Magánéletünk védelmében, azaz jogunk van-e ahhoz, hogy békén hagyjanak? – II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szabó Máté Dániel megfogalmazása szerint a magyar jogrendszerben nem található egyetlen kifejezés, ami a privacy fogalmát annak teljességében át tudná adni. Ez azért fontos, mert több védett jogtárgy jelenik meg a magyar jogban, ami a magánélet védelméhez fűződik.

A magyar jogrendszerben a privát szféra jogi értelmezése esetén különleges szerepe van az emberi méltósághoz való jognak. Az Alkotmánybíróság szerint az emberi méltósághoz való jog „anyajog”, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.

Az Alaptörvény hatálybalépése előtt, az Alkotmány a jó hírnévhez való jog mellett a becsületet nem nevesítette, ennek elle­nére egyértelmű, hogy az 54. § (3) bekez­dése alapján az emberi méltósághoz való jog anyajogából eredő becsület is alapjogi védelem alatt állt. Tehát a magánélethez való jog korábban nem az Alkotmányban külön nevesített jog volt, hanem az emberi méltósághoz való jogból levezetett alapjogként kezelték. Ez az állapot az Alaptörvény hatálybalépésével megváltozott.

Szabó Máté Dániel álláspontja szerint a magánszféra szempontjából az önrendel­kezési jognak is komoly jelentősége van. A privacy lényegében az „egyén joga ahhoz, hogy magáról döntsön.” A magyar jogirodalomban, az alkotmánybírósági gyakorlatban, a jogrendszer más területein is ismert jogról van szó, az önrendelkezés szabadságáról, arról, hogy mindenki maga dönti el, hogy mi lesz a saját sorsa, mit tesz magával, a testével, és a rá vonatkozó ismeretekkel.

A Polgári Törvénykönyv (továbbiakban Ptk.) a személyiség polgári jogi védelmét szabályozza. E szerint „a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.” A Ptk. a jóhírnév védelmét is szabályozza, illetve a képmáshoz való jogot.

Az adatvédelem területén is külön szabályozás érvényesül. Komoly előrelépést jelentett az adatvédelemhez való jognak az ­Alkotmány alapjogi katalógusában való megjelenése, valamint a külön törvényi szabályozás. Az 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, jelentős védelmet biztosított a jogosulatlan adatfelhasználással szemben. Ma már új adatvédelmi törvényünk van, amiről részletesebben a későbbiekben szólok.

A korábbi alkotmányunk több, a magánszférához kapcsolódó védett jogtárgyat ­nevesített: a magánlakás sérthetetlen­ségéhez, a magántitok védelméhez, illetve az adatvédelemhez való jog mellett, a jóhírnév védelméhez való jogot is.

Az Alaptörvény 2012. január 1. napján történő hatálybalépése eredményeként a magánélethez való jog konkrétan neve­sítve lett. Az Alaptörvény VI. cikke kimondja, hogy „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ­magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi.”

Az Alaptörvény kimondja, hogy a jog érvényesülését független hatóság ellenőrzi, amit sarkalatos törvény nevez meg. Ez a független hatóság a Nem­zeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. A szabályozás mindenképpen újításnak tekinthető az Alkotmány rendelkezéseivel szemben. A független hatóság létrehozásáról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendel­kezik. Ez a sarkalatos törvény váltotta fel a korábbi adatvédelmi törvényünket.

A jóhírnévhez való jog, a magántitok sérthetetlensége, vagyis a magánszféra védelmének különböző aspektusai a nemzetközi dokumentumokban is szerepelnek.

a) Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 12. cikke, amely a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot szabályozza, kimondja, hogy: „Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye meg­választásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jóhírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozá­sokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.” „A részes állam tehát köteles a polgárai becsületének és jóhírnevének ­védelmére alkalmas intézményeket és eljá­rásokat belső jogában a jogkeresők rendel­kezésére bocsáj­tani”.

b) Emberi Jogok Európai Egyezménye

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke szól a magánélet védelméről. Két dolgot rögzít: „Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzet­biztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.” Az Egyezmény 8. cikkében rögzített magán- és családi élet tiszteletben tartá­sához fűződő jog komoly értelmezési problémákat vetett fel. Végső soron az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) kimondta, hogy nem adható e körben kimerítő definíció. „Magában foglalja a személy mind erkölcsi, mind fizikai integritását, amibe az a jog is beletartozik, hogy a saját életét élje, bárminemű külső megfigyelés vagy más beavatkozás nélkül, továbbá személyiségét szabadon kiteljesíthesse.”  Ennek megfelelően az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértését eredményezi az is, ha bármelyik hatóság a kérelmező igazolványát vagy útlevelét jogellenesen visszatartja, hiszen arra a magánélet több területén is szüksége lehet. A Smirnova v. Russia ügyben az orosz hatóságok azért tartották vissza egy ikertestvérpár útlevelét, mert a lányok kihasználva azonos külsejüket, rendre követtek el bűncselekményeket, amelyek esetén a szankció elkerülése érdekében sikeresen játszották ki a hatóságokat. Ezért a hatóságok kénytelenek voltak őket ujjlenyomat alapján azonosítani. Azonban a beavatkozás nem volt a belső jog alapján igazol­ható, így a Bíróság megállapította a 8. cikk sérelmét.

Egy másik ügyben egy halott kisgyermek szülei 8 hónap után kaptak csak engedélyt a hatóságoktól gyermekük eltemetésére. Természetesen a Bíróság elmarasztalta a francia hatóságot.

A magánélethez való jog sérelmét talán a legjobban ábrázoló ügy a Hannover v. Germany ügy, amelyben a monacoi hercegi család egyik tagja sérelmezte, hogy a német hatóságok nem védték meg magánélethez való jogát a lesifotósoktól, akik kinyilvánított akarata ellenére készítettek róla fotókat, jelentették meg azokat a legbizalmasabb magánéletéről. A Bíróság döntése alapján a német hatóságok nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy ne sérüljön a kérelmező magánéletéhez fűződő joga.

Az említett esetekkel ellentétben a 8. cikk nem értelmezhető úgy, hogy az államnak minden körülmények között tartózkodnia kell a családi és magánéletbe történő beavatkozástól. A Hokkanen v. Finland ügy a legjobb példa arra, hogy a magán- és a családi élet tiszteletben tartása tevőleges magatartást tehet szükségessé az állam részéről. Ez nem jelenthet semmiképpen sem határtalan kötelezettségeket, így az államok nem kötelesek olyan családi támogatást nyújtani, aminek következtében valamelyik vagy akár mindkettő szülő otthon maradhatna a gyermek nevelése érdekében.

c) Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 17. cikke szerint: “senkit sem lehet alávetni a magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatos önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak, sem pedig becsülete és jó hírneve elleni jogtalan támadásnak”.

A magánélethez való jog egyre növekvő fontossága abból is kitűnik, hogy végre a hazai joganyagban is konkrétan nevesítve lett, ennek ellenére a korábban említett védett jogtárgyak továbbra is komoly jelentőséggel bírnak a magánszféra védelmének biztosítása érdekében.

A cikk az Ügyvédvilág 2013. januári számában jelent meg.

---