen nagy jelentősége van a megszokottságnak. Ezt bizonyítja, hogy a törvényes öröklésre és a kötelesrészre vonatkozó mai jogunk törzsanyaga az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályokig, mai végintézkedési jogunk pedig a végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről szóló 1876. évi XVI. törvénycikkig vezethető vissza, sőt a szabályok egy része még régebbi eredetű.
A Ptk. is csak indokolt esetekben változtatott az öröklési jog szabályain. Az átgondolt átalakítás követelményét támasztották alá azok a gazdasági és társadalmi változások, amelyek Magyarországon az 1959-es Ptk. és az 1977-es Novella óta eltelt évtizedekben, különösen 1990 óta végbementek. Az öröklési jog szempontjából elsősorban a magántulajdon alapvetően megnövekedett szerepének és ennek következtében az örökölhető vagyon kiszélesedett tárgyi körének kellett jelentőséget tulajdonítani. A hagyatékok értéke lényegesen emelkedett, és összetételük is mélyreható átalakuláson ment keresztül. Az öröklési jogi szabályok felülvizsgálata tekintetében emellett a családi és a demográfiai viszonyokban bekövetkezett egyes változásoknak is jelentőségük van. Az öröklés rendjére hatással lévő, a családot érintő szociológiai tények közül az élettársi kapcsolatok nagy számára, a gyakori válásokra és a többszöri házasságkötésekre, a demográfiai változások közül pedig elsősorban a várható élettartam folyamatos növekedésére kell utalni. A változtatás igényét rendszerint a közjegyzői és a bírói gyakorlatban felmerült problémák is jelezték.
A Ptk. által bevezetett változások évtizedekig felvetnek majd a Ptk. és az 1959-es Ptk. szabályainak egymás mellett éléséből adódó problémákat. A két kódex időbeli hatálya tekintetében felmerülő kérdéseket a Ptké. rendelkezései alapján kell megválaszolni. Ezeket a rendelkezéseket részletesen a maguk helyén ismertetjük, itt a bevezetésben csak utalunk rájuk.
A Ptk. fontosabb változtatásai
Az 1959-es Ptk. hatálybalépése óta eltelt több mint fél évszázad említett vagyoni szerkezetbeli, családszerkezeti és demográfiai változásai a törvényes öröklési jog területén elsősorban a túlélő házastárs törvényes öröklési jogi helyzetének a módosítását tűzték napirendre. Az említett társadalmi változások miatt – és a közjegyzők és a bíróságok tapasztalataira is figyelemmel – a Ptk. elérkezettnek látta az időt a túlélő házastárs törvényes öröklési jogi státuszának a megváltoztatására. A Ptk. szerint a leszármazó mellett megszűnt a házastárs általános haszonélvezet-öröklése, a házastárs is részbeni állagörökösi státuszt kapott (Ptk. 7:58. §). Változtatott a törvény a házastárs törvényes öröklési jogállásán leszármazók hiányában is: a házastárssal egy sorban törvényes öröklési jogot ad a Ptk. az örökhagyó szüleinek (Ptk. 7:60. §). A törvényes öröklés szabályainak módosításai közül említeni kell végül a dédszülői parentéla elismerését is (Ptk. 7:65. §).
A két kódex időbeli hatálya szempontjából a törvényes öröklés körében az öröklés megnyílásának, vagyis az örökhagyó elhunytának az időpontja tekintendő a releváns időpontnak [Ptké. 57. § (1) bekezdés]. Ez azt jelenti, hogy a 2014. március 15-e előtt megnyílt hagyatékokra vonatkozó törvényes öröklési kérdésekre még az 1959-es Ptk. szabályait kell alkalmazni.
A Ptk. néhány kérdésben megváltoztatta a végintézkedési jogot is. Két konkrét esetben: a substitutio pupillaris intézményében és a házastárs előörökössé nevezése formájában érvényesnek ismeri el a törvény az utóörökös nevezést, éspedig maradék utóörökös nevezésként (Ptk. 7:28. §). A Ptk. változatlanul érvénytelennek tekinti két vagy több személynek ugyanabba az okiratba foglalt végrendeletét. A házastársak és bejegyzett élettársak [2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról 3. § (1) bekezdés b) pont] számára lehetővé vált ugyanakkor érvényes közös végrendelet alkotása (Ptk. 7:23. §). Változatlanul fenntartotta a Ptk. azt a lehetőséget, hogy házastársak (és bejegyzett élettársak) – örökhagyói minőségben is – közösen köthessenek öröklési szerződést. Enyhített ugyanakkor az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményein, elhagyva olyan előírásokat, amelyek a gyakorlatban nem vagy nem az általuk támasztott nehézségekkel arányban álló módon nyújtottak többletgaranciát az okirat valódiságának a megállapításához. Lehetővé tesz végül a Ptk. az öröklési szerződésben néhány olyan kikötést, amelyek az 1959-es Ptk. szerint érvénytelenek voltak: érvényes öröklési szerződés köthető kizárólag gondozás és ápolás ellenében, illetve harmadik személy javára.
