Jóhiszeműség és tisztesség a kártérítési jogban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az általános kártérítés a kártérítés kivételes esete, melyet akkor alkalmaz a bíróság, ha a bizonyított kár mellett olyan, nem bizonyított, de biztosan bekövetkező kár felmerülésével, illetőleg vagyoni előny elmaradásával kell számolni, amiért a károsult joggal várhat anyagi elégtételt.

Az alapügy

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek jogelődei a 2008. január 1. és 2015. december 31. közötti időszakra szerződést kötöttek az alperes egészségügyi központtal teljes körű, egészségügyi napi takarítási, valamint negyedéves nagytakarítási munkálatainak elvégzésére 2 900 000 Ft/hó nettó vállalkozói díj kikötésével, azzal, hogy azt évente az inflációnak megfelelően módosítják. Az F. o. z. felperesi jogelőd a vállalkozási szerződésben rögzített takarítási feladatok ellátására az E. Kft.-vel kötött alvállalkozói szerződést 2008. január 1-jei kezdő időponttal határozatlan időre, havi 1 500 000 Ft nettó vállalkozói díj ellenében, azzal, hogy a munkát az alvállalkozó részben a saját, részben a megrendelő által biztosított eszközökkel végzi. Az alperes 2009. január 27-én kelt levelével tájékoztatta a felperesi jogelődöt, hogy a vállalkozási szerződést 2009. január 31. napjával megszünteti. A felperesi jogelőd a szerződés megszűnését követően, 2010-ben pályázatot nyújtott be az S. Kft. által kiírt közbeszerzési eljárásban, ajánlata azonban érvénytelen volt. A felperesi jogelőd 2011 óta üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytat.

[multibox]

A Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.028/2014/5. számú rész-közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperesnek a 2007. december 31-i takarítási feladatok elvégzésére kötött vállalkozási szerződés megszűnéséből eredő kárért a kártérítési felelőssége fennáll.

Az elsőfokú Bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.035/2014/5. számú végzése alapján megismételt eljárásban a fellebbezéssel támadott ítéletével az alperest 8 000 000 Ft tőke és ennek 2011. január 1. napjától számított kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kifejtette, hogy a perben a felperest terhelte a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján az elmaradt haszonban álló kárigénye összegének bizonyítása, a kirendelt szakértő azonban a felperesi jogelőd számviteli bizonylatai hiányában nem tudta megállapítani a kár összegét, azonban a Magyarországon hasonló, általános épülettakarítási tevékenységet folytató vállalkozások adatai alapján az adott tevékenység haszonkulcsát 8,59%-ban határozta meg, e haszonkulcsot alkalmazta a felperes kieső bevételére, a havi haszon 249 110 Ft-ban, 2009. február 1-től 2015. december 31-ig pedig 20 676 130 Ft-ban határozható meg. Az alperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 340. § (1) bekezdése szerinti kárenyhítési kötelezettségre utalva kifejtette, hogy a felperesi jogelőd ügyvezetője elismerte, hogy 2011 óta a cég tényleges tevékenységet nem végez, bevétele nincs, közbeszerzési pályázaton nem indult. E tényekre is tekintettel az elsőfokú bíróság az 1959-es Ptk. 359. § (1) bekezdése alapján általános kártérítés megállapítását tartotta indokoltnak, annak összegét – figyelemmel a takarítási szakmában általánosan elfogadott haszonkulcsra, és arra, hogy a felperesi jogelőd 2011 óta formálisan van jelen a gazdasági életben – 8 000 000 Ft-ban állapította meg.

A fellebbezés tartalma

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes és az alperes is fellebbezést terjesztett elő.

A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a marasztalási összeg felemelését kérte a módosított kereset szerinti 93 960 955 Ft-ra. Álláspontja szerint jogelődjének elmaradt haszna – mivel az elvállalt munkát alvállalkozó közreműködésével végezte el – a fővállalkozói és alvállalkozói díj különbözete, de legalább a magánszakértő által megállapított összeg, a kirendelt szakértő becslési módszere nem alkalmas az elmaradt haszon megállapítására. Álláspontja szerint nem lehet kiindulni más társaságok éves bevallási adataiból, köztudomású tény ugyanis, hogy a társaságok a mérlegükben igyekeznek a nyereségüket, azaz az adózás előtti eredményüket a lehető legkisebb összegben meghatározni. Hivatkozott arra, hogy a kártérítés összegének megállapításánál nem csak a számviteli bizonylatokat kell figyelembe vennie a bíróságnak, hanem a szabad bizonyítás elve alapján az egyéb bizonyítékokat, okiratokat, tanúvallomásokat is. Állította, hogy a felperesi jogelőd kárenyhítési kötelezettségének eleget tett, csatolta a közbeszerzési eljárásokban benyújtott pályázatait, melyekből megállapítható, hogy szinte valamennyi közbeszerzési eljárásban indult, amit a perbeli időszakban nagyobb gazdálkodó szervezetek, kórházak kiírtak. Sérelmezte az államnak fizetendő eljárási illeték összegét, azt 4 000 000 Ft-ra kérte leszállítani.

Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes a kár összegét nem bizonyította, ezért a közbenső ítéleti megállapítás ellenére sem igényelhet kártérítést, a szakértői vélemény a kár összegének bizonyítására nem alkalmas, a becslés módszere pedig nem alkalmazható.

[htmlbox BDT]

A Pécsi Ítélőtábla megállapításai

A felperes fellebbezése az illeték összege tekintetében alapos, ezt meghaladóan alaptalan, az alperes fellebbezése alaptalan.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az elsőfokú eljárás iratai alapján az alábbiakkal egészíti ki.

A felperesi jogelődnek az alperesi jogelőddel kötött szerződés teljesítése idején, 2009. február 1-jéig terjedő időre elért – a fővállalkozói és az alvállalkozói díj különbözetének költségekkel csökkentett összegeként számítható – haszna szakértői módszerrel nem állapítható meg. A Magyarországon hasonló tevékenységet végző gazdasági társaságok – mérlegadataik szerint – 2008-2009-ben átlagosan havi 8,59% mértékű hasznot értek el, a haszon 4-20% között mozgott. A felperesi jogelőd a perbeli szerződés felmondását követően több közbeszerzési eljárásban is indult, pályázata azonban eredménytelen volt, nagyrészt annak hiányosságai miatt. A 2009-től 2011-ig terjedő időszakban a felperesi jogelődnek volt több szerződéses partnere, így K.-n és Sz.-en is, melyeknél takarítási feladatokat látott el alvállalkozó útján. A felperesi jogelődnek a perbeli munka elvégzésére az E. Kft.-vel kötött alvállalkozói szerződése bármelyik fél kezdeményezésére, 30 napos határidővel indokolás nélkül felmondható volt.

Az így kiegészített tényállásra figyelemmel is egyetért a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban, hogy a perbeli esetben az általános kártérítés alkalmazásának törvényi feltételei fennállnak, és egyetért a kártérítés összegével is. Amint azt a Legfelsőbb Bíróság a PK 49. számú állásfoglalásában is kifejtette, az általános kártérítés a kártérítés kivételes esete, melyet akkor alkalmaz a bíróság, ha a bizonyított kár mellett olyan, nem bizonyított, de biztosan bekövetkező kár felmerülésével, illetőleg vagyoni előny elmaradásával kell számolni, amiért a károsult joggal várhat anyagi elégtételt. A károsultnak a teljes kártérítésre fennálló jogát sértené, és lényegében a károkozónak nyújtana indokolatlan vagyoni előnyt, ha a károsult biztosan bekövetkező kárának pontos mértékét nem tudja kimutatni. Az 1959-es Ptk. 359. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a károsult érdekét szem előtt tartva azt tartalmazza, hogy ilyen esetben – tehát, ha a kár mértéke akár csak részben is nem számítható ki – a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Ez a rendelkezés biztosítja, hogy a károsult olyan helyzetbe kerüljön, mintha nem történt volna károkozó magatartás.

A perbeli esetben a felperes elmaradt haszon iránti igényt érvényesített, a kára abból ered, hogy az alperes a szerződés megszegésével megszakította azt az oksági folyamatot, amely, ha fennmarad, hosszabb távon, még hat éven keresztül biztosíthatta volna a felperesi jogelőd rendszeres jövedelmét. Tehát az bizonyosan megállapítható volt a perben, hogy a felperesi jogelődöt kár érte, mert az alperessel kötött szerződés teljesítése esetén elérhető nyereségtől az alperes magatartása miatt elesett. A bizonyítási nehézségek tehát nem a kár felmerülése, hanem csupán a kár összegszerűsége tekintetében merültek fel, így téves az alperesnek az az érvelése, hogy mivel a felperes már a kár összegszerűségét egzakt adatokkal nem tudta bizonyítani, ezért a kereset elutasításának lenne helye. Éppen erre az estre irányadó az 1959-es Ptk. 359. § (1) bekezdésében szabályozott általános kártérítés jogintézménye.

