Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nyomozóhatóság kártérítési felelőssége fennáll, ha a nyomozati cselekmények elvégzésével súlyosan késlekedik, így azok utóbb eredményesen nem pótolhatók, és emiatt a nyomozati eljárás nem vezet eredményre. Az alábbiakban a Szegedi Ítélőtábla döntését ismertetjük.
Ami az ügy előzményét illeti, a felperes tanyájáról ismeretlen elkövetők a nyitott és bekerítetlen karámból egy bikát és két szamarat, a csukott ajtajú, de be nem zárt hodályból öt kecskét és húsz juhot loptak el (a felperesi állítás szerint mindösszesen 700 ezer forintnyi értékben). A karám és a hodály közelében állt egy kisebb lakóépület, amiben a felperes szálláshelyet biztosított egy budapesti hajléktalan házaspárnak.
A felperes rögtön másnap reggel (2009. október 22.) észlelte a lopást és haladéktalanul értesítette erről rendőrséget. Azonban hiába jelezte a helyszíni szemlét lefolytató rendőrőrmesternek és körzeti megbízottnak a szerinte feltételezett elkövető személyét (négy évvel korábban már elszenvedett ugyanezen a helyszínen és ugyanilyen módon elkövetett állatlopást, amit fel is derítettek), a rendőrség mégis azt állapította meg, hogy „értékelhető nyom nem látható, a tanúkutatás, adatgyűjtés eredményre nem vezetett”.
Ítéletre várva…
A felperes panasszal élt a városi ügyészségnél, amely azt 2009. november 23-ai határozatával megalapozottnak nyilvánította, s felhívta az alperes rendőrség figyelmét a mulasztás pótlására, és haladéktalan intézkedésre. Megállapította továbbá, hogy a rendőri munka felületes, késedelmes és szakszerűtlen volt. Jóllehet ezután az ügyet átették, de a nyomrögzítésre ekkor már nem volt lehetőség. A rendőrség a felperes által megjelölt személynél ugyan megjelent, de az állatok felkutatása eredménytelen volt. A sikertelen nyomozati cselekmények után a rendőrkapitányság 2010. február 12-én a nyomozást felfüggesztette.
A felperes panasza alapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) is kivizsgálta az ügyet és megerősítette (2010. július 30.), hogy a helyi rendőrség több szakmai mulasztást is elkövetett az eljárás során, melyet az eltelt idő miatt nem tudtak már megfelelően orvosolni.
A kereset tartalma
A felperes a Ptk. 349. paragrafusa alapján – késedelmi kamattal növelt – másfélmillió forint megfizetésének megállapítását kérte a bíróságtól. Álláspontja szerint, ha a rendőrőrmester a szakmai szabályokat betartva, úgynevezett forrónyomon folytatta volna le az eljárást, lehetőség lett volna az eltulajdonított állatok megtalálására, ugyanis – tekintettel a közismert tényre – az ellopott állatokat az elkövetés után vélhetően rögtön vágóhídon értékesítették. Az felperes szerint a mulasztás megvalósította a joggyakorlatban a kárfelelősség feltételéül szabott kirívón súlyos gondatlanságot, ezért a rendőrség kártérítés megfizetésére köteles.
Az alperes szerint ugyanakkor a kártérítés feltételei nem állnak fenn, hiszen magatartása nem volt jogellenes, és szakszerűtlen intézkedés sem történt. Azt pedig semmi nem támasztja alá, hogy rendőri intézkedés esetén az alperesnek a kára nem következett volna be. Hivatkozott továbbá a 2009-es statisztikai kimutatásokra, mely szerint azon bűncselekmények esetében, ahol egyébként nem volt szakszerűtlenség megállapítható, a kár megtérülési aránya mindösszesen 6,46 százalék volt a sértettek tekintetében. Arra is hivatkozott, hogy a felperes nem tett eleget kármegelőzési kötelezettségének (nem megfelelő őrzés, ismeretlen személyek befogadása).
Az elsőfokú bíróság döntése
Az elsőfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét – a felperes állatainak eltulajdonításából eredő kár tekintetében 50 százalékban – fennállónak találta a Ptk. 339. § (1) bekezdése, valamint a 349. § (1) bekezdése alapján. A bíróság azt vizsgálta, hogy az államigazgatási szervnek a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenysége, illetőleg ennek elmulasztása törvénysértő volt-e (az ügyben a mulasztást ügyészség állapította meg). Az alperes a felperes kifejezett kérése ellenére a nyomokat nem rögzítette és a felperes által gyanúsítottként megnevezett személy tekintetében a forrónyomozást nem kezdte meg, ezzel az alperes, mint nyomozóhatóság, alapvető feladatát mulasztotta el, ez pedig az időmúlással nem volt pótolható. A bíróság álláspontja szerint a nyomozó részéről meghozott döntés a helyszíni szemle után kirívóan okszerűtlen volt. Hozzáteszi továbbá, hogy jóllehet a károsodást kiváltó cselekményt nem az alperes követte el, és nem állítható bizonyosan az sem, hogy az alperesi mulasztás hiányában a felperes kára megtérült volna, de ennek a kérdésnek a megválaszolása az alperes kirívóan jogellenes magatartása miatt nem lehetséges, így a felperesi károsodás és az alperesi jogellenes magatartás között ok-okozati kapcsolat áll fenn.
