Az új Btk. hatálybalépésének előestéjén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Tóth Mihály, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke szerint  alapvetően működőképes, használható törvény született, hibái pedig – bár esetenként szembetűnőek – nem olyan súlyosak, hogy ne reménykedhessünk kijavításukban.

Milyen arányban hoz érdemi változást az új Btk. és hány százalékkal bővült a bűncselekmények száma?

A rövidesen hatályba lépő Btk. negyedik írott Büntető törvénykönyvünk, amely a Csemegi-kódexet (1878), az 1961. évi V. törvényt és a júliusig még hatályos 1978. évi IV. törvényt követi majd.
Ahogy fejlődött a büntetőjog, úgy vált mind indokolatlanabbá az érdemi újdonságok számonkérése. A „tett”- és „tettes”-büntetőjog harcát felváltották a vegyes rendszer prioritásainak változásai. A vita tehát már jó ideje legfeljebb a hangsúlyokon van. Az új törvény egyik fontos érdeme a mértéktartás, annak felismerése, hogy merőben új dolgokat a büntetőjogalkotás területén kitalálni nem csak nehéz, ma már veszélyes is. Ezt a veszélyt általában sikerült elkerülni.
A meghatározó Általános rész szerkezete és tartalma (például a hatály, a stádiumok, az elkövetők, a bűnösség, a büntethetőségi akadályok, de még a szankciók köre is) büntetőjogászok számára ismerős lehet, a részben kifogásolható nóvumok várható hatóköre pedig igen szűkre prognosztizálható. A bűncselekmények száma alapvetően nem változott, az új törvény terjedelmesebb volta inkább a szerkezeti változásokkal, tagolásokkal magyarázható. Nem férhet kétség hozzá, hogy alapvetően működőképes, használható törvény született, amelynek fő erénye, hogy általában egységesebb, koherensebb, mint a korábbi, hibái pedig – bár esetenként szembetűnőek – nem olyan súlyosak, hogy ne reménykedhessünk kijavításukban.

(Fotók: Balkányi László)

A szankciórendszer kialakítása a szigorítás jegyében történt?

A szigorodás számos területen valóban tetten érhető. Sok bűncselekmény büntetési tételét felemelték, és általában megszűnt pl. az öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetés, (helyébe egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés került), ami nyilván a minimum felemelésével járt. Egyes részletszabályok is fokozottabb szigort tükröznek. Helyenként ez indokolt (például. a korrupciós vagy a nemi szabadság elleni deliktumoknál), másutt nem feltétlenül helyeselhető (például a kábítószerrel visszaélés esetében bizonyos elterelési lehetőségek szűkítésénél). A keményebb fellépés – bizonyos kedvezmények megvonása, például az erőszakos többszörös visszaesők tetteinél – természetesen alapos igény.

Mi a véleménye arról, hogy a kisebb bűncselekményekre is ráerőltetik a szabadságvesztést?

Ez talán nem teljesen helyes kifejezés. Kétségtelen, hogy a büntetési rendszert érintő új szemlélet egyik látványos jele a korábban csak szabálysértési joghátrányként ismert elzárás büntetőjogi jogkövetkezménnyé (is) tétele. A legenyhébb szabadságelvonással járó szankció eszerint az elzárás. (Kiváltható azonban szabadság elvonását nem eredményező más büntetéssel, ha a bíró így dönt.)
Noha az említett alternatívára tekintettel nem elsősorban tartalmi kérdés, mégis nehezen tudom külföldi kollégáimmal megértetni: a magyar Btk. Különös részében 2013-tól a legenyhébb konkrétan nevesített szankció az elzárás, a legsúlyosabb a (tényleges) életfogytig tartó szabadságvesztés. Vagyis főszabályként egyaránt szabadságelvonás szerepel a szankciórendszer legalján és a legtetején. Ez nem igazán korszerű szemléletet tükröz, és ellentmond annak is, hogy a pénzbüntetést (amely elvileg pár tízezer forinttól több száz millió forintig kiszabható) az indokolás szerint gyakrabban kellene alkalmazni.

