Készül az új Be.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új polgári perrendtartással párhuzamosan új büntetőeljárási törvény is készül az Igazságügyi Minisztériumban. A kodifikációs munkálatokat dr. Miskolczi Barna miniszteri biztos, minisztériumba beosztott legfőbb ügyészségi főosztályvezető-helyettes ügyész irányítja, akinek nem ez az első nagy feladata a jogszabály-előkészítés területén, hiszen a nevéhez fűződik a 2012. évi C. törvény, az új Büntető Törvénykönyv kodifikációjának a levezénylése is.


►Hogyan keveredik egy gyakorló ügyész a kodifikáció területére?

A törvény biztosít erre lehetőséget. A jogszabály-előkészítés feladata, hogy olyan szövegeket tegyen a törvényhozás aszta­lára, amelyekről bizton állíthatja, hogy elfogadásuk esetén azok a gyakorlatban is alkalmazhatók lesznek. Ezért az igazságügyért felelős minisztériumban évtizedes gyakorlata van annak, hogy a kormánytisztviselői állomány mellé a gyakorlatból érkező szakembereket – ügyészeket, bírákat, rendőröket – helyeznek, akár mint az én esetemben, vezetőként, akik a kodifikációban ténylegesen is közreműködnek, és a kodifikációs elméleti tudást tényleges jogalkalmazói tapasztalataikkal gazdagítják. Esetemben a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 28. §-a tette lehetővé, hogy a legfőbb ügyész – az igazságügyi miniszter úr kezdeményezésére – egy ügyészt jelöljön ki és küldjön a minisztériumba a kodifikáció irányítására. A legfőbb ügyész úr vá­lasztása történetesen rám esett.

Azt gondolom, a kodifikátor nem szükségképpen a legnagyobb nevű jogász, a legkiválóbb elméleti vagy gyakorlati szakember, én legalábbis semmiképp nem merném magam egykori mestereim mellé sorolni, különösen nem egyszerre az anyagi és az eljárásjog területén. A legfőbb ügyész úr minden bizonnyal azért gondolt rám ezúttal is, mert már volt „referenciám”: az új Büntető Törvénykönyv…

►…amelyről a szakma szkeptikusabb része is hajlamos elismerni, hogy meglehetősen jól sikerült törvény.

Így van. A Btk. előkészítése során sok támadást kaptunk a még éppen csak formálódó törvénnyel kapcsolatban, és az is igaz, hogy az országgyűlési viták során is változott a törvény ahhoz képest, amit mi a munka­társaimmal kidolgoztunk. Mindazonáltal a szakma visszajelzései jók voltak, és ez engem örömmel tölt el. Persze a módosítások ellen ez a törvény sincs „beoltva”, a változó életviszonyokra vagy a jogalkalmazói igényekre történő reagálás jegyében kétség­kívül lesz még példa erre is.

►Milyen szervezeti keretek között folyik a Be. kodifikációja?

Az akkori Közigazgatási és Igazságügyi ­Minisztériumba történt kirendelésem óta (ami 2010–2012-ig, az új Btk. Országgyűlés általi elfogadásáig tartott), dr. Trócsányi László miniszter több fontos változtatást is végrehajtott. Ezek közül jelentőségét te­kintve a legfontosabb, hogy az Igazságügyi Minisztérium új Szervezeti és Működési Szabályzata helyettes államtitkársággá emelte a büntetőjogi szakterületet, ami addig a Közjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárságon belül, főosztályi szinten működött. A Büntetőjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárság, melyet miniszteri biz­tosként vezetek, két szakmai főosztállyal működik. Ezek egyike a Büntető Eljárásjogi Fő­osztály, a másik pedig a Büntető Anyagi Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Kodifikációs Főosztály. Az előbbit úgy alakítottuk ki, hogy szinte kizárólag a Be.-kodifikációra tud koncentrálni.

Miután a szervezeti keret kialakult, a szük­séges személyi változtatásokat kellett végrehajtani, hisz az újonnan létrejött főosztályoknak vezetőkre és beosztott kollégákra is szükségük volt. A büntetőjogi jogalkalmazók méltán várják el a magas színvonalú törvények megalkotását, de ez a segítségük nélkül nagyon nehezen lenne megvalósítható. Polt Péter legfőbb ügyész úr, és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is rendkívül nagylelkű volt, hiszen amikor ügyészek és bírák beosztását kértem a miniszté­riumba, a legkiválóbb munkatársak közül választottak. Tudom, hogy mekkora áldozat részükről az igazságszolgáltatás első vona­lából kiemelni és a jogszabály-előkészítés rendelkezésére bocsátani a kollégáikat, de velük együtt hiszem, hogy ez később bőségesen kifizetődik majd.

