Megváltoztak az alkotmányjogi panasz benyújtásának egyes szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2023. augusztus 1-től alkotmányjogi panaszt kizárólag az ügyben eljáró elsőfokú bíróság útján lehet előterjeszteni. Ettől kezdődően az alkotmányjogi panasz benyújtására közvetlenül az Alkotmánybíróságon nincs lehetőség, az Alkotmánybíróságon benyújtott alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság nem küldi meg az elsőfokú bíróságnak, és eljárást sem indít az ügyben.


Releváns jogszabályhelyek: az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26.-27. §


Az alkotmányjogi panaszokat elektronikus kapcsolattartás általános szabályai szerint az elsőfokú bíróságon elektronikus úton is be lehet nyújtani.

A főtitkári előkészítő eljárásban a hiánypótlást az Abtv. 55. § (3) bekezdésében megállapított 30 napos határidőn belül továbbra is be lehet nyújtani elektronikus úton a hianypotlas@mkab.hu email címen. A hiánypótlásból egyértelműen ki kell derülnie az indítványozó, illetve a jogi képviselő nevének, és az ügy ügyszámának, amire a hiánypótlás vonatkozik.

Az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz eljárás részletes ismertetése és indítványminta űrlap letöltése >>
Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz eljárás részletes ismertetése és indítványminta űrlap letöltése >>

Közvetlenül az Alkotmánybírósághoz csak az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani személyesen, postai úton, vagy elektronikus úton a tajekoztatas@mkab.hu email címre.

Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz részletes ismertetése és indítványminta űrlap letöltése>>

Az alkotmányjogi panasz eljárás általános tájékoztatója itt érhető el >>, a gyakori kérdésekre adott válaszokat pedig itt>> találja.

Az Alkotmánybíróság honlapján található hivatali kapun keresztül lehetőség van az Alkotmánybíróságnak levelet írnia, az Alkotmánybíróság Hivatalától tájékoztatást kérnie például az eljárási szabályokról, saját ügyének állásáról. Szintén lehetőség van a hivatali kapun keresztül közérdekű adatot igényelni, valamint szervezeti integritást sértő eseményről bejelentést tenni. Nem lehet azonban a hivatali kapun keresztül indítványt, alkotmányjogi panaszt benyújtani vagy már benyújtott indítványt kiegészíteni – derül ki  az Alkotmánybíróság tájékoztatójából.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Sérelemdíj az elvesztett levelek miatt – eljárás a bv.-ben

Ha a fogvatartott már szabadult, a Bv. tv. nem írja elő a büntetés-végrehajtási intézetben kezdeményezett előzetes eljárás lefolytatását a sérelemdíj iránti igény érvényesítéséhez akkor sem, ha a fogvatartás ideje alatt az elítéltnek módja volt sérelemdíj iránti eljárást kezdeményezni – a Kúria eseti döntése.

2024. június 10.

Jogszabályfigyelő 2024 – 23. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy az elmúlt héten új Magyar Közlöny nem jelent meg, a Kúria Döntések Bírósági Határozatok legfrissebb számának a tartalmából válogattunk.