Jogszabályfigyelő 2024 – 17. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/46–47. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amikor harcolni kell a magánélet védelméért – III. rész. Cikksorozatunk tanulságos történeteket és jogeseteket mutat be a közszereplők magánéletének védelméről
A magánszféra védelmével kapcsolatos kérdésekről napjainkban gyakran hallhatunk. Ezen hírek alapján tévesen azt gondolhatjuk, hogy a magánélethez való jog megsértése elsősorban a közszereplőket érinti. A közszereplők és a hétköznapi emberek magánszférája között elsősorban az a különbség, hogy a közszereplők státusukból adódóan jobban kell tolerálják a sajtó jelenlétét, de ez nem azt jelenti, hogy nincs joguk fellépni magánélethez való joguk védelme érdekében.
Erre hivatkozva 1997-ben a magánélet megsértése miatt bíróság elé kellett állnia annak a három paparazzónak, akik miatt Diana hercegnő és Dodi Al Fayed halálos balesetet szenvedett. Franciaországban a pernek csak az esetet követően alkották meg a jogi feltételeit. A halálos baleset hatására született meg az új törvény, amely szerint az autók belsejét ezentúl személyes térnek tekintik. Ez a szabály akkor is érvényesül, ha a jármű közúton tartózkodik.
A királyi családot a későbbiekben sem kerülték a magánszférájuk megsértését eredményező helyzetek. Meglepő módon, újra egy francia médium, a Closer magazin okozott kellemetlen napokat a Buckingham Palota lakóinak, azzal, hogy leközöltek néhány fotót, melyeken Katalin hercegnő vakációzás közben hiányos öltözetben látható. A hercegnő ügyvédje arra hivatkozással, hogy „a károkozás már megtörtént”, nem látta indokoltnak a már megjelent példányok visszavonását, de kérte a magazin eltiltását az érintett számból való újabb példányok nyomtatásától. Kérte továbbá, hogy a fotók közlési jogát sem külföldön, sem belföldön ne adhassa el a Closer és az internetes közlést tiltsák le. A Closer ügyvédje teljesen más oldalról közelítette meg a kérdést. Álláspontja szerint az újranyomás megtiltása lényegében a visszavonással egyenértékű.
A hercegi pár kártérítési pert is indított Franciaországban ismeretlen tettes ellen, amiért megsértették a hercegnő magánélethez fűződő jogait. A franciaországi bíróság határozata szerint a fotókat a jövőben nem lehet nyomtatásban lehozni, továbbá arra utasította a hatóságokat, hogy szerezzenek információkat a Closer magazin érintett munkatársairól. A bíróság továbbá pénzbüntetést is megállapított a lappal szemben, a jelentősebb összegű nem vagyoni kártérítés megfizetése azonban a szerkesztőket és a fotósokat fogja terhelni. Az esetet követően a főszerkesztő munkaviszonyát felfüggesztették.
Még el sem ült a vihar a Katalin hercegnőről kiszivárogtatott fotók körül, mikor a hercegnő várandósságát körülövező botrány rázta meg a sajtót. Ausztrál rádiósok, információszerzés céljából a királyi család tagjainak adták ki magukat és így kaptak teljes körű tájékoztatást a hercegnő egészségi állapotáról. Az információkat kiszolgáltatott nővér véget vetett életének. Sokakban felmerült a gondolat, hogy a rádiósok közvetve idézték elő a nővér halálát, de rábírás sem közvetve, sem közvetlenül nem történt, így nagy valószínűséggel a rádiósoknak csak a hercegnő magánélethez való jogának megsértése miatt kell majd bíróság elé állniuk.
Számtalan esetben a magánszféra megsértéséről nem szerzünk tudomást, mivel sokszor ezek az ügyek kisebb nyilvánosságot kapnak. Ilyen ügy az Arrington vs. The New York Times. 1978 őszén a The New York Times magazin élére új főszerkesztő került, akitől azt várták, hogy fellendítse az újság forgalmát. A főszerkesztő az elvárások nyomása alatta írt egy cikket a hatvanas években feltörekvő fekete középosztályról. A cikk az említett társadalmi réteg változását mutatta be, rávilágítva arra, hogy bár van kitörési lehetőség, ezen emberek soha nem fogják elérni az amerikai fehér középosztály színvonalát. A cikk annyira sikeres lett és annyira hitelesnek tűnt a statisztikai adatok halmazának köszönhetően, hogy megfelelő reklámot kellett neki teremteni. A Times főszerkesztője felvette a kapcsolatot egy fényképésszel, hogy a hitelesség kedvéért készítsen találomra fotókat fekete középosztálybeli személyekről.
