Friss szellemiség a jogászegyletben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Sárközy Tamás az államreform-kísérletekről, a társasági jog és a Ptk. viszonyáról, a jogászegylet újbóli felemelkedéséről, a szállodák és a világvárosok vonzerejéről

Úgy vélem, sok olyan kérdés van például a társasági jogban, ami egyszerűen nem illik bele egy Polgári Törvénykönyv szellemiségébe. Ezért jobban örültem volna, ha a társasági jog külön törvényben marad. Azzal, hogy beépült az egyébként magas jogdogmatikai színvonalú Ptk.-ba, megszűnt a jogági komplexitása, szerintem ez jelenti a jogalkalmazás legnagyobb nehézségét – fogalmazott az Ügyvédvilágnak adott interjújában Sárközy Tamás. A jogászprofesszor ugyanakkor lát reményt a korrekcióra, hiszen közreműködésével immár készül az új cégtörvény tervezete. Sárközy Tamás a tagság ösztökélésére 2010-ben tért vissza a Magyar Jogász Egylet élére, a tavalyi közgyűlés pedig újabb négy évre megerősítette. Két célja volt 2010-ben: a szervezet anyagi stabilitásának a helyreállítása és a szakmai színvonal emelése. „Azt hiszem, mostanra mindkettőt nagyjából sikerült elérnünk” – fogalmazott. Ami pedig a polgári származását illeti, „vitathatatlanul nyomot hagyott rajtam”.

►Ön a széles közvéleményben is az egyik legismertebb jogászprofesszor, aki a rendszerváltás előestéjétől kezdve lényegében két évtizeden át aktív részese volt a kormányzati munka megreformálásának. Erre először 1987-ben kérték ki egyetemi oktatói munkájából három évre; a feladatot kezdetben az ezzel foglalkozó programiroda vezetőjeként, majd a Minisztertanács parlamenti titkáraként végezte. 1988 novemberétől igazságügyminiszter-helyettes volt, majd 1989-től 1990-ig gazdasági deregulációs kormánybiztos. Később újra felkérik: 2004–2005 között a kormányzati szervezet modernizációs javaslatát kidolgozó kormánybiztos, illetve 2006-tól az akkori államreform bizottság tagja lesz. Tavaly novemberben az elmúlt lassan három évtized immár harmadik államreform bizottsága állt föl, ám ebbe a testületbe önt nem hívták. Nem fájlalja?

Egyáltalán nem. Tudomásul vettem, hogy 2010-ben egy új kormány állt föl, szíve joga eldönteni, kivel dolgozik. Én jogászprofesszorként 2006-ban vettem részt az akkori államreform bizottságban. A mostani grémiumban azonban alapvetően állami vezetők, miniszterek és államtitkárok vesznek részt. Ugyanakkor, az államreform bizottság elnöke tudományos szakember, hiszen Patyi András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. A testület tagjait tudományos tanácsadók is segítik ebben a munkában. Tény, hogy a magam részéről a kevésbé centralizált, a civilszférába és a gazdaságba kevésbé belenyúló állam híve vagyok, míg a jelenlegi kormányzati filozófia zömmel ezzel ellentétes. Így természetes, hogy a bizottság összeállításakor nem rám gondoltak. Mindezek ellenére normális, kollegiális a viszonyom a bizottság elnökével; tőlem is szokott kérni véleményt egyes kérdésekben. Emellett jó a kapcsolat Patyi András és az általam vezetett Magyar Jogász Egylet (MJE) között is, több alkalommal tartott már előadást nálunk. Ennek a bizottságnak mások a szempontjai, mint ami a korábbié volt. Elsődleges célja az államháztartás költségcsökkentése, az e-kormányzás szélesítése és a vállalkozásokat érintő eljárások racionalizálása – jóval kevésbé vizsgálja a strukturális kérdéseket, mint ahogy ezt én tettem korábban.

►Cinikusan azt is mondhatnánk, a strukturális vizsgálódás okafogyottá is vált, hiszen azt a kormány rohamléptekben már 2010–2014 között megtette, gondoljuk akárcsak az új közigazgatási hierarchia, például a járások kialakítására, vagy az állami főhatóságok kormányhivatalok alá szervezésére.