Dr. Tóth Mihály az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomát. Több mint 20 évig ügyészként dolgozott, közben az ELTE-n, majd Pécsett és a PPKE-n büntetőjogot és büntetőeljárásjogot tanított. 1989-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 2009-ben megvédte akadémiai doktori disszertációját „Gazdasági bűnözés és bűncselekmények a rendszerváltozás éveiben” címmel. 1998-tól két évig az IM helyettes államtitkáraként a büntetőjogi területet felügyelte. 14 éve professzor, a PTE Büntetőjogi tanszékét vezeti, a PPKE ÁJK-n a büntető eljárásjog tantárgyfelelőse, az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében posztgraduális képzések irányítója. Közel 200 írása jelent meg, köztük tankönyvek, monográfiák és jegyzetek részben német és angol nyelven. Kutatási területe főként a gazdasági büntetőjog újabb jelenségei és a büntetőeljárás emberi jogi aspektusai. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Jogtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, a Magyar Jogász Egylet Büntetőjogi Szakosztályának Elnöke, több jogi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Az ügyészségtől Kozma Sándor-díjban, a Magyar Jogász Egylettől Szalay László-díjban, a Magyar Kriminológiai Társaságtól Viski László-díjban részesült.

A Btk. társadalmi egyeztetésre bocsátott indokolása mindössze öt sorban indokolta az új szankció bevezetését, s kinyilvánította a következőket: „Az elzárás egy olyan szabadságelvonással járó büntetés, amely főként a fiatalkorú és az első bűntettes elkövetőknél hatékonyan szolgálhatja a speciális prevenciót.” E mondat a szinte általános elképedés hatására utóbb eltűnt az indokolásból – talán rájöttek arra, hogy a sommás kinyilatkoztatás ellentmond évszázados kriminológiai tapasztalatoknak. A törvény készítői azonban nyilvánvalóan „elszólták magukat”: az indokolás sohasem kész törvényhez készül, hanem a célzott indokoknak megfelelő szabályok születnek. Egy belügyminisztériumi előterjesztés hangsúlyozta is, hogy „az elzárás a fiatalok személyiségének helyes irányba való fejlődését segítheti”. A ma már nem leplezhető cél tehát a szabadságelvonás akár pár napra történő kiterjesztése volt, sajnos éppen olyanokkal szemben, akiknél az elzárás az esetleges preventív hatás mellett jóval több nemkívánatos és veszélyes következményekkel járhat. Persze azt, hogy az elzárás – például a bagatellkriminalitás olyan formáinál, amelyek más eszközzel nem kezelhetők – megtalálja-e a helyét, a következő évek gyakorlata fogja eldönteni.
Az már ma is látszik, hogy az elzárás Btk.-ba kerülése szankciótani értelemben felfogható sajátos, kicsit burkolt „generális minimum-emelésnek” is. Elzárás ugyanis minden három évnél nem súlyosabban fenyegetett bűncselekmény esetén enyhítő szakasz nélkül is kiszabható, enyhítő szakasszal pedig akár 5 év helyett alkalmazható 5 nap elzárás is. Miért volt tehát szükség egy új, nevesített szankcióra? Miért nem lehetett egyszerűen azt mondani, hogy a szabadságelvonás általános minimuma adott esetben 5 nap is lehet? Megint csak oda lyukadunk ki, hogy a Btk. olykor csaknem öncélúan demonstrál és nem szabályoz.

Az életfogytiglani szabadságvesztés valóban hungarikumnak számít?

