Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Válás után is felelősséggel tartozunk egymásért, az alábbiakban néhány fontosabb gondolatot és körülményt fogalmazunk meg a házastársi tartásról, kitérve a bírói gyakorlatra is.
A házasság fennállása alatt a házastársak nem megkérdőjelezhető kötelezettsége az egymás támogatása, ami természetesen magában foglalja a tartást is, hiszen mindkettejüket terheli a közös háztartás fenntartásának kötelezettsége.
Azonban a házasság megkötésével a felek nem csak annak időszakára „szerződnek”, mivel azt követően, annak megszakadása után is felelősséggel tartoznak egymás iránt, és anyagilag gondoskodniuk kell egymásról, ha valamelyikük erre rászorul. Ennél fogva a házastársi tartás intézményének alapja az, hogy a házastársak mindenképpen védelemben részesüljenek, függetlenül attól, hogy a házasság még fennáll, vagy a válás már megtörtént. Így a házasságból keletkező kötelezettségek a házasság felbontását követően sem szűnnek meg, ha a házastárs tartásáról van szó.
Ez utóbbira vonatkozó szabályok a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Családjogi Könyvében (Csjk.) találhatóak meg, amely rendelkezések alapvetően megfelelnek a régi Családjogi törvényben (Csjt.) foglaltaknak, azonban a házastársak egymás iránti, a házasság fennállása utáni szolidaritása a Csjt.-től eltérően, a Ptk.-ban némi korlátozás alá esik.
A családjogi tartás általános szabályait a Ptk. rokontartásról szóló fejezete tartalmazza, amelyeket a házastársi tartásra is megfelelően alkalmazni kell bizonyos esetekben. Ezek a tartás mértékére, szolgáltatásának módjára és időtartamára – beleértve ezek megállapodáson alapuló rendezésének elsődlegességét –, valamint az említettek megváltoztatására, az igény visszamenőleges érvényesítésére, továbbá a tartáshoz való jog megszűnésére és megszüntetésére vonatkozó szabályok.
A tartás két esetköre
A Ptk. 4:29.§ (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a házassági életközösség megszűnése esetén házastársától, a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani.
Vagyis a házastársi tartásnak alapvetően két esetkörével lehet számolni. Egyrészt a házasság felbontását követő tartással, másrészt a házasság felbontása nélkül a házassági életközösség megszűnése esetére bekövetkező tartás esetével. Ez utóbbi vonatkozhat az életközösség megszűnése és a házasság felbontása közötti időszakra és arra az esetre is, ha az életközösség megszűnését utóbb nem követi a házasság felbontása.
A Csjt. a fenti két esetet még külön helyen és részben eltérő szabályokkal rendezte. Ezen a Ptk. nagyban változtatott, mivel a jogalkotó nem látta indokoltnak a Csjt. szerinti felosztást és megkülönböztetést
Ki jogosult tartásra?
A házastársi tartásra való jogosultság alapja az önhibán kívüli rászorultság, amelynek a jogosult oldalán kell fennállnia. Sem a rászorultság, sem pedig az önhiba fogalmát azonban a Ptk. nem definiálja, és mivel a Csjt. sem tartalmazott meghatározást, így az ítélkezési gyakorlat alakította ki azt a szempontrendszert, amelynek figyelembevétele mellett eme követelményeket az egyes esetekben értékelik.
Ennek megfelelően akkor minősül rászorultnak a tartást igénylő házastárs (vagy volt házastárs), ha nincs olyan jövedelme, keresete, egyéb vagyoni lehetősége, amelyekből saját megélhetését teljesen vagy részben biztosíthatná.
A jövedelem hiánya gyakran a teljes vagy részleges munkaképtelenség következménye, illetve a jogosult előrehaladottabb életkorával, egészségi állapotának romlásával, betegségével is együtt járhat. Fiatalabb életkorban pedig akár a tanulmányok befejezésének szükségessége is indokolhatja a jövedelem hiányát. Bár ez utóbbi sem minden esetben releváns indok, mivel a felsőfokú végzettség megszerzését követően folytatott nappali tagozatos posztgraduális tanulmányok már nem szolgálnak a tartás alapjául. Ezért a rászorultság megállapításához valamennyi körülményt értékelni kell.
Fontos azonban tudni, hogy ha a jogosultnak elegendő vagyon áll rendelkezésére a megfelelő eltartásához, akkor hiába bizonyítható a hiányzó jövedelem, az nem eredményez rászorultságot. Ahogy önmagában a peres felek jövedelmének összege közötti különbség sem alapozza meg a felek egyikének rászorultságát. További lényeges szempont az is, hogy saját szükséges tartását elsősorban a tartást igénylő köteles biztosítani és a tartásra kötelezettel szemben csak olyan mértékben követelhet hozzájárulást, amilyen mértékben arra feltétlenül rászorul.
A tartásra való jogosultság másik fontos fogalma az önhiba, amely az ítélkezési gyakorlatban a jogosult magatartásának értékelését foglalja magában a létfenntartásához szükséges anyagi eszközök megteremtését illetően. Vagyis önhibájából nem rendelkezik jövedelemmel az a (volt) házastárs, akinek bár lehetősége lenne adott esetben munkaviszonyt létesíteni, de ezt mégsem teszi meg. Ebből kitűnik egy fontos különbség a Ptk. rendelkezései körében, hiszen a fentiek szerint az önhiba fogalma a családjogban mást jelent, mint a polgári jogi felelősség körében.
Az ítélkezés azonban nem mehetett el azon tény mellett sem, hogy számos család életében jellemzően az egyik házasfél a házasság fennállása alatt azért nem létesít nyugdíjjogosultságot eredményező munkaviszonyt, mert munkaerejét a közös háztartásban, illetve a gyermeknevelésben hasznosítja, ezért a BH2008.216. számú döntésében kimondta, hogy ebben az esetben a tartásra való rászorultságot meg kell állapítani.
Szintén fontos megállapítást találunk a BH2008.89. számú döntésben is, amely kimondta, hogy önhiba miatt nem érvényesíthet házastársi tartásdíj iránti igényt az a házastárs, aki olyan időpontban ajándékoz jelentős összeget, vásárol értékesebb ingatlant és vesz fel annak felújítására hitelt, amikor rászorultsága a tartásra munkaképesség-csökkenése folytán már fennáll.
Kommentár a polgári perrendtartáshozSzerkesztő: dr. Wopera Zsuzsa |
|---|
|
Részletesen bemutatja a polgári eljárásjog hazai bírósági gyakorlatát, a magyar szabályozásra szerves hatással bíró uniós szabályozást, valamint a perek elhúzódósára tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is. Előrendelés 20% kedvezménnyel! |
Fontos, hogy ne legyen érdemtelen
A Csjk alapján érdemtelen a tartásra az a házastárs vagy volt házastárs
a) akinek súlyosan kifogásolható magatartása vagy életvitele járult hozzá alapvetően a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásához; vagy
b) aki a házassági életközösség megszűnését követően házastársának, volt házastársának vagy vele együtt élő hozzátartozójának érdekeit durván sértő magatartást tanúsított.
A fentiek szerint külön kell választani a házasság felbontásakor és a házasság megszűnését követően értékelhető magatartásokat. A bontáskor nem a házasság erkölcsi alapjának felróható sérelme áll a középpontban, hanem a házasság megromlására vezető súlyosan felróható magatartás, vagyis hogy a tartásra jogosult házastárs súlyosan kifogásolható magatartása vagy életvitele mennyiben járult hozzá a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásához.
Amennyiben az életközösség megszűnése után merül fel a jogosult érdemtelensége, vagyis amikor a volt házastársa vagy vele együtt élő hozzátartozója személyi vagy vagyoni érdekeit durván sértő magatartást tanúsít, illetve a társadalmi együttélés szabályait más módon megsérti, akkora volt házastársra nézve súlyosan méltánytalan lenne a tartás fenntartása, ezért arra nem kerülhet sor.
A jogalkalmazás során azonban nem csak a jogosult magatartása lényeges, hiszen a házasság egészére, a házastársak magatartására, és ezeknek a magatartásoknak az egymásra gyakorolt hatására egyaránt tekintettel kell lenni. Így például nem hivatkozhat az érdemtelenségre az a (volt) házastárs, aki az ennek alapjául szolgáló magatartást megbocsátotta. A Ptk. tehát az ítélkezési gyakorlatra támaszkodva követeli meg azt, hogy az érdemtelenség elbírálásánál az arra hivatkozó házastárs vagy volt házastárs magatartását is figyelembe kell venni, továbbá lényeges, hogy ennek a magatartásnak nemcsak az érdemtelenség okának megvalósulását megelőzően, hanem azt követően is szerepe van.
Vannak kivételek
A házastársi tartás azonban nem minden esetben és nem örökké jár a jogosult félnek, ugyanis a Ptk. tartalmaz bizonyos kivételeket is erre nézve.
Lehetséges, hogy nem a házasság felbontásának pillanatában, hanem később válik rászorulttá a volt házastárs a tartásra. A törvény lehetőséget ad a tartást ekkor is igényelni, azonban a volt házastárssal szembeni szolidaritás ilyenkor már kevésbé várható el, hiszen akár évek is eltelhettek az együttélés óta. Ennél fogva a Csjk. maximálisan öt évig engedélyezi a tartás igénylését a házassági életközösség megszűnését követően. Ha csak az öt év eltelte után válik rászorulttá a volt házastárs, tartást csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet. A Ptk. egyébként fontos módosítást eszközölt e tekintetben a Csjt. szabályaihoz képest, ugyanis utóbbi még a házasság felbontásától számította az öt éves határidőt. Ez azért lényeges különbség, mivel a házasság felbontása és az életközösség megszűnésének napja akár évekkel is eltérhet egymástól.
Kivételes megítélés alá esik a rövid ideig fennálló gyermektelen házasság is, amelyet a Ptk. új rendelkezésként vezetett be és a 2014. március 15-e után megszűnt házassági életközösségek esetében lehet alkalmazni. Eszerint az egy évnél rövidebb, gyermektelen házassági életközösség esetén még akkor is, ha a volt házastárs rászorultsága megállapítható, csak az életközösség időtartamával egyező időre követelhető törvényen alapuló tartás. A bíróság azonban itt is megkapta a jogot arra, hogy különös méltánylást érdemlő esetben a szabálytól eltérjen.
A tartás alól kivételt jelent a jogosultság megszűnésének különös esete is. Ugyanis a házastársi tartás megszűnik, ha a jogosult újabb házasságot köt, bejegyzett élettársi kapcsolatot hoz létre vagy élettársi kapcsolatot létesít.
Ebben a tekintetben ismét fontos változást hozott a Ptk. a Csjt.- hez képest, mivel a Ptk. szerint ebben az esetben már nem éled fel a tartásra való jog, ha később ismét rászorulna a jogosult a tartásra.
Az eltartó képességei is véglegesek
Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat |
|---|
|
|
Nem elegendő a tartáshoz a jogosult önhibáján kívüli rászorultsága és az érdemtelenség hiánya, ha a kötelezett nem képes az eltartásra. A Ptk. ezért kimondja azt is, nem köteles házastársát eltartani az, aki ezáltal a saját szükséges tartását vagy gyermekének tartását veszélyeztetné. Mivel ebben a tekintetben a Ptk. rokontartásra vonatkozó szabályait is alkalmazni kell, így a tartásra való jogosultság sorrendjében a gyermek a különélő házastársat, elvált házastársat és a volt élettársat is egyértelműen megelőzi. Vagyis a Ptk. kizárja a házastársi tartást, ha az a gyermek tartását veszélyeztetné.
A felek meg is állapodhatnak
A különélő, vagy volt házastársak a tartást rendezhetik megállapodással is. Ha a házasság felbontását a felek közös megegyezéssel kérik, a házastársi tartás kérdésében (is) meg kell állapodniuk.
Ám rászorultság hiányában, vagy érdemtelenség esetén is megtehetik a házasfelek azt, hogy bár törvény szerint nem lenne rá indok, mégis megállapodnak a tartásról, amely megállapodást a bíróság hagy jóvá. Ezt a PK 113. számú állásfoglalása tartalmazza, amelyet az 1/2014. PJE határozat az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintett.
Azonban fontos tudni, hogy később a tartásdíj leszállítását vagy felemelését csak arra hivatkozással lehet kérni, hogy a kötelezettségvállalást követően az annak alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állt be.
A házastársak közokiratban vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban megállapodhatnak abban is, hogy a tartásra köteles házastárs tartási kötelezettségének megfelelő vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával tesz eleget. Ebben az esetben azonban a juttatásban részesített házastárs a jövőben tartási követeléssel akkor sem léphet fel, ha arra a törvény alapján jogosulttá válna.
