Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az új Büntető Törvénykönyv hozta változások közül kizárólag az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket emelem ki, azon belül is egy olyan új, eddig a büntető eljárásjogba tartozó jogintézményt, amely „tanúvallomás jogosulatlan megtagadása” elnevezéssel került be az új Btk.-ba.
A tanúvallomás bíróság előtti jogosulatlan megtagadása, mint bűncselekmény?
A büntető eljárásjogban a bizonyítási eszközök közül a tanúvallomás bír különös jelentőséggel, ugyanakkor a büntető anyagi jogban a hamis tanúzást, és a hamis tanúzásra felhívást, és több igazságszolgáltatás elleni merényletet is a hatályos, és az ezt megelőző fél évezred törvényhelyei is büntetni rendelték.
A 2012. évi C. törvény sem tesz másként akkor, amikor a jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv rendszerét e vonatkozásban fenntartva, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekményekről szóló XV. fejezet VI. címében található bűncselekménycsoport körében több, és releváns változást is alkalmazva, átemeli azokat rendelkezései közé.
Az új szabályozás azzal magyarázható, hogy a tanú személyi és a büntetőeljárásban való közreműködésének kiemelkedő, és megkülönböztetett szerepe a tényállás felderítésében vitathatatlan, mely miatt a tanút a bizonyítás kulcsszereplőjének is hívják. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények köre az új törvény hatálybalépésével kibővülhet, és ezáltal még inkább érvényre juthat az állam büntetőigénye, s az, hogy a jogszabályokban, és még inkább Magyarország Büntető Törvénykönyvében megfogalmazott tilalmak, és a kötelezettségekre adott parancsok teljesülhessenek.
Akkor azonban, ha e célkitűzés mégsem tud maradéktalanul érvényesülni, hiszen bűncselekményeket az állami büntetőhatalom ellen, még ha közvetetten is de elkövetnek, szükség van ezen cselekmények teljes körű pönalizálására. A szigorítás és a Btk. XXVI. Fejezetének egy új bűncselekménnyel való kibővítése, mindenképpen e cél szolgálatában áll. Ennek során a jogalkotó a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását bűncselekményként szabályozza az új Btk. vonatkozó rendelkezései között.
A jelenleg hatályos Be. 93. §-a alapján az ott meghatározott kényszerintézkedés alkalmazása lehetséges azzal a tanúval szemben, aki a vallomástételt, illetőleg az eljárási cselekménynél való közreműködést, a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja. Abban az esetben pedig, ha az új Btk. hatálybalépésével a cselekményt bíróság előtt követik el, bűncselekményként lesz.
Az, hogy az eddig a büntető alaki jogban szabályozott jogintézmény anyagi jogi rendelkezések közé történő részbeni átültetése mire vezethető vissza, milyen jogalkalmazói gyakorlaton nyugszik, beható jogirodalmi és főként nemzetközi szabályozást érintő vizsgálódást igényel. Az írásban olyan kérdésekre keresem a választ, mint a rendbírság intézménye, és a szabadságvesztés szankció közötti hatékonyság mibenléte és eredményessége közötti különbségek okai, vagy a bűncselekményként való szabályozás indokai, a deliktum Büntető Törvénykönyv rendszerében való helye, létjogosultsága, valamint az, hogy ha átalakítja, akkor, hogyan az igazságszolgáltatás elleni „merényletek” rendszerét, továbbá a Be. egyes előírásait. A következőkben az írás tárgyát a bűncselekménycsoportban végrehajtott legjelentősebb változásként értékelhető jogintézmény képzi, tekintettel arra, hogy az új törvény jogpolitikai megoldásai közül, ez az egyik legérdekesebb „momentum”.
A témában folytatott kutatás mégsem hangsúlyosan a hagyományos kutatási módszertanon, az irodalmi feldolgozáson alapszik, annak okán sem, hogy egy joggyakorlati problémákra fókuszáló dolgozatról van szó. E tekintetben ugyanis egyrészt rendelkezésre kellene állnia olyan átfogó jogirodalomnak, amelyet e módszer kizárólagos kutatási tárgyának tekint. Ennek megfelelően vizsgálom egy, a 2012. évi C. törvény által bevezetett új bűncselekményt, a 277. §-ban szabályozott tanúvallomás jogosulatlan megtagadását.
Előljáróban leszögezném továbbá azt, hogy az új Btk. hatálybalépése később olyan új területek felé orinetálhatja a jogalkotó figyelmét, amely szorosan kapcsolódik a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásához. További kérdés az, hogy a rendbírság miért nem volt elegendő a bíróság előtt, a makacs tanúkkal szembeni tanúvallomást pozitív irányba befolyásoló eredmény elérésére, s hogy a preventív célokat szolgáló bűncselekményi minősítés beváltja-e az új Btk.-val érvényesíteni kívánt jogalkotói szándékot?
Simon Nikolett a Bibó István Szakkollégium által meghirdetett „Új Büntető Törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban” című versenyen III. helyezést ért el.
(A dolgozat következő részét hamarosan közöljük – a szerk.) |
|---|
A tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának dogmatikája
A tárgyaláson jogosulatlan módon vallomást megtagadó tanúval szemben, a 2012. évi C. törvény hatálybalépéséig a jelenleg hatályos Be. keretei között a hatóság egyetlen eszköze a rendbírság, melyet annak meg nem fizetés esetén a bíróság, vagy adott esettben felettes ügyészség elzárásra változtathat át.
