Az ORTT elnökségének elvállalása rendkívül kockázatos döntés volt – II. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tengerjogászból lett adatvédelmi biztos, majd ORTT-elnök. Ma az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója, ahol változatlanul az alkotmányosság és az alapjogok érvényesülését és érvényesítését tartja legfontosabb feladatának. Biztosi karrierről, médiamutyikról, alapjokokról beszélgettünk Majtényi Lászlóval.

Kicsit térjünk át az ORTT-s időszakra. Erre hogy emlékszik vissza?

Elég nagy kaland volt ez nekem. Rendkívül kocká­zatos döntés volt, amikor a miniszterelnök és a köztársasági elnök együttes jelölését elfogadva vál­laltam, hogy az ORTT elnöke legyek. Húsz hónapot töltöttem el az Országos Rádió és Televízió Testületben és szerintem sok sikert értem el, amelyeknek mára semmi értelme nem lett, az egész elenyészett. Az ambícióimnak kétféle iránya volt: az egyik az, hogy a korrupciót visszaszorítsam, a másik az, hogy egy rendes és szép alapjogi jogalkalmazási kultúrát honosítsak meg az ORTT tevékenységében. Mind a két törekvésemnek voltak eredményei, amelyek objektíválódtak – hol ezzel az oldallal, hol a másik oldallal szövetségben, jó néhány szimpla vagy politikai korrupciós törekvést blokkolni lehetett. Azt tudni kell, hogy nekem egy szavazatom volt az ORTT-ben, és mindig ugyanannyi szavazat jutott a kormányon lévők és az ellenzéki oldal által jelölt ORTT-tagoknak. Voltak olyan törekvések, amelyek a kereskedelmi televíziók által fizetett díjat milliárdokkal csökkentették volna – ekkor az egyik oldal teljesen indokolatlan javaslata volt ez – ott sikerült a Fidesz–KDNP-vel megakadályozni ezt és volt, amikor a ballib szavazatokkal lehetett blokkolni más, ugyancsak elfogadhatatlan javaslatot. Egyébként pedig alapjogilag jónéhány értékel­hető döntést is hozott az ORTT tartalomfelügyeleti ügyekben, például kiskorúak védelme, emberi méltóság védelme, amelyekre büszke lehetek. Amikor pedig egy súlyos politikai korrupciót megakadályozni nem tudtam, lemondtam.

Ez a Sláger és a Danubius rádiók által használt frekvenciák ügye volt.

Igen, az. Még a legelején volt egy olyan változata, amikor a parlament olyan törvényt fogadott el, amely szerint sem a Sláger, sem a Danubius nem kell, hogy pályázzon és továbbviheti a frekvenciáját – később ezt Sólyom László indítványára az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Utána megjelent egy új „deal”, ami alapján a meghirdetett frekvenciát az ORTT elcsalta és két olyan társaságnak adta, amelyek közül az egyiket az ak­kori kormánypárt MSZP, a másikat a Fidesz támogatta, a Class FM és a Neo FM cégekről van szó. Ez ellen az egész ellen már nem sikerült eredményesen fellépnem, pedig mindeközben a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a Gazdasági Versenyhivatal elnöke is látványosan mellettem tüntetett, azért hogy tisztességes értékelése legyen a pályázatoknak. Ehelyett a baloldal és a jobboldal által jelölt tagok kiosztották a frekvenciákat, én meg lemondtam. Így ért véget az ORTT elnöki karrierem.

Hát, pedig igen keményen küzdött…

Én mindent megtettem és mindent nyilvánosan. Számomra a mai napig felfoghatatlan, hogy ezt hogy merték megtenni. Ezt büntetőeljárásnak kellett volna követnie. Az idő ráadásul nem igazolta, hogy ez politikailag helyes volt, az MSZP-nek is hihetetlen fiaskó lett ez az egész történet. Egyrészt azért, mert önmagában az, hogy választások előtt arra kényszerültem, hogy lemondjak, a közvélemény számára azt jelentette, hogy egy, az alkotmányosságnak elkötelezett személy mégiscsak felmondott, a másik hátrányuk pedig az lett, hogy az így ebül szerzett holmit sem tudták megtartani.