Ugyanakkor az alperesnek a felperes felróhatóságát bemutató érveivel is egyetértett és megállapította, hogy a felperes az őrzési kötelezettségének nem megfelelő módon tett eleget, az őrzéssel megbízott személyek kiválasztásánál nem járt el kellő körültekintetéssel, így maga is közrehatott a kár bekövetkeztében. A bírósági gyakorlat (Kúria PK 37. állásfoglalás) alapján nem terheli kártérítési felelősség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Mindezek alapján megosztottnak találta az alperes és a felperes felelősségét és a közrehatást mértékét 50 százalékban állapította meg.
A Szegedi Ítélőtábla döntése
A felperes kereseti kérelmét államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt terjesztette elő. Államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg annak mulasztásával okozott kárt lehet tekinteni. Ezt pedig mindig a konkrét tevékenység és nem az eljáró szerv minősége dönti el. A közhatalom gyakorlása, tehát a nyomozati eljárás lefolytatása ebbe a körbe tartozik.
Olykor lebilincselő a magyar rendőrség nyomozati hozzáállása
Az államigazgatási jogkörben okozott kár megállapításánál az általános kártérítési felelősség négy szükségképpeni eleméből a kár bekövetkeztét, a károkozó jogellenes magatartását és a kettő közötti okozati összefüggést a felperesnek, míg a károkozó részéről megvalósított magatartás vonatkozásában a felróhatóság hiányát az alperesnek kell bizonyítania (Ptk. 339. §). Vizsgálni kell továbbá azt is, hogy a kár rendes jogorvoslattal elhárítható volt-e, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette-e [Ptk. 349. § (1) bekezdés]?
A büntetőeljárásról szóló törvény 177. paragrafusa értelmében a nyomozóhatóság a kényszerintézkedéseket – halasztást nem tűrő esetben – azonnal elvégezheti és elrendelheti a bizonyítási cselekmények elvégzését (halaszthatatlan nyomozási cselekmény).
A nyomozás során minden olyan intézkedést haladéktalanul meg kell tenni, amely utóbb már nem végezhető el, illetőleg nem foganatosítható. Ezen kényszerintézkedések, mint például az őrizetbe vétel elmaradása, az elfogott személy motozásának későbbi időpontra halasztása, a nála vagy a házkutatás során fellelt bizonyítékok lefoglalásának elmaradása utóbb már nem pótolhatóan a bizonyítékok megsemmisülését, a bizonyítás ellehetetlenülését eredményezik. A szemle elvégzése gyakran nem tűr halasztást, hiszen a helyszín körülményei megváltozhatnak, ezek utóbb már nem ismételhetőek meg, vagy azok elvégzése okafogyottá válhat.
A Szegedi Ítélőtábla álláspontja szerint az ügyészség és az Országos Rendőr-főkapitányság megállapításai alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett arra, hogy az alperes részéről a jogszabálysértés a nyomozati cselekmények elmulasztása során megvalósult.
A mulasztással az alperes megfosztotta a felperest attól, hogy a közvetlen károkozóval szemben kártérítési igényt érvényesítsen, ezzel a kirívóan súlyos kötelezettségszegéssel pedig az alperes a felperesnek kárt okozott. Ez a mulasztás egyben az alperest is megfosztotta annak bizonyítási lehetőségétől, hogy a felperes által feltételezett elkövetőként megnevezett személyekkel szembeni intézkedések határidőben történő megtétele esetén sem lett volna sikeres a nyomozás, illetőleg, ha sikeresen zárult volna a nyomozás, a felperes kára abban az esetben sem, vagy csak részben térült volna meg.
A bíróság leszögezte, hogy az alperes a nyomozati eljárás során nem úgy járt el, ahogy az elvárható, ezzel kapcsolatos jogszabályi kötelezettségeit súlyosan megsértette, így kártérítési felelőssége fennáll. Ugyanakkor osztotta az elsőfokú bíróság megállapításait a felperes károkozásban való közrehatásáról, így ebben a részben is helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
Az ismertetett döntés (Szegedi Ítélőtábla Pf. III. 20 274/2012.) a Bírósági Döntések Tára 2014/2. számában jelent meg.
| Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014. Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira! |
|---|
|
2014. 03. 07.: Az érvénytelenség az Új Ptk.-ban – Dr. Darázs Lénárd 2014. 03. 28.: A hibás teljesítés megváltozott szabályai és új intézményei – Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit 2014. 04. 04.: A kontraktuális kárfelelősség szabályai az új ptk.-ban – Dr. Lábady Tamás 2014. 04. 25.: Engedményezés, tartozásátvállalás, jogátruházás, szerződés átruházás – Dr. Gárdos Péter 2014. 05. 30.: Kft. változások és az új Ptk – Dr. Kisfaludi András 2014. 06. 27.: Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea 2014. 09. 12.: Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes 2014. 10. 03.: Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit 2014. 11. 07.: Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter 2014. 12. 05.: Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3. Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt |
