Földet a gazdáknak!
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kormány határozatot hozott a „Földet a gazdáknak!” Program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről.
A 1666/2015. (IX. 21.) Korm. határozat szerint a kormány egyetért azzal, , hogy a „Földet a gazdáknak!” Program megvalósítására a következő irányelvek mentén kerüljön sor:
- az állami földbirtok-politika irányelveivel összhangban,
- a kellő eljárási garanciák megteremtése mellett,
- átlátható eljárások keretében,
- az erdők és természetvédelmi területek kivételével,
- a három hektárnál kisebb földrészletek egyszerűsített, ajánlattételi felhívással,
- a három hektárnál nagyobb földrészletek a 23 megyei jogú városban a fővárosi és megyei kormányhivatalok által lebonyolított árverésen,
- a helyben kialakult piaci ár feletti értéken,
- a kikiáltási ár alatti értékesítés lehetőségének kizárásával,
- 20 éves elidegenítési és terhelési tilalom, valamint a Magyar Állam visszavásárlási jogának kikötésével, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság által a vásárlásokhoz igénybe vehető földvásárlási hitelprogram meghirdetésével,
- a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 18. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti helyben lakó magyar földművesek a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek értékesítése során földtulajdont vásárolhassanak.
Az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel kizárólag Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására használható fel.
A Kormány az a fentiekben meghatározottak érdekében felhatalmazza a földművelésügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a földrészletek értékesítésére 2015. december 31. napjáig sor kerülhessen, ennek a felelőse a földművelésügyi miniszter.