Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 90/314 irányelv 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek részletszabályai nem eredményezik, hogy a fogyasztó az általa befizetett valamennyi összeg visszatérítésére és a hazaszállítására vonatkozóan hatékony biztosítékkal rendelkezzen az utazásszervező fizetésképtelensége esetén – az EU Bíróság döntése a szervezett utazási formák területéről.
Az ügy előzményei
A felperesek 2009 ben utazási szerződéseket kötöttek az 5 Kontinens Utazási Kft. utazásszervezővel, ez alapján az előleget, illetve egyes esetekben a teljes részvételi díjat kifizették. Az utazások megkezdése előtt fizetésképtelenné vált utazásszervező vagyoni biztosítéka a QBE Insurance-szel kötött biztosítási szerződés volt, amelyben a biztosítási összeg felső határa 40 000 000 Ft ot volt. Emiatt a felperesek által kifizetett előlegnek és részvételi díjnak csak a 22% a térült meg.
A felperesek álláspontja szerint az alkalmazandó, az utazásszervező és közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) ellentétes a szervezett utazási formákról szóló, 1990. június 13 i 90/314/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 7. cikkében foglalt rendelkezésekkel, holott a Korm. rendeletet az Irányelv végrehajtása érdekében alkották meg. Mivel az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján a tagállamokat az irányelvek belső jogba való nem megfelelő átültetése miatt kártérítési felelősség terheli, kérték a magyar bíróságtól, hogy az kártérítés címén kötelezze a QBE Insurance et és a Magyar Államot a meg nem térült előleg és részvételi díj megfizetésére.
Az Irányelv 7. cikke alapján a szervezőnek kellő biztosítékra vonatkozó igazolást kell nyújtania arra vonatkozóan, hogy fizetésképtelenség esetén a befizetett összeget visszatéríthesse, és a fogyasztót hazaszállíthassa.
A megtámadott Korm. rendelet rendelkezései szerint az utazásszervező vagyoni biztosítéknak minden időszakban fedezetet kell nyújtania
– az előleg, illetve részvételi díj visszafizetésére
– az utazáskor szükséghelyzetbe került utasok érdekében teendő intézkedések (pl. hazaszállítás) és a kényszerű tartózkodás költségeinek fedezésére [Korm. rendelet 8. § (9) bekezdés és 10. § (1) bekezdés]. Ennek mértéke pedig a Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése szerint:
| belföldről külföldre, külföldről külföldre történő vagy külföldi utazásszervező által összeállított külföldre történő utazást tartalmazó utazási csomag magyarországi értékesítése esetén | tervezett értékesítési nettó árbevétel 12%-a, de legalább ötmillió forint |
| Ha – nem menetrend szerinti járatú repülőgépen (charter járat) férőhelyet vesz igénybe – garantált szerződésből származó kötelezettségei az árbevétel 25%-át meghaladják |
tervezett értékesítési nettó árbevétel 20%-a, de legalább húszmillió forint |
| belföldről belföldre történő utazást tartalmazó utazási csomag értékesítése esetén | tervezett értékesítési nettó árbevétel 3%-a, de legalább ötszázezer forint |
Az előzetes döntéshozatali kérelem
A Fővárosi Ítélőtábla az eljárást felfüggesztése mellett előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
1. A nemzeti jogalkotó megfelelően tett e eleget az Irányelv 7. és 9. cikkének (Irányelv átültetésének kötelezettsége), azaz biztosította e a magánszemélyek megfelelő védelmét az utazásszervezők és utazásközvetítők fizetésképtelenségének esetére azzal, hogy azt írta elő, hogy az utazásszervező, illetve utazásközvetítő által adott vagyoni biztosíték mértékének az utazási csomag értékesítéséből származó tervezett értékesítési nettó árbevétel meghatározott százalékához, illetve egy minimumösszeghez kell igazodnia?
2. Amennyiben a Magyar Állam részéről a jogsértés megállapítható, az elég komoly e a kártérítési felelősség megállapításához?
