Útkeresés a bizonytalanságban: szabályozási homokozók a vállalati mindennapokban
A cikksorozat második része gyakorlati módon és a szabályozási homokozók példáján keresztül arra keresi a választ, mit jelenthetnek ezek a vállalati mindennapokban.
Én is jogászdíjas vagyok! – Interjú a vitarendezés kategória győztes csapatával
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikksorozatunkban beszélgetéseket olvashatnak a 2019-es Jogászdíj kategóriáinak győzteseivel. A tizedik részben a Schmidt Ügyvédi Iroda csapatának tagjaival beszélgettünk, akik a vitarendezés kategóriában végeztek az élen.
A Jogászdíj-pályázatuk középpontjában egy kartellügy állt, mi a tényállás lényege röviden?
Dr. Kovács Krisztián (K. K.): Az Európai Bizottság négy évvel ezelőtt állapította meg, hogy egyes nagy európai kamiongyártók körülbelül 1997-től a kétezres évek végéig kartelltevékenységet folytattak, egyeztették egymással áraikat és az új technológiák bevezetésének időpontját. Mi az egyik károsult felet képviseltük. A kartellel kapcsolatos kártérítési ügyeket megnehezítette, hogy mivel időben sokáig elhúzódó szerkezetről volt szó (gyakorlatilag 10-ből 9 európai kamion érintett volt az ügyben), annyira torzzá vált a piac, hogy tulajdonképpen nem lehetett megállapítani a tényleges kár mértékét.
Miért pont ezt az ügyet választották kiindulási alapként?
Dr. Schmidt Zsuzsanna (S. Zs.): Jelenleg két olyan peres ügyünk van, ahol az említett tényállás kapcsán képviseljük ügyfeleinket, ezek közül a választott eset tartalmazott olyan nóvumot – jelen esetben az Európai Bíróság joghatósággal kapcsolatos döntését – melynek kapcsán bátran ki merem jelenteni, hogy a magyar jogfejlődés folyamatában letettük a névjegyünket. Mellette szólt még, hogy a kartellperek közül ez jutott elsőként olyan stádiumba, ahol a joghatóság kérdése felszínre kerülhetett.
,,Dávid Góliát ellen…” – ahogy a pályázat címében is említik. Mire kell figyelnie egy ügyvédnek, amikor ennyire torz erőviszonyok közt szükséges stratégiát alkotnia?
K. K.: Alapvetően egy nagyon egyszerű pert szerettünk volna megindítani, Magyarországon, magyar jog alapján, magyar szereplők között. Egyértelmű volt, hogy azt fogjuk perelni, akit a Bizottság közvetlenül marasztalt, ám magyar szereplő ezek között nem volt. Felesleges lett volna többeket bevonni az eljárásba, hiszen sem a pénzügyi kereteinkbe, sem az energiánkba nem fért volna bele felvenni a versenyt az összes kartellezővel és az őket képviselő ügyvédi irodákkal. Felkerestünk ugyan valamennyi olyan versenyközgazdászt, aki releváns véleményt alkothatott volna az ügy kapcsán, ám idővel mindegyikük elfogultságot jelentett, mert kapcsolatban álltak az ellenérdekű felekkel vagy más okból voltak elfogultak – itt csak sejtésünk van, hogy mi miatt, mert természetesen az okát nem jelölték meg, így volt korrekt.
S. Zs.: Elsődlegesen mindig az ügyfél érdeke és pénztárcája határozza meg, hogy mit tehetünk, számunkra mindig ez a legfontosabb, nem akarjuk őket túlterhelni felesleges bizonyításokkal, pluszköltségekkel.
Mi igényelte a legmagasabb fokú kreativitást az ügy vitele során?
S. Zs.: A joghatósági kérdéskör. A Versenyhatóság meghozta ugyebár a határozatát, mi pedig kizárólag csak annyi kártérítést akartunk érvényesíteni, amennyi abból kiolvasható. Idő közben kiderült, nem a kár bizonyítása lesz a legnagyobb feladat, hanem hogy Magyarországon tudjuk képviselni az ügyfelet, ez volt az eset igazi gordiuszi csomója. Végül pontosan ez lett az az újdonság is, ami lehetővé tette, hogy pályázhassunk. Az egyik vidéki Ítélőtábla folyamodott az ügyben az Európai Unió Bíróságához előzetes döntéshozatali eljárás keretében, s az EUB végül a mi érvrendszerünknek adott helyt, mellyel lehetővé vált, hogy a per magyar bíróság előtt folytatódjon.
