Kúria és a rendőrképmás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúria kollégiumainak együttes ülése mint jogegységi tanács   az 1/2012. BKMPJE számú jogegységi határozatot hatályon kívül helyezte.


 

A Kúria közzé tette a Jogegységi határozatát a  rendőri képmásokkal kapcsolatban.

A nehezen értelmezhető  1/2015. számú BKMPJE határozat szerint a   jogegységi tanács   a jogegységi indítvánnyal kapcsolatosan a jogtudomány képviselőinek véleménye mellett beszerezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének (a továbbiakban: NAIH elnöke) véleményét.

A jogtudomány képviselői a rendőri képmás rögzítésének és nyilvánosságra hozatalának megítélését tényálláshoz kötötten javasolták elbírálni a konkrét ügyekben.

A NAIH elnöke szerint a rendőr nyilvánosság előtti intézkedése nem tekinthető közszereplésnek. Következésképpen a róla készült képfelvétel adat, amelynek nyilvánosságra hozatalához – törvényi szabályozás hiányában – a rendőr hozzájárulása szükséges. A NAIH elnöke törvényi szinten is rögzítendőnek ítélte a közhatalmat gyakorló rendőr képmásának nyilvánosságra hozhatóságát.

A jogegységi tanács megállapítása szerint amennyiben a közhatalmat gyakorló személy fellépésére a közéletet befolyásoló események során kerül sor, úgy a képmáshoz való személyiségi jogainak gyakorlása, azok korlátozhatósága az általános, azaz a közéleti eseményeken pusztán jelenlévő magánszemélyek jogvédelmének szabályaihoz képest eltérő megítélés alá eshet.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Innováció és MI egy dinamikusan fejlődő ügyvédi irodában

A Wolters Kluwer Hungary elkötelezett a folyamatos innováció mellett, mely a termékfejlesztést is jellemzi. A vállalat által kínált jogi ökoszisztéma alapja a nagy múltú és egyben jövőbe mutató Jogtár®, melyet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda is hosszú évek óta használ. Dr. Barta Péter szenior ügyvéddel, adótanácsadóval beszélgettünk.