A Bíróság döntése az első kérdésről
A Bíróság leszögezte, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a nemzeti jogszabályok értelmezése a nemzeti bíróságok feladata, nem pedig a Bíróságé, ez utóbbi nem dönthet a belső jogszabályoknak az uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről. A feltett kérdések szó szerinti értelme alapján a Bíróság pont erre kényszerülne. Ugyanakkor nem látta a Bíróság akadályát annak, hogy tájékoztassa a nemzeti bíróságot az uniós jog értelmezésére vonatkozó olyan szempontokról, amelyek lehetővé teszik számára, hogy saját maga döntsön a belső jognak az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről.
Ezek alapján megállapította, hogy az Irányelv 7. cikkének célja, hogy hogy a fogyasztók hazaszállítása és az általuk befizetett összegek visszatérítése biztosított legyen az utazásszervező fizetésképtelensége vagy csődje esetén, ezért az Irányelv kötelezi az utazásszervezőt, hogy kellő biztosítékkal rendelkezzen mindezek biztosítására.
Mivel a felperesek az indulás előtt befizettek bizonyos összegeket, kockáztatták azok elvesztését, így ki voltak téve annak a veszélynek, amely ellen az Irányelv 7. cikke védelmet kíván nyújtani. Kiemeli a Bíróság, hogy ezen cikk szövege nem tartalmaz olyan utalást, amely alapján a biztosítékot korlátozni lehetne. Ezért a nemzeti szabályozás csak akkor ülteti át helyesen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeket, ha a részletszabályoktól függetlenül a szabályozás eredménye az, hogy a fogyasztó számára hatékonyan biztosítja az általa befizetett valamennyi összeg visszatérítését és a fogyasztó hazaszállítását az utazásszervező fizetésképtelensége esetén (lásd: C 140/97. sz., Rechberger és társai ügy). Az alapügyben ugyanakkor csak a felperesek által befizetett összegeknek csak egy részét lehetett az Irányelv 7. cikke szerinti biztosíték címén visszatéríteni. A nemzeti szabályozásba történő megfelelő átültetés vizsgálata a nemzeti bíróság feladatkörébe tartozik.
A Bíróság döntése az első kérdésről
A második kérdés arra irányult, hogy egy esetlegesen megállapított a jogsértés elég komoly lenne e kártérítési felelősség megállapításához. A Bíróság álláspontja szerint a jogsértés akkor minősül kellően súlyosnak, ha valamely intézmény vagy tagállam szabályozási hatáskörének gyakorlása során nyilvánvalóan és súlyosan megsértette hatásköre gyakorlásának korlátait. Ezek során figyelembe kell venni, hogy a megsértett szabály mennyire egyértelmű, illetve pontos.
Mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelműen kitűnik, hogy az Irányelv 7. cikkével ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely nem eredményezi, hogy a fogyasztó az általa befizetett valamennyi összeg visszatérítésére és a hazaszállítására vonatkozóan hatékony biztosítékkal rendelkezzen az utazásszervező fizetésképtelensége esetén, a tagállamoknak nincs semmilyen mérlegelési mozgásterük a tekintetben, hogy az utazásszervező, illetve az utazásközvetítő által a fogyasztó számára nyújtandó biztosítéknak a kockázatok milyen körére kell fedezetet nyújtania.
Emiatt a Bíróság álláspontja szerint minden olyan szempont, amelyek célja vagy hatása e biztosíték mértékének korlátozása lenne, nyilvánvalóan összeegyeztethetetlenek az említett irányelvből fakadó kötelezettségekkel, így az uniós jog kellően súlyos megsértésének minősülnek, amely a közvetlen okozati összefüggés fennállásának megállapítása esetén megalapozhatja az érintett tagállam felelősségét.
Az ismertetett döntés (C 430/13. sz. ügy) az Európai Unió Bíróságának (nagytanács) 2014. január 16-ai végzése.