K. K.: Nem gondoltuk, hogy ez a folyamat két évig fog tartani, de az igazat megvallva lehetett volna akár három is. Szerencsénk volt, mert nem sokkal az előzetes döntés előtt bővítették az Európai Unió Törvényszékének létszámát, és más szervezési megoldások is gyorsításokat vittek a rendszerbe – még, ha indirekt is a kapcsolat, hiszen a Törvényszék nem vesz részt az előzetes döntéshozatali eljárásokban. Az előzetes döntéshozatal során nem tartott tárgyalást a Bíróság és a Főtanácsnok indítványára sem tartottak igényt a nekünk korábban megküldött értesítő szerint. Így tehát egyszerű megítélésű ügyként kezelték az esetet – ezt már akkor pozitívumként értékeltük, mert egy éles váltást a joggyakorlatban azért jobban beharangoztak volna. Bizakodóan álltunk hozzá, és a júliusi döntéssel minden okunk meg is lett az ünneplésre.
Adott volt a siker a nemzetközi színtéren, milyen visszhangjai voltak itthon?
S. Zs.: A döntést követően 53 magyar sajtóorgánumban jelent meg a sikerünk, a döntés részletei és a mi álláspontunkat tükröző cikkek. Ezt önmagában óriási sikernek tartjuk, mert ha nem tartották volna kuriózumnak, valószínűleg nem terjedt volna el ilyen hamar. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az ügyfeleinket sem, őket mi magunk értesítettünk, s nagyon pozitív visszacsatolások érkeztek tőlük is. Ez nagyjából ugyanakkora siker, mint a sajtómegjelenés. Úgy gondolom, megérdemelte ez az ügy, hogy ekkora hírverése zengje körül.
K. K.: Külföldi visszhangja is volt, Lengyelországból, Litvániából is kaptunk megkereséseket, miszerint szívesen cserélnének velünk tapasztalatot – nem szabad azt elfelejteni, hogy a külföldi pereket is felfüggesztették a mi döntésünkre várva, nemcsak a Magyarországon zajlókat.
Milyen várakozásokkal léptek be a díjátadó helyszínére és milyen élményekkel távoztak?
S. Zs.: Nagyon izgatottak voltunk, ahogy minden pályázó. Valahol legbelül bíztam benne, hogy méltó elismerést kap a pályázatunk. Izgatottsággal és hatalmas örömmel jöttünk el, nagyon büszkék vagyunk, hogy egy független szakmai grémium is elismerésre érdemesnek tartotta a munkánkat a rengeteg értékes pályamű közül.
K. K.: Szükséges pár nap, mire az ember felfogja ezt az egészet. Megmondom őszintén, én a mai napig nem emlékszem a pillanatra, amikor felmentem a színpadra. Fantasztikus volt az este, a győzelmünktől függetlenül is remekül éreztük volna magunkat, dehát mégiscsak ez tette fel a pontot az i-re.
Önök szerint miért éri meg pályázatot beadni a Jogászdíjra?
S. Zs.: Biztatok mindenkit, aki úgy érzi, hogy bármely olyan ügye van, ami hordozza magában azt az újdonságot, szakmai eredményességet, amit érdemes megméretni, hogy jelentkezzen. Tizenhárom éve vagyok a pályán, de ezzel a díjjal más irányt kezdtem venni a szakmaiságon belül, a hivatásba vetett még nagyobb hitet adott, már csak ezért is megérte. Olyan erőket mozgat meg, amit semmi sem pótol. Arról kap visszaigazolást az ember, hogy jól végzi a munkáját.
K. K.: Rutinos pályázónak mondhatjuk magunkat, 2018-ban én például bekerültem a 30 év alatti jogásztehetségek kategóriájában a legjobb háromba, már azt is fantasztikus eredménynek tartottuk. Nagyon örültünk, hogy be tudtuk nyújtani a pályázatot, azóta kicsit ilyen szemmel is vizsgáljuk az ügyeinket, és szakmailag talán „bevállalósabbak” is lettünk ezáltal.