Az uniós jogalkalmazás bírói dilemmái

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyolc gyermek édesapja, ennek megfelelően olykor „olaszos hangulat” jellemzi a változatos, zenével, sporttal, mozival tarkított, de mindenképp harmonikus családi együttléteket – avat be a már önmagában is nagy kihívást jelentő „magánéleti titkaiba” dr. Osztovits András kúriai bíró, akinek sikeres pályájához biztos hátteret nyújt a még az egyetemi évekből megismert történelem–finn szakos tanár felesége. A Polgári Kollégium európai uniós jogi specialistája 36 évesen lett a legfőbb bírói testület kinevezett bírája, a magyar talárosok közül pedig a legelsők között habilitált. Ítélkező bírói munkája mellett az OBH Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózatának koordinátori tisztét is betölti, és aktív oktatója a Károli Gáspár Református Egyetem Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszékének. Szerinte a magyar bírák bár aktívak az előzetes döntéshozatali eljárások kezdeményezésében, de – helyesen – Luxembourg helyett gyakran vállalják magukra az uniós jog értelmezését. „Az ügyvédek viszont sokszor nem ismerik fel és elmulasztják az EU-s jog alkalmazásának lehetőségét”.

►Ön, feltételezem, a Kúria legfiatalabb bírája. Előtte már berendelt bíróként is bizonyíthatott ugyanitt. Hogyan éli meg egy fiatal szakember az ilyen gyors karriert? És vajon a „specialitása”, azaz az Európai Unió joga mekkora szerepet játszhatott ön szerint az előmenetelében?

Amikor 2009-ben a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának berendelt bírája lettem, valóban a legfiatalabb bíró voltam a testületben, és most is az vagyok a magam 39 évével. Nagyon ritka, hogy valaki ilyen életkorban tagja lehet a Kúriának, ezért külön megtisztelőnek tartom, hogy részt vehetek az itteni munkában, ráadásul 2012. szeptember elsejétől a testület immár kinevezett bírájaként. Ebben vélhetően erős szerepet játszhatott a szakterületem, az európai uniós jog, amely alapján a Kúrián is nagyon sok ügy fut. Ezeket szakmailag megalapozottan meg kell tudnunk válaszolni, hiszen az itt született döntések, ítéletek iránymutatóak lehetnek más magyar bíróságok számára is. Bár rajtam kívül is sok kiváló kollégám foglalkozik EU-s joganyaggal, az én előnyöm talán onnantól datálódik, hogy már kezdő bíróként „belekóstoltam” ebbe a speciális területbe: 2000–2005 között a Budaörsi Városi Bíróságon voltam fogalmazó, majd titkár, 2005-től pedig a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon polgári ügyszakos bíró. Erre az időszakra esik Magyarország uniós tagsága – benne az előcsatlakozási tárgyalásokkal –, engem pedig már ekkor érdekelt ez az – akkor még – új jogi terület. Az első előzetes döntéshozatali eljárásomat 2008-ban kezdeményeztem, amivel mindkét peres felet megleptem. Egyikük sem hivatkozott ugyanis az EU joganyagára, de úgy véltem, a megalapozott döntésemhez mindenképp szükség van a luxembourgi bíróság állásfoglalására. Ennek az ügynek azonban volt egy nagy tanulsága, amit a későbbiekben már tudatosan hasznosíthattam.

►Megosztja az olvasókkal is?

