Életvégi döntések – a betegek önrendelkezési joga

Szerző: Dósa Ágnes
Dátum: 2013. július 10.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A betegjog egyik legvitatottabb területe az önrendelkezési jog, ami azt jelenti, hogy a beteg részt vesz az életét érintő döntéshozatalban, lehetősége van előzetesen nyilatkozni az esetleges életmentő, életfenntartó orvosi ellátások visszautasításáról.


Élő végrendelet: a beteg életét érintő legfontosabb döntés

Az „élő” végrendelet (living will) kifejezést először a jogirodalomban Luis Kutner használta 1969-ben. A kifejezés angolul is nagyon szerencsétlen, hiszen a végrendelet a halál utáni rendelkezés eszköze, a living will esetében pedig az egyén nem a halála utáni időpontra, hanem a cselekvőképességének elvesztését követő (rendszerint, de nem feltétlenül a halált röviddel megelőző) időpontra vonatkozóan rendelkezik, erre utalna az „élő” jelző. A jelzős szóösszetétel azonban azt a benyomást kelti, mintha a végrendelet „élne”, ami nyilvánvaló fogalomzavar lenne.
A német nyelvű irodalom a „betegvégrendelet” (Patiententestament), illetve a némiképp jobban csengő „betegrendelkezés” (Patientenverfügung) kifejezést használja. A magyar nyelvbe azonban egyik sem ültethető át, elsősorban a „Patient” szónak megfelelő magyar kifejezés hiánya miatt. Szóösszetételben nem szerencsés a beteg szó használata, mert bár főnévről van szó, összetett szóban jelzőként hat, és olyan érzésünk támad, mintha maga a jognyilatkozat vagy a végrendelet lenne „beteg”.
Bár a magyar egészségügyi törvény, az Eütv. is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek tartalmukban a „living will”, illetve a „Patientenverfügung” jogintézményével rokoníthatók, elfogadott magyar szakkifejezést nem találunk rá, így a továbbiakban a kissé hosszú, ám a lényeget mégis talán a legjobban kifejező előzetes jognyilatkozat (vagy cselekvőképtelenség esetére szóló egészségügyi rendelkezés) kifejezést használjuk.

Az előzetes jognyilatkozatok szabályozásának változásai

Az előzetes jognyilatkozatok (Patientenverfügung, living will) terén a kilencvenes években igen nagy változások történtek, megváltozott a megítélésük, több ország alkotott róla törvényt, méghozzá kettős céllal. Az egyik cél az volt, hogy az ilyen jognyilatkozatok bizonytalan jogi helyzetét megszüntessék, hiszen jogi szabályozás hiányában többnyire úgy értelmezték, hogy a jognyilatkozatban foglaltak csak iránymutatást tartalmaznak az orvos számára, amit ugyan figyelembe kell vennie az életvégi döntések meghozatala során, azonban attól – a beteg érdekében – el is térhet. A szabályozás másik indoka az volt, hogy formai feltételek előírásával, illetve egyes esetekben bírósági hatáskör telepítésével olyan garanciákat építsenek ki, amelyek kellő védelmet biztosítanak a visszaélésekkel szemben. Ahogy alább látni fogjuk, az egyes alkalmazott megoldások között elég jelentős a különbség.
Ausztriában és Németországban annál is inkább figyelemre méltó a szabályozás, mert egyik országban sincs az egészségügyi szolgáltató és a beteg közötti jogviszonyra vonatkozó részletes szabályozás, mégis, ezt a kérdést fontosnak tartották szabályozni, méghozzá Németországban a polgári törvénykönyv módosításával.
Magyarországon az cselekvőképtelenség esetére szóló előzetes egészségügyi rendelkezésről nagyon korán született szabályozás, már 1997-ben gondoltak rá az egészségügyi törvény előkészítői, elsősorban angolszász mintákra támaszkodva. A szabályozás meglehetősen szűkszavú, és – ahogy alább kifejtjük – ellentmondásoktól sem mentes, a gyakorlat pedig szinte egyáltalán nem vette át. Bár szociológiai vizsgálatok erre vonatkozóan nem készültek, gyakorló orvosok arról számoltak be, hogy elvétve találkoznak ilyen jognyilatkozattal.
A Biomedicína Egyezmény – melyet Magyarországon a 2002. évi VI. törvény hirdetett ki – is tartalmaz rendelkezést az előzetes jognyilatkozatra vonatkozóan, ez azonban nagyon általános megfogalmazást rögzít. Az Egyezmény 9. cikkelye úgy rendelkezik, hogy az orvosi beavatkozás időpontjában szándéka kinyilvánítására képtelen állapotban lévő beteg beavatkozással kapcsolatos, előzetesen kinyilvánított szándékát figyelembe kell venni. Az Egyezmény tehát nem lép túl a hagyományos megközelítésen, és az előzetes jognyilatkozatot csak annak eszközeként tekinti, hogy a beteg vélhető akaratára nézve útmutatást adjon. Az Egyezmény 6. cikkelye szerint a beleegyezési képességgel nem rendelkező személy esetén a beleegyezést képviselője, hatóság vagy a törvény által kijelölt személy vagy testület adja meg, az előzetes jognyilatkozat ezen személy számára szolgál útmutatóul.