A két törvénykönyv időbeli hatályára vonatkozóan a végintézkedések érvényességének a megítélésénél – más jogügyletek hasonló problémáinak az analógiájára – első megközelítésben abból a tételből helyes kiindulni, hogy a végrendelet keletkezésének időpontja határozza meg az alkalmazandó szabályokat. Ezt a tételt mondja ki főszabályként a Ptké. 57. § (2) bekezdése és 58. § (1) bekezdése is. Ez azt jelenti, hogy a végintézkedés érvényességét a keltének idején hatályos szabályok szerint kell elbírálni, és így a Ptk. végintézkedésre vonatkozó rendelkezéseit csak a Ptk. hatálybalépése után kelt végintézkedésre kell alkalmazni. Azokban a kérdésekben azonban, amelyekben a Ptk. előnyösebb feltételeket teremt az örökhagyó végakaratának az érvényesüléséhez, mint az 1959-es kódex, ott a Ptké. a Ptk. szabályainak az alkalmazását írja elő akkor is, ha a végrendelet ugyan még a régi törvény hatálya alatti időpontban született, de a hagyaték megnyílásakor már az új szabályok vannak hatályban. Ilyen kérdéseknek tekinthetők mindenekelőtt az említettek: az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményeinek az enyhítése, közös végrendelet alkotásának a megengedése házastársak és bejegyzett élettársak számára, utóörökös nevezés lehetővé tétele két esetben, és az öröklési szerződés tartalmának szabadabb meghatározhatósága. A Ptké. 58. § (2) bekezdése tételesen kimondja: a Ptk. szabályai szerint kell elbírálni a Ptk. hatálybalépése előtt kelt végintézkedés érvényességét, ha a végintézkedés a Ptk. szerint érvényes lenne, és az öröklés a Ptk. hatálybalépése után nyílt meg. (Megjegyezzük: a Ptké. szóhasználata nem következetes, mert hol végintézkedésről, hol végrendeletről beszél. Az általánosabb fogalom használatát tekintjük helyesnek, és ezért a végintézkedés kifejezést írjuk ott is, ahol a Ptké. végrendeletről beszél.) Ez a megoldás a favor testamenti elvének érvényesülését szolgálja védhető módon.
A Ptk. a törvényes örökrész fele helyett egyharmadban határozza meg a kötelesrész mértékét, és néhány ponton módosítja az intézmény részletszabályait.
A két kódex kötelesrészre vonatkozó rendelkezéseinek az időbeli hatálya szempontjából a Ptké. a következő szabályokat állítja fel. A kitagadási okok érvényességének a megítélésénél a kitagadást tartalmazó végrendelet keletkezésének az időpontja dönti el az alkalmazandó jogot [Ptké. 65. § (1) bekezdés]. A kötelesrész mértéke tekintetében a kötelesrészt sértő ingyenes jognyilatkozat (tehát nemcsak a végrendelet, ahogy a Ptké. mondja, hanem a kötelesrész alapjánál esetleg figyelembe veendő ingyenes adományt jelentő jognyilatkozat) megtételének az időpontja határozza meg, hogy a régi vagy az új kódex szabályait kell-e alkalmazni [Ptké. 65. § (2) bekezdés].
Végrehajtott végül a Ptk. több kisebb-nagyobb szerkezeti változtatást az öröklési szabályok rendszerén belül, amelyek azonban tartalmi módosulással nem járnak. A legjelentősebb ezek közül a végintézkedésen alapuló öröklési rendelkezéseknek a törvényes öröklést meghatározó normák elé helyezése. Ennek az a magyarázata, hogy az öröklés rendjét elsődlegesen az örökhagyó végakarata határozza meg, és csak végintézkedés hiányában (vagy annak hézagaiban) érvényesülnek a törvényes öröklés szabályai.
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