Nem, de ezt a bírálók sem állítják, pontosabban nem ezt állítják.
Gyakran félreértik a legsúlyosabb büntetési nemmel kapcsolatos kritikákat. A társadalom védelme az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását és akár letöltését is indokolhatja. Ez az európai államok egy részében ma is így van. Nem az az alapvető gond, hogy indokolt esetben valaki akár élete végéig rács mögött marad. A büntetés utólagos jogi felülvizsgálatának lehetőségét azonban – vagy speciális mechanizmus kiépítése útján (ez a gyakoribb), vagy működő köztársasági elnöki kegyelem formájában – érdemben sehol nem zárják ki. E lehetőség hiánya tekinthető tehát kétes értékű hungarikumnak.
A szabályozás ettől függetlenül is helyenként – elsősorban a kötelezően alkalmazandó „rész” kapcsán – indokolatlanul merev.
A hatályos törvényhez (és a társadalmi egyeztetésre bocsátott változathoz képest is) kisebb kompromisszumra hajlandó volt a jogalkotó: három bűncselekmény alaki halmazatát (tehát egyetlen cselekmény által megvalósított több bűncselekmény halmazatát) kizárta a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztést megalapozható esetkörből. Emellett a legsúlyosabb büntetés kiszabását a bűncselekmények befejezettségéhez kötötte. Még mindig kirívó igazságtalanságokhoz vezethet azonban, hogy egy rövid idő alatt – jóllehet formálisan „különböző időpontokban” – lejátszódó cselekménysorozat kapcsán „könnyű” három befejezett erőszakos bűncselekményt – köztük egy súlyosat – anyagi halmazatban is megvalósítani. Az e körbe tartozó – esetleg büntetlen előéletű – elkövetőt nem szabadna pusztán a cselekmények gyakran igen esetleges azonos alkalommal történő elbírálása miatt a bíró helyett a törvény betűjére bízni. Elég arra utalni, hogy az a terhelt, akinek valamilyen csekély és mindig előfordulható technikai probléma miatt nem tudják időben egyesíteni az ügyeit, s így nem egy eljárásban bírálják el mindhárom tettét, életfogytig tartó szabadságvesztés helyett utóbb akár az összbüntetés kedvezményére is számíthat, s legfeljebb 8–10 év múlva újra kezdheti szabad életét. Hasonló cipőben járó, kevésbé szerencsés társa garantáltan legkorábban 25 év múlva szabadulhat életfogytig kiszabott büntetéséből. Azt sem könnyű megmagyarázni, hogy egy tömeggyilkos – minthogy tette nem halmazat hanem „több emberen elkövetett emberölés” – nem áll kötelező törvényi rendelkezés hatálya alatt. Tudjuk persze, az életfogytig tartó büntetést minden bizonnyal kiróják rá, de nem a bíró megkerülésével.
Még az is jobb megoldás lett volna, ha a súlyos halmazatra tekintettel főszabályként kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés – az enyhítő rendelkezések kiegészítése révén – legalább kivételesen kiváltható lenne súlyos, határozott ideig tartó büntetéssel.

Az új kódex szűkíti a bírói mérlegelés lehetőségét?

Éppen erről beszéltem az imént. A válasz tehát igen, s ez valóban indokolt kritika tárgya lehet. A törvény számos esetben konkrét előírásokkal szűkíti vagy el is vonja a kívánatos bírói mozgásteret. A már említett kötelezően alkalmazandó (tényleges) életfogytig tartó szabadságvesztés mellett ilyen a jogos védelem körülményei mérlegelésének bíró helyett a törvényi fogalmak rendszerébe való erőltetése, ráadásul alig értelmezhető vélelem útján. A főszabályként kötelező járművezetéstől eltiltás, vagy a lopás minősített eseteinek elképesztően cizellált rendszere is a bíró lebecsülését (vagy a döntése iránt érzett bizalmatlanságot) jelzi. Ahelyett, hogy a jogalkotó – ígéretéhez híven – csökkentette volna egyes bűncselekmények túlcizellálását, esetenként tovább bonyolította a szabályozást. Elég a lopás mellett az emberkereskedelem szinte értelmezhetetlenül kazuisztikus minősített eseteire gondolnunk.
A talán legtöbbet vitatott változást kiemelve: a jogos védelem bizonyos esetei kapcsán az a vizsgálat, amelyet eddig a bíróság a körülmények alapos, gondos mérlegelése, az egyedi sajátosságok szakértő szemmel történő elemzése alapján végzett, a törvény szerint szükségtelenné vált. Elég bizonyos objektív körülmények igazolhatósága (éjszakai, felfegyverkezve elkövetett, más területére jogellenes behatolással járó tett stb.), s ekkor a jogosult „törvényesített feltételezései” alapot adhatnak akár az élet kioltására is. Ez azonban vagyonvédelmi meggondolásokból, vagy a házijog védelmében igazolhatatlan. A körülmények egyedi, individuális mérlegelésétől – amitől ez a vélelem a jogalkalmazót megfosztja – nem lehet eltekinteni.
Nem szabadott volna figyelmen kívül hagyni azt az eddig következetes gyakorlatot, mely szerint „a jogos védelemre vonatkozó rendelkezések értelmezésénél és alkalmazásánál, valamint a jogos védelmi helyzet megítélésénél „az adott ügy történéseinek egész folyamatát, összességét figyelembe véve, a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján kell állást foglalni…”

Milyen európai szabályozást vett át az új Btk.?

