Jelentősen módosult a versenytörvény


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A módosítások két fő területet érintenek: az összefonódások ellenőrzésének nemzeti szabályait, illetve a versenyjogi kártérítésekről szóló 2014/104/EU irányelv átültetését. Jelen írásunk a fúziós szabályok módosításait mutatja be, cikkünk második részében pedig az irányelv átültetéséről olvashat majd.
 


AZ ÖSSZEFONÓDÁSOK ELLENŐRZÉSÉNEK ÚJ SZABÁLYAI

A bejelentési értékhatár emelkedik.

A módosítások alapján az összefonódás résztvevői közül legalább kettő esetében az előző évi Magyarországi árbevételnek meg kell haladnia az 1 milliárd forintot. A korábbi szabályok szerint ez az értékhatár 500 millió forint volt. A jövőben tehát az összefonódást akkor kell bejelenteni, ha legalább két olyan vállalkozást érint, melyek nettó csoportszintű árbevétele a megelőző üzleti évben a 1 milliárd forintot meghaladta, és az összes érintett vállalkozás előző évi nettó árbevétele együttesen a 15 milliárd forintot is meghaladta.

[multibox]

„Összefonódás-vizsgálati küszöbérték”.

Az összefonódás bejelentése még abban az esetben is szükséges lehet, ha a tranzakció nem éri el a fenti értékhatárokat. Ezen új „összefonódás-vizsgálati küszöbérték” bevezetésével egy tranzakciót akkor is be kell jelenteni a jövőben, ha az összes érintett vállalkozás előző évi nettó árbevétele együttesen az 5 milliárd forintot meghaladta, és az összefonódás jelentősen csökkentheti a versenyt az érintett piacon, különösen gazdasági erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként.

Bár a fenti kategóriába tartozó összefonódások végrehajthatók a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésének hiányában is, a bejelentés teljesítése ajánlott. A bejelentés elmaradása esetén ugyanis a GVH hivatalból versenyfelügyeleti eljárást indíthat a tranzakció végrehajtásától számított hat hónapon belül. Az eljárás megindítása esetén az összefonódás végrehajtását nem feltétlenül kell felfüggeszteni, azonban fennáll annak kockázata, hogy a versenyfelügyeleti eljárás eredményeként a GVH az összefonódást megtiltja vagy végrehajtását eltérő struktúrában írja elő. Ilyen esetekben a GVH a megelőző versenyfeltételek helyreállítását is elrendelheti.

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

Csak a magyarországi forgalom irányadó.

Az új szabályok alapján a fenti értékhatárok számításakor a vállalkozásoknak csak a Magyarországon realizált nettó árbevételét kell számításba venni. Ezt megelőzően a szabályozás különbséget tett a külföldön honos és a magyarországi vállalkozások között, és az előbbiek tekintetében csak a magyarországi forgalmuk volt irányadó, míg a hazai vállalkozások esetében a világméretű forgalom számított.

Összefonódás bejelentés 8 nap alatt.

A módosítások szerint a fúziós eljárásokat összefonódás-bejelentéssel kell kezdeményezni (a jelenlegi engedélyezés iránti kérelem helyett). A bejelentéstől – illetve az esedékes igazgatási szolgáltatási díj megfizetésétől – számított 8 napon belül a GVH-nak el kell döntenie, hogy további vizsgálatot rendel-e el vagy sem. Ha a bejelentés valamennyi szükséges információt és iratot tartalmaz, valamint nyilvánvaló, hogy az összefonódás nem eredményezi az érintett piacon a verseny jelentős mértékű csökkenését (továbbá egyéb formai hibák sem jelentkeznek), akkor a GVH hatósági bizonyítványt ad ki a vizsgálatra okot adó körülmény hiányáról. Ennek a bejelentésnek a díja 1 millió forint, azonban, ha határidőben a GVH semmilyen intézkedésére nem kerül sor, akkor a teljes díjat vissza kell téríteni. Amennyiben a GVH az összefonódás vizsgálatát rendeli el, akkor a jelenlegi eljárási határidők szerint jár el, melyek kezdőnapjaként a bejelentés/díjfizetés eredeti napját kell figyelembe venni. Ezekben az esetekben a jelenleg is fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak fennmaradó összegét kell megfizetni, azaz 3 millió forintot egyszerűsített, illetve 15 millió forintot teljes körű eljárás esetén.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Helyszíni kutatás fúziós eljárásokban.

Az új szabályok szélesítik a GVH helyszíni kutatások lefolytatására vonatkozó hatáskörét. Meghatározott körülmények fennállása esetén a GVH ezentúl összefonódásokkal kapcsolatosan is tarthat helyszíni kutatást, így például, ha feltételezi, hogy az összefonódás-bejelentésben lényeges tényt elhallgattak vagy nem a valóságnak megfelelően közöltek.

HATÁLYBALÉPÉS

A változások túlnyomó része a módosító törvény kihirdetését követő harmincegyedik napon lép hatályba, azaz 2017. január 15-én. Az új szabályozás ugyanakkor csak azokra az összefonódásokra alkalmazandó, amelyek a kihirdetést követően jönnek létre. Az összefonódás létrejöttének dátumaként a vonatkozó nyilvános ajánlattételi felhívás, a szerződés megkötésének vagy az irányítási jog tényleges megszerzésének időpontja (illetve ezek közül a legkorábbi) az irányadó.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

MEGJEGYZÉSEK

Az elfogadott törvényjavaslat indokolása szerint a módosítások célja a vállalkozások összefonódás-ellenőrzéssel kapcsolatos adminisztratív terheinek csökkentése és az eljárások felgyorsítása. Ezzel összhangban kiemelik, hogy az 500 millió forintos ellenőrzési küszöbérték 1 milliárd forintra történő emelésével várhatóan 10-15 százalékkal kevesebb tranzakciót kell majd a jövőben bejelenteni.

A fentiek fényében egyértelmű, hogy a versenytörvény jelenlegi módosításai jelentős változást jelentenek a versenyjog hazai szabályozásában, és minden bizonnyal hosszú távú hatásai lesznek Magyarország piacán.

A cikk a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakmai tartalma.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Jogszabályfigyelő 2024 – 39. hét

Alábbi cikkünkben a 2024/94–96. számú Magyar Közlönyökben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján megjelent közlemények közül válogattunk.

2024. szeptember 27.

Az illetékkötelezettség keletkezése

A tulajdonszerzéshez kapcsolódó illetékfizetési kötelezettség tulajdonszerzésenként keletkezik: mindig az új tulajdonszerzés ténye alapozza azt meg. Az illetéktörvény szempontjából az ugyanarra az ingatlanra ugyanazon a napon kötött két különböző jogügyletet, tulajdonszerzést nem lehet egy tulajdonszerzésnek tekinteni – a Kúria eseti döntése.

2024. szeptember 25.

A törvényességi felügyeleti eljárás szabályozása és típusai

Az alábbi cikkünk betekintést ad a Wolters Kluwer Hungary kiadásában megjelent, Dr. Bodor Mária, Dr. Gál Judit és Dr. Koday Zsuzsanna által jegyzett Magyarázat a cégek feletti törvényességi felügyeleti eljárásról című kiadványába.