Interjú az atlatszo.hu jogi képviselőjével

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Szakmailag mindig is nagyon érdekelt a közérdekű adatok nyilvánossága”

Dr. Tordai Csaba az elmúlt három évben az atlatszo.hu oknyomozó portál jogi képviselőjeként számtalan információszabadsági perben járt el. Az ügyvéddel közérdekű adatigénylésekről, az ezzel kapcsolatos eljárásokról, tapasztalatokról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy segíthet-e a közigazgatási múlt, és igaz-e, hogy irreális összegeket kérnek el fénymásolásért az adatgazdák.

Ön az atlatszo.hu ügyvédjeként is dolgozik. Bemutatná néhány szóban, pontosan mivel foglalkozik az Átlátszó?

Az atlatszo.hu-t a magyar oknyomozó újságírás egyik jelentős képviselője, Bodoky Tamás alapította még 2011-ben. Azt hiszem, elege lett abból, hogy különböző politikai vagy gazdasági érdekek miatt a mainstream sajtóban egyre inkább csak közelharc árán lehetett rázósabb tényfeltáró cikkeket megjelentetni. Ehhez kapcsolódott az is, hogy Tamásnak addigra komoly rutinja lett az információszabadsággal kapcsolatos perekben. Ezen felbuzdulva olyan független portált akart alapítani, ahol egyszerre van jelen az oknyomozó újságírás és a közérdekű adatok igénylése.

Hogyan indult el a portál?

A Tilos Rádió egyik beszélgetős műsorában véletlenül találkoztunk Tamással, aki mesélt arról, hogy milyen tervei vannak. Elkezdtem győzködni, hogy indítsa el az atlatszo.hu-t pénz nélkül, önkéntes munkával, mert támogatók csak akkor lesznek, ha már látják a produktumot. Pár hétre rá aztán már írta a cikkeket, a másik alapító, Maróy Ákos működtette az IT-hátteret, én pedig pro bono eljártam a közadatperekben. Az egyik első cikk a Brokernettől kiszivárgott adatokról jelent meg, ami miatt a rendőrség Tamást is idézte tanúként. Arra akarták kötelezni, hogy fedje fel az információforrását, aztán meg lefoglalták egy winchesterét. Ez elég nagy sajtónyilvánosságot kapott, mivel ráirányította a figyelmet az újságírói forrásvédelem rossz szabályozására. Az ügyben el is mentünk az Alkotmánybíróságig. Az eljárás nyomán e tárgyban egy sokkal jobb törvény született meg. Aztán elkezdtek érkezni a laphoz a kis összegű adományok, lassan a nagyobb donoroknak is felkerült a térképére az atlatszo.hu, így már fenn lehetett tartani egy kisebb szerkesztőséget.

Miért kezdett foglalkozni az információszabadsági perekkel?

Szakmailag mindig is nagyon érdekelt a közérdekű adatok nyilvánossága. Még 2005-ben, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjeként, munkatársaimmal készítettem elő az akkori adatvédelmi törvény módosítását. Igyekeztünk a magunk eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy a nyilvánosságot korlátozó vagy éppen azt nem a leghatékonyabban szolgáló törvényi rendelkezéseket módosítsa az Országgyűlés. Komoly konfliktusokat is okozott mindez a Miniszterelnöki Hivatal akkori apparátusi vezetőivel, aminek az lett a vége, hogy kieszközölték: a miniszterelnök írásban kérje fegyelmi eljárás megindítását velem szemben. Ugyan fegyelmi vétséget nem tudott megállapítani az eljárás, de fél évre elveszítettem a vezetői megbízatásomat. Megérte, mert az a törvénymódosítás alapozta meg a későbbi évek közadatpereinek sikerét. Kifejezetten szakmai kihívásnak éltem meg ezek után, hogy felperesi oldalon tudok hozzájárulni az információszabadság kiteljesedéséhez. A közigazgatási múlt azért nem marad nyom nélkül: soha nem perel az atlatszo.hu olyan adat kiadásáért, amit én magam apparátusi vezetőként sem adtam volna ki; az üléspont információszabadsági ügyekben nem szabad hogy befolyásolja az álláspontot.