Ebben az esetben mikor jött rá, hogy itt valami „mutyizás” van a háttérben?

Az mindig látszik. Az meg külön érdekes, hogy sem az ügyészséget, sem a rendőrséget nem érdekelte, pedig én bejelentést is tettem. Magyarországon a bűnüldözési szervek ilyen szelektíven üldözik a bűnt. Egészen biztos vagyok benne, hogy amilyen nyíltan ez folyt, semmi mást nem kellett volna ­tenni, mint maximum néhány telefont lehallgatni, hogy meglegyenek a bizonyítékok. Engem nyilván nem avattak be, én csak azt láttam, hogy nyilvánosan milyen képtelen érvek hangzanak el, mennyire becstelen az egész játék. Először az volt a megegyezés, hogy megmaradnak az adók, az is jogsértő volt. Amikor a Slágert és a Danubiust védtelen áldozatként mutatták be, megfeledkeztek arról, hogy pár hónappal ezelőtt mi játszódott le, a frekvenciáikat pályázat nélkül tarthatták volna meg. Az én szerintem korrekt döntésben mindkét rádió jó eséllyel pályázhatott volna, a későbbi nyerteseket egy fair pályázaton nyilvánvalóan ki kellett volna zárni. Ismétlem, én nem tudom, hogy kerülhetett az országgyűlés elé olyan javaslat, amely pályáztatás nélkül hagyta volna meg a két nyertesnél a frek­venciát.

Biztos az is „mutyi” volt.

Ön mondta.

Korábbi ORTT-elnökként mi a véleménye a Klubrádió-ügyről? Elegendő-e azért kizárni a pályázatból egy csatornát, mert például nem volt aláírva a papírok hátoldala?

Ez egy szomorújáték, egy politikai szappanopera. Itt nyilvánvalóan arra megy ki a küzdelem, hogy az egyébként nagyon korlátozott befolyású, Magyarország területének korlátozott részén fogható és hallgatottságában nem az egeket ostromló ellen­zéki hangvételű rádiót sem képes megtűrni a Médiahatóság és azok, akik mögöttük állnak. Szá­momra teljesen irracionális. Egyébként azt is hozzáteszem, bár nem politizálok, véleményem szerint a Fidesz majdani bukásában a médiatörvény az egyik legfontosabb okként fog szerepelni.

Mindezt, ami történik, jogi szempontból alátámaszthatóan is megteheti a Média­hatóság?

A bírói ítéleteket saját szája íze szerint értelmezve úgy hajtja végre, hogy egyébként nem hajtja végre a hatóság. Zugügyvédi okoskodással értelmezve a jogi helyzetet, természetesen ez lehetséges és ez egy ismert gyakorlat a Médiahatóság működésében, ebben semmi új nincs. Hiába tartjuk, hozzá­értők, az egészet teljesen képtelenségnek, a hatáskör náluk van. Egy olyan testületnél, amelynek a tagjait egyetlen párt jelöli, olyan tagokkal, akiknek nagy részéről azt sem tudtuk, hogy a világon vannak, amikor megválasztották őket. Fotó: Balkányi László

 

Mi a véleménye az új médiatörvényről, az országban működő médiumokról?