Itt jött a képbe, szó szerint értve, Clarence Arrington, aki a Columbia Egyetemen szerzett diplomát és vezető pénzügyi elemző volt a General Motorsnál.
A fotós éppen az utcán sétálva fotózta le Arringtont, és a vasárnapi Times címoldalán megjelent a teljes alakos kép az alábbi címmel: A fekete középosztály megvalósította álmait.
Arrington minderről semmit sem tudott, csak akkor lepődött meg, amikor szembesült a történtekkel és a ténnyel, hogy őt senki sem kérte, hogy járuljon hozzá a címlapszerepléshez. Főként az zavarta, hogy az átlag olvasó számára könnyen úgy tűnhet, hogy a cikk tartalma és Arrington témával kapcsolatos véleménye között összefüggés van, annak ellenére, hogy Arrington egyáltalán nem támogatta ezeket az elveket.
Felbolydulva azon, hogy hozzájárulása nélkül került a Times címoldalára, egy ügyvéd barátja segítségével beperelte ez újságot. Később az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a képviseletet teljesen ingyen vállalta, hiszen Arrington képtelen lett volna finanszírozni egy ilyen pert, ami valószínűleg eljut a Legfelsőbb Bíróságig. A Times szerkesztősége azzal védekezett, hogy valójában ők semmilyen fotó készítésekor nem kérik a fotón szereplő személy hozzájárulását, amúgy is ez a szabály teljesen ellehetetlenítené a média működését.
New York törvényei alapján mindenkit megillet a magánélet sérthetetlenségéhez való jog. A bírák is szimpatizáltak Arringtonnal, de arra hivatkozással, hogy az előző döntéseiket nem fogják hatályon kívül helyezni, kérelmét elutasították.
Okulva a példából, időközben az Egyesült Államok legtöbb állama elismerte a magánjogi jogsértések egy részét és nagyobb teret engedett a kártérítés megítélésének. Bár Arrington kérelmét elutasították, mégis komoly változások következtek be a személyhez fűződő jogok védelmének területén.
A Hall kontra Post ügy kimenetele sajnos nem volt ennyire pozitív. 1967-ben vásárosok érkeztek Észak-Carolinába és az ott élő Hall családra hagyták gyereküket, amíg a vásári szezon véget ér. A család szívesen vállalta a kislány ellátását. Egy idő után azonban a vásárosok elfelejtettek visszatérni, így a gyerek Halléknál maradt. Körülbelül egy év múlva örökbe fogadták Susie-t és a saját vér szerinti gyerekeikkel együtt nevelték.
Egy napon azonban a Salisbury Post címoldalán megjelent egy cikk: A VOLT VÁSÁRI KIKIÁLTÓ KERESI 17 ÉVE ELHAGYOTT GYERMEKÉT! A cikk szerint 1967-ben egy kislányt Salisburyben hagytak egy Hall nevű családnál abban a hiszemben, hogy visszamennek érte, amint vége a szezonnak. Azonban egyre távolabb kerültek, a pénzük nagyon fogyott és nem mentek vissza Salisburybe. A Postban megjelent történet a következő kéréssel zárult: „Ha valaki bármit tud egy apró, szőke kislányról, akit akkor hagytak itt, amikor 1967 szeptemberében a vásár összepakolt és továbbállt, az az Econo Motel 173-as szobájában érheti el Ann és Bob Gordont.” Sokan felhívták a gyereküket kereső családot. Valaki még Hallék új telefonszámát is megadta nekik, így hamarosan fel tudták keresni a őket. Susie és nevelőanyja, Mary azonban hallani sem akartak a vér szerinti szülőkről. Sem Susie, sem nevelőanyja nem tudták lelkileg feldolgozni azt, hogy életük története a sajtó hasábjain bárki által megismerhetővé vált. Az újság továbbra sem hagyta abba az újabb információk közlését. Szintén címlapon megjelentették, hogy megtalálták a lányt és valós nevekkel, helyszínekkel, személyes adatokkal együtt közölték le a történteket. Susie és Mary megbíztak egy ügyvédet és beperelték a Salisbury Postot a magánélethez való joguk megsértése miatt.