Azt tudni kell, hogy egy-egy luxembourgi eljárás másfél-két évig is eltarthat, ezért a tagállami bírónak mérlegelnie kell, hogy a felek érdekében mennyire szükséges és indokolt egy ilyen eljárás megindítása. Addig ugyanis, amíg az előzetes döntéshozatal tart, természetesen „áll az ügy”, nem véletlen, hogy a felek nem túlságosan szeretik ezt. Az idő egy polgári perben nagyon fontos tényező. Komoly anyagi következménye is lehet egy elhúzódó luxembourgi eljárásnak, mely nem biztos, hogy „hoz annyit” a serpenyő egyik oldalán, mint amennyit esetleg elvisz a másikon. Jóllehet a tagállami bíráknak kizárólagos joguk az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése, ügyelniük kell arra, hogy ez a folyamat ne váljon kontraproduktívvá. Ha látja ennek a valóságos veszélyét, szerencsésebb, ha az előtte folyamatban lévő per eldöntése érdekében inkább maga értelmezi az EU-s joganyagot. Ez persze nagyon nagy felelősséget tesz a tagállami bíró vállára, hiszen ő az egyetlen kapocs az unió bírósága és adott esetben a peres felek között, akik maguk szintén nem fordulhatnak közvetlenül Luxembourghoz. Ebben – személy szerint – látnék előrelépési lehetőséget, azaz a bíróságokon kívül az érintetteknek is megadni ezt a jogosítványt, csakhogy ebben egyelőre nem várható változás. Az igazságszolgáltatás önállóságát, függetlenségét tekintve az egyes országok ragaszkodnak a tagállami – bírósági – szuverenitáshoz, melynek rendszerét az egyedi beadványok bizony „felkavarnák”. Az viszont igaz, hogy a peres felek bármelyike indítványozhatja az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését az ügyében eljáró magyar bíróságtól, ám utóbbit ez nem köti. A bírónak azt is mérlegelnie kell, hogy a kérvényező vajon nem csak az időhúzásra játszik-e. Az öncélúságot minden esetben el kell kerülni. A magyar joggyakorlat vonatkozásában azt látom, hogy a bírák igenis figyelnek a felek érdekeire, érzékelik az ellentmondást, ami a helyes jogalkalmazás és az időkényszer között feszül. Ezért gyakran vállalják magukra az uniós jog értelmezését. Sajátos jelenség ugyanakkor, hogy gyakran a perbeli képviseletet ellátó ügyvédek sem veszik észre, hogy az adott ügyben uniós jogszabályt kellene alkalmazni. Az pedig tudvalévő, hogy a bírák kötöttek a kérelmekhez, nem terjeszkedhetnek túl rajtuk. Előfordulhat tehát, hogy lenne ugyan az ügyre uniós jogforrás, azonban ez – ennek ismerete hiányában – elő sem kerül az eljárás során, pedig manapság már alig van olyan jogterület, amelyet valamilyen szinten ne hatna át az uniós joganyag.

►Az önéletrajzából egy rendkívül aktív fiatalember képe sejlik fel. Nemcsak saját magát képezi folyamatosan, hanem a tudás átadása is kiemelt helyet foglal el az életében. Ezen a területen mennyire kapcsolódik össze a munkája az uniós joggal?

A jogi diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2000-ben, majd a PhD-fokozatot ugyanott 2005-ben szereztem meg. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de a magyar bírák sorában az elsők között habilitáltam 2012-ben – természetesen az utóbbit és a PhD-t is EU-jogi témában. Tudomásom szerint rajtam kívül még két kúriai és a Debreceni Ítélőtábla egyik bírája rendelkezik ezzel a tudományos fokozattal. Az ELTE-n csaknem egy évtizedig, 2000 és 2009 között oktattam: meghívott előadóként polgári eljárásjogot tanítottam. Eközben többször voltam szakmai tanulmányúton, az egyik emlékezetes nemzetközi „kitérőm” 2002–2003 között volt, ekkor a heidelbergi Institut für ausländisches und internationales Privat- und Wirtschaftsrechtben kutattam. Amellett, hogy tagja vagyok a Fédération Internationale pour le Droit Européen Magyar Tagozat Egyesületének, jelenleg tanszékvezető egyetemi docensként oktatok a Károli Gáspár Református Egyetem Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszékén és mintegy hét éve, 2008-tól vagyok tagja a Jogi Szakvizsga Bizottságnak. A tanítás számomra nem egy többletfeladat, ellenkezőleg: az oktatás felfrissít és kikapcsol a mindennapi ítélkezés nyomása alól. Szerzőként pedig csaknem nyolcvan tanulmányt és könyvrészletet jegyzek, szerkesztője vagyok az Európai Jog című folyóiratnak, valamint a Bírói Gyakorlat Füzeteknek. Ha kiemelhetem két fontosabb munkámat, akkor a KJK–Kerszöv kiadásában 2005-ben megjelent Az előzetes döntéshozatali eljárás legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdései című, valamint a Complex Kiadó gondozásában 2011-ben napvilágot látott Az Európai Unió és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata című munkáimat említeném meg. Remélem, hogy ezekkel magam is hozzájárulhatok a hazai jogalkalmazók ismeretanyagának bővítéséhez, illetve az EU-s joganyag könnyebb, egyszersmind átfogóbb értelmezéséhez. Azért azt is hozzátenném, ezek az elméleti – így az oktatói és a publikációs – munkáim nagyban segítik a kúriai bírói tevékenységemet, hiszen az ítélkezésben is nagyon sok mindent tudok belőlük hasznosítani. Valóban aktív vagyok, de még bírom energiával, igaz, az idővel fegyelmezetten kell bánnom.