Ezzel a megállapítással nem értek egyet. Egy új kormányzati-közigazgatási struktúra ugyan valóban kialakult, de azon kell és lehet is javítani, finomítani. A magyar kormányzás általában túlpolitizált, ez jelentősen felerősödött 2010 után, ami pedig nem tesz jót a közigazgatás színvonalának. Hadd emlékeztessem arra, hogy 2006-ban mi is gondolkodtunk az úgynevezett kormányzati térségi igazgatási rendszer szükségességén, egyfajta kistérségi modellen, hiszen indokolt a 3200 önkormányzat közigazgatási tevékenységének integrálása az állami szervezeti rendszerbe. A kormányzat területi közigazgatási rendszerének kiépítése, a járási rendszer helyreállítása és a minisztériumi dekoncentrált szervek összevonása a területi kormányhivatalokban tehát helyes döntés volt szerintem 2010-ben. Az más kérdés, hogy ezt a kormány túlhajtotta, sok jogosítványt, közintézményt indokolatlanul vont el a helyi önkormányzatoktól. Másik észrevételem, hogy a közigazgatás állandóságának biztosítása nem ellentétes az állam – kormányoktól függő – céljainak változásával. Ez a lényege a politikai váltógazdaságnak. Emellett a kormányoknak reagálniuk kell az aktuális belföldi és nemzetközi kihívásokra is, mint például a jelenlegi migrációs probléma. Ezenközben a működés tapasztalatai alapján fel kell ismerni az államszervezet gyenge pontjait és kijavítani azokat. Nyilvánvalóan egy koalíciós kormány mellett, főleg olyan nagykoalíció esetében, mint most Németországban, könnyebben megvalósulhat az előbb említett alapkövetelmény, azaz a közigazgatás állandósága. Jelenleg Magyarországon a még mindig „majdnem kétharmados” túlhatalom nem kényszerül ilyen kiegyensúlyozásra, a parlamenti kétharmados többség hiányában nálunk korábban sokkal kisebb volt a kormányzati cselekvés lehetősége. És még valamit nem szabad elfelejteni: a hosszú távú kormányzati célokat sok esetben gátolják a napi politikai célok, a politika alapszempontja, hogy választást kell nyerni. Ugyancsak állandó „vívódást” okoz, milyen legyen az államműködésben a formális és az informális kormányzati eszközök aránya.

►Nem tűnhet szánalmasnak, hogy idestova negyed százada alakulnak újabb és újabb államreform bizottságok, és nagyjából mégsem történik semmi?

Lehet, hogy ez egy átlagpolgárnak így tűnik, de ez nem egészen így van, persze ezzel a vélekedéssel szinte minden állam kénytelen megküzdeni országtól, kormánytól és korszaktól függetlenül. Ennek persze több oka is van. Példaként megemlíthetem a gazdasági társaságokról 1988-ban megszületett törvényt, mely egy sikeres reformjogszabály volt. Egyik atyjaként büszke vagyok arra, hogy ezzel megalapoztuk és megteremtettük a piacgazdaság működésének a feltételeit, no, de ma már egészen más piaci környezetben működnek a gazdasági vállalkozások. Tehát változtatni kellett. Sajnos nálunk az elmúlt huszonöt évben túlzottan felerősödtek a különböző társadalmi-politikai csoportok közötti érdekütközések, ilyen folyamatok közepette pedig nehéz egy-egy kormányzati elképzelést keresztülvinni. Könyveket, tanulmányokat írni jóval könnyebb, mint a változtatási javaslatokat elfogadtatni. A 2000-es évek közepén, azt hiszem, jó anyagokat tettünk le a kormány asztalára, de szinte semmi nem lett belőlük, többek között a minisztériumi apparátusok ellenállása miatt is. Erre a veszélyre legutóbb Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a jelenlegi munkák kapcsán is utalt. Az ön által is említett kormányzati döcögések mögött pedig ott van az állami feladatok állandó növekedése, egyre komplexebbé, sokrétűbbé válása. A modern társadalomban minden mindennel összefügg. Itt van például a sport, a spotvilág szereplői önálló minisztériumot szeretnének, ugyanakkor ez a terület is megjelenik gazdasági, egészségügyi, ifjúsági, szociális és egy sor egyéb vonatkozásban is, tehát célszerűbb, ha egy integrált minisztérium részévé válik. Vagy említettem már az e-kormányzás igényét, hiába karolja fel az államreform bizottság, ha egyfelől sokba kerül, másfelől az idősebb nemzedék irtózik tőle, továbbá sok embernek eleve pénze sincs a szükséges számítástechnikai háttér megvalósítására. Nagy kérdés: hogyan fejleszthető nagyobb léptékben az e-közigazgatás, például a cégeljárásban, hiszen ehhez már induláskor három-négymilliárd forintra lenne szükség. Fontos célnak tartom annak megvalósítását is, hogy a kormányzás ne essen szét ágazati és területi vonatkozásban, hogy mód legyen az összkormányzati stratégia megvalósítására. A túlszabályozás leépítése sem könnyű feladat. Én kétszer is voltam deregulációs kormánybiztos, de mindig véres fejjel pattantam le a minisztériumokról. Persze azt is be kell látni, hogy politikai okokból is állandóan nőnek a kormányzati feladatok, így viszont nehéz lesz kisebb és olcsóbb államot működtetni.

