Fogolyszökés vétsége a legújabb Btk. módosítás alapján

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2015 májusában elfogadott T/4643. számú törvényjavaslat az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról – amellett, hogy számos a Btk.-t érintő új rendelkezést és a jogalkalmazói gyakorlatot könnyítő módosítást is bevezet, – 2015. július 1-jétől a fogolyszökés tényállását is kiegészíti.

I. A kiegészített rendelkezések magyarázata

Anélkül, hogy a fogolyszökés egyes eseteinek részletes elemzését adnám, a bevezetni tervezett „privilegizált esettel” foglalkoznék, mely a módosítás folytán megfelelően illeszkedik a Bv. törvény jutalmakra és kapcsolattartási szabályokra vonatkozó előírásai közé. A 2014. évi LXXII. törvény 140. §-a a Bv. törvényt a reintegrációs őrizettel egészítette ki, mellyel egy olyan intézményt hívott életre, mely a progresszív szabadságelvonást előtérbe helyezve [Korszakváltás a Büntetés-végrehajtásban. A Bv. Tudományos Tanács kiadványai, Börtönügyi tanulmányok 2. Bp., 2015. 97.] segíti vissza, reintegrálja az elítélteket a társadalomba.

A jogintézmény lényegét tekintve elmondtató, hogy a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége, illetve kizárása, illetőleg kizártsága esetében a szabadulás várható időpontja előtt legfeljebb hat hónappal az elítélt a törvényben szabályozott feltételek fennállása és kizáró okok hiányában [Bv. kódex 187/A. bekezdés]reintegrációs őrizetbe helyezhető. A bv. törvényben található őrizet azt a célt tartja szem előtt, mely egyebekben az alkalmazás feltételét is jelenti, hogy a szabadságvesztés céljának megvalósulása ilyen módon is biztosítható legyen, a társadalmi visszailleszkedés, mintegy lépcsőzetesen valósuljon meg [Korszakváltás a büntetés-végrehajtásban i.m. 97.], továbbá ha ezek a szabályok szándékosan, mintegy célzatosan megszegésre kerülnek, azt a Btk. 283. § (3a) bekezdése alapján kell majd megítélni. Attól, hogy a reintegrációs őrizet, mintegy kedvezményként kiváltja a hátralévő szabadságvesztést, előtérbe helyezi az elítélt társadalomba történő reintegrációját, a szabadságvesztés végrehajtásának sikeressége függ tőle. Ez a szemlélet a fogolyszökés vétségi alakzata tekintetében is tükröződik azáltal, hogy az új esetet a jogalkotó a 283. § (3a) bekezdésében helyezi el. Óvakodni kell azonban attól, hogy e kedvezmény parttalanná váljon, és ennek kapcsán érdemes lehet majd a reintegrációs őrizetben alkalmazott távfelügyeleti eszköz alkalmazásának tapasztalatait összevetni a nyomon követő eszközzel ellenőrzött házi őrizettel kapcsolatos eredményekkel [POLGÁR András: A feltételes szabadságra bocsátás eljárásjogi kérdései és jogintézmény fejlesztésének irányai. Börtönügyi Szemle 2014/3. 6.].

II. Az egyes eljárásjogi kényszerintézkedések és a reintegrációs őrizet

A házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom kapcsán leszögezném, hogy a 283. § (2) bekezdésében foglalt, a házi őrizetre vonatkozó elkövetési magatartás sok tekintetben egyezést mutat az új bűncselekmény elkövetési magatartásaival.

