Az ügyészség helye az igazságszolgáltatásban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kétféle, a bűnüldözési és az igazságszolgáltatási típusú ügyészség közül Európában ma már egyre inkább az utóbbit fogadják el. A legtöbb tagállam ugyanis arra törekszik, hogy az igazságszolgáltatásban közreműködő szervek pártatlanok legyenek, ezért csak egy önálló és pártatlan ügyészi szervezet biztosíthatja az államhatalmi ágak elválasztásának elvét.

Az igazságszolgáltatási, szemben a bűnüldözési típusú ügyészséggel, maga nem végez nyomozást, és nem is rendelkezik a nyomozás fölött. Szerepe arra korlátozódik, hogy ő a közvádló. A vádban az állam büntetőigényét képviseli, nem hatóság, hanem ügyfél. Bár a büntetőigény tekintetében vannak jogosítványai, semmiképpen sem tekinthető bűnüldöző szervnek. Feladata az igazság megállapítása és a törvények érvényre juttatása. Ebben a körben egyrészről őrködik a bírósági eljárást megelőző eljárás fölött oly módon, hogy leleplezi a törvénysértéseket, másrészről védelmezi a terhelti jogokat, harmadrészről pedig érdemi panaszfórumként is működik. A titkos információgyűjtés területén nincsenek jogosítványai. (Finszter Géza: A rendészet elmélete)

Ahogy az Ügyvédvilág tavalyi összevont nyári számában a legfőbb ügyész is mondta, „az ügyészség minden tagállamban a jogi szakmának elismert része, és nemcsak azért, mert az ügyészek jogalkalmazók, hanem azért is, mert az ügyészség az igazságszolgáltatás részeként, a tapasztalatai alapján vissza is hat arra a rendszerre, ahol működik.” (A hazai ügyészi szervezet európai értékei – Interjú Polt Péter legfőbb ügyésszel, Ügyvédvilág 2014/7–8. szám)

Miraille Delmas-Marty szerint is megfigyelhető, hogy az európai államok már a XX. század végén célul tűzték az ügyészségek végrehajtó hatalommal szembeni függetlenségét. Ennek több módja érhető tetten. Olaszországban például teljes mértékben szentesítették az ügyészség függetlenségét. A magisztratura alkotmányos helyzetének és a büntetőeljárás törvényességének ötvözésével elérték, hogy a végrehajtó hatalom és az ügyészség közötti minden intézményes kapcsolatot kizárjanak. Még az országos büntetőpolitika meghatározásában is ez történt. Más helyen bár megmaradt a függőség, de azt figyelhetjük meg, hogy fokozatosan korlátozzák azt. Spanyolországban pl. bizonyos ellenjogosítványok megjelenésével, az actio popularis-sal és a legfelsőbb bíróság által gyakorolt ellenőrzéssel védekeznek. (A legfőbb államügyészt királyi rendelettel nevezik ki, de efölött a legfelsőbb bíróságnak ellenőrzési joga van.) Portugáliában az assistant intézménye az actio popularis-hoz hasonló. Itt az ügyészség is igen széles körű autonómiával rendelkezik. Németországban és főként Angliában a közvádhoz képest önálló magánvád túlélése jelenti a garanciát. Franciaországban az intézményesített ellenjogosítványok teremtik meg az egyensúlyt: a magánfélként való fellépés még akkor is a közvád emelését eredményezi, ha az ügyészség nem élt a közvádlói jogosítványával. Portugáliában is megszűnt a kormánynak való szervezeti alárendeltség. Büntetőügyekben az igazságügyi miniszter már nem adhat utasítást, a büntetőjogon kívüli területen viszont még beavatkozhat az ügyészi szervezet tevékenységébe, és a büntetőpolitikát illetően is meghatározhatja a prioritásokat, annak ellenére, hogy a legalitás a fő alapelv. Az ügyészi fellépés sajátossága a büntetőeljárásban, hogy a közvádló a nép – mint közösség – nevében lép fel, ugyanakkor a polgári jogterületet illetően az ügyész az államot képviseli. Utóbbi esetben pedig az igazságügyi miniszter a legfőbb ügyész útján utasítást adhat az eljáró ügyésznek az eljárás peren kívüli rendezésére, továbbá arra is, hogy vonja vissza a keresetet, vagy ha éppen az állam az alperes, akkor ismerje el a felperes keresetét. A büntetőjogon kívüli területet érintően a miniszter a legfőbb ügyész útján bármelyik ügyésztől tájékoztatást is kérhet az adott ügyről. Büntetőügyekben pedig felkérheti a legfőbb ügyészt vizsgálatok, nyomozások és ellenőrzések lefolytatására, különösen a bűnügyi rendőrség szervei vonatkozásában. A portugál ügyészi szervezet sajátosan szakadt el a végrehajtó hatalomtól. A Legfőbb Ügyészség mellett működik az Ügyészi Szervezet Főtanácsa, melynek 19 tagja közül 7 nem tartozik az ügyészi szervezethez, és ők a portugál törvényhozó testülettől, valamint az igazságügyi minisztertől kapják a kinevezésüket. (José Manuel Santos Pais: Constitutional position of European Prosecution Services. The Portuguese experience; Eurojustice Conference; Budapest, 2010)