 

►Említette, hogy a decentralizált állam híve. Az ön által és a jelenlegi kormány által képviselt filozófia különbségei megjelennek a Kétharmados túlzáskormányzás című, tavaly megjelent könyvében is. Ezek antagonisztikus ellentétek?

Az a sokak által vitatott véleményem, hogy míg 1990 után – szubjektív oldalról persze teljesen érthetően – túlhajtottuk a demokratikus intézményeket, ezt követően pedig 2010 után az inga másik irányba lengett ki, nevezetesen a túlcentralizálás, a jogállami intézmények túlzott korlátozása irányában – lásd például az Alkotmánybíróság gazdasági hatáskörének korlátozását. Ez az oka annak, hogy a könyvemben a túlzáskormányzás szó szerepel. A nemzeti érdekek képviselete is helyes, de ezt össze kell egyeztetni az Európai Unió alapértékeivel, hiszen a magyar állampolgárok a lisszaboni szerződés után már uniós polgárok is. Egyébként nem vagyok a decentralizált állam híve – a centralizáció és a decentralizáció, valamely ország adottságaihoz igazodó, megfelelő arányára van szükség.

►A könyve és az előbb vázolt államtézisei alapján hogyan vonná meg röviden a legutóbbi négy év túlkormányzásának lényegét?

Véleményem szerint a kormány számos célkitűzése – például az egyfordulós választás, a képviselők számának radikális csökkentése, a polgármesteri és az országgyűlési képviselői státus szétválasztása – helyes volt és vannak gazdasági sikerei is, például a költségvetési hiány vagy az infláció radikális csökkentésében. Egyetértek azzal is, hogy a jogok és a kötelezettségek egységét kell megteremteni. Ugyanakkor sok a túlhajtás, a meg nem alapozott ad hoc döntéshozatal. A kormányzat módszerei, stílusa is sokban vitatható. Meg kellene szüntetni az állandósult harcot, rohanást, stabilizációra lenne szükség.

►Ha már szóba került az 1988-as társasági törvény, ez a jogterület ma újra az államműködés egyik sarokpontjává vált az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) megszületésével. A kódex ugyanis – szakítva a huszonöt éves hagyománnyal – lényegében magába emelte ezt az igen fontos területet, megszüntetve annak törvényi önállóságát. Előadásai, tanulmányai alapján ön mintha alapjaiban nem értene egyet ezzel az iránnyal, mégis részt vett a Ptk. kodifikációs bizottságának munkájában. Talán úgy gondolta, ha már az új jogalkotói filozófia ellen nem tehet semmit, akkor a legkisebb rossz elvét követve belülről próbálja meg a legjobbat kihozni?

