Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miközben a crowdfunding, azaz a közösségi finanszírozás egy 4000 milliárd forintos világpiaccá nőtte ki magát és számos hazai startup vállalkozás is használja a legismertebb forrásgyűjtő oldalakat, addig ezek az új megoldások nehezen illeszthetők a hazai jogi keretek közé.
Ha azt mondom, közösségi finanszírozás vagy crowdfunding, valószínűleg kevesen tudják itthon, miről van szó. Ha azt mondom, Kickstarter, akkor talán már többeknek dereng valami, hiszen a legnépszerűbb közösségi finanszírozási platformon több magyar startup is sikeresen gyűjtött már pénzt az ötletéhez, amiről a média is beszámolt.
De mi is az a crowdfunding? Alapvetően minden olyan finanszírozási forma, amelyben a forrásokkal rendelkező befektetőket és a finanszírozást igénylő vállalkozásokat vagy magánszemélyeket nem egy bank, hanem egy internetes közösségi platform köt össze. Ezeknek a platformoknak négy fő típusát különböztethetjük meg. Az adománygyűjtő oldalakon a felhasználók kisebb összegeket adományozhatnak egy-egy, általában valamilyen közcélú projekt megvalósítására, de az adományaikért cserébe nem kapnak ellenszolgáltatást. A jutalomalapú oldalakon a felhasználók az adományaikért cserébe valamilyen jutalmat kapnak, jellemzően egy szimbolikus ajándékot, kedvezményt vagy egy mintát az új termékből. A hitelezéssel foglalkozó oldalakon a magánszemély befektetők kölcsönöket nyújthatnak más magánszemélyeknek vagy vállalkozásoknak. A tőkebefektetés-alapú platformokon pedig a felhasználók a befektetett összeg ellenében részesedést kapnak a vállalkozásból.
Jelenleg Magyarországon mindössze egy adománygyűjtő és egy jutalomalapú közösségi platform működik (adjukossze.hu és www.creativeselector.hu), ha azonban valaki a közösségtől szeretne kölcsönt felvenni vagy tőkét bevonni a vállalkozásába, akkor arra csak külföldi platformokon keresztül van lehetősége. Ennek részben az az oka, ahogy arról később lesz szó, hogy ez utóbbi két forma a jelenlegi jogszabályi definíciók szerint olyan szabályozott tevékenységeknek feleltethető csak meg, amelyek követelményeit tőkeerős pénzpiaci szereplőkre méretezték, és nem olyan platformokra, amelyek jellemzően maguk is startupok.
Az adománygyűjtő oldalak működése különösebb jogi problémákat azonban nem vet fel: az adományozó és a projektgazda közt ajándékozási szerződés jön létre, amely alapján az ajándékozó dolog (pénz) tulajdonjogának ingyenes átruházására köteles. Elméletben bonyodalmat egyedül a Ptk. azon szabálya okozhat, amely szerint az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, ha a szerződő felek számára a szerződéskötéskor ismert olyan feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékozó az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és e nélkül az ajándékozásra nem került volna sor. Mivel azonban ezeken az oldalakon jellemzően néhány ezer forintos, azaz „szokásos mértékű” adományokat küldenek a felhasználók, ezekre nem vonatkozik a Ptk. szerinti visszakövetelési jog.
[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]A jutalomalapú platformokon az ötletgazdák a támogatás fejében valamilyen ellenszolgáltatást ígérnek. Az ellenszolgáltatás jellemzően valamilyen mű létrehozása és átruházása (a támogatás nyújtásának pillanatában még nem létező termék egy tiszteletpéldányának átadása), vagy a támogató javára valamilyen feladat elvégzése (pl. köszönetnyilvánító üzenet elhelyezése). Ettől függően az ügylet vagy vállalkozási szerződésnek, vagy megbízási szerződésnek minősülhet. Ezek az oldalak legtöbbször a mindent vagy semmit elvén működnek: ha nem jön össze a kampány elején kitűzött támogatási összeg, akkor a kampány meghiúsul, az ötletgazda semmit sem kap, a platform pedig köteles visszaszolgáltatni az addig összegyűjtött pénzt a támogatóknak. Vagyis az ötletgazda csak azzal a feltétellel vállalja a fenti kötelezettségeket, ha a kampánya sikeres lesz. Az ilyen ún. felfüggesztő feltételre vonatkozó Ptk. szabály alapján azonban a kampány ideje alatt az ötletgazda nem tehet olyat, ami a támogató jogát a feltétel bekövetkezése vagy meghiúsulása esetére csorbítja vagy meghiúsítja. Ebből következik, hogy az ötletgazdának a kampány ideje alatt mindvégig készen kell állnia arra, hogy sikeres kampány esetén teljesíteni tudja a támogatók felé tett vállalásait, ellenkező esetben kártérítési felelőssége keletkezhet.