A másik jelentős változás a kodifikációs bizottság szerepének az átalakulása volt. A munka ugyanis jóval az én érkezésem – 2014 júliusa – előtt megkezdődött. 2013 elején az akkori KIM felkérte dr. Bárd Károly professzort, dr. Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettest, dr. Márki Zoltán kúriai tanács­elnököt, dr. Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, dr. Farkas Ákos professzort, elnöknek pedig dr. Erdei Árpád professzort, hogy alkossanak Kodifikációs Bizottságot. 2014 elején a Kodifikációs Bizottság tovább bővült, a testület tagja lett dr. Borbás Virág Bernadett főosztályvezető az OBH részéről, dr. Kónya István kúriai elnökhelyettes, dr. Láng László legfőbb ügyészségi főosz­tályvezető ügyész, dr. Bodnár Bence bel­ügyminisztériumi főosztályvezető, valamint dr. Csomós Tamás ügyvéd.

Az új Be. koncepciójának munkaanyaga el is készült, azonban a kodifikáció tavaly nyáron új irányt vett. A Kodifikációs Bizottság az igazságügyi miniszter döntése nyomán Kodifikációs Tanácsadó Testületté alakult, a jogszabály tényleges előkészítésében vitt szerepét pedig a Büntetőjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárság vette át. A szakmai munkát egy, a minisztériumban heti rendszerességgel ülésező szakértői testület is ­segíti, amelynek tagjai: dr. Elek Balázs ítélőtáblai tanácselnök, tanszékvezető egyetemi docens, dr. Békés Ádám ügyvéd, dr. Blaskó Béla intézetvezető egyetemi tanár, dr. Herke Csongor tanszékvezető egyetemi tanár, dékánhelyettes, és dr. Ibolya ­Tibor fővárosi főügyész.

A munka tehát alapvetően a minisztériumban folyik, az elkészült szövegeket pedig a Tanácsadó Testület tagjai kapják meg véleményezésre.

►Miért van egyáltalán szükség új büntetőeljárási törvényre?

A reform mindig egy igény felmerülésével kezdődik. Ez az igény egyre erőteljesebbé, sürgetőbbé válik. Ekkor a megoldáskeresési szakasz következik, aztán, ha a megoldás helyes iránya felsejlik, sor kerülhet a tényleges megvalósításra. Nem történt ez máshogyan az új büntetőeljárási törvény kodifikációja esetében sem. Én azonban szívesen helyezném stratégiai kontextusba ezt a kérdést, hisz itt nem pusztán büntetőeljárási kodifikációról van szó. Noha jogalkalmazóként hajlamosak vagyunk mindig az éppen aktuális problémákra koncentrálni, ha ezeket összegezzük, akkor egyértelművé válik, hogy az igény ezúttal nem egy új anyagi jogi, eljárásjogi vagy büntetés-végrehajtási jogi törvény iránt merült fel külön-külön, hanem egy átfogó büntetőjogi reform iránt, általában. Ennek oka szerintem nem abban keresendő, hogy a korábbi törvényalkotási termékek rosszak, hibásak lettek volna, sokkal inkább abban, hogy a törvényhozás mindig az adott kor igényeihez alakítja a jogi szabályozást.

