Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amint arról már többször, több helyen is volt szó, az új büntetőeljárási törvény megalkotásának elveit két csoportba lehet sorolni: a kodifikációs irányelvek és a szabályozási elvek körébe. Ezen elvek nem hagynak kétséget afelől, hogy az új Be.-vel kapcsolatos legfontosabb kritériumok egyike az eljárás gyorsabbá (vagyis hatékonyabbá) tétele.
(Az első rész itt olvasható.)
A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány példa:
Az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése bűncselekményének törvényszéki hatáskörben tartását nem indokolja semmi. Az anyagi jogi törvényi tényállás különösebben nem bonyolult, szándékos elkövetés esetén a kiszabható büntetés felső határa három évig terjedő szabadságvesztés, éves előfordulásának gyakorisága a bíróságokon látszólag elhanyagolható. Valószínű, hogy e bűncselekményt az általános hatáskörrel rendelkező helyi bíróság is le tudja tárgyalni.
A különösen jelentős vagy ezt meghaladó értékre elkövetett kifosztás bűntetténél adott esetben az ugyanezen értékre elkövetett rablás bűncselekményétől történő elhatárolás nehézséget okozhat a jogalkalmazás során. A különösen jelentős vagy ezt meghaladó értékre elkövetett rablás bűntette jelenleg a törvényi büntetési tétel felső határára figyelemmel törvényszéki hatáskörbe tartozik. A kifejtett okokból azonban a két bűncselekménynek együtt kellene mozognia hatásköri szempontból, tehát ha az említett értékre elkövetett rablás járásbírósági hatáskörbe kerülne, a hatásköri változást a különösen jelentős vagy ezt meghaladó értékre elkövetett kifosztás esetében is indokolt lenne leképezni.
Megfontolandó a különösen jelentős értékre elkövetett, továbbá a különösen jelentős kárt okozó és a különösen nagy, illetve a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó vagyon elleni bűncselekmények, valamint szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények magasabb szintű bírósági hatáskörből történő kivétele. Adott esetben ugyanis az ezeknél alacsonyabb értékre elkövetett, illetve vagyoni hátrányt vagy kárt okozó vagyon elleni és szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények is lehetnek bonyolult ténybeli és jogi megítélésűek. Ha a járásbíróság el tudja bírálni például a különösen nagy értékre elkövetett lopás bűncselekményét, akkor nyilvánvalóan nem okozhat problémát a különösen jelenős értékre elkövetett lopás bűntettének megítélése sem.
A költségvetési csalás bűncselekményét ugyanakkor az okozott vagyoni hátrány mértékétől függetlenül indokolt törvényszéki hatáskörbe utalni, mivel a különösen nagy vagyoni hátrányt el nem érő eredménnyel járó bűncselekmény is lehet bonyolult ténybeli és jogi megítélésű, illetve a bizonyíthatósága is több nehézséggel járhat.
A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban |
|---|
|
Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is. |
Pontosítani, esetleg újrafogalmazni szükséges a törvényszéki hatáskörbe tartozó „nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények” meghatározást. Kérdéses ugyanis, hogy a Btk. XIII. Fejezetében található háborús bűncselekmények és a XIV. Fejezetben szereplő emberiesség elleni bűncselekmények csoportja megegyezik-e e körrel, vagy ennél szűkebb, illetve tágabb-e. Az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvény (a továbbiakban: 2011. évi CCX. törvény) a „különösen” kifejezés használatával példálózó felsorolást tartalmaz, ezért a nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények köre nem lehet azonos az itt megjelölt bűncselekményekkel. Ittproblémát jelenthet az is, hogy a 2011. évi CCX. törvény hivatkozik ugyan a 1971. évi 1. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háborús, és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által New Yorkban az 1968. évi november hó 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény egyes rendelkezésekre, azonban nem teljes körben utal az ott felsorolt bűncselekményekre.
Más büntetőeljárási témakörökhöz kapcsolódás szempontjából az alábbi kérdéseknek lehet jelentősége:
Az egyszerűsített, a külön és a különleges eljárások speciális szabályai között is minden bizonnyal lesznek a hatáskört érintő rendelkezések, miként az a jelenleg hatályos eljárási törvényben is így van. Példaként említhető a kényszergyógykezelés felülvizsgálata, továbbá az összbüntetésre vagy az utólagos összbüntetési eljárás lefolytatásra vonatkozó rendelkezések. A hatásköri szabályozás szorosan összefügg a jogorvoslati rendszerrel is, mert a telepített hatásköri szabályokhoz képest alakul ki az, hogy melyik szintű bíróság jár el másod-, illetve harmadfokon. Szintén a hatásköri szabályok egyenes következménye a rendkívüli perorvoslatok elbírálására való jogosultság is. E téma érinti a kényszerintézkedésekre vonatkozó szabályokat is, így a személyi szabadságot elvonó, illetve korlátozó kényszerintézkedések lejártának szabályozását, illetve e kényszerintézkedéseknek a rendes jogorvoslati eljárásokban történő elrendelésére vonatkozó rendelkezéseket.