Fotó: Rózsa Zsuzsanna

►Ön néhány hónapja pályázat útján elnyerte az Országos Bírósági Hivatal Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózatának koordinátori tisztét. Ennek a – „kvázi” – testületnek, milyen szerepe van a magyar bírói hierarchiában, illetve az előző válaszát visszaidézve, a bírák EU-s jogtudásának fejlesztésében?

Maga az intézményi rendszer már az uniós csatlakozásunk idején, 2004-ben felállt, jóllehet akkor még tréner bírák néven működött, de a lényege már akkor is a közösségi joganyagban való eligazodás segítése volt a hazai bíróságok számára. Ugyanakkor a hatékonyabb munka érdekében 2013 őszén megkezdődött az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat működésének átalakítása úgy, hogy a bíráknak továbbra is lehetőségként biztosított ez a fajta szaktanácsadás. Az OBH elnöke által kiadott új szabályzat értelmében a szaktanácsadók munkáját egy országos hatáskörű koordinátor, illetve polgári, büntető, közigazgatási és munkaügyi ügyszakonként egy-egy koordinátorhelyettes irányítja és szervezi. Az átalakítás célja az volt, hogy biztosítsa az uniós joggal kapcsolatos gördülékenyebb információáramlást, valamint gyorsabb és hatékonyabb szakmai segítséget nyújtson a magyar bíráknak az EU-s jog alkalmazásában. Az új rendszer a korábbinál átláthatóbb és hatékonyabb. Egyfelől megváltozott a szervezeti struktúra, melynek alapja a központi igazgatás, ennek irányítója a koordinátor. Ebben a munkámban segítenek a már említett ügyszakonkénti helyettesek, a saját szakterületüknek megfelelő tudásanyaggal. Az új rendszer annyiban pedig mindenképp hatékonyabb is, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke által módosított, az európai jogi szaktanácsadói hálózatról szóló szabályzat értelmében nőtt a szaktanácsadó bírák létszáma. Jelenleg országosan ötvennyolcan látják el ezt a feladatot, illetékességi terület alapján lefedve a hazai bírósági szervezet egészét. A szaktanácsadók mandátuma három évre szól, az OBH felügyelete alatt működnek egységes feltételrendszer alapján. És ami fontos, e munkájuk mellett továbbra is ugyanúgy ítélkeznek, mint bármelyik bírótársuk. Ez egyébként az esetemben is igaz. Ami az én koordinátori feladatomat illeti, hazai és nemzetközi konferenciákon veszek részt, ahol lehetőségem nyílik a tapasztalatcserére, emellett tanulmányozom a vonatkozó szakanyagokat és persze nyomon követem a luxembourgi bíróság munkáját. Szeretném elérni, hogy a szaktanácsadók jobban bekapcsolódjanak az uniós joggal kapcsolatos szakmai vitákba. Az EU-s jogalkotási eljárás során fontos, hogy a tagállami érdekek, szempontok megfelelően megfogalmazódjanak, melynek sikeréhez – meggyőződésem szerint – az adott szakterülethez értő bírák saját tapasztalataikkal nagyban hozzájárulhatnak. A szaktanácsadóknak emellett változatlanul segíteniük kell minden bíró kollégájukat az uniós jog helyes alkalmazásában.

►Említette, hogy a szaktanácsadók mandátuma három évre szól, ami óhatatlanul cserélődéssel jár. Ez okoz-e működési zavart, tekintve, hogy a távozókkal egy már felhalmozott tudásanyag is kikerülhet a rendszerből?

Erről nincs szó, hiszen a távozók továbbra is valamelyik bíróságon hasznosíthatják a megszerzett többlettudást, ráadásul a rendszerbe újonnan bekerülőkkel tovább bővül azoknak a száma, akik elmélyedhetnek az uniós joganyagban és joggyakorlatban, később pedig maguk is e tudással felvértezve, speciálisan kiképzett bíróként folytathatják a munkájukat. Ez a rendszer egyébként egy hungaricum, ismereteim szerint ilyen szervezett szaktanácsadói hálózat egyetlen európai uniós tagállamban sem létezik.

►A magyar bírák mennyire elmélyültek az EU-s joganyag ismeretében?