A gazdasági és társadalmi változások új életviszonyokat képeznek, melyekre a törvény szövege immár nem talál megfelelő szabályozást. Ekkor a bírói jogértelmezés még képes lehet egyfajta rugalmasságot adni a jognak, de végül – amikor ennek a lehetőségei kimerülnek – előbb vagy utóbb módosítani kell a jogszabályt. Ez még nem az a helyzet, ami feltétlenül új kódex után kiált. Csupán felmerült egy probléma, amire a meglévő törvény vagy nem tartalmaz szabályozást, vagy az oly mértékben absztrakt, hogy még a bíróság joggyakorlat-egysége­sítő tevékenysége mellett is képtelen betölteni a feladatát. A jogalkotás gépezete tehát mozgásba lendül, s az új társadalmi vagy gazdasági igények szerint alakítja az adott normát. A büntető anyagi jog területéről hozva a példát egy adott magatartást büntetendővé nyilvánít, vagy éppen dekrimi­nalizál (számos ilyen módosítást láttunk az elmúlt években), új minősített esetet keletkeztet, új speciális alanyt jelöl meg, vagy ­éppen felemel vagy leszállít egy-egy büntetési tételt. Ezt azonban anélkül teszi, hogy hozzányúlna a kódex többi részéhez. Nagyon ritkán lehet azonban „büntetlenül” módo­sítani egy, a keletkezésekor még egységes szövetű törvényt, ahogyan egy puzzlekép közepén se lehet egy darabot kiemelni és egy tetszőleges másikkal helyettesíteni. Oda lehet ragasztani persze a képre, és ha elég távol megyünk tőle, még az se biztos, hogy észrevesszük a különbséget. De közelről már szembeötlik, s a jogalkalmazó esetenként igencsak közelről szemléli a saját munka­eszközét, a törvényt. S ha a törvényhozó sokszor, sok helyen nyúl hozzá az évek során a jogszabályhoz (akár szakmai, akár politikai vagy egyéb megfontolásokból), akkor bizony már messziről is látszik, hogy azzal a képpel valami nincs rendben. Ezt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy a törvény elve­szítette belső koherenciáját.

A Büntető Törvénykönyvnél ez különösen szembeötlő volt. Az egymást követő kormányok a saját büntetőpolitikájukhoz igazítva hajtottak végre módosításokat, kriminali­záltak, de­krimi­nalizáltak, s így ellentmondásos rendelkezések vagy duplumok is bekerülhettek a törvénybe. A büntetőeljárási törvénynél hasonló a helyzet. Amikor tehát a törvény egységessége olyannyira megbomlik, olyan mértékű csorbát szenved, hogy az már a jogalkalmazás rovására megy, akkor eljött a pillanat arra, hogy a büntetőpolitika letéteményese – a mindenkori kormányzat – elgondolkozzék egy új kódex megalkotásának a szükségességén. Ez azonban nem egyszerű feladat. Ezért lehetséges, hogy noha a büntető anyagi jog esetében már 1998-ban felmerült egy teljesen új törvény megalkotásának gondolata, s ezt követően legalább négy komoly nekirugaszkodás történt az új Btk. megalkotására, ez annak ellenére sem sikerült több mint tíz éven át, hogy a kodifikációban az ország legkiválóbb gyakorlati és elméleti büntetőjogászai vettek részt.

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

A büntetőeljárási törvény pedig egészen sajátos „életpályát” járt be. A jelenlegi törvényt 1998-ban fogadták el, de mire hatályba lépett, rendelkezéseinek több mint a fele módosult. Ez már nem csak a törvény belső koherenciáját bolygatta meg, hanem az alapkoncepciót is lecserélve, egy teljesen más jellegű törvény került a jogalkalmazókhoz. S ezt a törvényt azóta is folyamatosan módosították. Most pedig, a büntetőjogi reform utolsó lépéseként eljött az idő a kicsit szétcsúszott, kicsit idejétmúlt, a változásokat követni nem képes törvénynek egy újjal történő felváltására.

►Melyik törvényt nehezebb kodifikálni, a Btk.-t, vagy a Be.-t?

A büntetőeljárási törvény kodifikációjának még nagyon az elején tartunk, a Btk. pedig immár másfél éve hatályba lépett. A Be. kapcsán tehát egyelőre csak lehetséges problémákról tudok beszámolni, igaz, egy-két ilyen nehézség azért már eléggé világosan körvonalazódik. Mindenekelőtt hadd mutassak rá a két törvény eltérő jellegére. A Büntető Törvénykönyv célja a hatályos törvény preambulumában megnevezett értékek büntetőjogi védelme, a törvény emellett közvetíti az azt előkészítő kormányzat büntetőpolitikáját, amelyet a törvény megszavazásával az Országgyűlés jóváhagy. ­Ennek megfelelően a törvény a mindenkori büntetőpolitikát tükrözi, annak hangsúlyaival, szigorának mértékével, egyéb megfontolásaival együtt. A büntetőeljárási törvény ezzel szemben azt biztosítja, hogy az anyagi jogban rejlő büntetőpolitika minél hatékonyabban érvényesülni tudjon.