Nem minden európai állam tudta elérni, hogy az ügyészsége független legyen. A belga ügyészség pl. nem autonóm, az Igazságügyi Minisztériumon keresztül kapcsolódik a végrehajtó hatalomhoz. A belga alkotmány értelmében viszont negatív utasítás nem adható. Bár a pozitív utasítás megengedett, „a toll szolga, ám a szó szabad” szállóigének megfelelően a miniszter a vádbeszéd vonatkozásában mégsem élhet az utasítási jogával. (Cédric Visart de Bocarme: Quelques réflexions sur le statut constitutionnel du ministère public belge Eurojustice Conference; Budapest, 2010)

A volt szocialista államok közül Lengyelországban pár évvel ezelőtt megreformálták az ügyészséget, melynek egyik célja a szervezet megújítása volt, a másik pedig a függetlenségének erősítése. Bár a szervezet továbbra is a kormány alá tartozik, a jogszabályok mégsem teszik lehetővé, hogy a politika konkrét ügyekben szerepet kapjon. 2010-től már nem az igazságügyi miniszter tölti be a legfőbb ügyészi posztot. (Jerzy Szymanski: Recent reform of the Public Prosecutor’s Office in Poland; Eurojustice Conference; Budapest, 2010)

Hazánkban a 3/2004. (II. 17.) AB határozat kijelölte az ügyészség pontos helyét és szerepét az igazságszolgáltatásban. Az AB határozat értelmében a legfőbb ügyészt, bár az Országgyűlés választja meg, sem a legfőbb ügyész, sem maga az ügyészség nincs alárendelve az Országgyűlésnek. A legfőbb ügyész ezért egyedi ügyben sem közvetlenül, sem közvetve nem utasítható, vagyis független és nincs politikai felelőssége, mivel hiányzik a politikai felelősség két alapvető eleme: a számon kérhetőség és szankcionálhatóság. Ez viszont nem érinti a Parlament irányában fennálló közjogi, alkotmányjogi felelősségét. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában megállapította, hogy „az ügyészség és a legfőbb ügyész feladatának ellátása során csak az Alkotmányra és más jogszabályokra kell, hogy tekintettel legyen; más szervnek vagy közjogi méltóságnak nincs alárendelve, tevékenységét nem más szerv általános irányítása alatt végzi, az ügyészeknek utasítást csak a felettes ügyész, illetve a legfőbb ügyész adhat, míg a legfőbb ügyész nem utasítható. Az Országgyűlés a legfőbb ügyészt csak általánosságban, az éves ügyészi beszámolón, illetve az interpelláció/kérdésfeltevés képviselői jogosítványán keresztül ellenőrizheti.” Megállapította továbbá, hogy az ügyész szabad mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe tartozik az, hogy a konkrét ügyben a rendelkezésére álló tényeket hogyan értékeli, abból milyen következtetéseket von le. „Az országgyűlési képviselő, illetve az Országgyűlés arra kérhet magyarázatot, hogy az adott ügyben rendelkezésre álló adatok alapján meghozhatta-e az ügyész a kifogásolt döntést; arra azonban nem kérhet magyarázatot, hogy a döntés milyen szakmai viták, megfontolások és érvek alapján született meg az adott formában.” [3/2004. (II. 17.) AB határozat]

---