Az újság azzal védekezett, hogy Susie Hall örökbefogadása nem magántitok: a történet élt a köztudatban. Ezt a tényt az bizonyítja, hogy a Postban megjelent cikk után húsz-harminc telefonáló is értesítette a vér szerinti szülőket Susie és családja hollétéről. Továbbá az elhagyás és az örökbefogadás körüli tények nem voltak „kifejezetten sértőek”. Végezetül a Post azzal érvelt, hogy a „hírérték” igencsak széles értelmezésére tekintettel egy olyan történet, amely ennyire nyilvánvalóan kiváltja az emberek érdeklődését egy igencsak fontos társadalmi kérdésről, könnyedén átmegy a teszten. Hallék kijelentették, hogy zavarba ejtőnek és sértőnek találják, hogy az emberek most már nemcsak arról tudnak, hogy Susie-t örökbe fogadták, hanem arról is, hogy milyen bizarr módon hagyták el. Vitatták az Econo Motelt felhívó emberek számát és kimondták, hogy a szűk kör, akik tudtak az örökbefogadásról, sokkal kisebb, mint a Post olvasóközönsége. Valamint ők nem tekintették hírnek az életük történéseit.
Észak-Carolina eljáró bírája egyetértett a Posttal. A fellebbviteli bíróság azonban Halléknak adott igazat. „Az a tény, hogy a felperes szabadon beszélt magánügyeiről néhány kiválasztott embernek, nem teszi szükségszerűen nyilvánossá az ügyet.” Végül a bíróság egyszerűen kijelentette: egy átlagember megalapozottan vélheti erősen sértőnek a megjelent információt. Ezért Halléknak lehetőséget kell adni arra, hogy tárgyalásra kerüljön sor és ügyükben esküdtszék döntsön. A Post számára a döntés kész katasztrófa volt. Az újság azonnal fellebbezést nyújtott be.
1988. október 6-án Észak-Carolina állam Legfelsőbb Bírósága meghozta a döntést. A bíróság nemcsak azt mondta ki, hogy Hallék ügyében nem lehet tárgyalást tartani, hanem azt is, hogy a sajtóval szemben egyetlen magánadatokkal kapcsolatos ügyet sem lehet tárgyalásra vinni. A döntés törvényen kívül helyezte a magánadatokra vonatkozó jogsértéseket Észak- Carolinában. Ez volt a legrosszabb döntés, amit Hallék, illetve a Post várhatott. Hallék tudatában voltak annak, hogy nincs garancia a számukra kedvező döntés születésére, de arra semmilyen körülmények között nem gondoltak, hogy egész Észak-Carolina számára elveszítik a magánélet védelmének értelmezését. „Az ügy rossz irányba befolyásolta a jogot, és az ember gyűlöli magát, hogy ennek részese” – nyilatkozta a Post képviseletében eljáró újságíró.
Steve Bouser, a Salisbury Post szerkesztője azt mondta, hogy „a bíróság helyesen döntött a Hall kontra Post ügyben, de mindig volt valami kellemetlen érzésem, kinyitotta a szemünket, igencsak kijózanító módon, hogy milyen hatással lehet az emberek életére még egy ártatlannak látszó történet is.”
A Bisbee kontra Conover ügy egy üzletemberről szól, aki feleségével New Jerseyben vett egy új ingatlant. Az adásvételi szerződés megírását követően azonban az Asbury Park Press megjelentetett egy képet a lakásról. Kiderült, hogy az ingatlanügynök a tulajdonos hozzájárulása nélkül szivárogtatott ki információkat az újságnak, illetve részletes leírást a lakásról fotókkal együtt. Az Asbury Park Press pedig a kapott anyagot a következő címmel jelentette meg: Az óceánparti ház 250 ezer dollárért kelt el. A cikk azonosította a vásárlót és részletes leírást adott a lakásról. Az üzletember azonnal pert indított magánélethez való jogának megsértése miatt.11
A bíróság azonban kimondta, hogy a lakás árára vonatkozó adatok nem felétlenül magánjellegűek és a cikk nem volt sértő.
Az említett ügyek különböző módon példázzák azt, hogy a magánélethez való jog súlyosan tud sérülni és ez a sérülés emberi sorsokat tud tönkretenni.
Közös az ügyekben, hogy szereplőik elszántan küzdöttek magánszférájuk védelme érdekében és bár a küzdelem nem minden esetben hozott pozitív eredményt, mégis tiszteletet érdemel elszántságuk.
A cikk az Ügyvédvilág 2013. februári számában jelent meg.
Alábbi cikkünkben a 2024/46–47. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
A DLA Piper magyarországi csapata 1988 óta nyújt jogi szolgáltatásokat hazai és nemzetközi ügyfelei részére, jelenleg az egyik legnagyobb hazai ügyvédi iroda. Mi alapján választ egy ekkora ügyvédi iroda jogi adatbázist? Milyen szempontokat vesznek figyelembe, milyen funkciókat tartanak fontosnak a napi munkavégzés során? Erről beszélgettünk az ügyvédi iroda munkatársával.
Az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközését állító bírói indítványt indokolni kell, az indokolási kötelezettségnek nem tesz eleget a fél álláspontjának ismertetése – a Kúria eseti döntése.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!