A változások új életviszonyokat keletkeztetnek, amint már utaltam erre. A társadalomban adott esetben kialakul az a percepció, hogy az új életviszonyban létező valamely magatartás jellege már meghaladta azt a küszöbértéket, ami büntetőjogi fe­nyegetettséget igényel. Ezeket az igényeket – tehát hogy mit büntessünk és hogyan – a kormányzat feladata összegyűjteni és becsatornázni a jogalkotás irányába. Így alakul, formálódik a büntetőpolitika. Ebbe azonban nem fér bele minden. Hiába mutat a jelenlegi büntetőpolitika inkább a szigorítás irányába, mégsem állítható vissza például a halálbüntetés, bármekkora is az igény rá a társadalomban. Attól ugyanis egyrészt erős nemzetközi egyezményrendszer védi a hazai jogot, másrészt a szakma is eltökélten el­lenzi, s egyik eddigi kormány sem támogatta, így nem is képezheti a büntetőpolitika részét. A Be. nem ennyire érzékeny a társadalom igényeire, hiszen – nagyon leegyszerűsítve – nem azt mondja meg, hogy mit nem szabad csinálni, hanem azt, hogy ha már valaki elkövette, amit nem lett volna szabad, akkor mi a teendő – ez ­pedig sokkal kevesebb embert érint.

Mindkét törvény kompromisszumok eredménye. Amíg azonban a büntető anyagi jog esetében ez a kompromisszum a társadalom igényei és a büntetőpolitika között kell hogy kialakuljon, a büntetőeljárási törvény esetében elsősorban az eljárásban részt vevő hatóságok és személyek érdekei, elképzelései között. Ez mindenképpen egy nagy különbség. A Btk.-nak a társadalmi-politikai érzékenysége nagyobb, a Be.-nek a szakmai érzékenysége. Ez utóbbi kezelése most nekem némiképp nehezebbnek tűnik. A Be.-vel szemben a társadalom elvárása (csakúgy, mint a Pp.-vel szemben) leginkább az, hogy az eljárások ne húzódjanak el annyira. A büntető eljárásjogot alkalmazó hivatásrendek: a bíróság, az ügyészség és az ügyvédek, továbbá a nyomozó hatóságok, bár az eljárások egyszerűsítése, gyorsítása mindegyiküktől elvárásként fogalmazódik meg, ennek a kivitelezhetőségéről már nem feltétlenül gondolkoznak ugyanúgy. Vannak elképzelések, amelyek az eljárás gyorsítását az egyes eljárási cselekményekre nyitva álló határidők szorosabbá tételével látják elérhetőnek, mások a büntetőeljárást – szerintük – megterhelő garanciarendszer bizonyos elemeinek a kiiktatásával, megint mások a bíró érdemi döntési jogosultságainak a kiterjesztésével. Való igaz, hogy a Be. rendszerében van mozgástér bármelyik gyorsítási lehetőségre, csakhogy mindre egyszerre már nem biztos. A nyomozó hatóságok eljárási cselekményeit időben behatároló határidők például olyan eljárási garanciák, amelyek a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot, azon belül az eljárások elhúzódásának kiküszö­bölését vannak hivatva biztosítani, melyről az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 6. Cikke így szól: „mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot.” Viszont a jogalkalmazói gyakorlat azt mutatja, hogy a túl sok vagy túl szűk határidő pont ellentétes hatást vált ki. Egy korábbi példán bemutatva: a nyomo­zások kéthavonta történő meghosszabbí­tása nagy adminisztratív terhet rótt a nyomozó hatóságra és az ügyészégre egyaránt. Amikor a 2010. évi CXXXIII. törvény ezen a téren reformot hajtott végre, s jelentősen lazított a hosszabbítások addigi rendszerén, az addig elnehezült eljárási rend „fellélegzett”, s a nyomozások azonnal áramvonalasabbá váltak, hiszen a nyomozó már nem a kezén lévő ügyek állandó hosszabbítgatásával, az ehhez szükséges felterjesztések körmölésével foglalkozott, s így több ideje maradt nyomozni. Így tehát a törvényhozó az eljárás ésszerű időben történő befejezését biztosítani hivatott garanciák szintjét csökkentve érte el az eljárások tényleges gyorsítását. Azonban a hivatásrendek véleménye eltérhet például abban a kérdésben is, hogy az eljárás mely szakaszára essen a bizonyítás súlypontja, milyen legyen az ügyészség nyomozás feletti felügyelete, és még sorolhatnám. Ezek a vélemények, elképzelések pedig igen távol is állhatnak egymástól, s még figyelembe kell venni a nemzetközi és európai előírásokat is, valamint a strasbourgi bírói gyakorlatot stb. Konszenzust kialakítani ­tehát meglehetősen nehéz lesz.