A bíróság illetékességére vonatkozó szabályozás lehetséges iránya
A jelenlegi Be. szabályozásának mentén haladva, az általános illetékességi szabályok módosítása vagy megváltoztatása nem indokolt. Így az elkövetés helye szerinti bíróság illetékessége továbbra is megtartandó főszabályként funkcionálhatna. Ugyancsak megtartható a terhelt lakóhelye szerinti bíróság illetékessége, mint kisegítő szabály, csakúgy mint a több terhelt esetére vonatkozó azon rendelkezés, amely szerint az egyikükre illetékes bíróság a többi terhelttel szemben is eljárhat.
Viszont lehetségesnek tartjuk egy merőben új vagylagos illetékességi ok bevezetését – a terhelt lakóhelyének mintájára – amely elsősorban, de korántsem kizárólagosan költséghatékonysági szempontokat szolgálna. Eszerint vagylagos illetékességi okként jelenne meg, hogy a büntetőeljárás lefolytatására az a bíróság is illetékes, ahol a bizonyítékok többsége rendelkezésre áll. E vagylagos illetékesség bevezetése esetén jelentős költségkímélés valósulhatna meg, amennyiben a bűncselekmény elkövetési helye és az eljárásban számba jöhető valamennyi tanú tartózkodási helye között jelentős távolság van. Nemcsak célszerűségi, hanem még inkább költségkímélési szempontok indokolják, hogy az említett esetben a büntetőeljárást a bizonyítékok döntő többségének helye szerint illetékes bíróság folytassa le. Ebben az esetben nincs szükség a tanúk meglehetősen drága utaztatására.
Határozottan felülvizsgálandó a székhelyi járásbíróság különös illetékessége például a Be. 17. § (5) bekezdésében felsorolt bűncselekmények esetében, vagy – többek közt – a gazdasági csalás vonatkozásában is. A gazdasági csalás esetében ez azzal támasztható alá, hogy ennél a bűncselekménynél a hűtlen kezeléstől való elhatárolás okozhat nehézséget, a hűtlen kezelés esetében azonban nincs ilyen különös illetékességi ok.
|
Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban |
|---|
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. |
Ugyanakkor megfontolandó a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények (Btk. XLI. Fejezet) törvényszéki hatáskörének megteremtése vagy a különös illetékesség fenntartása. A törvényszéki hatáskörbe utalás az elsőként említett bűncselekmények esetén tűnhet indokoltabbnak, mivel ezek több gazdasági tárgyú háttérjogszabály mélyebb ismeretét is igénylik.
A szerző miniszteri biztos.
|
Németország Németországban az eljárási törvény főszabályként a helyi bíróság hatáskörét határozza meg és ehhez képest állapítja meg azokat a kivételeket, amelyek – különböző szabályozási elvek alapján – más, magasabb fokú bíróságokhoz (tartományi bíróság, tartományi legfelsőbb bíróság) tartoznak. A német szabályozás lényegét tekintve nem különbözik a jelenlegi magyar szabályozástól, mert a tartományi bíróságok – csakúgy, mint hazánkban a törvényszékek – első és másodfokú ítélkezési feladatokat is ellátnak. Természetesen jelentős eltérések is mutatkoznak a két rendszer között, amelyek döntően Németország szövetségi államformájára vezethetők vissza. Ott ugyanis megtalálhatók a nálunk ismeretlen tartományi legfelsőbb bíróságok, amelyek szintén vegyes funkciókat töltenek be abban az értelemben, hogy elnevezésük ellenére nem kizárólag fellebbviteli fórumként, hanem az ügyek rendkívül speciális és igen szűk körében elsőfokú bíróságként tevékenykednek. A rendszer csúcsán értelemszerűen a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság áll, amely a rendszerből adódó egyedülállóságából fakadóan értelemszerűen kizárólag fellebbviteli és felülvizsgálati fórumként funkcionál. Franciaország A német szabályozástól döntően eltér a francia példa, ahol háromféle elsőfokú bíróság működik. E bíróságok hatáskörét – meglehetősen bonyolult szabályozás eredményeként – egyrészt a bűncselekmények tárgyi súlya, másrészt az elkövetők személyes specialitásai határozzák meg. A három egymás mellett működő elsőfokú bíróságon a fenti megkülönböztetés szerint oszlanak meg az ügyek. Az azonos fokon szervezett elsőfokú bíróságok közül a legsúlyosabb bűncselekményekkel az esküdtszéki bíróság foglalkozik, míg a többi ügy a másik két bíróság között oszlik meg. A francia példa a hatásköri szabályozást illetően meglehetősen túlszabályozottnak tűnik, beleértve az esküdtszéki bíráskodást is, amelyre ugyan volt példa magyar jogtörténetben, hiszen a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk ismerte az esküdtszéki rendszert. Az ezt követő büntetőeljárási törvények azonban szakítottak ezzel a gyakorlattal és a társasbíráskodás más formáit alakították ki. |
