Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A személyhez fűződő jogokat korlátozó szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat csak akkor semmis, ha társadalmi érdeket sért vagy veszélyeztet – a Pécsi Ítélőtábla eseti döntése.
A felperes szakszervezetnek az alperes is tagja volt. Az alperes megbízta a felperest azzal, hogy képviselje őt a munkaügyi jogvitájában. A felek 2009. szeptember 17-én megbízási szerződést kötöttek, amelynek 3. pontja a következőket tartalmazta: „Megbízó vállalja, hogy T. tagsági viszonyát 3 évig fenntartja.”
Ennek alapján a felperes szakszervezet keresetlevelet nyújtott be az alperes képviseletében az F. M. Bírósághoz, amelyben az alperes munkáltatójának az alperes szolgálati panaszát elutasító határozata felülvizsgálatát és annak megállapítását kérte, hogy az alperes 2009. július 1-jétől jogosult a századosi rendfokozatra, valamint kérte kötelezni az alperest illetménykülönbözet megfizetésére. Az első tárgyalást megelőzően az alperes felmondta a megbízási szerződést, és a továbbiakban a perben már nem a felperes képviselte őt. A bíróság a kereseti kérelemnek megfelelő ítéletet hozott.
A kereseti kérelem
A felperes keresetében 93 000 forint és ennek 2010. május 5. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A 93 000 forintos tőkekövetelése 35 000 forint megbízási díjból és 58 000 forint tagdíjból tevődött össze. Tagdíjkövetelését arra alapította, hogy a megbízási szerződésben az alperes vállalta: tagsági jogviszonyát 3 évig fenntartja, ennek ellenére 7 hónap után megszüntette azt. Ezért a 3 évből visszalévő időre járó havi 2000 forint, összesen 58 000 forint tagdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest szerződésszegés jogcímén.
Az ellenkérelem
Az alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy a felperes nem teljesítette szerződéses kötelezettségét, nem tájékoztatta őt az ügye állásáról, ezért elállt a megbízási szerződéstől. Ebből kifolyólag a megbízási díj hátralévő része nem jár a felperesnek. A felperes tagdíjkövetelés iránti igényét azért tartotta alaptalannak, mert nincs alapszabályi előírás a tagság meghatározott ideig való fenntartására, és e kikötés személyiségi jogát, az egyesülési szabadság elvét sérti, ezért önmagában is érvénytelen.
Az első fokú határozat
Az elsőfokú bíróság a felperesnek a 35 000 forint megbízási díjra vonatkozó kereseti kérelméből 6 000 forintos igényt alaposnak talált, ezért ennek és ezen összeg után 2011. február 1-jétől a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 483. §-ának (1) bekezdése alapján a megbízó a szerződéstől bármikor elállhat, azonban az alperes által hivatkozott szerződésszegésre a perben bizonyíték nem merült fel.
Az 1959-es Ptk. 478. §-ának (3) bekezdése értelmében a megbízási szerződés teljesítése előtti megszűnése esetén a megbízott a tevékenységével arányos díjat követelheti. A törvényszék mérlegeléssel állapította meg 6 000 forintban a felperesnek járó megbízási díj összegét mint a tevékenységgel arányos részt.
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia |
|---|
|
2016. május 11-12. között kerül megrendezésre a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet. |
Alaptalannak találta a törvényszék a felperes 29 havi tagdíj megfizetése iránti igényét. Kimondta, hogy e kikötéssel az egyesülési joga mint személyhez fűződő joga sérült a felperesnek. Az 1959-es Ptk. 75. §-ának (3) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis. Az egyesülési szabadság sérelmét jelenti, ha a személynek valamely szervezethez csatlakozni kell, vagy szervezetben meglévő tagságát fenn kell tartania akarata ellenére. E kikötést ezért az 1959-es Ptk. 239. §-ának (1) bekezdése alapján semmisnek tekintette.
A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsősorban annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, másodsorban annak a kereseti kérelem szerinti megváltoztatását kérte.
Álláspontja szerint a megbízási szerződést az alperes szegte meg, annak következményeit viselnie kell.
A tagdíjjal összefüggésben az alperes arra nem hivatkozott, hogy a felperes szakszervezethez kényszerből csatlakozott volna. A megbízási szerződést is önként kötötte meg. A szerződési szabadság elvéből következően a felek a szerződés tartalmát szabadon állapítják meg, az 1959-es Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése alapján pedig a szerződéssel kikötött szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. Az ellenszolgáltatás a tagsági viszony 3 évig való fenntartása, tagdíjfizetéssel.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében a szakszervezeti tagdíj kapcsán kiemelte, hogy a felperes alapszabályának 18. pontja értelmében a szakszervezeti tagság önkéntes. A 2011. évi CLXXV. tv. 3. §-ának (1) bekezdése alapján az egyesülési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog. Ez az a semmisségi ok, amely miatt a szerződési kikötés érvénytelen, és ez a jogintézmény korlátozta a felek szerződési szabadságát véleménye szerint.
A Pécsi Ítélőtábla megállapításai
A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helyes jogszabályokat alkalmazott, azonban nem minden következtetésével értett egyet a másodfokú bíróság. A megbízási díjjal kapcsolatos rendelkezéseket helyesnek találta, a tagdíjjal kapcsolatos döntést azonban nem, ezért a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alapján részítéletet hozott, és a megbízási díjra vonatkozó részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, egyebekben – a tagdíjra vonatkozó részében – az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította – a fellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül – a Pp. 252. §-ának (2) bekezdését alkalmazva.