[htmlbox pp_termekek]

A jövőre járó kártérítés összegszerű meghatározásánál mindig számtalan bizonytalansági tényező van, a múltban, a szerződés fennállása alatt elért nyereség ezért csak kiindulópont lehet a jövőbeni kár meghatározásához, de semmiképpen sem lehet azonos azzal. A múltbéli haszon nem enged egyértelmű következtetést arra nézve, hogy ez a haszon a szerződésből hátralévő időben is elérhető lett volna, így a perbeli esetben – a felperes által haszonként állított – fővállalkozói és alvállalkozói díj különbözete, illetve az annak alapján számított haszon nem szolgálhat alapul a szerződésből hátralévő időre eső haszon számításához. De nem szolgálhat ez a különbözet a kárszámítás alapjául azért sem, mert a jövőre járó kártérítés csak reális, tisztességes elmaradt haszon lehet, irreális, tisztességtelen haszon megtérítésére a károkozó a teljes kártérítés elvének szem előtt tartásával sem kötelezhető. Ugyanakkor az sem állapítható meg, hogy a felperesi jogelőd ezt a díjkülönbözetet a szerződés teljes időtartama alatt haszonként tudta volna realizálni, hiszen az alvállalkozói szerződés bármikor, rendes felmondással megszüntethető szerződés volt.

A perben kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján azonban az a tény megállapítható, hogy a perbeli tevékenység nyereséges tevékenység lett volna, ezt támasztja alá az a tény, hogy a piacon hasonló tevékenységi körben működő cégek nyeresége 4 és 20% között mozgott, átlagosan 10-11% volt, így ez a haszon minősíthető egy olyan reális, tisztességes üzleti haszonnak, ami a kárszámítás kiindulópontjául szolgálhat. Az azonban, hogy ez a vagyonnövekmény a jövőben ténylegesen bekövetkezett volna, még számos más, bizonytalan, és utóbb már el nem dönthető tényezőtől függ. A kár mértéke szempontjából lényeges az, hogy milyen esélye lett volna a vagyonnövekedés bekövetkezésének, ez pedig azon túl, hogy a felperesi jogelőd határozott időre szóló szerződéssel rendelkezett, függ attól is, hogy a felperesi jogelőd a változó gazdasági környezetben ezt a szerződést valóban a teljes futamidő alatt teljesíteni tudta volna, és függ attól is, hogy maga a felperesi jogelőd cég a káresemény bekövetkezése hiányában a gazdasági életben milyen pozícióba kerülhetett volna a viszonylag hosszú idő alatt, különös tekintettel arra, hogy 2011-ben megszüntette a tevékenységét. Így a perbeli adatokból nem lehet arra következtetni, hogy ha a káresemény nem következik be, akkor a felperesi jogelőd nem szünteti be a tevékenységét, és a szerződés teljes ideje alatt képes lesz a teljesítésre.

A kár összegét érdemben befolyásolja az a körülmény is, hogy az egyösszegű kártérítés eredményeként a károsult az elmaradt haszon számítása szempontjából figyelembe vehető hosszú időszak helyett a kárösszeghez már előzetesen hozzájut, jól lehet a szerződés meghiúsulása hiányában a bevétel és a nyereség is csak hosszú idő múlva realizálódott volna. A káron szerzés tilalma folytán az idő előtti megtérülés sem maradhat értékelés nélkül. E körülmény a perbeli esetben is fennáll, figyelemmel arra, hogy a kamat megtérítésével a károsult olyan helyzetbe kerül, mintha a kárösszeghez a károkozás időpontjában hozzájutott volna.

Figyelembe kell venni a jövőbeni károk megtérítésénél a károsult számára az 1959-es Ptk. 340. §-a által előírt kárenyhítési kötelezettséget is, a károsult ugyanis köteles a felszabadult kapacitását másutt hasznosítani, és ezzel a kieső nyereségét pótolni, de legalábbis azt megkísérelni. A felperesi jogelőd ugyan indult közbeszerzési eljárásban, de nem teljesítette az alaki feltételeket, hiánypótlásokat, így azt lehetett megállapítani, hogy ha nem tudta pótolni más forrásból a bevételét, ennek oka részben bizonyosan saját magatartása volt. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy volt más tevékenysége is a felperesi jogelődnek, amelyből eredően a kieső időszakban jövedelmet érhetett el.

Megállapítható tehát, hogy a felperesi jogelőd károsultnál az elmaradt haszon mint kár bizonyítottan bekövetkezett, a hosszú intervallumot és a nagymértékű, ismertetett bizonytalansági tényezőket figyelembe véve azonban ennek összege csak általános kárként ragadható meg. Az eset összes körülményeit figyelembe véve, a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelve és mérlegelve az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított 8 000 000 Ft összegű kártérítést – a szerződés teljesítéséből hátralévő hat évre járó teljes kárként – helyesnek találta, ez az összeg alkalmas a felperesi jogelőd károsult teljes anyagi kárpótlására.

A másodfokú bíróság a fentiek okán az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a felperes által fizetendő illeték összegét 5 533 750 Ft-ra leszállította, azzal, hogy egyebekben azt helybenhagyta.

Az ismertetett döntés (Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.014/2017/3.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2017/11. számában 156 szám alatt jelent meg.

---