Az előzetes jognyilatkozat intézménye Magyarországon

Magyarországon az Eütv. vezette be az előzetes jognyilatkozat intézményét, 1998. június 1-je óta van lehetőség ilyen nyilatkozatot tenni, ennek ellenére joggyakorlatról ezen a területen nem beszélhetünk, bírósági ügy ezzel kapcsolatban nem ismert.
Az előzetes rendelkezésnek két formája van. Az egyik, amikor arról rendelkezik a cselekvőképes beteg, hogy későbbi cselekvőképtelensége esetén ki jogosult helyette az egyes ellátások visszautasításának jogát gyakorolni (életmentő, életfenntartó kezelés visszautasítására meghatalmazott helyettes döntéshozó), a másik forma, amikor a közokiratban maga jelöli meg, hogy későbbi cselekvőképtelensége esetén mely ellátásokat utasít vissza.
Az előzetes nyilatkozatban a kezelés visszautasítására sajátos módon szélesebb körben van lehetőség, mint amikor a cselekvőképes személy személyesen eljárva dönt. Míg a cselekvőképes beteg – ha a döntés meghozatalakor is cselekvőképes – csak akkor utasíthatja vissza a kezelést, ha terminális állapotú (olyan betegségben szenved, amely megfelelő ellátás mellett is rövid időn belül halálhoz vezet), addig az előzetesen megírt jognyilatkozatban arra az esetre is visszautasíthat egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.
Ennek a különbségtételnek ésszerű okát találni nagyon nehéz, hiszen mind a kettőben cselekvőképes beteg dönt a saját sorsáról, a különbség mindössze annyi, hogy az egyik esetben a beteg még cselekvőképes, amikor a kezelés abbahagyására kerül sor, a másikban pedig már elvesztette a cselekvőképességét.
Az sem támasztható alá ésszerű indokkal, hogy a helyettes döntéshozó szélesebb körben utasíthat vissza életmentő, életfenntartó kezelést, mint maga a cselekvőképes beteg. A cselekvőképes beteg, ahogy fentebb láttuk, csak terminális állapot esetén utasíthatja vissza a kezelést, míg a közokiratban megnevezett helyettes döntéshozó ennél tágabb körben: ha a beteg gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

Az előzetes nyilatkozat alakiságai

Az előzetes nyilatkozat formai feltételekhez kötött. Közokiratba kell foglalni (közjegyzőnél kell megtenni), és pszichiáter szakorvos – egy hónapnál nem régebbi – szakvéleményére is szükség van, amelyben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. A nyilatkozatot kétévente meg kell újítani, és azt a beteg bármikor – cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül – visszavonhatja.
Ezeknek a formai szabályoknak a célja nyilvánvalóan az, hogy a nyilatkozattal történő visszaélést (például hamisítás) a minimálisra szorítsa, valamint, hogy kellő megfontolásra késztesse a beteget, aki ilyen nyilatkozatot tesz azzal, hogy kétévente újra és újra meg kell újítania a nyilatkozatát. A pszichiáter szakorvos sajátos módon nem a belátási képesség meglétéről nyilatkozik, hanem arról, hogy a nyilatkozatot tévő személy a döntést annak következményei tudatában hozta meg. Az érvényes előzetes jognyilatkozatban foglaltak nem csak útmutatóként szolgálnak az orvos számára, hanem az abban foglaltakat követnie kell az orvosnak.

Az eutanáziáról és a passzív eutanáziáról – európai uniós kitekintéssel – a szerző Összehasonlító egészségügyi jog című könyvében olvashat részletesen.

 

Kapcsolódó cikkek:


Szólásszabadság, avagy a social media jogi státusa – 3. rész
2019. szeptember 19.

Szólásszabadság, avagy a social media jogi státusa – 3. rész

A social media-platformok az online nyilvánosság első számú terepeivé váltak, melyeknek nincs közmegegyezésre számot tartó definíciójuk. Jelen tanulmányában a szerző azonos megítélés alá helyezi a YouTube-ot, a Facebookot és a Twittert, mivel tevékenységük szólásszabadsággal összefüggő része hasonló, és hasonlóan is ítélhető meg. E szolgáltatások mindegyike képes a felhasználói tartalmak korlátozására, és időnként erre a jogi szabályozás kötelezi is. Az EU új irányelve is közös regulákat alkot e két eltérő szolgáltatásra: a hatálya alá tartozó audiovizuális tartalmak mind a videómegosztó, mind a social media-platformokon megjelennek.

Alvállalkozó által koordinált fővállalkozói ajánlatok keretmegállapodásra irányuló közbeszerzés során
2019. szeptember 18.

Alvállalkozó által koordinált fővállalkozói ajánlatok keretmegállapodásra irányuló közbeszerzés során

A Fővárosi Törvényszék ítélete azt eredményezi, hogy a jövőben kartelltől kell majd tartani, ha a közös alvállalkozó korábbról ismeri a fővállalkozókat és a pályázat megengedi, hogy az alvállalkozó biztosítsa a referenciát, illetve, hogy sem a közbeszerzési, sem a versenyjogi szabályok nem tiltják azt, hogy egy vállalkozás, esélyeit maximalizálva, több fővállalkozó alvállalkozójaként is rész vegyen az eljárásban és – korábbi referenciamunkái során szerzett ismereteire támaszkodva – nekik egyenként segítséget nyújtson a pályázati adatlap kitöltésében, mégis megállapítható a kartell létrejötte.

Jogszabályfigyelő 2019 – 37. hét
2019. szeptember 16.

Jogszabályfigyelő 2019 – 37. hét

Alábbi cikkünkben, tekintve, hogy a 2019/151–153. számú Magyar Közlönyökben közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a kúriai döntések és tanácsadó testületi vélemények közül válogattunk.