A tőkebefektetés-alapú platformokon már nem babra megy a játék, hiszen a befektetők tulajdonrészt szerezhetnek az ötletgazda vállalkozásban. Nem véletlenül ez a finanszírozási forma népszerűségében és volumenében jóval szerényebb a többinél, hiszen ez igényli a legnagyobb elköteleződést a befektetők részéről, másrészt a tőkebevonás a legtöbb esetben valamilyen értékpapír kibocsátását feltételezi, aminek minden országban szigorú feltételei vannak.
Mindjárt az első akadály a magyar szabályozásban, hogy a Kft. vonatkozásában a Ptk. megtiltja a tagok nyilvános felhívás útján történő toborzását. A nyilvános felhívás fogalmának lényege, hogy a tagok úgy csatlakoznak a társasághoz, hogy nincs lehetőségük a társasági szerződés tartalmáról tárgyalni, hanem egy részvényjegyzéshez hasonlóan a felhívás feltételeinek megfelelő ajánlatot tehetnek, amelyet a sikeres jegyzés végén a társaság köteles elfogadni. A legtöbb közösségi tőkebefektetési platformon pedig pontosan így zajlik egy kampány. És bár a fenti tilalomhoz nem tartozik kifejezett szankció, a szabály megszegése a cégbejegyzés megtagadásához vezethet, illetve, amennyiben bejegyzik a céget, az ügyész, illetve bármely érdekelt fél pert indíthat. Az azonban nem zárható ki, hogy egy Kft. formában működő start-up létrehozzon egy részvénytársaságot a tőkegyűjtés céljára, és a sikeres kampány végén ez a részvénytársaság szerzi meg a Kft. tulajdonának részét vagy egészét.
A fenti problémával egyébként több európai országban is szembesültek. Ahol nem született külön törvénymódosítás a crowdfunding érdekében, ott egyéb, kvázi-tőkebefektetési formák is elterjedtek: például amelyekben a befektetők polgári jogi szerződés alapján kapnak jogosultságot a vállalkozás hasznaiból történő részesedésre, vagyis nem tulajdont szereznek a cégben, hanem csak egy követelést; illetve olyanok, amelyekben a vállalkozás nem részesedést, hanem hagyományos- vagy részvénnyé konvertálható kötvényt bocsát ki.
Crowdfunding minden olyan finanszírozási forma, amelyben a forrásokkal rendelkező befektetőket és a finanszírozást igénylő vállalkozásokat vagy magánszemélyeket nem egy bank, hanem egy internetes közösségi platform köt össze.
Akár kötvény, akár részvény felajánlása történik egy ilyen platformon, nagy valószínűséggel nyilvános értékpapír-kibocsátásnak fog minősülni, amely magával vonja azt, hogy a vállalkozásnak a tőkepiaci törvény szerinti hirdetményt és kibocsátási tájékoztatót kell készítenie, amely a befektetők számára közérthető módon tartalmazza a kibocsátással kapcsolatos valamennyi lényeges jogi és pénzügyi információt, és amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hagy jóvá. Ennek a gyakorlatban akár több mint száz oldalas dokumentációnak az elkészítése komoly feladat, amelyhez pénzügyi és jogi szakértőket kell bevonni, és ezek a kiadások nem feltétlenül arányosak a tervezett forrásbevonás nagyságával.
A tőkepiaci törvény több kivételt tartalmaz a dokumentáció elkészítésének kötelezettsége alól. A leglényegesebb a kis értékű forrásbevonásra vonatkozó kivétel: ha a kibocsátott kötvények vagy részvények uniós szinten összesített kibocsátási értéke az ajánlattételtől számított egy éven belül nem éri el a 100,000 eurót, azaz kb. 30 millió forintot, akkor nem kell tájékoztatót készíteni. Ezt a minimumküszöböt azonban az Európai Unió új kibocsátási rendelete, amely várhatóan idén júliusban lép hatályba, fel fogja emelni 1 millió euróra.