A kérdésben foglalt megállapítások az ön véleményét képezik. Én nem a kisebb rosszra gondoltam, amikor elvállaltam a Ptk. előkészítésében való részvételt. Nem ez vezérelt. Kétségtelen, hogy mivel a nevemhez köthető az 1988-as társasági törvény (Gt.), ezért kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy ez a jogterület mostantól beépül az új Ptk.-ba, önállóságát elveszti. Ugyanakkor ez egy 50-50 százalékos döntési kérdés, sok érv szól a Ptk.-ba való beépítés mellett és ellene egyaránt. Mivel sok törvény előkészítésben részt vettem már, tudom, mindig dönteni kell valami mellett. Most a társasági jognak a Ptk.-ba való integrálását szorgalmazó álláspont kerekedett felül. Mivel 1988-ban nem volt lehetőség a teljes polgári jog megváltoztatására, így a korábbi Ptk.-ból kiemeltük, és szinte egészen új jogágként kezeltük a társasági jogot. Az újkori közép-kelet-európai törvénykezési gyakorlatban is zömmel ilyen megoldások vannak: például a csehek és a románok az új Ptk.-juk mellett továbbra is elkülönítve kezelik a gazdasági társaságok jogi szabályozását. Úgy gondolom, sok olyan kérdés van a társasági jogban, ami egyszerűen nem illik bele egy Polgári Törvénykönyv szellemiségébe, tehát jobban örültem volna, ha a társasági jog külön törvényben maradt volna. Azzal, hogy beépült a Ptk.-ba, megszűnt a jogági komplexitása, szerintem ez jelenti a jogalkalmazás legnagyobb nehézségét. A társasági jog alapvetően civiljog, ugyanakkor a korábbi Gt. a többi jogág felé is nyitott volt: közjogi, közigazgatási, pénzügyi, számviteli, munkajogi, peres és peren kívüli eljárási szabályok is szép számban szerepeltek benne. Ez egyébként nemzetközileg is így van, ilyenek például az Európai Unió társasági jogi irányelvei, de említhetném a svájci törvényt, mely a társaságokkal együtt szabályozza a kereskedelmi regisztert s a könyvvezetést, a holland pedig a mérlegbeszámoló számviteli kérdéseit. Ugyanakkor tudomásul vettem a többségi álláspontot. Örülök, hogy részt vehettem az új Ptk. megalkotásában, összességében úgy vélem, színvonalas, jelentős törvény született.

 

►Talán önt igazolja, hogy a jelek szerint immár kormányzati szinten is megfogalmazódott a felülvizsgálat igénye. Ez mikor, milyen irányba történhet meg?

Szakmai körökben egyre többen vélik úgy, hogy az új Ptk.-n – magas jogdogmatikai színvonala ellenére – van mit javítani, főleg szövegezési, technikai vonatkozásokban. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a felülvizsgálat során tekintettel kell lenni az új kódex egységének és stabilitásának a megőrzésére. Egy ilyen léptékű jogszabályt ugyanis nem lehet kétévente lényeges kérdésekben megváltoztatni. Tavaly októberben a Magyar Jogász Egyletben konferenciát rendeztünk Mi következik az új Ptk. után? címmel, melyen Bodzási Balázs az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára tartott előadást szintén beszédes címmel: Jogalkotási teendők az új Ptk. kapcsán. Szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a Ptk. egyes rendelkezéseit illetően indokoltak a kisebb-nagyobb módosítások, de ezt nem szabad elsietni, figyelembe kell venni a kezdeti jogalkalmazói tapasztalatokat is. Várhatóan idén lezajlik a felülvizsgálat, amelynek alapján 2016 elejére esetlegesen elkészülhet a szövegfinomítás tervezete. Jó jelnek tartom a tárca jelzését, miszerint a jogászi hivatásrendek képviselőinek, valamint a jogtudomány művelőinek a véleményére szeretnének támaszkodni, amikor döntenek a módosításokról. Ugyanakkor más alapvető jogalkotási munkák is folynak, így az új polgári perrendtartás (Pp.) létrehozása és egy új típusú közigazgatási bíráskodás kiépítése. A Pp. koncepciójának vitája már javában zajlik. Ami pedig az én szűkebb szakterületemet illeti, az igazságügyi miniszter felkérésére az irányításommal tavaly felállt az új cégtörvényt előkészítő, több hivatásrendet képviselő tagokból álló munkacsoport. Az összegző végjelentést még decemberben átadtuk az igazságügyi miniszternek. Ebben egyébként három nagy rendszer korszerűsítésével foglalkozunk: a cégnyilvántartással, a nonprofit szervezetek és a költségvetési szervek nyilvántartásával. Most már az új cégtörvény tervezetén dolgozunk.

►A szakmai-társadalmi szerepvállalásai között hangsúlyos helyen szerepel az előbb említett Magyar Jogász Egylet, melynek tavaly decemberi közgyűlése megerősítette önt az elnöki pozíciójában. Vezetőként milyen kihívásokkal kellett szembenéznie?