Azok az alapvető különbségek melyek a házi őrizetet és a reintegrációs őrizetet megkülönböztetik egymástól, többek között az a jogforrás mely szabályozza őket, a kényszerintézkedés és a bv. törvényben ismert „jutalmak” körének eltérései, emellett az elrendelő hatóságok különbözősége, az általános és különös feltételek és a reintegrációs őrizet négy kötelező feltételei (első alkalommal történő nem személy elleni erőszakos cselekmény miatt történő elítélés öt évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztés kiszabása fogház vagy börtönfokozatban, és az elítélt hozzájáruló nyilatkozata) és a kizáró okok (további szabadságvesztést kell vele szemben végrehajtani, folyamatban lévő büntetőügyben elrendelt előzetes letartóztatását megszakították a szabadságvesztés idejére, a már engedélyezett reintegrációs őrizetet az elítéltnek felróható módon megszüntették, egy év alatti szabadságvesztésből legalább 3, egy évet meghaladóból legalább 6 hónapot nem töltött le, a lakás távfelügyeleti eszköz elhelyezésére alkalmatlan), a munkavégzés kizártsága és engedélyezési lehetősége, továbbá amely részben egyezést mutat, azonban az átváltás szabályai eltérést mutatnak, végül a szabadságvesztésbe történő beszámításra vonatkozó előírások [Vesd össze a Btk. 92. § (3) bekezdését a Bv. törvény 187/D. § (1) bekezdésével].

Ugyanakkor látni kell azt, hogy a reintegrációs őrizet szabályai nagyban egyezést mutatnak a házi őrizet egyes részletszabályaival. Elsőként rámutatnék a (2) és (3a) bekezdésekben foglaltakra, melyekben egyaránt a lakás és az ahhoz tartozó bekerített helynek, a kényszerintézkedés, vagy a reintegráció esetében, a megszegése szerepel. Ugyanakkor, ameddig az előbbi esetében a Javaslat által újonnan bevezetni kívánt rendelkezése folytán az elhagyás szerepel, addig a (3a) bekezdés ugyanezt tartalmazza azzal a különbséggel, hogy a célzat az intézmény bv. törvényben szabályozott jellegéből következően az, hogy a szabadságvesztés végrehajtása alól kivonja magát az elítélt.

Az elkövetési magatartás vonatkozásában azzal a megjegyzéssel élnék, ami egyben a jogintézmény sajátosságát is adja, hogy akkor is tényállásszerű lesz a cselekmény, ha az őrizet hatálya alatt álló elítélt a napirend által kijelölt tartózkodási helyet hagyja el a fentieknek megfelelően [Javaslat 26.§]. A bv. törvény a releváns rendelkezései között ugyanis előírja, hogy a kijelölt hely elhagyásának feltételeit (időtartam, cél) [PÁLVÖLGYI Ákos: A társadalom részvételének szükségessége a büntetés-végrehajtásban (reszocializáció, reintegráció) Büntetőjogi Szemle, 2014/2. 81.] a bv. bírói határozat szabja meg.

A fentiekre tekintettel elmondható, hogy a távfelügyeleti eszközzel ellenőrzött házi őrizetbe és a reintegrációs őrizetbe helyezett személynek mindkét esetben, mind az eljárásjogi kényszerintézkedés során, mind pedig bv. törvényben elemzettek esetében, a mozgási szabadsága és a tartózkodási helye szabad megválasztásának joga sérül. Fontos látni azonban, hogy ez utóbbi egy lehetőséget ad az arra érdemes, a társadalomra kevésbé veszélyes, nem életvitelszerű bűnelkövetők számára [Büntetőjogi tanulmányok 2. i.m. 97.], mely egy olyan kedvezmény [POLGÁR i.m. 7.] mellyel, még ha nem is teljes mértékben, de korlátozottan a fenti jogaikat is visszanyerhetik.

A következőkben az új bűncselekményt vizsgálom meg dogmatikai és az egyes jogalkalmazásban is felmerülő kérdések szempontjából, de lege lata.

Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon Díjmentes értesítő rendszerünk segítségével gyorsan és egyszerűen tájékozódhat az Önt érdeklő friss cikkekről Részletes információk »

III. A reintegrációs őrizetben elkövetett fogolyszökés vétsége

A fogolyszökés védett jogi tárgya az igazságszolgáltatás rendes működéséhez fűződő érdeken keresztül a bv. bíró döntéséhez, és a Btk.-ban található törvényi szankciók végrehajtásához fűződő érdek.