Az esetek hány százalékában kell bírósághoz fordulni közérdekű adatok miatt?

Nagyjából az atlatszo.hu adatigényléseinek ötödéből per lesz, bár szerencsére az utóbbi időben mintha csökkenne a megtagadott adatigénylések száma. Ezek a bírósági eljárások a konkrét ügy mellett edukatív szerepet is betöltenek: a legtöbb adatgazda egy elvesztett per után a következő adatigénylést már teljesíti. Vannak persze olyan adatkezelők, akik a bíróság előtt már többször elbukott jogi érveiket ismételgetik, és rendre megtagadják az igényelt közérdekű adatok kiadását.

Mennyi idő alatt tűznek ki egy tárgyalást? Átlagosan mennyi idő alatt fut le egy ilyen per, amíg jogerős lesz? Gyakran szoktak fellebbezni?

A bíróságok általában komolyan veszik, hogy a törvény szerint ezek soron kívüli eljárások: a keresetlevél benyújtásától számított egy hónapon belüli időpontra kitűzik az első tárgyalást, ritkán halasztanak egynél többször. Az adatkezelők viselkedése érdekes: sokszor már a keresetlevél kézhezvétele után vagy az első tárgyaláson egyezség születik, de ha nem, akkor szinte bizonyos, hogy megfellebbezik az adat kiadására kötelező ítéletet; ilyenkor a másodfokú eljárással együtt nagyjából egy év alatt születik meg a jogerős ítélet. Ez persze hosszú idő ahhoz képest, hogy simán lehet, hogy tizenkét hónap után a per tárgya már lényegesen kevésbé aktuális. Néha az is az ember érzése, hogy az alperes is pontosan tudja: veszíteni fog, de bízik abban, hogy mire a jogerős ítélet megszületik, az adatigénylésre okot adó esemény már a feledés homályába vész.

Mi a leggyakoribb érv az adatok kiadásának megtagadására?

A leggyakoribb hivatkozás egy időben az üzleti titok volt. Azt mondták, ellehetetlenül a közpénzből gazdálkodó vagy köztulajdonban álló adatkezelő gazdálkodása, ha ki kell adnia, kivel, mire és főleg mennyiért szerződött, illetve hogy a másik szerződő fél érdekeit sérti a nyilvánosság. A kedvencem ebből a szempontból a Nemzetgazdasági Minisztérium érvelése volt. Arra hivatkoztak: ha nyilvánosságra kerülne, hogy az Audi Hungária milyen kötelezettségeket vállalt a milliárdos állami támogatásért cserébe, akkor abból a versenytársai kitalálhatnák, milyen termékeket fog gyártani a cég, ez pedig hátrányt jelentene neki. Csak az hiányzott a minisztérium érveléséből, hogy a nagyon jelentős összegű állami támogatás mekkora versenyelőnyt jelent. Aztán, mivel a következetes bírói gyakorlat – nagyon helyesen – az üzleti titokra való hivatkozást csak tételes és részletes alperesi bizonyítás esetén fogadta el megtagadási okként, elkezdtek formálisabbá válni a megtagadások. Ma már jellemzőbb az, hogy vitatja az adatkezelő, hogy nála lenne a kért információ, vagy akár azt is, hogy egyáltalán vonatkozik-e rá az információszabadsági törvény.

Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. További információ és megrendelés >>

Gyakran kifizettetik a fénymásolás költ­ségeit az adatgazdák, ha kötelezik őket az adatok kiadására?

Érdekes módon nem. Ha egy adatkezelő nem tagadja meg az igényelt adat kiadását, akkor nagyon ritkán kér költségtérítést. Nyilván szerepe lehet ebben annak is, hogy több költséggel járna az egész pénzbeszedés leadminisztrálása, mint amennyibe az kerül, hogy a fénymásolón vagy a szkenneren valaki lehúz néhány oldalt. Volt azért olyan esetünk, hogy a piaci ár majd négyszeresét akarta elkérni a másolásért az adatgazda, de a bíróság aztán helyre tette.