E tekintetben nem a régi tagállamokkal, hanem a velünk csatlakozókéval kell összehasonlítást tennünk. Ebben a relációban pedig nincs szégyellni valónk. Ha csak azt nézem, hogy a magyar bírák kezdeményezik régiónkban a legtöbb előzetes döntéshozatali eljárást Luxembourgban, vitathatatlan az aktivitásuk. A velünk együtt csatlakozó országokhoz képest Magyarországról folyamatosan nagy számban indítanak ilyen eljárásokat, miközben a velünk együtt csatlakozó másik kilenc tagállam az első években összesen nem indított annyi ilyet, mint Magyarország. Miközben nyilvánvalóan van még tanulni valónk, szerintem sikeresen vettük az akadályokat. Azt sem szabad felednünk, hogy maga az uniós joganyag is állandóan változik, ami folyamatos önképzést igényel. Ítélkező bíróként is van rálátásom ezekre a folyamatokra, hiszen a Kúria Polgári Kollégiuma gazdasági szakágának abban a tanácsában dolgozom, amelyikben a legtöbb EU-s jogi probléma felvetődik. Mivel az Európai Unió joga önmagában egy jogforrási szint, ami nem kerülhető meg az ítélkezés során. Az EU-jog nem a nemzeti jogoktól elkülönült valami, hanem a vitás kérdések megoldásához szükséges joganyag. A bírónak tehát legelőször azt kell tisztáznia egy jogvita kapcsán, hogy melyik jogszabályt alkalmazza. Az EU-jog – főszabályként – elsődleges jogforrás a tagállamok számára, ezért nem lehet megspórolni, hogy valaki megismerje azt. Nem eshetünk tehát abba a hibába, hogy csak a nemzeti joganyagot alkalmazzuk, miközben az adott esetre uniós szabályok vonatkoznak, melyek adott esetben eltérhetnek, akár ellentétesek is lehetnek a nemzeti rendelkezésekkel. Ezzel egyébként a magyar bírák tisztában vannak. A joggyakorlatban tapasztalható legújabb kihívás az uniós jog alapelveinek, valamint az Alapjogi Chartának a helyes értelmezése és alkalmazása. A kihívást az jelenti, hogy az alapelvek tágan meghatározottak, amiből önkényes értelmezés esetén számos probléma adódhat. Ha egy konkrét jogvitában ilyen merül fel, én magam mindig arra biztatom a kollégáimat, hogy forduljanak a luxembourgi bírósághoz, amelyik számos, az EU egész jogrendszerét meghatározó alapelvet dolgozott ki, melyeket az alapító szerződések írott rendelkezéseiből vezetett le. Így például ezen szerződések jellegéből, céljából vezette le az uniós jog közvetlen hatályának és elsődlegességének az elveit, majd azok logikus következményeként a tagállamok kártérítési felelősségét az uniós jogba ütköző magatartásukért. Mivel tehát ezeknek az alapelveknek csak áttételesen van tételes jogi alapjuk, alkalmazásuk komoly kihívás elé állítja a nemzeti bírókat.

Nemzetközi jog
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. További információ és megrendelés >>

►Oktatóként hogyan látja, a képzésbe mennyire épül be az EU-s jog?

Fontos, hogy az egyetemi jogászképzésben az egyes tantárgyak tematikájába belefűzzék a vonatkozó uniós joganyagot. Így kikerülve az egyetemről, egy gyakorló jogásznak immár természetes lesz az uniós jog elsődlegessége. Emellett kellenek olyan tanszékek, amelyek felvállalják az uniós intézmények, a jogalkotás és -érvényesítés bemutatását, a részletszabályokat azonban minden egyes tanszéknek oktatnia kellene. Hozzáteszem ugyanakkor, a hazai jogászképzés ez irányú fejlődése bíztató, főleg, ha azt nézem, hogy a gyakorló jogásztársadalomban még érzékelhető egy generációs törésvonal: vannak azok, akik egyetemi tantárgyként még nem találkoztak az uniós joggal, illetve akik ezt már tanulhatták. Miközben az uniós jog tantárgyi bevezetése előtt végzettek is nagy számban igyekeztek bepótolni a hiányosságokat, még mindig nagy számban akadnak a korábban végzettek közt olyanok, akik nincsenek a megfelelő tudás birtokában.

►Egyik szakterülete az európai polgári eljárásjog. Ez milyen kihívások elé állítja a bírákat?

Eleve tudományos vita van arról, mi az európai polgári eljárási jog. Ezért szerintem pontosabb, ha az Európai Unió polgári eljárásjogáról beszélünk. A polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés keretében az EU-nak ugyanis jogalkotási hatásköre van a határokon átnyúló vonatkozású polgári ügyek szabályozása tekintetében. Mindez azt jelenti, hogy ha van például egy külföldi tényállási elem – mondjuk, a felek valamelyikének másik tagállamban van az állandó tartózkodási helye, vagy a per tárgya egy másik tagállamban van –, alapkérdés: melyik tagállam bíróságai járhatnak el a konkrét ügyben. Ezt kiegészítik a külföldi határozatok elismerésének és végrehajtásának regulái, melyek alapján – főszabály szerint – a többi tagállam olyannak tekinti az ügyben született határozatot, mintha azt a saját bírósága hozta volna. A joghatóság és a külföldi ítéletek elismerésének és végrehajtásának a kérdését egyébként rendeletek szabályozzák, melyek nagy előnye, hogy közvetlenül alkalmazhatók. Ezt egészítik ki – többek között – a bírósági határozatok másik tagállamban való kézbesítésére, illetve a másik tagállamban való bizonyítás felvételére vonatkozó szabályok. Újdonság az önálló eljárástípusok bevezetése, mint például az európai fizetésképtelenségi, valamint a bagatell-eljárás.