A dolgozat megírásakor, a Be.-nek ily módon fennálló rendszerét tekintettem kiindulópontnak. Az új törvénnyel a felvázolt szabályozási mód alapjaiban megváltozhat, és az efféle magatartást tanúsító tanúkkal szemben egy szabadságelvonó büntetés, az elzárás lesz kötelezően alkalmazandó szankció. A 277.§ tényállása által tartalmazott említett jogkövetkezmény külön, és bővebb magyarázatot igényel, amelyet nem itt, hanem a vonatkozó részben ismertetek. A szabályozást alapjaiban érintő változások, és az abból eredő esetleges ellentmondások feloldására a teljes, beható dogmatikai vizsgálat nyújthat megoldást.
A bűncselekmény jogi tárgya, mivel igazságszolgáltatás elleni bűncselekményről van szó, melyet ugyan az eddigi magyar szabályozás nem pönalizált, egyetérthetünk abban, hogy az állami büntetőhatalom működésébe vetett bizalom, s az ehhez fűződő társadalmi érdek védelme. Az igazságszolgáltatásnak büntető anyagi jog szempontjából kiemelkedően fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy tájékoztatást kapjanak az ügydöntés alapjául szolgáló múltban lezajlott eseményekről, melynek egyik közvetlen, vagy közvetett forrása a tanú, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van, és ezt a hatósággal közli. Abban az esetben viszont, ha ez a tényközlés nem történik meg, abból kifolyólag, hogy a tanú nem kíván vallomást tenni, s ez alatt értsük azt, hogy hátráltatja a hatóságokat a tényállás tisztázásában, a védett jogi tárgy sérelme bekövetkezik. Továbbá olykor egyes vallomások nélkülözhetetlenek is lehetnek az ügy megítélése szempontjából, és hatóságoknak elemi érdeke az, hogy a tanú által észleltekről tudomást szerezzenek. Mint ahogyan az sem elhanyagolható tényező, hogy a vallomásukkal késlekedő, vagy azt megtagadó tanúk miatt a már egyébként is elhúzódó per időtartama is megnövekedhet. A védett jogi tárgy fogalmi körébe lehet vonni továbbá a perek ésszerű időn való befejezéséhez fűződő érdeket, amely nem csak a hatóságok, hanem a büntetőeljárás individuális alanyainak érdeke is egyaránt.
Ha a tanú a Be. 93.§-a szerinti vallomástételi, illetőleg eljárási cselekményeknél való közreműködési kötelezettségének nem tesz eleget, azaz anélkül, hogy erre jogosult lenne (Be.82. § (1) bekezdés a)-d) pontok), megtagadja a vallomástételt, vagy a büntetőeljárásban való közreműködést, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére kötelezhető. A tanút terhelő ezen irányú kötelezettségek kikényszerítésére, a büntetőeljárásról szóló törvény kényszerintézkedések alkalmazását teszi lehetővé. A vallomástételi kötelezettség az általános tanúfogalomból kiindulva azt jelenti, hogy akit tanúként megidéztek, ha e törvény kivételt nem tesz, köteles vallomást tenni.
Ez utóbbi komoly, egyértelmű, és a rendbírság tekintetében ki is kényszeríthető kötelezettséget keletkeztet, melynek megfelelően, ha a tanú vallomása megtételének nincsen a Be. 81.-82.§-ok szerint fennálló akadálya, a vallomástételt továbbiakban nem tagadhatja meg, és köteles a hatóság által feltett valamennyi kérdésekre válaszolni. Köteles továbbá, minden az üggyel kapcsolatos információt a hatósággal közölni, amely az ügy szempontjából jelentős tényeket tartalmazhat. Természetesen a tanú ez esetben is megtagadhatja a vallomástételt, de ekkor rendbírságot szabhatnak ki vele szemben. Akkor tehát ha ezt bíróság előtt követik el, bűncselekmény lesz.
A tanú eljárási cselekményeken való közreműködési kötelezettségének jogosulatlan megtagadását jelenti az, ha a tanú nem működik közre a bizonyítási eljárásban, vagy közreműködik ugyan, de a nála lévő bizonyítási eszközt felszólításra nem adja át, illetőleg nem veti alá magát a hatóság által elrendelt szakértői vizsgálatnak, amely során a nála lévő tárgyi bizonyítási eszközök átadását önként nem teszi lehetővé. Az utóbb elemzett kötelezettségszegések csak és kizárólag mulasztással valósíthatók meg, amely az intézmény természetéből is ered, tudniillik a tanú köteles e magatartások tanúsítására, és az ennek megfelelő vallomás megtételére. A tanú ezen mulasztását csak akkor lehet a Be. 93. §a szerint értelmezi, ha a kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeire előzetesen figyelmeztetve lett, mellyel utalnék a hatóságot érintő Be. 85.§ (3) bekezdésére.
Ezek után, minden nem jogszabályszerű indokra alapított tanúvallomás megtagadása jogosulatlan lesz, mivel a megtagadás oka alaptalan. Itt kell kitérni arra a gyakran tanúktól származó, sokszor mégis alapos félelemre, mely szerint a tanú azért nem tesz vallomást, mert erre méltányolható ok motiválta, és ekkor a kényszerintézkedés alkalmazása vele szemben megfontolás tárgyává tehető (FELEKY István – HOLÉ Katalin- KADLÓT Erzsébet- KARDOS Sándor: A Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény magyarázata. II. kötet, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 1998. 332. old.).
Az eset gyakoriságát tükrözi az is, hogy a tanú gyakran fél, tart a terhelttől, vagy megfélemlítették, mely körülmények alapul szolgálhatnak az anyagi jellegű hátrányok mellőzésére, mely indokokat az általam áttekintett ügyek is igazolnak. Ezeket az eseteket a lehető legnagyobb precizitással kell vizsgálni.
A problémafelvetés, valamint a dogmatikai megalapozás elengedhetetlen volt azelőtt, mielőtt a témakörben folytatott konkrét kutatási eredményeket ismertetném. (A publikáció következő részét hamarosan olvashatják – a szerk.)
