Mentesülés a sérelemdíj megfizetése alól

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire alkalmazandó szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabálya alapján azonban mentesül a felelősség alól a jogsértő, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható – a Kúria eseti döntése.

Ami a tényállást illeti, a kerületi rendőrkapitányság a felperes két kiskorú gyermekét ideiglenes hatállyal egy befogadó otthonban helyezte el. Az elsőfokú gyámhivatal a gyermekek gondozási helyként az anyai nagyszülő ingatlanát jelölte meg, egyúttal az anyai nagyszülőt a gyermekek gyámjául kirendelte és megállapította a szülők szülői felügyeleti jogának szünetelését. A szülők és a nagyszülő fellebbezése folytán eljárt alperes kormányhivatal a gyermekek ideiglenes elhelyezését a jelenlegi gondozási helyük megváltoztatása nélkül fenntartotta az anyai nagyszülő gyámul történő kirendeléssel kapcsolatos intézkedéssel együtt. Kiemelte, hogy a gyermekek a szülők folyamatos veszélyeztetése miatt kerültek a családból kiemelésre, a gyámhatóság pedig a családba fogadó gyámnál történő elhelyezést látta a legoptimálisabbnak. Hangsúlyozta azt is, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat tájékoztatása alapján mindkét szülő ellen eljárás van folyamatban kiskorú veszélyeztetése miatt. A kiskorúak egészséges testi és lelki fejlődése érdekében a nyugodt környezet és nevelkedés jelenleg az anyai nagyszülő háztartásában biztosított.

A Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a felperes által az elsőfokú gyámhivatal alperes ellen indított perben a keresetet elutasította, ugyanakkor megállapította, hogy a per során hivatalból lefolytatott bizonyítás azt, hogy a felperes ellen kiskorú veszélyeztetése tárgyában eljárás van folyamatban cáfolta. Ez azonban a mérlegelési jogkörben hozott döntés érdemére nem hatott ki.

 

Az első- és másodfokú eljárás

Az ítéletet követően a felperes ismét bírósághoz fordult és annak megállapítását kérte, hogy az alperes kormányhivatal határozatában annak valótlan állításával, hogy vele szemben kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás folyik, megsértette a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, ezért 3 000 000 forint sérelemdíj megfizetését kérte.

Az alperes szerint a kifogásolt határozat felülvizsgálata iránt indult perben a bíróság rögzítette, hogy a bizonyítási eljárás során cáfolást nyert ugyan, hogy a felperessel szemben kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás van folyamatban, ez az állítás azonban a mérlegelési jogkörben hozott döntés érdemére nem hatott ki. A rendőrség ráadásul több alkalommal jelezte a gyermekvédelmi szakemberek felé, hogy fennáll a kiskorúak veszélyeztetettsége.

Az elsőfokú bíróság az alperes érveit elfogadva el is utasította a keresetet, és ezt a másodfokú bíróság is helybenhagyta. Kiemelte az alperes a határozata indokolásában a mérlegelés szempontjai között tényként hivatkozott arra, hogy a felperes ellen kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás van folyamatban, amely valótlan, ezzel a felperes becsületét és a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát sértette. A valótlan tény állítását az alperes sem vitatta.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az alperesnek a hatósági eljárás keretében arról kellett dönteni, hogy a gyermekek érdekeinek védelmében milyen intézkedés szükséges és azt mi indokolja. Határozatának indokolásában a döntésének alátámasztására a mérlegelés körében hivatkozott egyik érvként a Gyermekjóléti Szolgálat téves információn alapuló közlésére, amely valótlan tény közlése nem a felperes személyisége ellen irányult. Egy hatósági vagy bírósági határozatban foglalt ténymegállapítást tartalmazó indokolás vagy annak egy része önmagában személyiségsértés megállapítására nem ad alapot, mert nem a személyiség ellen irányul, hanem egy adott kérdésben hozott döntés kifejezésre juttatása, amelyet az irányadó szabályok szerint hoz meg a hatóság vagy a bíróság. Ezért meglátása szerint az indokolás személyiségijog-sértést nem valósít meg akkor sem, ha az részben vagy egészben valótlannak bizonyul. Ennek orvoslására nem a személyiségvédelem, hanem az adott eljárásra irányadó szabályok alkalmasak. Az alperes határozata rendkívüli jogorvoslatként a bíróság által felülvizsgálható, a felperes pedig ezt a jogorvoslati lehetőséget igénybe vette, amely eredményes volt, mert a bíróság megállapította, hogy a tényközlés nem valós és mellőzte az indokolásból.