Ez volt a korábbi Btk.- és Be.-kodifikációs kísérletek buktatója is. A Btk. esetében ez különösen szembeötlő, az 1998-tól 2010-ig tartó időszak kodifikációs próbálkozásai is a konszenzus hiányán „szenvedtek hajótörést”. A legfontosabb feladatomnak most is azt tartom, hogy a sokféle, egymással konkuráló érdek és elképzelés között létrejöjjön a konszenzus azon foka, ami mellett már megegyezésről lehet beszélni (teljes konszenzusban ezúttal nem reménykedem). A kollégáim, a szakértőink és a Tanácsadó Testület előtt még egy nagy embert próbáló kihívás áll. Az új Pp.-t előkészítő kollégáim nyilván meg tudják erősíteni, hogy az eljárásjog sokkal kompaktabb, érzékenyebb jogszabály, mint az anyagi jog. Míg a Büntető Törvénykönyv általános és különös részre, utóbbi pedig különálló törvényi tényállásokra tagolható, s egy-egy törvényi tényállás módosítása legtöbbször közvetlenül nem, csak közvetve érint egy másikat (a törvény belső koherenciáján, logikáján keresztül), addig a Be.-ben lényegében minden mindennel közvetlenül összefügg. Úgy szoktam leírni, mint egy nagy és érzékeny pókhálót, amit ha az egyik oldalán megérintenek, a közepén is rezeg. Ha tehát a Be. egyik rendelkezéséhez hozzányúlunk, utána azonnal le kell futtatnunk egy ellenőrzést, hogy hogyan érinti ez a többi rendelkezést. S ezt újra és újra meg kell majd tennünk. Ez nagyon nehéz lesz, de bízom a munkatársaim tu­dásában, felkészültségében és profizmusában, ezért optimista vagyok.

►Hol tart jelenleg a Be.-kodifikáció?

Az Igazságügyi Minisztériumba kerülésemet követően a legfontosabb elvárás az volt, hogy az év végére készüljön el az új Be. koncepciójának munkaterve – de már az új elképzelések alapján. Természetesen ennek ­elkészítéséhez segítségül hívtuk a korábbi Kodifikációs Bizottság tervezetét is, amit jó kiindulási alapnak tekintettem. Az ősz fo­lyamán a szervezeti és személyi kérdések tisztázása mellett tehát nekifogtunk az új ­Be.-koncepció kidolgozásának. December elejére ezzel a munkával el is készültünk, ezt követően megtörtént a Kormány ügyrendje szerinti belső egyeztetés és a közigazgatási egyeztetés is, amelynek során sok értékes véleményt, észrevételt kaptunk. Ezek feldolgozása és a koncepciótervezetbe történő ­átvezetése után a miniszter úr meghagyá­sának megfelelően a Tanácsadó Testület tagjai elé tártuk a kész szöveget. A tanácskozást, melyen a miniszter úr elnökölt, megtisztelte jelenlétével Handó Tünde elnök asszony is. A Tanácsadó Testület a koncepció tervezetét elfogadta, és Kormány elé terjesztésre alkalmasnak ítélte.

A Kormány a Be.-koncepciót 2015. feb­ruár 11. napján tartott ülésén végül vita nélkül elfogadta. Jelenleg a koncepciót – mely egy ütemtervet is tartalmaz – alapul véve egy problématérképet állítunk össze, a tényleges kodifikáció következő lépéseként. A problématérkép nem csak azokat a kérdéseket tartalmazza, amelyeket hiányosságként, hibaként, nehézségként vagy logikátlanságként azonosított a jogalkalmazó, hanem megpróbálja elemezni, hogy az adott normára milyen iránymutatás található ­többek között az Alap­törvényben, az alkotmánybírósági határo­zatokban, a Kúria joggyakorlat-egységesítő tevékenysége eredményeként született döntésekben, az uniós aktusokban, az Emberi jogok Európai Bíró­sága esetjogában, illetve a jogtudomány eredményeiben és a jogirodalomban. Az első témakör, amiről ilyen problématérképet állítottunk össze, az a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság feladataira, hatáskörére, illetékességére, a bíróság összetételére vonatkozik, ideértve a kizárásra vonatkozó szabályokat is.

Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban

Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát.

További információ és megrendelés >>

►Tudna említeni olyan problémát, amit ilyenként azonosítottak, s amivel kapcsolatban új szabályozás várható a Be.-ben?

Amint már említettem, a hatályos Be., az 1998. évi XIX. törvény a sok módosítás következtében elveszítette belső összetartó erejét, koherenciáját. Jól látható ez a Be. hatásköri szabályain, amelyek mára alig követhetővé váltak. Valamennyien ismerjük azokat a statisztikai mutatókat, amelyek évtizedekre visszamenően azt igazolják, hogy bizonyos régiók bíróságai aránytalanul leterheltek más országrészek bíróságaihoz képest. Az eddigi megoldások – átfogó módosítás és új eljárási törvény nélkül – leginkább kárenyhítő jelleggel az ügyek áthelyezésével és/vagy bírák kirendelésével kezelték a problémát, amely megoldások természetükből adódóan igen alacsony hatékonysággal és legfeljebb csak rövid távon oldották meg a nehézségeket a végleges rendezés valós igénye nélkül.

Ugyanilyen problémát jelent az is, hogy a korábban hatályban volt Büntető Törvénykönyv állandó módosításai során a jogal­kotó nem vette figyelembe az új bűncselekmények meghatározása, a büntetési tételek változtatása, illetve a büntetéskiszabási szabályok megfogalmazása során, hogy ezeknek is kihatása lehet arra: ezek a bűncselekmények melyik bíróság hatáskörébe fognak tartozni.

Amennyiben a bírósági ügyforgalmi adatok széles körű feldolgozásával, a munkaszervezés logikáját, a hatékonyságot és a célszerűséget szem előtt tartva sikerülne a kérdést újraszabályozni, ezzel önmagában olyan rendszert lehetne kialakítani, amely nagyban hozzájárulna az ügyek arányos elosztásához. Többek között ennek a megoldásán gondolkozunk jelenleg.

Fotó: Kőrösi Tamás

 

Dr. Miskolczi Barna

Az új büntető eljárásjogi törvény kodifikációjáért felelős miniszteri biztos.

1996-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1996-tól ügyészségi fogalmazó, 2000-től kerületi ügyészségi ügyész. 2001-től főügyészségi ügyész (Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal), 2004-től legfőbb ügyészségi ügyész (Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztálya). 2010-től a KIM-be beosztott ügyész, főosztályvezető. 2012-től főosztályvezető-helyettes ügyész, kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség). 2014. július 01-jétől minisztériumba beosztott ügyész, miniszteri biztos (Igazságügyi Minisztérium). A Jogi Szakvizsga Bizottság tagja. 2012-ben – az új Btk. kodifikációjának irányításáért – megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét. Nős, három gyermek apja. Szereti a természetet, szabadidejében szívesen jár kirándulni, a gyerekekkel pingpongozni. Szereti a zenét, mégpedig a klasszikustól a legújabb irányzatokig szinte mindent, továbbá szeret olvasni.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Sérelemdíj az elvesztett levelek miatt – eljárás a bv.-ben

Ha a fogvatartott már szabadult, a Bv. tv. nem írja elő a büntetés-végrehajtási intézetben kezdeményezett előzetes eljárás lefolytatását a sérelemdíj iránti igény érvényesítéséhez akkor sem, ha a fogvatartás ideje alatt az elítéltnek módja volt sérelemdíj iránti eljárást kezdeményezni – a Kúria eseti döntése.

2024. június 10.

Jogszabályfigyelő 2024 – 23. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy az elmúlt héten új Magyar Közlöny nem jelent meg, a Kúria Döntések Bírósági Határozatok legfrissebb számának a tartalmából válogattunk.

2024. június 7.

Önkormányzati választások 2024 – új időpont, új szabályok

Az idei év rendhagyó az önkormányzati választások szempontjából, hiszen most kivételesen nem ősszel, hanem az európai parlamenti választásokkal egy napon, júniusban kerül sor a választásra, ráadásul a 2019-eshez képest jelentősen módosultak a szabályok is, különösen a fővárosi közgyűlés vonatkozásában.