Ma Magyarországon az elektronikus média egyál­talán nem tekinthető szabadnak, ez nyilvánvalóan összefügg a szabályozással és a hatóság karakterével. A hatóság inkább hasonlít egy katonai szervezethez, mint egy demokratikus jogintézményre. Agyonhierarchizált, piramisszerű szervezetről beszélünk, emellett egy egypárti Médiatanács van, egy leharcolt közmédia, amely egységes irányítás alá került. Az, hogy a közszolgálati médiumok egymással a fogyasztókért versenyben álljanak, jó dolog volt, ha eleve több közszolgálati médium van egy országban. A mostani egységesen irányított közszolgálati média, amely a távirati irodától a közszolgálati rádiókon át a televíziókig fogja össze az egészet, na ennek szabadságfoka már önmagában is korlátozott, az eredményt meg látni kell. Hacsak a most indított szappanoperákkal nem fordítják meg a trendet, amit kétlek, úgy tűnik a nézői, fogyasztói nagy részét már elveszítette ez a médium. Aki a hírműsorait megnézi, annak kétsége sem lehet, hogy szabad-e ez a média. Nem az. Ami pedig a kereskedelmi médiumokat illeti, üzleti érdekeiket követve teljesen apolitizáltak lettek. Az elektronikus médiában a közérdek, a közélet dolgaival egyáltalán nem találkozik az ember. Az írott sajtónál sokkal árnyaltabb a kép, az jelentős részben szabadnak minősíthető a mai állapotában, ami sokban annak köszönhető, hogy az Alkotmánybíróság döntését ­követően a Médiahatóság nem tud és nem is mer ellene fellépni. Itt nyilvánvalóan a hirdetési piac befolyásolásán keresztül vannak a kormánynak esz­közei, illetve befektetőként vagy megfelelően kiválasztott befektetők támogatásával tudja a befolyását növelni. Az internetes sajtó pedig alapvetően szabadnak tűnik az én számomra, ez a szerkesztett hírportálokra is vonatkozik, a sajtónak minősíthető internetes site-ok egészére is. Sokszínűek, érdekesek. Ami minden korlát nélkül szabad, az a web 2. Alapvetően ez a kép látszik. Összességében ahhoz képest, hogy milyen a médiatörvény, milyen a Médiahatóság, kicsit bizarrul hangzik, de még szabad is a magyar sajtó. Ilyen jogi környezetben ez lehetne még rosszabb. Mindez azt bizonyítja, hogy viszonylag bénult a rendszer, a saját maga biztosított jogokkal sem tud élni.

Minek tekinthető a közmédiát működtető MTVA, amelyet a vezetők valamilyen módon az ORTT-ből származtatnak?

Az MTVA birtokában van minden vagyon és alkalmazottja minden újságíró. Támogatási alap az ORTT idejében is működött, de az pályázati pénzek elosztásával, pályázatok kiírásával foglalkozott, tehát a kettő között kapcsolat nincs. Az, hogy a magyar közszolgálati televíziónak gyakorlatilag semmilyen vagyona nincs, az azt jelenti, hogy gyakorlatilag semmilyen függetlensége nincs. Ráadásul nem is olcsóbb, mert párhuzamos döntési szintek vannak – sok újságíró panaszkodott arról, hogy gyakorlatilag azt sem tudja, ki a főnöke, és hát botrányról botrányra botladozik az egész kozmédia, hírhamisítások, amelyeken lebuknak, hírek, amelyeket nem közvetítenek. Elég csak a januári tömegtüntetésre gondolni, amikor üres utcát mutatnak, hogy Cohn-Bendit nyilatkozatát meghamisították, volt főbírót kiretusáltak – ilyen csak egy operettországban fordulhat elő és nem egy civilizált országban. Teljesen hiteltelenné tették a magyarországi fogyasztók előtt a közmédiát, másrészt a Magyarországra irányuló külföldi kritikák kiindulópontja a médiatörvény volt. Közel sem váltott volna ki olyan nemzetközi haragot az alkotmányozás, az egyháztörvény vagy egyéb ügyek, ha a nemzetközi sajtó és a nemzetközi közvélemény nem rémült volna meg ennyire a médiatörvény megismerésekor. Az, hogy ma Magyarország nemzetközi híre hosszú idő után ­egészen mélyponton van, abban a médiatörvény jelentőségét nem lehet eléggé hansúlyozni. Az MTI legutóbb már odáig elment, hogy nem egy létező hírt ferdített el, hanem nemlétező hírt kreált, gondolok itt a napraforgó-blogos esetre, amellyel ráadásul egy kormánypárti politikust, Ángyán Józsefet próbáltak meg lejáratni. Ennek az esetnek sem voltak következményei, ami példátlan. Minden ügyek közül médiajogi esetből nekem ez tűnik legelképesztőbbnek.