A hitelezés-alapú platformokon a befektetők tipikusan egy fix kamat fejében pénzösszegeket bocsátanak a kiválasztott kölcsönigénylők rendelkezésére. Adósi pozícióban lehet magánszemély és vállalkozás is, míg hitelezői pozícióban jellemzően magánszemély befektető áll, de vannak platformok, ahol intézményi befektetők is hitelezni kezdtek. A magyar szabályozás szempontjából annak van relevanciája, hogy a pénzkölcsön nyújtása üzletszerűen történik-e. Ha ugyanis igen, akkor a tevékenység pénzügyi szolgáltatásnak minősül a befektető részéről, ami kizárólag felügyeleti engedéllyel végezhető.
Az MNB a közelmúltban foglalkozott a hitelezés-alapú platformok megítélésével. A 2015. december 1-jén közzétett állásfoglalásának legérdekesebb megállapítása, hogy az ilyen platformot használó adós a hitelintézeti törvény szerinti „betét és pénzeszköz gyűjtése” tevékenységet valósíthatja meg, hiszen a projektgazda „a nyilvánosságtól származó visszafizetendő pénzeszközt gyűjt egyedileg előre meg nem határozott személyektől”. Természetesen a betétgyűjtés is csak abban az esetben kötött felügyeleti engedélyhez, ha megvalósul az üzletszerűség, de az MNB állásfoglalása szerint a legtöbb hitelezési platformon kölcsönt szerző vállalkozás esetében fennállhat. A vállalkozás ugyanis a saját befektetésének beindítása érdekében veszi fel a kölcsönt, azaz célja a nyereségszerzés.
Nemcsak a projektgazda vállalkozásokra, hanem az őket közvetítő platformokra is vonatkozhatnak pénzügyi-jogi előírások. Attól függően, hogy mennyire aktív szerepet vállalnak a befektetések közvetítésében, tevékenységük befektetési szolgáltatási tevékenységnek minősülhet, amelyhez szintén az MNB engedélye szükséges. Ha egy platform a befektetők részére személyre szabott, konkrét tanácsadást nyújt, akkor az egyértelműen befektetési szolgáltatásnak minősül. Nem ilyen egyértelmű a helyzet, ha a honlap csak általános jelleggel közöl információkat a platformon elérhető befektetésekkel kapcsolatban. Az MNB azonban úgy látja, hogy ha a közzétett információk alkalmasak az üzleti döntések befolyásolására, akkor ez is befektetési szolgáltatásnak tekinthető.
[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]A platformok jellemzően nem maguk kezelik a támogatók pénzét, nem maguk végzik a támogatók és az ötletgazdák közti pénzügyi műveleteket, hanem a platform átirányítja a támogatót egy bank fizetési oldalára, és ott közvetlenül az ötletgazda bankszámlájára utalhatja át a támogatást. Ez nem véletlenül van így, hiszen ha maguk bonyolítanák a tranzakciókat, akkor pénzügyi szolgáltatónak minősülnének, aminek szigorú személyi, tárgyi és anyagi feltételei vannak.
A fentieket összefoglalva megállapítható, hogy jogi szempontból az egyes finanszírozási konstrukciók nem jelentenek újdonságot: ezek mind besorolhatók egy-egy hagyományos jogügylet fogalma alá. A crowdfunding sajátossága annyi, hogy míg a hagyományos kölcsönügyletek vagy tőkebefektetési tranzakciók jól körülhatárolható szereplők között zajlanak, addig az internet ezeket a korlátokat lebontva, mindenki számára elérhetővé teszi a részvételt ezekben az ügyletekben. És ez az, ami megindokolja a külön jogi szabályozás szükségességét. A technikai korlátok lebontása következtében kiszélesedő pénzpiac egyrészt kikényszeríti a jogi keretek rugalmasabbá tételét, másrészt viszont a befektetői réteg „felhígulása” és a befektetési folyamat gyorsabbá, egyszerűbbé válása szükségessé teszi a megfelelő jogi garanciák beépítését.