 

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felperes kiemelte, hogy a Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerint a jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. Álláspontja szerint a jogerős ítélet e rendelkezést megsértve állapította meg, hogy az alperes határozatában szereplő valótlan tény állítása nem sérti a felperes személyiségi jogát. Kiemelte azt is, hogy a döntés alátámasztása körében valótlan tényre akár polgári, akár büntetőeljárásban hivatkozni jogellenes.

Az alperes érvelése szerint a határozatban feltüntetett téves tényállítás az eljárása során a szakma követelményei szerint betartott eljárási rendben megkeresett intézménytől származó téves tájékoztatáson alapul. A téves tényállítás nem a felperes személyiségi jogait sértő véleményalkotás volt.

 

A Kúria megállapításai

A Kúria részben osztotta az alperes meglátását. Kiemelte, hogy a személyhez fűződő jog megsértése objektív felelősségen alapul. A jóhírnév megsértése iránti személyiségvédelmi igény megítélésénél ezért csak annak van jelentősége, hogy a tényközlés, ha valótlan, az érintett személyre vonatkoztatható-e és sértő-e. Ezért a fenti rendelkezés értelmében más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tény állítása a hatósági eljárás keretében meghozott határozat indokolásában tett tényközléssel is megállapíthatóvá teszi a jóhírnév sérelmét. Nem értett egyet a Kúria a bíróságok azon álláspontjával, hogy a valótlan tény közlése nem a felperes személyisége ellen irányult, mert a hatósági határozatban foglalt, ténymegállapítást tartalmazó indokolás egy adott kérdésben való döntés kifejezésre juttatása. Annak állítása, hogy valaki ellen kiskorúak veszélyeztetése miatt eljárás van folyamatban, egyértelműen az érintett személyre vonatkoztatható, és az is elfogadható, hogy valakiről valótlanul azt állítani, hogy vele szemben büntetőeljárás van folyamatban, az érintett személyre nézve sértő. Ezért a valótlan és a felperesre nézve sértő tény állítása, függetlenül attól, hogy az hatósági határozat indokolásában szerepel, megállapíthatóvá teszi a jóhírnév megsértését. A személyhez fűződő jog megsértésének objektív jellege miatt az alperes nem mentesül a felelősség alól azon az alapon, hogy vétlen volt, mert a valótlan tény közlése más, az eljárásban megkeresett szerv téves tájékoztatásán alapult. Ez csupán a jogsértés szubjektív jogkövetkezményének alkalmazása körében, a felróhatóság megítélése során nyerhet értékelést. Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a valótlan tény közlésével az alperes megsértette a felperes jóhírnevét.

[htmlbox pp_termekek]

 

Nem tartotta alaposnak azonban a sérelemdíj iránti igényt. Bár a Ptk. szerint a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges, a 6:519. § azonban kimondja, hogy mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható, vagyis a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének utaló szabálya folytán alkalmazandó szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályai szerint az alperes kimentheti magát a felelősség alól, ha a vétlenségét bizonyítja. A Kúria az alperes azon védekezését, hogy a határozatban szereplő valótlan tényállítás a hatósági eljárás során a szakma követelményei szerinti eljárási rend betartásával megkeresett intézmény téves tájékoztatásán alapult, úgy ítélte meg, hogy az alperes kellő gondossággal járt el, ezért magatartása nem felróható, így mentesül a sérelemdíj-fizetési kötelezettség alól. A Kúria ennek következtében a jogerős ítéletet részben megváltoztatta és a jogsértést megállapította, a sérelemdíjra vonatkozó részt azonban elutasította.

Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. IV. 22.202/2016.) a Kúriai Döntések 2018/1. számában 13. szám alatt jelent meg. 

---