►Hogyan jellemezné a kúriai ítélkezési munkáját?

Egy kúriai előadó bírának átlagosan heti két ügyet kell előkészítenie, ami önmagában többhetes felkészülést jelent. A mi tanácsunk befejezései szinte kivétel nélkül egy éven belüliek, de ez sokszor már hat hónapra rövidül. A mi tanácsunk – mióta itt dolgozom – eddig már háromszor fordult a luxembourgi bírsághoz, ennek persze az az oka, hogy a Polgári Kollégiumon belül nálunk hivatkoznak legtöbbször a felek felülvizsgálati kérelmeikben EU-jogi jogszabálysértésre. Idekerülésemkor egyébként épp belecsöppentem a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos jogkérdések megválaszolásába: ezeket először egyedileg kellett elbírálnunk, melynek során a Kúria először szintén az EU Bíróságához fordult az emlékezetes Kásler-ügyben. Most fejeződtek be a bankok állam elleni perei, s hamarosan következnek az autólízinges perek. Mindehhez pedig még „hozzáadódnak” a 400 millió forint feletti kiemelt, valamint a csődeljárási és felszámolási ügyek.

►Mivel 33 évesen kezdődött a kúriai karrierje, feltételezném, hogy gyermekkora óta a jogi pályára készült.

Szülői példám nem volt a jogi pályára, nagyszülői viszont kettő is. Apai nagyapám ügyvéd volt, Győr második legtöbbet adózó polgára, ahogy a két világháború között „rangsorolták” az embereket. Az anyai nagyapám pedig a Siklósi Városi Bíróság elnöke volt, ám az ’50-es években menesztették, majd jogtanácsosként dolgozott. A Fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumba jártam középiskolába, ahonnan két életre szóló útravalót kaptam: az egyik, hogy mindig legyenek céljaim, melyekért aztán érdemes is küzdeni, a másik, hogy senkit nem hagytak lemorzsolódni, azaz a gyengébbeket is segítették a tanulásban. Ha tetszik, ma uniós koordinátorként is valami hasonló a szerepem. Az édesanyám orvosnak szánt volna, az édesapám pedig jogásznak. Mivel a gimnáziumban magyar–történelem fakultációra iratkoztam be, ez a kérdés eldőlt. Ugyanakkor még az egyetemen sem volt konkrét elképzelésem a szakosodást illetően. Viszont két tanárom – Zinner Tibor jogtörténész és Németh János polgári eljárásjogi professzorom habitusuk, tanítása késztetett a polgári ügyszakos bírói pályára.

►Egy ilyen aktív pályához biztos háttér szükségeltetik. Önnek ezt ki vagy kik jelentik?

A feleségem nagy áldozatot vállal a családunkért. Történelem–finn szakos tanárként még nem állhatott katedrára, bár nem tett le róla, hogy egyszer tanítson. Az egyetemen ismerkedtünk meg egy zenekarban, ahol ő hegedült, én pedig fagottoztam. Mivel a diploma után azonnal összeházasodtunk, azóta ő van otthon a gyerekekkel. Ez nem kis feladat, tekintve, hogy nyolcan vannak, négy fiú és négy lány, a legfiatalabb egy hónapos, a legidősebb pedig 14 éves. Kétségtelen, hogy az otthoni létet olykor olaszos hangulat uralja, de összességében jó gyerekek, akikre büszkék lehetünk. Persze messze még a pályaválasztás, de a legnagyobbik fiam – a sorban ő a második legidősebb – már érdeklődik a jog iránt. Már többször járt velem a Kúrián, hamar megérti az összefüggéseket. A szabadidőmet a családommal szoktam eltölteni, bár az is igaz, nehéz ennyi generáció játszótéri vagy épp mozira való igényét összehangolni. Sokat járunk közösen operába, hisz a gyerekek közül többen is komolyan tanulnak különböző hangszereken játszani. Ami kevéske időm még marad, akkor olvasok, ilyenkor már csak a nem jogi témájú könyvek kapcsolnak ki.

---