Ön jelenleg az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója. Milyen területeken vannak jelen, mivel foglalkoznak?

Az intézet most lesz tízéves, ami Magyarországon már elég szép kor. Az Eötvös Károly intézet az első, amely nevében közpolitikai intézetként definiálja önmagát, ami azt jelenti, hogy az alkotmányos ügyek az alapvető vizsgálati témái, ide értve magának az alkotmánynak az értékelését, az alkotmányozás menetének a vizsgálatát, utóbbiról nemrég könyvet is adtunk ki „Az elveszejtett alkotmány” címmel. Az intézet témái között elég erős hangsúllyal szerepelnek az információs szabadságjogok, az adatvédelem és az információszabadság dolga. Ezen kívül nagyon sokat foglalkozunk a bírósági rendszerrel, most éppen egy nagy kutatást végzünk, amelyik a bírósági jogalkalmazásban az alapjogi ­érvelések érvényesülését vizsgálja. Részben tisztán közpolitikai javaslatokat, részben tudományos elemzéseket is végzünk, amelyek olyan tárgyakat követnek, amelyeknek nagyon erős a gyakorlati kapcsolata. Sokat foglalkoztunk a kampányfinan­szírozással és a pártfinanszírozással, foglalkozunk most is a választási rendszerrel, a választások tisztaságának garanciális hátterével, az oktatásüggyel, a kiskorúak védelmével, az alapjogi katalógus fontosságával és szerepével a jogvédelemben. Az alkotmánybíráskodás is folyamatos tárgya a kutatásainknak, és még ott van a közoktatás jogi háttere, a kultúra finanszírozása, szóval elég sok minden. Az elmúlt években komolyabb figyelemmel kísértük a Magyarországot bíráló jogvédő intézmények működését. Az intézet munkatársai majdnem ki­vétel nélkül egyetemi oktatók, akik folyamatosan kutatásokat végeznek a politikai filozófia, a jogtudomány és az alkotmányjog különböző témáiban.

Hogy látja az alapjogok érvényesülését Magyarországon?

Mi nagyon élesen bíráltuk az alaptörvényt az ideologikussága miatt és az alapjogi katalógust a szintén ideologikus torzulásai miatt, de itt azt is hozzá kell tenni, hogy az alapvető jogok határ nélkül nem korlátozhatók. Magyarország az Európai Unió tag­állama, egy értékközösség részeként élünk, a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítéletei ránk ugyanúgy vonatkoznak, Magyarország az Európai Emberi Jogi Egyezmény tiszteletben tartására és az emberi jogok érvényesülésére kötelezettséget vállalt. Nem olyan jogokról van szó, amelyet az állam nekünk biztosít, hanem olyanokról, amelyeket az állam – tetszik vagy nem tetszik neki – köteles tiszteletben tartani. Vagyis ezek az egyébként vitatható szabályozások, amelyek az alaptörvénybe kerültek, komolyan veendők, ugyanakkor az állammal szemben is érvényesíthetőek, ezekre a jogokra hivatkoz­hatunk. Nemrég a Terrorelhárítási Központ hatáskörével kapcsolatban a magyar Alkotmánybíró­sághoz adtunk be alkotmányjogi panaszt, amelyben az új szabályozásnak megfelelően az intézetünk munkatársai, mint személyükben érintettek for­dultak az alkotmánybírósághoz, és az én ügyvédi irodám képviseli őket. Azt kérjük az Alkotmánybíróságtól, hogy a Terrorelhárítási Központ szerintünk alkotmánysértő megfigyelési jogosultságát korlátozza. A keresetünk arra irányul, hogy ne egy politikus, mondjuk miniszter engedélyezze adott esetben a kollegáink megfigyelését, hanem bírói engedélyhez kötött legyen. Egyébként pedig az Eötvös ­Károly Intézet megfelelő alkotmányjogi felkészültségével kész mások alkotmányjogi panasza ügyében jogi segítséget nyújtani, ideértve az ügyvédi ­segítséget is, adott esetben térítésmentesen is.