A bűncselekmény alanya kizárólag az a reintegrációs őrizetet vállaló elítélt lehet, aki a fentiekben elemezett feltételeknek megfelel és vele szemben kizáró ok nem áll fenn. A bűncselekménynek passzív alanya nincsen, tudniillik a bűncselekmény védett jogi tárgyából kiindulva, az igazságszolgáltatás működésébe vetett bizalom sérül akkor, amikor a szabadságvesztés végrehajtása sikertelen.

Az elkövetés helye szempontjából kiemelt jelentősége van a lakásnak, illetőleg a lakáshoz tartozó bekerített hely fogalmának, melynél a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított házi őrizetre vonatkozó szabályokból kel kiindulni. Ennek szabályiról részletesen a 6/2003. IM-BM rendelet szól, valamint ennek ellenőrzésére mindkét esetben a rendőrségi feladatokat ellátó szerv jogosult.

IV. A fogolyszökés vétségi alakzatairól

A reintegrációs őrizet elrendelésére a bv. intézet előterjesztése alapján a bv. bíró jogosult, aki az elrendelő határozatában előírja, hogy az elítélt a meghatározott lakást és a lakáshoz tartozó bekerített helyet milyen körben, így különösen  a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása, munkavégzés, oktatásban, képzésben való részvétel vagy gyógykezelés céljából hagyhatja el. A munkavégzés tekintetében a házi őrizet szabályaitól távolodva a bv. törvényben szabályozott, egyúttal a (3) bekezdés részét is képező kimaradásra, eltávozásra, rövid tartamú kimaradása [mely kizárólag a bv. kódex 41. § (1) i) pontját képezte], és a büntetés félbeszakítására kell kiemelt figyelmet fordítani.

A hat hónapos generális maximum tudniillik a jogintézmény házi őrizettől való elhatárolásának fő ismérve a fentiekben elemzetteken túl, mivel az elítélt kizárólag ezen az időtartamon belül követheti el a bűncselekményt, de abból adódóan, mivel ez egy maximális időtartam, akár rövidebb időt is jelenthet a terheltek számára. Ennek a hat, adott esetben kevesebb hónapnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy az elítélt munkát találjon, tanulmányok folytatásába vagy családi kapcsolatok ápolásába kezdjen. Összességében a fentieken túl az időtartam viszonylagos rövidsége, ezen felül pedig az, hogy a reintegrációs őrizet már jogerősen elítéltekkel szemben kerülhet alkalmazásra a magyarázata annak, hogy a deliktum nem a (2), hanem a (3a) bekezdésbe került be.

Összevetve a (3) bekezdésben foglaltakat a reintegrációs őrizet jellegadó ismérvével, a generális maximum szabályaival, megállapítható, hogy mind a kimaradás (24 óra), az eltávozás (5/10/15 nap), és a büntetés félbeszakítása is (30/90 nap és e feletti) a jogerős büntetést töltőkkel szemben kerül alkalmazásra, mintegy kedvezményként, első kettő esetben jutalomként. Az elítéltnek relatíve kevesebb ideje van arra, hogy szökést kövessen el, mint adott esetben a lakhelyelhagyási tilalom, az előzetes letartóztatás és a házi őrizet vonatkozásában , ahol ez a veszély fokozottabban jelentkezik [Be. 129. § (2) a)-b) pontok].

V. Összegzés

A reintegrációs őrizet alkalmazása és eredményessége kérdésében egyedül a jogalkalmazói gyakorlat adhatja majd meg a végleges választ arra, hogy a házi őrizethez hasonlóan eredményes lesz-e.  A tapasztalatok megszerzéséig csak és kizárólag a jogintézmény várható hatásait lehet vizsgálni és az adekvát szabályozás lehetőségeit lehet kutatni.

---