Első elnöki időszakom 1994 és 2002 között volt, nem célszerű nyolc évnél tovább vezetni egy civil szervezetet. Csakhogy időközben az egylet olyan rossz anyagi helyzetbe sodródott, hogy sokan ösztökéltek a visszatérésre. Így végül 2010-ben újra elvállaltam ezt a feladatot és elnöki tisztemben a tavaly decemberi közgyűlés újfent négy évre megerősített. Két célom volt 2010-ben: a szervezet anyagi stabilitásának a helyreállítása és a szakmai színvonal emelése. Azt hiszem, mostanra mindkettőt nagyjából sikerült elérnünk. 2010 végére a tartalékvagyonunk elérte a 2002-es szintet, ami azt megelőzően egyharmadára csökkent. Ezt az eredményt a takarékosság mellett a különböző szakmai kamarák – főleg az ügyvédek és a közjegyzők – segítségével sikerült elérnünk. A megnövekedett tagdíjbevétel mellett támogatókat is magunk mellé tudtunk állítani, emellett jogi kiadóktól is van már bevételünk. Az első időben például nemzetközi konferenciákra én is, és a főtitkár is saját zsebünkből utaztunk. A támogatói kör bevonásához pedig alapvetően a sikeres szakmai munka volt a garancia. Hosszabb ideje a teljes jogászvilág szakmai krémje részt vesz a jogászgyűléseken, visszaállt a bizalom, s újra megnőtt az érdeklődés a rendezvényeink iránt. Részt veszünk a jogalkotásban is – jelenleg a polgári perrendtartás és a közigazgatási bíráskodás reformjának, valamint a cégnyilvántartás jogi koncepciójának a véleményeztetése zajlik a vidéki szervezeteinknél. Ősszel Pécsett, Győrött, Debrecenben és Szombathelyen lesz ilyen rendezvény az őszi vándorgyűlés mellett, addigra egyébként valószínűleg már szövegtervezetek is lesznek, így konkrétan tudunk majd róluk beszélni. Az IM felkérésére részt fogunk venni a jogi szakoktatás reformjának előkészítésében, a jogtanácsosi jogállás rendezésében is. Ami a jövőt illeti, bár én magam egy igazi Váci utcai „aszfaltpatkány” vagyok, akit csak a nagyvárosi flaszter vonz, ám ennek ellenére azt vallom: az MJE lényege a vidéki szervezetek tevékenysége. Budapest nagyon fontos a jogászi szakmában, de itt annyi rendezvény van, hogy egy-egy jogásznap elvész a rengetegben. Eközben például egy szombathelyi, szegedi vagy kecskeméti jogásznap kiemelkedően rangos eseménynek számít az adott megyében; részt vesznek rajta a hivatásrendek képviselői, az összes helybéli „fontos ember” a kormánymegbízottól a polgármesterig, az ügyvédi kamara vezetőjén át a megyei törvényszéki elnökig, a főügyészig, a rendőrkapitányig bezárólag. A többség támogatja azt a törekvésünket, hogy – ha tetszik, pozitív diszkriminációval, de – állandósultan erősíteni kell a vidéki szervezeteinket szakmailag és anyagilag egyaránt. Miután a tartalékvagyont helyreállítottuk, most már tudunk anyagi támogatást nyújtani területi szervezeteinknek. Két további fontos célom is van a Magyar Jogász Egyletben. Az egyik a nemzetközi kapcsolataink szélesítése, elsősorban a szomszédos országok társszervezeteivel, a másik pedig a fiatalítás. A jogászegylet tagsága ugyanis többségében hozzám hasonlóan az idősebb nemzedékhez tartozik. Szeretném, ha az MJE ifjúsági bizottsága megerősödne, többek között azért, hogy az MJE rendezvényei ne minősülhessenek gerontológiai összejöveteleknek. Végül arra is büszke vagyok, hogy sikerült megújítanunk a Magyar Jog című folyóiratunkat, és beindítottuk az évente kétszer megjelenő Jogászegyleti Értekezéseket. Most a nagy múltú, az MJE klasszikusának számító New Hungarian Law című kiadvány újraindításán gondolkodunk.