Mit jelent a visszaélésszerű adatigénylés? Ezt a jogszabályt tényleg az Átlátszóra szabták?

Valószínűleg lehetett szerepe az atlatszo.hu-nak a tavalyi, az információszabadságot – szándéka szerint – szűkítő törvénymódosítás elfogadásában. Korábban a civil szervezetek általában stratégiai pereskedést folytattak: egy-egy különösen fontos és jogilag is nagy jelentőségű kérdést vittek bíróság elé. Az atlatszo.hu ezzel szemben elsősorban az adatokra kíváncsi, azért, hogy utána azokat feldolgozva a nyilvánosság elé tárja. Elindítottuk a kimittud.atlatszo.hu honlapon elérhető adatigénylő rendszert is, ahol bárki gyorsan és egyszerűen, elektronikus úton tud előterjeszteni a közérdekű adatok megismerésére irányuló igényt. A rendszeren mostanra több mint háromezer adatigénylés futott át. Mindez jelentősen kitágította az információszabadság gyakorlati érvényesülését, szinte társadalmasította a közpénzek felhasználásának ellenőrzését. Az oldal segítségével nem kell keresgélni egy-egy adatgazda elérhetőségét; jól használható iratminták alapján generálja a rendszer az adatigényléseket, amelyeket postai sorban állás nélkül lehet elküldeni. Ez számos közfeladatot ellátó szervnek nem tetszett, mert megnövekedett az adatigénylések száma. Lehetett volna erre úgy reagálni, hogy a proaktív információszabadságot elkezdik komolyabban venni, például úgy, hogy egyre több adatot tesznek közzé maguktól a honlap­jukon. Nem ezt az utat választotta a kormányzat, hanem megpróbálta szűkíteni a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot. Természetesen minden joggal vissza is lehet élni. Az azonban nem visszaélés, ha egy polgár vagy egy civil szervezet a közpénzek felhasználását akarja megismerni, ellenőrizni. Éppen az a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog rendeltetése, hogy ezt megtehesse.

Most született egy strasbourgi döntés a kisegyházakkal kapcsolatban, ahol ön képviselte az egyik panaszost. Mesélne az ügyről?

A 2011-es egyháztörvény a politikai szólamok szintjén a „bizniszegyházakkal” foglalkozott, egész pontosan azzal, hogy fel lehessen lépni azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek csak az állami kedvezmények miatt működtek egyházi formában. Ehhez persze nem kellett volna fenekestül felforgatni az egyházi jogállás szabályozását, elegendő lett volna egy speciális, a vallásszabadságra is tekintettel levő törvényességi felügyeleti eljárást intézményesíteni. A kétharmados parlamenti többség azonban láthatóan nem kedvez a kifinomult jogi megoldások alkalmazásának: a törvény nemes egyszerűséggel az Országgyűlés szabad politikai döntésévé tette, kit ismer el teljes jogú egyháznak és kit nem.

Ami azóta történt, az pedig iskolapéldája lehet annak, hogy ha a jogszabály lehetőséget ad a szabad politikai döntésre, ­akkor abban jó eséllyel megjelennek a mögöttes hatalmi szándékok is. Ügyfelem, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség – amelynek vezetője a jelenlegi kormánypártokkal közismerten nem áll baráti viszonyban – minden jogszabályi feltételnek megfelel, széles körű társadalmi tevékenységet fejt ki a közoktatás és a szociális ellátás területén, mégis rendre megtagadják tőle a teljes jogú egyházi státuszt. Hiába a háromszori alkotmánybírósági elmarasztalás, illetve most már a jogerős strasbourgi ítélet, még mindig kérdés, hogy belátja-e a kormánytöbbség: a vallásszabadság lényegi eleme, hogy nem válogathat az állam kénye-kedve szerint a vallási közösségek között. Ezen pedig semmilyen jogi trükközés és időhúzás nem ­segít.

 

 

---