Az egyesülési jog valóban alapjog, mind az Alaptörvény [VIII. cikk (2) bek.], mind pedig a korábbi Alkotmány [63. §-ának (1) bek.] rögzítette ezt. Az egyesületekről rendelkező az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. 3. §-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy az egyesülési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelynek alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy másokkal szervezeteket, illetve közösségeket hozzon létre vagy azokhoz csatlakozzon. Hasonlóképpen rendelkezett a perbeli időszakban hatályos, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. 1. §-a is.
Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az egyesülési joggal. A 22/1994. (IV. 16.) AB határozatban kifejtette, hogy az egyesülési szabadság joga mindenkit megillető szabadságjog. Ez a jog elsősorban a cél megválasztásának szabadságát jelenti, jelenti továbbá a célra rendelt szervezet alapításának szabadságát, az ehhez való csatlakozás önkéntességét, valamint az önkéntes kilépés lehetőségét. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság több határozatában azt is kifejtette, hogy az egyesülési jog mint alkotmányos alapjog nem korlátozhatatlan jog [55/2001. (XI. 29.) AB határozat, 21/1996. (V. 17.) AB határozat].
Kétségtelen tény, hogy az egyesülési jog szabadságának korlátozását jelenti, ha a szakszervezeti tag a szakszervezetből nem léphet ki, illetve ha kilép, akkor a tagdíjfizetésben megnyilvánuló anyagi terhet továbbra is viselnie kell éveken keresztül, utóbb megváltozott akarata ellenére. Nem hagyható azonban figyelmen kívül a jelen esetben az a tény, hogy a felek két egyenrangú szerződő félként kötöttek egymással polgári jogi szerződést, konkrétan megbízási szerződést. Az 1959-es Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése alapján pedig a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A megbízási szerződés szabadon meghatározott tartalmaként, annak 3. pontjában úgy állapodtak meg, hogy az alperes vállalja: 3 évig tagja marad a felperes szakszervezetnek azért cserében, hogy a jogi képviseletét ellátja a szakszervezet. Nem volt vitás a perben, hogy az alperes a tagsági jogviszonyát 7 hónap után megszüntette, így további 29 hónap tagdíjjal, azaz 58 000 forinttal tartozik a szerződés alapján.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint sem zárható ki fogalmilag, hogy a politikai szabadságjognak minősülő egyesülési szabadság, mint a személyiség kibontakozásának egyik közösségi vetülete is részesülhessen sajátos magánjogi relációban a polgári jog személyiségvédelmében. Az adott esetben azonban a szakszervezeti tagdíjkövetelés semmiképpen sem ütközik személyiségvédelmi korlátokba.
Az alperes arra hivatkozott, és az elsőfokú bíróság is erre alapította ítéletét, hogy a felek szerződése az 1959-es Ptk. 75. §-ának (3) bekezdése alapján a tagsági jogviszony 3 évig való fenntartására vonatkozó részében semmis, mert az alperes személyhez fűződő egyesülési jogát korlátozza. Rámutat ugyanakkor az ítélőtábla arra a körülményre, hogy az 1959-es Ptk. 75. §-ának (3) bekezdésének pontos szövegezése a következő: a személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. A személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.
Azaz a főszabály valóban az, hogy a személyiségi jogot sértő magatartás jogellenes, viszont a sértett beleegyezése a jogellenességet kizárhatja. Ugyanis a személyhez fűződő jog jogosultja hozzájárulhat a személyhez fűződő jogának korlátozásához, ha az társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. Így csak az e körön kívüli korlátozás jogellenes. Ebből következően, amikor az alperes aláírta a megbízási szerződést, és vállalta, hogy tagsági jogviszonyát 3 évig fenntartja, vagyis 3 évig tagdíjat fizet a felperes részére, maga adta meg a hozzájárulását az egyesülési jogának korlátozásához. Nem talált olyan körülményt az ítélőtábla, amelynek alapján ez a hozzájárulás társadalmi érdeket sértene vagy veszélyeztetne. Ezért a személyhez fűződő jogot korlátozó perbeli megbízási szerződés nem semmis. Ekként a szerződés alapján az alperes köteles megfizetni az elmaradt 58 000 forint tagdíjat a felperes felé.
A felperes követelésével szemben az alperes állította, hogy a felperes nem teljesítette megbízási szerződésből fakadó kötelezettségeit, ezért 7 hónap után elállt a szerződéstől. A felperes viszont mindvégig azt hangsúlyozta, hogy az alperes elállása nem volt jogszerű. Ebben a körben azonban az elsőfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást – eltérő jogi álláspontja miatt. Így nem is tájékoztatta a feleket a bizonyítandó tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése szerint. Ez lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, amely miatt szükséges a tárgyalás megismétlése, illetőleg kiegészítése.
Ezért a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – a fellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül – hatályon kívül helyezte a szakszervezeti tagdíjra vonatkozó kérelemmel összefüggő részében, és az elsőfokú bíróságot e körben a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az ismertetett döntés [Pécsi Ítélőtábla Pf. VI. 20 128/2014/7.] a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/4. számában 53. szám alatt jelent meg.
|
Bírósági Döntések Tára |
|---|
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a törvényszéki, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