►Ön vitathatatlanul egy magával ragadó személyiség, akiből sugárzik az élet, vagy még inkább a jó élet szeretete. Ebben mennyire játszott szerepet a polgári családi tradíció, az például, hogy tízéves koráig szállodában lakott? Mi több, az anyakönyvi kivonatában a Nagybocsai Bocsai Sárközy Tamás Ottó Gyula József név szerepel, ráadásul apai ágon Nicolas Sarkozy volt francia elnökhöz is rokonság köti.

Vitathatatlanul nyomot hagyott rajtam a polgári származom, persze ma már komikus a sok előnév, illetve keresztnév, de 1940-ben még ez volt a szokás. Ami Sarkozy exelnököt illeti, ő távoli rokon, aki néha használja a „de Bocsa” előnevet. Édesapám neves mérnök volt, aki út- és repülőtér-építéssel foglalkozott, és Kossuth-díjat is kapott, viszont édesanyám családja osztrák volt, anyai nagyapámat, Marentschitsch Ottót – aki egyúttal a Nemzetközi Szállodaszövetség elnöke is volt – az 1910-es években a Dreher–Hagemacher-konszern küldte Magyarországra a Ritz szálló (az úgynevezett Duna-palota) vezérigazgatójának. Mivel egy, a háború előtti szabályként kötelező volt e tisztségében a szállodában laknia, és én jó ideig a nagyszüleimmel laktam, tízéves koromig a hotel volt az otthonom. Először a Ritz, majd amikor 1945-ben lebombázták, következett az Astoria és a Nemzeti. Ezért talán a mai napig szeretek nívós, jól vezetett hotelekben lakni, kiváló éttermekben enni, amelyek sokszor éppen nem a legdrágábbak. Szeretek beülni például egy kellemes bárba, ahol egy jó zongorista és egy jó dobos mellett legfeljebb egy kellemes hangú énekesnő adja a háttérzenét, a dübörgő techno zene helyett. Viszont az egyre divatosabb all inclusive-tól irtózom, az ugyanis nem szól másról, mint a féktelen zabálásról. Nekem más az elképzelésem az étkezésről és vendéglátásról. Sajnos, ma már sokszor nincsenek is vendégek, csupán fogyasztók.

►Ezeken kívül viszonylag keveset tudni a családjáról. Mesélne róluk?

Nem szívesen. A családom a magánvilágom, bár annyit elárulhatok, hogy az öcsém és én is azért választottunk humán pályát, mert elhatárolódást jelentett apánk túlburjánzó műszaki érdeklődésétől. Az öcsém Rómában professzor, ahol hungarológiát tanít. A fiam ügyvéd, akivel közös irodában vagyunk, a lányom viszont tőlem „határolódott el” annyiban, hogy művészettörténetet végzett. Összesen négy unokám van, a fiamnál egy 11 éves lány és egy 9 éves fiú, a lányomnál egy 16 és egy 11 éves fiú. Utóbbiak közül a kisebbikkel nemrégiben egy Bayern München-meccset szurkoltuk végig, a nagyobbik pedig szinte a fél világot bejárta már velem. Mivel jégkorongrajongó vagyok – a Magyar Jégkorong Szövetségnek tíz évig, 1988-1998 között voltam az elnöke –, tavaly elvittem magammal Dél-Koreába a magyar csapat mérkőzéseire. Visszafelé megálltunk Dubaiban, ahol ahelyett, hogy strandoltunk volna a negyven fokos hőségben, ő síelt. Mert Dubai egy ilyen fantasztikus hely…

►Ezek szerint nagy utazó is. Van kedvenc helye a világban?

Valóban szeretek utazni, kevés hely van, ahol nem jártam még. Vannak kedvenc városaim. Európában Hamburgot és Londont szeretem leginkább, távolabbról pedig Sidney-t, Szingapúrt és Hongkongot vagy Fokvárost említhetném, Rio de Janeiro pedig biztosan ott van a kedvenceim között. A mosoly országába, Thaiföldre is igyekszem kétévenként visszamenni. Már csak egyetlen gond van: nehezebben bírom a tíz-húszórás repüléseket, de azért a kíváncsiságom még a régi.

Fotó: Rózsa Zsuzsanna

Nemzetközi jog
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. További információ és megrendelés >>

---