Mit gondol, van valami konkrét alapja az alkotmányjogi panaszuknak, tényleg figyeltethetik Önöket?

Mivel természetéből fakadóan egy ilyen akció mindig titkos, bármikor megtehetik, nem fogjuk megtudni. Mi annyit kérünk, hogyha mégis, bírói engedélyhez kötött legyen.

Talán kevesebben tudják, hogy Ön alapvetően tengerjoggal foglalkozott. Mi vezette innen az alapjogok területére?

Jogász úgy lettem, hogy tizennyolc évesen egy középiskolai televíziós történelemvetélkedőn jó helyet értem el, matematikából pedig gyenge voltam. Valamiért mégsem bölcsészkarra jelentkeztem, hanem jogra. Az élet érdekessége, hogy bár én nem, mindkét fiam történelem szakon is végzett. Ők már az egyetemi éveim alatt megszülettek, ez felelősséget jelentett. Egy ideig egy folyóiratnál dolgoztam, utána lettem a MAHART jog­tanácsosa. A jogban engem mindig az új dolgok érdekeltek és benne volt az is, hogy a pártállam idején szakmailag érdekes, de politikai elkötelezett­séggel nem járó területen akartam dolgozni. Még közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1988-ban kaptam egy norvég ösztöndíjat a Skandináv Tengerjogi Intézetbe. A norvég könyvtárakban olvastam először az ombudsman intézményéről, amiről a nevén kívül legelőször semmit nem tudtam. Három hónap után, amikor hazajöttem, már én voltam itthon az ombudsman-szakértő. Utána az Alkot­mánybíróságra kerültem, ahol az adatvédelemmel és az információszabadsággal kezdtem el foglal­kozni. Ennek a kettőnek az összekapcsolásával jött ez az adatvédelmi biztosi felkérés. Ahogy a beszélgetés elején mondtam, az életemnek nagyon fontos és szép fejezete kezdődött ezzel, ráadásul a szakosított ombudsmani rendszer bevezetésével úgy jött létre, ahogy én az ombudsman-rendszerről ­szóló könyvekben már a kilencvenes években ja­vasoltam, kigondoltam. Természetesen nem vagyok boldog attól, hogy ezt a rendszert megszüntették.

(A cikk az Ügyvédvilág 2012. decemberi számában jelent meg.)


Kapcsolódó cikkek

2023. január 31.

Személyes adattal visszaélés

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvhöz című kiadvány a büntető anyagi jog egészét átfogó nagykommentár, mely teljeskörűen és mélyrehatóan elemzi a hatályos törvényszöveget, külön is törekedve a tényállási elemek értelmének kifejtésére, az elhatárolási, halmazati kérdések lehetséges megoldására. A nagykommentárban megtalálható a vonatkozó büntetőbírósági joggyakorlat és a Kúria korábbi és új jogegységi döntéseinek elemzése, a büntető jogszabályok alkalmazásához és értelmezéséhez szükséges alkotmánybírósági döntések bemutatása, valamint a releváns, elsősorban európai jogi és nemzetközi emberi jogi ítélkezés eredményeinek feltárása. Az alábbiakban a személyes adattal való visszaélésről szóló 219. § és a közérdekű adattal való visszaélésről szóló 220. § magyarázatát olvashatják. A részlet szerzője: dr. Szomora Zsolt.

2023. január 31.

Az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának veszélyhelyzeti szabályai

Köztudott, hogy korábban a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború kitörése okozta társadalmi és gazdasági helyzet, és az ezzel együtt járó igen magas infláció nehéz helyzetbe sodorta az építőipart, az építési anyagok ára az utóbbi időkben extrém módon megemelkedett. Ez az építőipar szereplőit rendkívül nehéz helyzetbe hozta, az építési termékek áremelkedését az építési vállalkozók, kivitelezők egyedül nehezen vagy egyáltalán nem tudják viselni, és ez a már megkötött szerződések teljesítését veszélyezteti.