Az Európai Unió tagjaként nyilván „eurokonform” módon kellett megoldanunk például a személyi, területi hatály, vagy a kitiltás kérdéseit és a nemzetközi vonatkozású bűncselekmények, mint az emberkereskedelem, a pénzmosás vagy a terrorizmus finanszírozásának kodifikálását (bár, mai világunkban idestova minden bűncselekmény „nemzetközivé” válhat). Az európai szellemiség tetten érhető akár tradicionális bűncselekmények részbeni újraszabályozása kapcsán is. Ilyen okból került még inkább előtérbe a gyermekek, fiatalok, kiszolgáltatott személyek védelme is. Bizonyos konfliktusok megmaradtak, nem tudom például, sikerülhet-e az önkényuralmi jelképeket érintő szabályozás európai értékrenddel összhangban történő megteremtése – a most előterjesztett javaslat nem ezt látszik igazolni –, s nem léptünk előre például a „közösség elleni izgatás” értelmezhe-tőségének területén sem, aminek segítése pedig a jogalkotótól is elvárható lett volna.

Végezetül: Milyen tanácsot adna annak, aki kezdő jogalkalmazóként most ismerkedik az új Btk.-val?

Fegyelmezett jogászként megtanultam, hogy egy-egy új törvény – noha tradicionálisan ellenérzéseket szokott kiváltani a változásokat ritkán kedvelő jogalkalmazókból – elsősorban tanulandó s majd alkalmazandó (ez a kötelező feladat), bírálni, s változást sürgetni csak szorgalmi feladatként szabad. De talán kell is.
Tanácsom tehát az, hogy fogadják el, tanulják és alkalmazzák az új törvényt, tisztességgel és felelősséggel, kihasználva a némiképp szűkült, de még meglévő mozgásteret, és tegyék alkalomadtán szóvá, ha ennek során esetleg kerítésekbe, falakba ütköznek.
Mondhatnám úgy is, hogy soha ne feledjék, a törvény a munkaeszközünk, és ha a szerszámot fanyalogva vesszük kézbe, a munka is előbb-utóbb kínos teherré válik. Munkaeszközünk elfogadása azonban nem jelenti azt, hogy egyetlen percre is lemondhatnánk további tökéletesítésének igényéről.

Az interjú az Ügyvédvilág 2013 májusi számában jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2023. január 31.

Személyes adattal visszaélés

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvhöz című kiadvány a büntető anyagi jog egészét átfogó nagykommentár, mely teljeskörűen és mélyrehatóan elemzi a hatályos törvényszöveget, külön is törekedve a tényállási elemek értelmének kifejtésére, az elhatárolási, halmazati kérdések lehetséges megoldására. A nagykommentárban megtalálható a vonatkozó büntetőbírósági joggyakorlat és a Kúria korábbi és új jogegységi döntéseinek elemzése, a büntető jogszabályok alkalmazásához és értelmezéséhez szükséges alkotmánybírósági döntések bemutatása, valamint a releváns, elsősorban európai jogi és nemzetközi emberi jogi ítélkezés eredményeinek feltárása. Az alábbiakban a személyes adattal való visszaélésről szóló 219. § és a közérdekű adattal való visszaélésről szóló 220. § magyarázatát olvashatják. A részlet szerzője: dr. Szomora Zsolt.

2023. január 31.

Az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának veszélyhelyzeti szabályai

Köztudott, hogy korábban a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború kitörése okozta társadalmi és gazdasági helyzet, és az ezzel együtt járó igen magas infláció nehéz helyzetbe sodorta az építőipart, az építési anyagok ára az utóbbi időkben extrém módon megemelkedett. Ez az építőipar szereplőit rendkívül nehéz helyzetbe hozta, az építési termékek áremelkedését az építési vállalkozók, kivitelezők egyedül nehezen vagy egyáltalán nem tudják viselni, és ez a már megkötött szerződések teljesítését veszélyezteti.